ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-03-17 / 12. szám

2 történelmén keresztül a hazafias érzést nem szűnt meg a vallásos érzéstől külön választani! Ám a rosszakarat az ifjúság ezen mozgalmát félre magyarázta Azok, kik a vallásos érzést a magyar hazafisággal nem tudják összeegyeztetni, a kik nem ismernek és nem akarnak ismerni keresztény erkölcstant és keresztény kultúrát, — sajnos, elég sokan vannak a magyar ifjúság közt, — az ifjúságnak a kereszt kifüggesztését célzó kérelmét »hecc«-nek keresztelték el; megrágalmazták a magyar ifjúságot, mikor ugy tüntették föl, mint hitvány bábut, mely politikai töredékek eszközéül szolgál. Most, a mikor ez ügyben elhangzott az utolsó szó, mely az egyetemi ifjúság mai viszonyaiból kiindulva, tán inkább az egységes béke érdekében a státuskvó föntartását rendeli el, nem hagyhattuk visszautasítás nélkül ezt a vádat. Az egyetemi ifjúság az utóbbi időben, sajnos már csaknem hozzászokott a vádaskodáshoz és megrágalmaztatáshoz. Napilapok szenzációra éhező riporterei az Egyetemi Kört ugy tüntetik föl, mint botránytanyát, hol pofozkodnak, verekszenek és egymást lepiszkolja, megöklözi a magyar ifjúság. Az Egyetemi Kör bizottsági üléseit ugyancsak kiszínezve adják hirül ezek a botrányhajhászók. Tudjuk, mi a cél! Az ifjúságot népszerűtlenné tenni; ugy tüntetni föl, mint éretlen gyermekcsoportot. Fáj ezeknek a jó uraknak, a kik valamikor, négy-öt év előtt (bizonyos tüntető körmenetek alkalmával) az egyetemi ifjúságot büszkén hirdették a nemzet jövőjének — az egyetemi ifjúságot most a kereszt védelmében látni ! De hiába ! Müközvélemény, müdüh, piszkolódások, rágalmak nem fogják az ifjúságot erről az útról leteríteni. Ifj. Gebhardt Károly. Az ifjúság e nemes szándékával szemben minden kereszténynek kötelessége a leglelkesebb támogatás. Az ifjak csatlakozzanak hozzájuk, mert az ő gondolkozásuk a helyes és ne olvadjanak össze, ne barátkozzanak a kereszt ellenségeivel; az öregek csatlakozzanak hozzájuk szintén meleg rokonszenvvel, mert az ily ifjak fognak örömet, dicsőséget hozni a családra. Ez azon ifjúság, melyből nem lesz »romlott intelligentia,« mert a kereszt alatt — és csakis ott — tiszta szivek, romlatlan lelkek, szilárd jellemek képződnek. Éljen a keresztény ifjúság ! (—a) Számadási szabályzat. Hosszú vajúdások után végre elkészült egy uj számadási szabályzat és a főegyházmegyei hatóság által a folyó év elejével életbe is léptettetett. A főegyházmegyei hatóság megtartotta — Minden nap kapnak a növendékek bort ? — Nem Fölség. Csak a mai nagy nap tiszteletére. — A kispapok hát máskor vizet isznak ? ! Ismét a mezzaninon és első emeleten végig a IV. és III. évesek celláit nézte meg O Felsége, közben a növendékek száma és egyházmegyéi után kérdezősködve. Majd felért a II. emeletre, hol a könyvtárban a növendékek várakoztak. Itt lelkes magyar szívből fakadó hármas éljenzéssel üdvözölték a növendékek. 0 Felsége szívesen fogadva az ifjú szivek lelkesedésének kitöréseit: — Eljöttem, hogy lássam önöket — mondja. — Igen jól néznek ki. Egészségesek. — Igen Fölséges Uram! nincsen egy betegünk sem — válaszolta a rector. Erre előállott a növendékek legidösbje, Ányos Arisztid sz. Benedekrendi IV. éves hittanhallgató s üdvözlő szónoklatot tartott. A beszéd folyása alatt megnedvesedtek öreg királyunk szemei s nem volt egy sem, ki nem hangoztatta volna lelkesen a szónokkal: Éljen a király! Erre 0 Felsége oda lépett Ányos A. elé s azt mondta: — Köszönöm. Igen szépen és jól beszélt. Jól fog prédikálni. Bencés növendék nemde ? — Igen, Fölséges Uram ! — Pannonhalmi ? Ott járt gymnasiumba, vagy Győrött? — Győrött Felséges Uram! — Jól vannak ? Igen ? Meg