ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-09-08 / 37. szám

löltje dr. Szemere Huba, ma vasárnap 10 órakor tartja meg programmbeszédjét Párkányban a »Hungaria« szállóban. Szemere kilátásai határozottan kecsegtetőbbek, mint Szaczelláryé. A dorogi kerület túlnyomóan független érzelmű polgárai inkább állnak majd az egészségesebb eszméket hirdető Szemere pártjára, mint a fent jelzett körülmények között a politika mezejére lovalt Szaczellárihoz. Az első nemzeti zászló, Szemere nevével, szombaton jelent meg a párkányi szállodán, s ez első fecskéje a komoly politikai életnek e kerületben. Szemere, mint értesülünk, a választásokig a kerületben fog tartózkodni, s megnyerő modorával mindenesetre erös tábort alakit elvei védelmére. A köbölkúti kerületben a két Kobek áll a helyzet magaslatán. Az öreg Kobek úgylátszik megunta viselni a súlyos országügyeket és örömmel adná ezen édes terhet fiának, de még várni kell a nyilatkozattal. Várni pedig azért, mert junior Kobeknek nem áll olyan jól a szénája, mint neki. Szóval a kerület úgy gondolkozik, hogyha már Kobek, akkor inkább legyen senior. Ebben legalább tudják mit kapnak, de a fiában nem. S ha most kilépnének már a piacra, kérdés, a Kobek-loyalitásban szenvedő nép nem-e hajlik egy esetleg felbukkanó jelölt felé. Oh a Kobekek már jobb politikusok, mint Szaczelláry. Ok előbb megvárják, hogy ki lesz az ellenségük és csak akkor támadnak, ha már van ki ellen verekedniök. Ez pedig most már lesz, mert mint értesülünk a néppárt Bonitz Ferencet az »Alkotmány« szerkesztőjét lépteti fel. Magában Esztergom városában egyhangú választást várunk. Itt Brey Ferenc régi pártjához fognak azok is tömörülni, kiknek* politikai aggályait parlamenti működésével eloszlatta. Frey e hónap 15-én tartja meg programm-beszédjét a Széchenyi-téren, rossz idö esetén a városház tanácstermében. Ez kétségtelen, nagy érdeklődés mellett fog végbe menni. Freynek ellenjelöltje nincs, a néppárt ellen ő sem harcol, mert hisz annak eszeágában sincs e kerületben elveit kitűzni, más programmal pedig komoly jelölés nem jöhet szóba. Némelyek azt hangoztatják, hogy a földmives népnek nem tetszik a »sima választás.* Ez rosszakaratú rágalom, mert tekintélyes gazdák kijelentése után Írhatjuk, hogy Esztergom választó polgárai sokkal jobban átértik ez alkotmányos intézményt és nagyobb bizalmuk van Frey Ferencben, mintsem mandátumát egy éjszakai holtrészegség kétes öröméért kockára tennék. Akadt egy tekintélyes csoport, mely lovag Mattyasóvszky Lajost akarta felléptetni néppárti programmal, de az nem fogadta el a jelöltséget másoldalu nagy elfoglaltsága miatt. Szentgyörgymezö egy-két kisebb gazdája pedig, mint értesülünk, ma vasárnap járnak dr. Földváry Istvánnál, hogy Frey ellenében felkérjék. Ezek között azonban olyanok vannak, kik a legutóbbi választásoknál Földváry dr.-nak Ígéretet tettek, gyémánt ékszereit rendesen feltette és fitogtatta. Hebronnak ezen túlságosan elnyilott rózsája már messziről mosolygott a grófra, s szinte lelkendezett, ha hozzá csatlakozott. És ezt a gróf gyakran megtette, söt néha tőlünk ment egyenesen oda. Egyszer megszólítottam: — Ejnye, de jól érezheti magát Egyiptom gyöngyénél! Nem szólt rá semmit, csak az ujjával fenyegetett meg. Másnap aztán a szokottnál melegebb volt, valami lázas sietség látszott minden mozdulatán, mit nem tudtam magamnak megmagyarázni. Ki nem fogyott az ömlengésből ugy, hogy én kénytelen voltam alkalmat csinálni neki a vallomásra. Megbeszéltük, hogy délután a túlsó partra megyünk. No most, gondoltam magamban, most dől el, vájjon grófné leszek-e vagy sem. Minden el volt rendezve. A hajó fedélzetén ültünk, egy félreeső helyen, a mama pedig egész az ellenkező oldalra ment egy ismerősével beszélgetni. A gróf eleinte csak kerülgette, de a hullámzó Balaton közepén végre kimondta: szeretem. Ebben a pillanatban kimondhatlan érzelem fogott el. Nem azért, hogy szerelmet vallott ez az ember, de azért, hogy egy hősnek, egy regebeli alaknak képzeltem magam, ki családjának a de mégis Freyre szavaztak. Földváry pedig valószínűleg megismeri az atyafiakat, és érthető felelettel fogja őket »jobb útra terelni.