ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-02-17 / 8. szám

VI. évfolyam. Esztergom, 1901. február 17. 8. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor. Félévre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Laptulajdonos és kiadó : Dr. PROHÁSZKA OTTOKÍR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. Humana Comoedia. Esztergom, február 16. (Dr. P.) Az élet nemcsak komoly, de nevetséges is ; a lét nagy gondolatait Isten adja meg, mig a komikumról,az ember gondoskodik ; a szintér maga a nagy világ s szinész is böviben van. A szinészek átlag jó házból valók s mint komikusok utolérhetetlenek, lévén a jó komikusnak fökelléke, hogy komolyan adja a bolondot, s hogy ne boszszankodjék, ha nevetnek rajta; már pedig e kelléknek átlag megfelelnek az élet komikusai, s ha néha ki is esnek szerepükből s bosszankodni készülnének, csakhamar észreveszik, hogy az nekik sehogy sem áll jól s hogy legjobb, ha ignorálják a kacagok at. A kacagok a maguk részéről a jókedv jogát csorbítani nem engedik s követelik, hogy ^az, kinek rendben van a szalmája s nem komédiás, a nyugodt öntudat páholyában .üljön s nevessen. E jogunkat ez egyszer, e farsangi vasárnapon, még ellenségeink sem vonhatják kétségbe. Lássuk tehát a komédiát! . Első fölvonás : Tetemre hivás ! A magyar parlament lelki szemei előtt kiter.itve feküsznek a maros-vásárhelyi áldozatok s fölvonulnak a kiontott magyar vérnek boszulói: a nagy Kossuth kis fia, Pichler Adonisz, a hengerded Komjáthy s a többi megemberedett Fúria s szónokol Kossuth Franci s reszketve mondja, mint egy kálvinista búcsúztató: Ki mer itt nevetni ? álljon ki s mutassa meg, bogy nem becsüli a magyar vért! S miután ennek megmutatására senki sem vállalkozott, két napig zúgott a vihar az unalmas országházban, dörmögtek és boszut leheltek ; azután egy bűbájos intésre a vihar elcsitult; Kossi\th Franci megszűnt reszketni, Pichler szép ajkai nem sziszegtek, Komjáthy szájöble kitöltődött; a vértbpszuló negyvennyolcasok alázatos hatvannyolcasok lettek s egy árva kukkot sem szóltak többet. Honnan e Szofoklesi fordulat ? okvetlenül valami mély benyomás fogta le a viharzó lelkeket. Ily mély benyomások a kormánynak sokba szoktak kerülni, de végre is kellemesek neki; nekünk sem kellemetlenek, legalább annyiban nem, hogy látjuk, mily mesteri kézzel értik azok az ügyes szinészek a tragoediát komoediává változtatni; bátran tehetik ; ök ha tragoediát is játszanak, akkor is komikusok. . Második fölvonás : Lemondás. Az ember sokoldalú lény; a képviselőség sem képes kimenteni sokféle tehetségét, tehát »közgazdasági tevékenységre« adja fejét. Az annyit tesz. hogy a honatyák iparkodnak a pénzintézeteket néhány ezer koronával évenkint megkönnyiteni azon nagy szolgálat fejében, hogy a nevüket fektetik be gyümölcsöztetöleg a vállalatba. Ettől a közgazdasági tevékenységtől a közönség szegény lesz, ök meg gazdagok ; már aki, mert mindenkinek nem jut. De varinak köztük hősök, kik lemondani tudnak; ilyen Tisza István, ki a többi között leköszönt oly bank elnökségéről is, mely meg akar bukni. Hát nem volt jó ott leköszönni s a lemondás áldozatát Deák szelleméért meghozni ? hogyne lett volna jó ; most már bukhatik a bank; a krach nem Tiszát éri. S e játékok a nemzet szemei előtt folynak le s vállalkoznak rájuk fölnőtt emberek. Ugy látszik, nem veszik észre, hogy a józan népnek van szeme, melylyel észrevegye s van lelke, melylyel megítélje ez országos komédiákat. Ott fön azt nem látják, vagy legalább teljesen beleringatják magukat abba a fölfogásba, hogy port hinteni mások szemeibe, előkelő foglalkozás. Vagy . nem porhintés-e, hogy egészségügyért lelkesül a belügyminiszter s pálinkával teszi tönkre a népet a fináncminiszter. Jogot, törvényt, igazságot igér a miniszterelnök, de kezelésüket azok kezében hagyja, kik kitűnőén beváltak a jogtalanságnak, törvénytelenségnek és igazságtalanságnak szolgálatában. Főispánokat meneszt, kik mindig maradnak s nem mennek s ha kellene kinevezni ujakat, éhenkórász riporterek cihelödnek föl szerény főispán-jelöltekkel a miniszter segítségére. A főrendiház üléstermét most ez alkalommal elkerülöm, bár ott is a farsang az úr. Ez az a terem, mely teli van az autonómiai közgyűlésnek és a 27-es és a hármas bizottságnak s nemtudom hányféle kiküldöttségnek vajúdásaival; az intelligenciának s tudománynak e hegyei apró, igénytelen egeret szülnek, mely igazán a szó szoros és AZ „ESZTERGOM", TÁRCÁJA. „Sipka Hanzi." A tudósok a világ, illetőleg az emberiség történetét ezen szép elnevezéssel szokták megtisztelni: »az élet tanítója.