ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-01-01 / 1. szám

éves fordulója Emlékére 1900. dec. 23-án d. u. 5 9 / 4 órakor diszgy ülést rendezett a következő műsorral: 1. Fóthi dal. Énekli az intézeti férfi énekkar. 2. Vörösmarty. Emlékbeszéd. Mondja Némethy E. IV. é. h. h. 3. A vén cigány. Vörösmartytól. Szavalja Bona J. I. é. h. h. 4. Rákóczy keserve. Előadja az intézeti vegyes énekkar. 5. Vörösmarty költészete. Értekezés. Irta és felolvassa Marczy J. III. é. h. h. 6. Kuruc dal egyveleg. Előadja az intézeti férfi énekkar. 7. Vörösmarty, Oda. Irta Mészáros F. III. é. szavalja Nádler J. II. é. h. h. 8. Szózat. Énekli az intézeti férfi énekkar. Befejezésül Venczell Antal praelátus, szemináriumi rektor lelkes beszéd­ben buzditotta a növendékeket a hazafias érzések ápolására. Tárca rovatunkban közöljük az elő­adott szép alkalmi költeményt. * Az esztergomi oltáregyesülct terjesztő hölgyei' dec. hó 27-én értekezletet tartottak Vaszary Lászlóné úrhölgy elnöklésével. Az ado­mányok kiállítása idejéül Pünkösd ünnepét tűz­ték ki, mivel addig remélhetőleg beérkeznek. A tagok által adott alamizsnákból szintén felszere, léseket vásárolnak szegény templomok számára és ezek kiállítása is ekkor lesz. * Az esztergomi papnevelőben dec. 24-én a karácsonyfa-ünnep alkalmával előadatott »A bűnbánó fiú« karácsonyi pásztorjáték két színben. Irta: Herczeg Péter IV. é. h. h. Személyek: Lévi — Hlavaty J. III. é h. h. Fiai: Jáfet — Bona J. I. é. h. h. Dávid — Boronkai L. V. o. n. p. Sámuel, Lévi barátja — Szalva D. III. é. h. h. Abias, fia — Polczer J. VII. o. n. p. Pász­torok : Bereth —- Kovaliczky V. III. é. h. h. Eleazar — Florek J. VII. o. n. p. Benjamin — Neuberger F. VI. o. n. p. Jákob, szolga Sámuel­nél — Ambruskbó L. I. é, h. h. Angyal — Kerékgyártó L. VI. o. n. p. A szinmü előadása után fényes karácsonyfa körül gyülekeztek a növendékek és a rector buzdító szavak kíséreté­ben kiosztotta mindegyiknek, amit a Jézuska hozott. * A vármegye kormányzata, mint illetékes helyről megtudtuk, még korántsem nyert oly megoldást, mint azt a fővárosi sajtó kósza hirei kolportálták. Andrássy János alispán eddigelé még nem kapott felsőbb utasítást a megye kor­mányzatára vonatkozólag. Mindössze az államivá lett állatorvosok felesketésére hatalmazták fel kivételesen. Ez még nem jelenti, hogy a megye kormányzását is átvette, a mi azonban csak a közel jövő kérdése, mert mint a megye első tisztviselőjét öt illeti meg e megbízás, aminek hire azonban eddig még korai. * A balassagyarmati templom számára Prónay Mihály és neje Miticzky Mária egy 200 korona értékű diszes oltárteritöt adományozott. * A közigazgatási bizottság 1901. évi üléseinek rendje igy lett megállapítva: január 8, február 12, március 12, április 9, május 14, június 11, július 9, augusztus 13, szeptember 10, októ­ber 8, november 12, december 10. napján, me­lyekre azonban a bizottsági tagok külön meghí­vókat is kapnak. * A népszámlálás nagy munkájához már javában készül úgy a megyei járások vezetősége, mint a város tanácsa. Az általános tudnivalókat hatalmas falragaszokon tudatják a lakosokkal, s nemsokára megkezdik működésüket a direkt e szakra beosztott közegek. * Az Esztergomi