ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-11-24 / 48. szám

ritka város Magyarhonban, melyet a tanács tenne rendezetté. — Van e városnak sok mindene: országhirü vasúti állomása, két zsinagógája, a a város kellő közepén ugyancsak rendezett tanácsú cigányfaluja, takarékpénztára, megyei kórháza, bőrgyára, — van azonban ezeken kivül római katholikus jellegű jögymnásiuma is. — Csak erről az utóbbiról akarok egyelőre pár sort kockáztatni. Fögymnásiumunk tehát római katholikus jellegű. De nem is lehet ez máskép, hisz' kiki tudja, hogy Érsekújvár ősrégi primási város s katholikus iskolákat akar. Meg is van a fögymnásium, — de csak a jellege katholikus; belső élete, szelleme azonban felekezetnélküli, akatholikus. Legalább erre enged következtetni ama hihetetlenséggel határos szomorú valóság, hogy igen tisztelt s egyébként talpig becsületes róm, kath. tanári személyzetébe oly elemeknek is sikerült belekerülniök, kiknek a különben katholikus jellegű fögymnásiumban jogosan sem helyük nem lehet, sem működésük nem kívánatos. Ugyan kérem, ne legyünk kiskorúak! Köszönöm én azt a katholikus jelleget, melynek értéke nulla, értelme semmi, — puszta frázis, mely a gyenge elméjűek s gyávák megtévesztésére jó ugyan, — de a maga valóságában porhintés s rút visszaélés a római katholikus jelző tartalomdús s fönséges értelmével. — Mit ér nekem száz kath. jelleg, katholikus szellem, katholikus működés, élet nélkül. Hisz' a katholikus jelző nem az épület falait illeti és a vakolatot, -— de illeti magát az erkölcsi személyt s tagjainak működését. Sajnos, Érsekujvárott ezt nem tudták, vagy mi még rosszabb, tudni nem akarták, midön a katholikus községi fögymnásium ugyancsak katholikus ifjúságának nyakára kálomista, apostata piarista, söt — szinte hihetetlen — zsidó tanárokat hoztak. Tették ezt — persze — szándékosan a »magasabb közéleti erkölcs« jegyében és nevében. Az embernek megáll az esze, — kik választhatták e tanárokat ?! Utána jártam s megtudtam, hogy hát ezek a tanárok tulajdonképen választva sem voltak. Igaz ugyan, hogy a város tanácsa hivta meg őket az egyes tanszékek üresedése idején, — de, sajnos, túllőtt a célon, midőn a város adófizető s katholikus közönségének bizalmával visszaélve, ép oly embereket hivott meg, kik róm. kath. intézetünk ifjúságának valláserkölcsös nevelést vezetni hivatottak egyáltalában nem lehetnek. Gondolom, csak* egyes uri emberek bürokratikus önkényének müve ez ; legalább erre enged következtetni a kath. szülőknek e fölötti jogos fölháborodása s magának a katholikus ifjúságnak sűrű panaszai, melyek elöl elzárkóznunk lelketlenség volna, főleg ha tekintetbe vesszük, hogy ép I az ifjúság lesz az ilyen lehetetlen állapotoknak legközvetlenebb áldozata. Avagy nem észellenes, nem lelkiismeretlen intézkedés-e, bárki részéről történjék is, egy róm. Bozóky Mihálynak, a p.-maróthi rejtett magányban évtizedeket betöltő s erös nemzeti érzéséből, egyházához való hü ragaszkodásából, széleskörű tudásából s poetai lelkületéből fakadt munkálkodása, mely öt kora egyik legképzettebb kántortanitójává avatja — hasonlatos volt a községe hegyvidékéből fakadó patakhoz, « mely zajtalanul, szinte észrevétlenül csörgedez tova a mezők illatos virányain; vize mindazáltal lényeges és szükségszerű kiegészitö részét képezi a nagy arányokban tova hömpölygő folyam hatalmas életerejének. Kath. egyházi énekköltészetünk a XVIII. századbeli — s a kor méhében forrongó, hatalmasabb eszmék nyomása következtében történt — hanyatlás után, a XVIII. században lendületet vett ugyan, mégis a késdi Benedek egri püspök pártfogása mellett még 1651-ben kiadott »Cantus Catholici« cimü egyházi énekeskönyvnek e korban már nagyon megfogyatkozott példányai mindinkább érezhető űrt hagyván maguk után, Bozóky kitűnően szerkesztett s zenemütörténelmileg is kiváló »Katholikus