« Ez különben sem azon elem, mely mérvadó a népakarat nyilvánulásánál. Ilyen tehát a vármegye politikai látképe. A harctér nem változik. A vármegye politikai fejének mindenesetre gondot okoz még most e fátyolos kép, de mi azt hisszük, hogy a mi politikai mozgolódásunk nem fogja oly nehézzé tenni a főispáni kormányzat gondjait, mint milyenben a túlsó megyében volt osztályrésze. Működését egyoldalú exponálások nélkül irányithatja, mert senki nem gondol arra, hogy e végből foglaljon állást a szabadelvű eszmék ellen és az ö ifjú, de kitapasztalt erejét célzatosan próbára tegye. D. Az érzelmek próbaköve. Szilágyi Dezső utolsó politikai Ítélete a helyzetről az ismeretes mondás volt: Magyarországban csak két politikai párt van: a szabadelvű és a néppárt. A hatalmas eszű államférfiú arról volt nevezetes, hogy amily tisztán látta a dolgokat, olyan nyíltan nevezte is meg azokat. Rideg elfogulatlansággal söpörte félre a frázisokat, melyekkel a különböző politikai csoportok törekvéseiket kendőzik és egyenesen a szivükbe látva nevezte maga nevén a gyereket. Látta Szilágyi, hogy az egyházpolitikai háború a szivek titkos érzelmeinek nyilvánulása volt, midőn félretéve minden eddigi külsőségeket, a magyar parlament tagjai az érzelmek után cselekedtek. Lélektani dolog, hogy a kimondott érzelmeket senki visszavonni nem szereti. Az egyházpolitikában kinyilvánultak az érzelmek a kereszténység mellett, vagy ellene. És ez osztotta két pártra a politikusokat, mert kivétel nélküli szabály az, hogy az élet cselekvéseit valójában nem az ész, hanem az érzés indítja. Ezért ébredt csakhamar arra a tudatra a magyar parlament, hogy az eddig hangoztatott jelszavak elvesztették hatásukat. A különböző árnyalatú 48-asok, mérsékelt és radikális liberálisok, a Bánffy, Tisza és Széli Kálmán követői tul aj donképen csak egy hangra hallgatnak, mely szivük mélyén a vallásos érzés mellett, vagy ellene szavaz. És e belső szózat kérlelhetlenül hajtja őket a nyilvános élet terén is. A közjogi vagy gazdasági téren bármily véleményű lehet is, de mindezt alárendeli a »reactio« névvel jelzett vallási áramlatnak. »grófi« koronát szerzi meg. A mama felénk akart jönni, de én intettem neki, hogy maradjon még. Egész összemelegedtünk az uton. O óraláncáról levett egy kis szivet és nekem adta, mint érzelmei zálogát s kért, hogy én adnék neki valamit. Én a láncos karkötőmet akartam neki adni. Elfogadta s megcsókolta kezemet, ezután pedig jelentóségesen suttogta: — Tehát láncot ád, láncra ver, de a szivét nem adja szinte zálogba. Mit tehettem erre, levettem a nyakamról a szivet, melyet már a vonaton is megdicsért. Eleinte szabadkozott, hogy hisz ö nem azért mondta s ha nem bizom benne, hát vegyem vissza zálogaimat. Oh nem, gondoltam magamban, csakhogy ennyire vagyunk. Odaintettem a mamát. — Mama, képzeld, szivet cseréltünk a gróffal. — Igen, mondta ő — s még azonkívül le is vagyok láncolva. A mama arcán látható boldogság vibrált, s midőn a gróf azt a kegyet kérte ki magának, hogy ő is mamájának szóllithassa, nem birt magán uralkodni, hanem könnyezve csókolta homlokon és fiának fogadta ott a nagy