Gazdasági Egyesület választmánya a mult hét folyamán tartott ülést, melyen Vimmer Ferenc alelnök elnöklete alatt az elhunyt főispán emlékének adóztak részvéttel, és meghatározták a január első felében tartandó közgyűlés tárgyait. * A vármegyei mezőgazdasági bizottságok illései. A vármegye járási mezőgazdasági bizott­ság Kakass László h. főszolgabíró elnöklete alatt dec. 22-én tartotta ülését, melyen Dankó István áll. állatorvos, Vimmer Ferenc mint az E. G. E. megbízottja, továbbá Oltósy Ferenc és Berzeviczy József tagok és Hegedűs Sándor szölőszeti felügyelő, több igen fontos ügyben érdemleges határozatot hoztak, s a többek közt Balassa Antal lábatlani jegyzőnek a baromfi tenyésztésre vonatkozó in­dítványából kifolyólag a várost érdeklöleg azt is, hogy megkeresést intéznek az alispánhoz, miszerint utasítsa a párkányi járás föszolgabiráját és a polgármester utján a rendőrséget, hogy a párkányi és esztergomi vámoktól tiltsák el a rajokban tanyázó kofákat, kik a városba igyekvő baromfiárusoktól mindent lefoglalnak, s igy dupla nyereséget húznak az esztergomi közönségtől. A vármegye központi mezőgazdasági bizottsága szintén tartott ülést dec. 29-én. A rendkívüli ülésen a bizottság jövő évi munka programmja és költségvetése lett megállapítva, s több indít­vány is került letárgyalás alá, végül pedig Gott­hard Ede tett jelentést az 1900. év termelési statisztikájáról a bizottságnak. * MegyegyüTés. A főispán szomorú halál­esetével legutóbb megakasztott törvényhatósági bizottsági gyűlés, december 28-árí ült össze foly­tatólagosan, hogy az akkor napirenden volt tár­gyakat elintézze. Legelőször a már vita tárgyává tett városi gazda-állás betöltésének kérdését jut­tatták dűlőre, még pedig úgy, hogy az alispánnak ez ismert ügyben elfoglalt álláspontját 53 szóval 10 ellenében, helyesnek nyilvánították. — A marha-levelek dolgában beadott felebbezést pe­dig, a bizottság indokolás után elutasította. * Karácsonyi ünnepség. Minden évben valahányszor az egyház az Üdvözítő születését ünnepli, szép karácsonyfát állítunk intézetünkben azon nemes lelkek adományaiból, kik jószívűsé­gükkel lehetővé teszik, hogy népiskolánk szegény gyermekei is résztvehessenek a szt. karácsony örömeiben. Nyolcvan szegény gyermek kapott ajándékot a kis Jézus nevében ; többnyire szük­séges ruhákkal lettek ellátva. E célra O Eminen­ciája adományozott 400 kor.; hozzá járultak még : Nagy Riza 30 kor., Lampel Róbert és Sziklay Nándor könyvekkel. Annyi áldás szálljon a nemes lelkekre, a hány szegénynek könnyeit felszárították irgalmasságukkal. M. Remigia int. főn. * Az esztergomi kath. legényegyesület 1900. december 26-án (Karácsony másodnapján) saját helyiségében karácsonyi ünnepélyt rende­zett a következő műsorral. 1. Disputa. Költemény, Inqzédy Lászlótól, szavalja Vékony Sándor. 2. Pásztorjáték. 2 felvonásban, Erdösi Károlytól. Személyek : Kikiáltó : Schramm Nándor. Sámuel, öreg pásztor: Szőke Antal. Számi, hülye fia: Spick Ferenc. Nákor. öregbéres : Markó Kálmán. Mózes, farizeus : Martinecz József. Jakab, kisbéres : Markvart József. Béni, pásztorgyerek: Markó Gyula. 