vannak elégedve ? ESZTERGOM. benne mindazt, ami a régi, az egyháza:-gyei statútumokban foglalt szabályzatból, a hosszú gyakorlat alatt jónak bizonyult; fölhasználta más egyházmegyék hasonló szabályzatait és mintáit, figyelembe vette továbbá azt is, a mi a külföldön jónak bizonyult, de még a megyei és állami számadásoknál használatban lévő szabályzatokat is, s folytonos figyelemmel az utolsó éveknek szomorú, éppen nem a nyilvánosság elé való tapasztalataira, megalkotta és kötelezővé tette az uj szabályzatot. És tudjuk, hogy mielőtt azt kibocsátotta, nem akarta nélkülözni az arra első sorban hivatott tényezőknek véleményét sem s igy közölte azt a föesperesekkel is, a kiknek hivataluknál fogva is kötelessége az ily számadásokkal foglalkozni. A kiadott szabályzat, az ahhoz csatolt minták, kétségkívül nagy haladást jelentenek az eddigi állapothoz képest. Hogy itt-ott lehetnek benne egyes hiányok vagy olyan intézkedések, melyek talán el is maradhattak volna, senki sincs, a ki tagadná. De hol van a nap alatt az az emberi mü, amely tökéletes, amelyhez semmi észrevétel nem fér ? Hisz nem látjuk azt az állami törvényeknél is, melyeknek alkotása oly nagy nyilvánosság előtt történik, melyekre rendesen annyi figyelem öszpontosul, hogy van bennök hiány is, meg fölösleges is. de azért csak alkalmazzák addig, mig a gyakorlatban tényleg hiánynak nem mutatkozik az, ami eleinte annak csak látszik és be nem bizonyul fölöslegesnek, amit olyannak idő előtt állítanak. Ugyanazt kell tennünk a mi szabályzatunkkal is. Az egyházi hatóság által kötelezöleg van elrendelve, tehát már azért is végrehajtandó. Azok a folytonos észrevételek és pro és contra vitatkozások, amelyek a szabályzat ellen, elismerjük a legjobb szándékkal tétetnek, semmikép sem arra valók, hogy annak tekintélyét emeljék, söt lehetnek ennek folytán olyanok is, akik azt csak bizonyos irányitásnak veendik és könnyen túlteszik magukat annak utasításain. Nem mondjuk, hogy a kinek vannak észrevételei, azokat meg ne tegye; de tegye meg azokat az illető helyen és azon az uton, amely a dolog természetének megfelel. Értjük a kongregációkat, ahol azok jegyzőkönyvbe vétetvén, kerülnek az egyházmegyei hatóság kezébe s ez hivatalból fog az adott észrevételekkel foglalkozni s nem kételkedünk, hogy amit jónak és szükségesnek fog tartani, azt egy Mindezen kérdésekre, melyek a növendékekhez voltak intézve, csak igent olvashatott le a Felséges Ur a növendékek arcáról. Majd több növendéket tüntetett ki megszólítással, érdeklődve ügyeik iránt. Erre a rector arra kérte O Felségét, hogy az intézet albumát névaláírásával kitüntetni kegyeskedjék, mely kérésnek O Felsége készségesen engedett. Markáns, határozott vonásokkal irta le nevét, közben a könyvtárra tévén észrevételeit. Aztán felkelt és — Isten áldja meg önöket! — szívélyes szavakkal búcsúzott, mire lelkes éljen harsant felé. A könyvtárból elindulva az oratóriumot s a betegszobát nézte meg. A betegszobában a fölött való örömének adott kifejezést, hogy nincs beteg, mondván: — Igazán örülök, hogy mind egészségesek! Megtekintette még a király az I. és II. évesek háló- és nappali szobáit, álló íróasztal szerkezetét, hogy miként lehet a mellett ülve is irni, vagy tanulni. Ezek után a II. emeleten levő kápolnába vonult, hol a növendékek már várták. A mint belépett, megszólalt az ének. Bogisich Királyhymnusának hangjai között lépett a király az oltár előtt számára elkészített imazsámolyhoz, letérdelt s imádkozott. Az énekkar »Nagyasszonyunk, hazánk reménye« dalt énekelte, miközben a király felállott s figyelmesen nézte a szép oltárképet. Megelégedésének Angyallfy Erzsébet kisasszonynyal szemben kifejezést is