« No! szervusz neked emberiség, ha ezen szót az emberiség átvinné az. életbe oly módon, hogy valaki kiválasztana magának »mesterül« valami jellemteljes történeti alakot; más meg egy hires gazembert! mert valljuk be, ha azt a világtörténetet úgy állit'anók oda, mint »élet-mestert«, nem terjedne az ki egy kilométer hosszú folions sorra, hanem összeszorulna egy régi komáromi kalendárium területére, mert szó a mi szó : a »törteneti alakok« legnagyobb része olyan, hogy jobb lett volna őket az első fürdőben megfullasztani, mint belőle »történelmi alakot« csinálni és oda tálalni a szegény deák elé, hogy most tanulja be egyik-másik ilyen »törtenelmi alak« gazságait és ha nem tud elsorolni egy nagy lisztát ezekből a megörökitett huncutságokból, még az érettségin is elbukik. Hátha még a történetírók hajba kapnak egy ilyen »hős« miatt, és egyik jobban pöröl, mint a másik a jellemzéssel, — ő maga, a fő-alak pedig rég ott csücsül a pokol fenekén, a hová tettei jutalmául pakolták, és onnan a mélységből néz fel a világra, akár az evangéliumi gazdag az Ábrahám kebelében ülő Lázárra és látja, hogy az egyetemi és gymnáziumi kathedrákon tudós professzorok a »tudomanyszomj as « ifjúságnak nagy pathosszal magyarázzák az ö gazságait, amit e világon tett! Neró, Caligula és á többiek megérdemelték, hogy rólok könyveket Írjanak — miért ne írhatnék én a. Sipka Hanziról legalább egy tárcát, bár ez nem Neró., söt tán annyi érdeme sincs, mint .sok mai megszobrozott hősnek, azonban ő is korrajzi alak, modern szecessiós alak, meg kell' őtet is örökíteni. O a XIX. század gyermeke, született N . . . n, most körülbelül 40 éves, valóságos neve Zimmermann Johan, a »Sipka Hanzi« nevet a »céh«ben kapta, melynek tagja lett. Mostoha anyja ' kiverte a nagy világba, mint kis fiút, azóta a »nagy világ hazája.« O Magyarország földrajzát jobban ismeri, mint bárki, mert legnagyobb részét többször bejárta. Ha előjön és kérdem: »honnan jösz Hanzi?« azt feleli: »Kassaroi«; és »innen hova szándékozol ?« »hat lenézek Baranyamegyebe«; neki ez macska-ugrás. Persze itt az a kérdés, hogy miből él ? Most már ő azt mondja : »mindenütt vannak jó embereim«, t. i. papok, gazda-tisztek, söt más egyéb urak. Persze azelőtt nem úgy volt; neki is küzdeni kellett a létért és »feloldozott« sok oly dolgot a »mi kötve volt« vásárokon, meg más alkalmas helyeken, azért rendre ismeri széles e hazának fogházait. Egyszer azt mondta nekem: » . . . i fogházban pompás gombócot főznek.« Egyszer estefelé felvette őt egy kocsi, melynek gazdája vásárról jött: midőn a faluhoz közeledtek, ö egy pár új csizmát ledobott a rozsba, és otthon még ö ment keresni az útra. Máskor a sz . . . i biró adott neki szállást. A biró az ágyban feküdt, a leánya meg künn társalgott; a Hanzi négy kéz láb besompolygott és az ágy mellett álló új pár csizmát elemelte; a gazda meg ki-kiáltott: »örzsi hajtsd ki a kutyát, itt jár az ágyam körül.« Egyszer panaszkodott, hogy

t egy plébánián kiverték, ezért boszút állani akart, felgyújtani készült a pap szénáját. Persze én keményen oda szóltam neki, mikor eljött, bevallotta, hogy már a kazalnál állt, de eszébe jutott a beszédem, abba hagyta. Hogy a hosszú földek végén dolgozó munkások élelmét ö felhasználta, az persze nála csak tréfa számba ment. Egyszer Komárommegyéből jött, nagyon törődött volt; panaszkodott, hogy báró D. legelő szép ponyját megpróbálni akarta, ráült és trappolt vele, de elfogták és jól elrakták; ettől nyögött. Igy élt a Sipka Hanzi régente! Most már öregszik — és miután maga mondja, hogy ő egy helyen sokáig nem lehet, mert megszokta az »Utazást«j jár-kel a nagy világban. Pap iskolatársaimat rendre-ismeri és hol ettől, hol attól hoz »tiszteletet.« Elfogad megbízásokat és elvisz ide vagy oda mindent pontosan. Egyszer felvettem a kocsimra; egy pecsételt szivar-iskátulyát vitt Sz . . . ra Budáról. »Mi van benne Hanzi ?« «Nem tudom.« »Nezzük meg.« »Isten mentsen, oda volna a becsületem.« Később megtudtam, hogy mézes-kalács volt benne; pontosan átadta. De elég róla ! Vonjuk le a történelmi tanulságot. O ma csirkefogó, abból élt, amit elvitt! de ki tette azzá ? Egy mostoha anya gonoszsága kiveri a világba; pedig elég jó módú szülő fia, sok jó tulajdonsága mellett derék ember lett volna belőle, — ma csak »Sipka Hanzi«, akit folyton börtönöztek és ki mellett sok »törtenelmi alak van«, akit azért, hogy ezrek gyötröje, kinzója volt, századokig emlegetnek az iskolákban, söt emlék-szobrokban vannak megörökítve. Tehát lassan az elnevezéssel: »az élet