3. Karácsonykor. Költemény, Fejér Ig­náctól, szavalja 111 Pál. * Az esztergomi kisdedóvó-társulat dec. 22-én fényes karácsonyfa-ünnepet rendezett. Diszes közönség gyönyörködött a kicsinyek örö­mén és a társulat elnöke Venczell Antal praela­tus-kanonok szivböl jövő szavakkal adott kifeje­zést a kedves hangulatnak. * Karácsonyfa-ünnepség. Karácsonykor az öröm virágait látjuk nyilni a kedves gyermek arcokon, mert a karácsonyfa tömérdek apró szívnek elégíti ki vágyait. Csupa örömtől sugárzó gyermek arcokat lehetett látni december 24-én a sz. Anna-zárdában is, hoi e napon tartották a karácsonyi ünnepséget. Ez alkalommal diszes vendégsereg tisztelte meg az intézetet, köztük : Bogisich Mihály c. püspök, kanonok, Vimmer Imre polgármester, Fehér Gyula dr. plébános, Rothnagel Ferenc főjegyző, Eitner Elemér stb. Először az óvodások mutatták be tudományukat kedves pár­beszédekben s ügyes szavalatokban, melyek édes gyönyörködésére szolgáltak a vendégeknek. Majd az elemi iskola növendékei adták elő »A kis Jézuska él« cimü gyermekszindarabot meglepő szabatossággal és ügyességgel. Az irgalmas nő­vérek buzgó fáradságát teljes siker koronázta, méltán a legbensőbb elismerés illeti őket. Az előadás végeztével Bogisich Mihály püspök a gyermekek szivét mélyen érintő, hatásos beszédet tartott, megindító szavakban buzdítván őket sze­retetre a kis Jézus, és hálára a jótevők, különö­sen a bibornok hercegprímás O Eminenciája iránt. E lelkes beszéd után megkezdődött az ajándékok kiosztása. Két nagy karácsonyfa állott gazdagon megrakva a gyermek-öröm legkedvesebb tárgyaival, de a sok ajándék tiz karácsonyfán sem fért volna el; a ruhák asztalokon voltak elhelyezve. 76 gyermek kapott ruhát, csizmát, vagy cipőt; mások kendőt, harisnyát, taneszkö­zöket, játékot, babát, kalácsot. Minden gyermek­nek jutott valamely ajándék, pedig ötszáznál is többen jelentek meg. Öröm volt nézni a mosolygó gyermeki arcokat, melyekről csupa boldogság sugárzott le. Nem csekély gondot adott a jó nő­véreknek a sok ajándékot elkészíteni; az óvónő­képző-intézet növendékeinek közremunkálásával hónapokon át vesződtek, fáradtak még egészsé­gük föláldozásával is, csakhogy a szegény gyer­mekeknek minél nagyobb örömet szerezzenek. Köszönetet érdemelnek buzgalmukért, mely akár­hány anyának szeretetét fölülmulta, hála illeti őket ama gyengéd gondoskodásukért, melylyel a gyermekek nyomorán verejtékökkel is készek voltak enyhíteni. Azonban az irgalmas szeretet e nagymérvű gyakorlása csak úgy volt lehetséges, hogy nemes lelkű adakozók, bőkezű adománya­ikkal támogatták a fáradhatatlan nővéreket. Ezek közül első helyen áll: Vaszary Kolos, bibornok, hercegprímás O Eminenciája, ki 400 koronát volt kegyes e nemes célra ajándékozni. Ezen kivül még adakoztak: 51 korona 21 fillért: az eszter­gomi takarékpénztár. 50 koronát: Szt. Erzsébet­jótékony-egylet. 20 koronát: az esztergomi ipar­és kereskedelmi bank. 10 koronát: Boltizár Jó­zsef, Sujánszky Antal, Blümelhuber Ferenc, Gra­effel János, Rajner Lajos, Csernoch János, Simor Teréz. 5 koronát: Bogisich Mihály, Frey Ferenc, Venczell Antal, Vezinger Károly, Mattyasovszky Kálmán. 2 koronát: Babura László, Buzárovits Gusztávné, Eitner Elemér, Földváry István dr., Guzsvenitz Vilmos, Keményfy Dániel, Kittenber­ger István, Mally János dr., Meisner, Némethy Lajos, Prohászka Ottokár dr., Rott Nándor dr., Schleiffer Lajos, Schlick István. 