korbéli kótás énekes könyvé«-nek megjelenése egyszerre rá irányitá az ország kántorainak figyelmét. Hire gyorsan lépte át megyénk szük határait s neve az ország kath. kántorai előtt csakhamar ismeretessé lön. E müve azóta a XVIII. századbeli magy. kath. egyházi énekköltészet terén búvárkodó iróink müveiben, mint nevezetes és hézagpótló mü leszen emlitve, a mely a kath. énekköltészet történeti fejlődésének mindenha egyik becses adalékát fogja képezni. kath. intézetet hitehagyott papokkal, kálvinista és zsidó emberekkel megtölteni ? Menjenek csak Sáros-Patakra, Csurgóra, Szarvasra, Debrecenbe, avagy bármely más kálomista vagy zsidó intézetbe, találnak-e ott katholikus tanárokat ? Egy római katholikus piarista, misés pap s volt kolozsvári igazgató hivatott meg Érsekújvár fögymnásium kathedrájára. El is jött, kapva a kínálkozó alkalmon. De kathedrájának elfoglalása után rövid pár hétre ledobta nyűgét, — csuháját, s bajuszt növesztve — elárulta előrelátható tervét: bekövetkezendő apostasiáját. Utóbb pedig megtagadva szerzetét, papi voltát s a város katholikus közönségének s a fögymnásium katholikus ifjúságának jogos megütközésére elérte régi vágyainak netovábbját: összeköttette magát régi imádottjával. S ez az ember tanítja most katholikus ifjainkat. Én kétségbe nem vonom a városi tanács azon jogát, melynél fogva az üresedésben levő tanszékekre tanárokat hivhat meg, — de e jogát kétségtelenül a város katholikus közönségének jóvoltából, bizalmából gyakorolja. Midőn tehát látja, hogy az, akit annak idején mint kath. papot hivott meg ugyan, — de eddigelé még meg nem választott s nem véglegesített, — papi múltjával szakított: kédezem, nem hivatalbeli, nem lelkiismeretbeli kötelessége-e az ily megütközést okozó dolgoktól a kath. intézetet megtisztítani ? Ha ezt nem teszi, kath. ifjúságunknak, mely emez örökös botrányok szemléletében növekedik, nem ö lesz-e a sírásója ? Érsekújvár városának katholikus közönsége, a katholikus szülök s gyermekeik ellen elkövetett eme jogtalanság oly támadás, mely elöl, — ismerve a viszonyokat, — csak a nyilvánosság bevonásával lehet védekeznie. Katholikus népünkben még mindig van annyi érzék, hogy róm. kath. jellegű gymnásiumának s állandó botrányok közt növekedő gyermekeinek vallás-erkölcsi pusztulása felett egyszerűen napi rendre térnie nem szabad, elzüllését közönynyel nem nézheti! Vagy mi szükség van egy katholikus fögymnásumban khazár tornatanitóra ? Csak ez hiányzott még kath. intézetünk agyonboldogitásához! Minek a kath. intézetbe a kálomista ? Micsoda lidérc lehetett az, melynek nyomása alatt kath. fögymnásiumunk tényleg dekatholizálódott! ? Tán a meghívottak —• de még eddig meg nem választottak — feltűnő szaktudománya ? Hisz' azt mindenütt megbecsülik, még a kálomista kollégiumokban s zsidó iskolákban is. Vagy talán más feltűnő tulajdonságaik, •— melyeknek a meghívottak talán sohsem voltak birtokában ? Gondolom, csupán a humánus, emberbaráti könyörület müve ez ! Ám legyen, — de lesajnálom én azt a könyörületet s badar jószívűséget, mely mig egyrészről kegyeket osztogat, másrészről jogoktól foszt. Vagy talán nincsen s nem volt senki sem, aki az érsekújvári róm. kath. iskolák szelleme, belső és külső élete, működése felett felügyeletet De Bozóky nevéhez nemcsak az itt felsorolt és ismertetett müvek kiadásának érdemei fűződnek: jelentékeny munkása volt ö a magy. kath. egyházi énekköltésnek is s habár költeményei nagyrészt ismeretlenek maradtak, avagy elvesztek, azon reánk maradt néhány egyházi éneke is méltóvá teszi őt arra, hogy nevét az e téren munkálkodók között mindenkor tisztelettel emiitsük. Mindenek előtt pedig hisszük azt, hogy Bozóky Mihálynak az egyházi zene terén és a kántorság érdekei körül kifejtett irodalmi munkássága a majdan megírandó magy. kath. kántorság történetében érdemeihez kellő méltatásra fog találni, s neve méltó helyet fog betölteni a történet lapjain. Bozóky porai a p.