nyilvánosság előtt. Ez érzékeny jelenet után, melyben én csak a nézőszerepet játszottam, partot ért a gőzös s nagy tolongással siettek ki. Mi is kifelé igyekeztünk, de a nagy tolongásban a gróf elmaradt, Ezért szavaz a 48-as a kormány jelöltjére és az agrárius a Tisza-féle programmra. Viszont Bartha Miklós nem gyűlöli a néppártot és Károlyi Sándor grófot reactióval gyanúsítják, mert keresztény szellemű a törekvése. Legvilágosabb bizonyíték ez igazság mellett a közvélemény Ítélete a papsággal szemben. Honnét az a jelenség, hogy elveszti a becsülést az a pap, ki a keresztény irányú néppárt ellen a szabadelvűnek érdekét szolgálja? Mert mindenki érzi, hogy a magyarországi zsídóliberálizmus a kereszténység ellensége. És azért az a pap, ki nálunk most liberális, az vagy egészen romlott, vagy legjobb esetben korlátolt szellemű stréber. Hasonló módon ítélnek a világiak felett is. Akikben van keresztény érzület, azok nem rokonszenveznek azzal a liberalizmussal, mely oly mély sebeket ütött a kereszténységen. Észrevétlenül hajolnak azon párt felé, mely a keresztény elvek megmentését irta zászlajára. Már az a harcmodor is, melyet a keresztény néppárt ellen gyakorolnak, felnyithatja bárkinek szemét. Nem található a fegyverek közt egyetlen komoly bizonyíték, hanem csupa hazugság. A néppártot támadó hírlapi közlemények és röpiratok aljas műveletlenség hangján beszélnek, a pálinkás bódék modorában szerepelnek. Kiérzik rajtuk a gyűlölet és hazugság bűze. A zsidó sajtó félreteszi rögtön affectált tisztességét, mihelyt a néppártról van szó. A »Pesti Hirlap«, »Pester Lloyd« buzdítja a 48-asokat, hogy a néppárti jelölttel szemben legyenek elvtagadók és szavazzanak a kormány mellett. Tisza Kálmán Nagyváradon a kormánygépezet nyomását követeli a keresztény iránynyal szemben és kiaszott karjait fenyegetésre emeli. A groswardeini zsidók tapsai között teszi le az esküt, hogy örökké a reactió ellen fog küzdeni. Mi lehet az a »reactio«, melynek keresztrefeszitését a zsidók megtapsolják ? Tehát midőn nálunk a liberalizmus igazi jellege igy kialakult, lehet-e habozni csak egy pillanatig is, hogy a vallás ügyét szivén hordozó polgár miként vélekedjék róla. És a választások alkalmat nyújtanak majd az egyének kiismerésére. Csak a vak nem látja, hogy most csak e két irány domborodik ki: a zsidóliberálismus és a keresztény szellem. Akik elvesztették már teljesen érzéküket a keresztény vagy előbbre ment, már nem tudom, csakhogy mi ketten nélküle értünk a partra. Ott megálltunk egy kicsit, hogy bevárjuk őt. Alig állunk ott egy percig, oda lép egy kevésbé intelligens alak s azt kérdi elég udvariasan, miszerint ismerjük-e azon urat, kivel az utat idáig megtettük. — Hogy ne, mondta a mama, hisz a gróf leányom vőlegénye. — Csalódni méltóztatik, mert az nem gróf, hanem egy közönséges szélhámos, kit én már régen keresek. Van szerencsém magam bemutatni nevem : Barátffy Győző I. osztályú m. kir. detektív. Mint a derült égből lecsapó villám, ugy hatott ránk ezen kijelentés. A detektív elrohant és kereste az álgrófot, mi pedig nem is jelentettük be, hogy az arany szivemet és karkötőmet is ellopta ez a gazember, hanem a hajóval nyomban visszamentünk. A szállodába érve, alig adtuk magunkat át a kesergésnek, minden bejelentés nélkül berontott hozzánk a Sviczerné, a gazdag gabnakereskedőné és sirva kérdezte, hogy minket nem lopott-e meg az a »jalazatos kotyha« aki őt randeumra csalta és elszedte minden ékszerét. A mama nevetett és erősítgette, hogy nekünk semmink sem veszett el. Ez a mi fürdőzésünk főeseménye. Különben pedig borongós az idö, s ha ilyen marad jövő héten, haza megyünk. Márga.