adott s azután elindult az udvarban váró kocsija felé. 1901. március 17. esetleges pótutasitásban el is rendeli. Ellenkezőleg azonban soha sem lehetünk biztosak arról, vájjon a nem alkalmas helyen és kellő uton előadott észrevételeink odajutnak-e, ahová azokat szántuk, vagy lesz-e nekik az általunk óhajtott sikerök. Ily módon pedig a leghelyesebb észrevételek is czéljukat vesztik és haszontalanokká válnak. Az uj szabályzat általában véve jó és sok rendetlenségnek és visszaélésnek képes útját vágni. Csak az szükséges, hogy az úgy lent, mint fönt végrehajtassák, mert a legjobb szabályzat nem ér semmit, ha azt végre nem hajtják és irott malasztnak marad. Az igaz, hogy egyben-másban megszaporítja a teendőket; de annyi idővel minden plébános rendelkezik, hogy az adott utasításoknak megfelelhet. Az Írásbeli munkák bizonyos irányban az egyház-politikai törvények behozatala folytán amúgyis megapadtak s idővel még inkább meg fognak apadni. Lehet tehát, söt kell is, ez ügyre ezentúl több időt fordítani. Dr. Cs. J. Kiáltó szó iparosaink köréből. Vettük kiváló iparosaink egyikének következő cikkét: A megrendelések gyűjtését szabályozó és a törvénytárban 1900. évi XXV. sz. a. megjelent törvényhez a végrehajtási utasítás a kereskedelemügyi minisztériumban most van készülőben. Ezen törvény értelmében a miniszternek fentartatott az a jog, hogy cikkeket megjelöljön, melyek e törvény rendelkezése alól elvonassanak s épp oly módon legyenek eladhatók ezentúl is, mint voltak eddig, t. i. az utazó és erőszakoskodó vigécek révén. Mivel tehát a végrehajtási utasítás most készül s a »magyar« kereskedők a vigéc-uralmat a varrógépek fölött biztosítani szeretnék, minden áron arra törekszenek, hogy a varrógépeket a törvényből kivegyék s azokat ezentúl is erőszakkal, tolakodással, csellel az embereknek nyakába varhassák. Mit árt nekik a törvény, ha az egyes cikkeket sikerült nekik a törvény alól kivonni ?! Hogy ez sikerüljön, több varrógép-kereskedő összeült Budapesten, s ott elhatározta, n hogy érdekeik védelmére közös akciót indítanak. Ok halják már a halál harangot kondulni, de szeretnék, ha valahogy lehetne a kötelet elvágni s a koporsót is eladni. Elismerik, hogy a varrógép árának magassága megkívánja, hogy az áru fölkináltassék, Mielőtt a kocsiba szállt, ismételten a látottak s tapasztaltak felett való megelégedésének adott kifejezést dr. Széchenyi Miklós gróf rectorral szemben s szívélyes üdvözlés után elhajtatott a Burgba. Mig a király az intézetet megtekintette, a szemközt levő árvaház növendékei az iskola testvérek vezetése alatt sorfalat állottak s a távozó királyt Hoch-hal üdvözölték. Fél óránál tovább tartott a legmagasabb látogatás s e rövid idő legszebb emlékeink közé fog tartozni. Láttuk s meggyőződtünk arról, hogy O Felsége mennyire érdeklődik a papnevelés iránt épen akkor, mikor ez az új Pázmáneumban új, korszakot alkotó ösvényre lépett. Kicsi körünkben lefolyt ünnepünk szép benyomást tett a jelen levő ujságtudósitóra, a »Vaterland« szerkesztőjére, ki a vasárnapi számban ezeket irja a többi között : »A mai királyi látogatás valódi magyar ünnep volt, a magyar katholikusok ünnepe és habár az intézet lakóin kivül csak kevesen voltak jelen, a hire bizonyára elhatott Magyarországba s erösebben dobogtatja a sziveket. Mert ez ünnep királyi figyelmesség volt Magyarország irányában és a mit ma bécsi magyar területen magyar lelkesedéssel, pompás magyar nyelven, romlatlan magyar szívvel Magyarország apostoli királyának fogadtak, mélyen fog a szivekbe vésődni. Kívánatos volna, hogy a király iránt való szeretetnek ezen szivhangjai itt is a szivekbe hatolnának s versenyeznénk a magyarok szeretetével!«