1 koronát; Csajka' Ernő dr., Horváth Ferenc dr., Kereszty Géza dr., Krammer György dr., Trikál József dr. Brutsy Gyula 36 drb kis játéktárgyat, Kardos Dezső 30 drb kis játéktárgyat, Kaiser József babaruhának valót, Kecskeméthy János 100 drb irkát és 30 drb kis játéktárgyat, Marosi Józsefné egy kosár narancsot, Metz Sándor egy ládika narancsot, Schwach Sándor 10 pár téli keztyüt, 10 csomó kötő pamutot, 8 drb munka-kosárkát, Stier Béla 6 pár cipőt, Weisz Mihály 200 drb játékedényt. A gyermeki szivek hálájából fakadt buzgó imák égbe szállva bőséges áldást harmatozzanak a jótevőkre! * Karácsonyfa-ünnepély. Lélekemelő kará­csonyi ünnepély volt dec. 20-án a párkányi kis­dedovoda ízlésesen diszitett tágas termében. A teremben dus karácsonyfa díszelgett a vendégek gyönyörűségére és a kisdedek legnagyobb örö­mére. Lélekemelő volt hallani a kis gyermekek karácsonyi párbeszédeit, énekeit, valamint a ver­sikéket is, melyeket özv. Drozdy Gyuláné óvónő . páratlan szorgalommal és kitartó türelemmel taní­tott be. A helybeli vendégek között láttuk Jesze­nák Gábor báró plébánost, kinek meleg hangon mondtak a kisdedek szívbeli karácsonyi. üdvöz­leteket s köszönték meg közöttük való elnöki megjelenését s végül a kisded Jézus áldását kérték áldásos működésére a jövőben is. Az ünnepélyen jelen volt még a párkányi intelligen­tia szine-java. Jegyző választások. Majdnem másféléve húzódik már Kesztölc község körjegyzői állásának betöltése, de úgy látszik végre megoldást nyer, mert január 15-ére van kitűzve az érdemleges választás, melyre a hivatalos jelölt Apáthy Gyula helyettes körjegyző. — Ugyanezen a napon lesz betöltve a nagyközséggé alakult Csév község jegyzői állása is, melyre pedig Gogola Rezső okleveles jegyző, a szolgabiróságnak hivatalnokai van a központ által kiszemelve. * Városunk egészségügye. A ködös, sze­szélyes időjárás meghozza mindég a maga be­tegségeit, mely a letűnt év utolsó hónapjában kivált a gyermekeket és gyöngébb szervezetüe­ket támadta meg testet romboló hatásával. A városi orvosok nyilvántartása szerint, a gyerme­kek többnyire kanyaróban szenvednek, mert 23 kanyaró tünet fordult elő, ezenkívül hökhurutban 5, vörhenyben 2, dypheritis, hasihagymáz és szemtakárban pedig 1—1 gyermek kezeltetett. * Igen érdekes az elolvasásra a nagyváradi Tiszántúl következő kis elbeszélése: Valamikor régen, mikor a lisza Kálmán dicsősége ugy megfeküdte az országot, mint mostanában a köd tv. hat. joggal felruházott városunkat, ó akkor, ha tüntetni kellett a nagy férfiú mellett, még azt is elvitték erővel, aki nem akarta; mig ma, azt sem engedik menni, aki akarna. E hó 16-án volt Tiszának üdvözlése, ha ugyan még emlékeznek rá olvasóink. Akadt egy romlatlan kedélyű ifjú munkatársunk, ki ez alkalommal azon helyzetbe jutott volna, hogy a lapot képviselhette volna fent Pesten s gondolva nagyot s kerítve egy koronát, potya jegyért folyamodott, tekintettel a nagy »nemzeti« üdvözlésre. A válasz 19-én ér­kezett meg, melyben finom papiroson, durván visszautasít ák ifjú irodalmi rügyecskénk kérésé t.

Next

/
Oldalképek
Tartalom