-maróthi kath. temetőben nyugosznak és síremlékét a Pastinszky-család rokoni gondossága őrzi az idők viszontagságaitól. Nevét az idők folyása egy időre talán letörölhette az emlékezet táblájáról, de azt végképen el nem feledteti: nevét, érdemeit följegyzi és meg fogja őrizni az ujabb tanitó-nemzedék kegyelete, s a kórusok homályában még itt-ott rejtve maradt müveit, mint buzdító ereklyéket fogja megőrizni a jövő számára. Az »Esztergom-járási r. kath. Tanítóegyesület« kegyeletes kötelességet teljesít, midön régen porladó s egykori érdemes munkás kartársa emlékének áldoz, nevét a feledéstől megóvja és sírjára szeretettel helyezi a megemlékezés e szerény koszorúját. gyakoroljon ? Nincs, aki ily esetekben veto-jogát érvényre juttatná? Uraim, csak aludjanak! De Érsekujvárott minden megtörténhetik; bőven igazolja ezt a multak szomorú tapasztalata. Hisz' ugyanezen intézet volt színhelye egy pár évvel ezelőtt ama katholikus érzületet s jogot vérig sértő eseménynek, hogy a kath. fögymnásiumba bejáró rabbi a falon függő feszületet lerántva e szavak kíséretében az asztal alá vetette : »Én oly teremben nem tanítok, a melynek falán feszületet látok !« — S mit gondolnak, volt-e valami bántódása ? Volt-e az intéző körökben valaki, aki a szent keresztnek, az üdvösség jelének eme hallatlan s jogtalan meggyaláztatását megtorolta volna ? Uraim, senki! A katholikus közérzület fölháborodott s a tanács sajnálkozott ugyan, — de a rabbi mégis elérte célját, kapott termet, melyben máig sincs kereszt. A szegény katholikus nép szive pedig még folyton felsír e szörnyű botrány hallatára, — de lassankint azt is elnémítják. Ezekután mit keresünk itt katholikus szellemet, zsibárusnál drága gyöngyöket ? Annyi azonban tény, hogy katholikus fögymnásiumunk emez s egyéb tarthatatlan s hallatlan állapotai sürgős intézkedéseket igényelnek. Ezt kivánja kath. öntudatunk, ezt fel-feljajduló lelkiismeretünk, melynek elnémitása egyenlő volna kath. jogaink feladásával, harc nélküli vereséggel s örökre a gyáva hitközöny és szellemi korlátoltság bélyegét sütné úgy a mi, mint unokáink homlokára, kik még poraikban is átkoznák apáik gyámoltalan élhetetlenségét. Mindezekért kit terhel a felelősség, — nem kutatom; csak annyit jegyzek meg, hogy szánalomra tarthat számot az olyan társadalom, mely összes hibáinak s bűneinek teljes tudatában —• önmagán segíteni nem akar, avagy az élet ezerféle érdekeinek hódolva, ép oda kapkod erö és élet után, — a hol nyavalyát s halált osztogatnak. Intéző köreink, az »intelligentia« van arra hivatva, hogy az egyes társadalmi köreink életét vezesse, irányítsa. Az intelligentia a nép boldogságának letéteményesse; — a milyen az, olyan lesz maga a társadalom is. Beteges, kóros tünet az már, ha az értelmiség a maga boldogságát, a népnek, a társadalmi élet ezen föfaktorának nyomorán, testi s lelki lenyügözésén akarja felépíteni. A betegnek csak egy az óhaja, hogy felgyógyuljon. Társadalmunk is beteg, gyógyulni akar ! De ha a mérget mi adtuk be, — rajtunk áll az ellenméreg beadása is. Nézzünk lelkiismeretünkbe, kezdjünk józanul, katholikus módon gondolkozni, akarni és cselekedni; ne legyünk önzők, hanem népünk hivatott sáfárjai, — ez lesz a legjobb ellenméreg, ezerjófü, mely kigyógyítja a beteg kath. társadalmat s kath. gymnasiumaink sem lesznek kiszolgáltatva a különféle hitfelekezetek apostolkodásának. — Nem államosítás kell ide uraim, hanem egészséges katholikus szellem! Jaross Károly, r. kath. s. lelkész, hitoktató. HIREK. Szenzáció. A hét szenzációja kétségtelenül a dorogi mandátum megtámadása. Nagy konsternációt idézett elö a petíció beadásának hire azok között, kik már nyugodtan pihentek a szerzett babérokon, és szívták a megelégedésnek mákonynyai tömött cseréppipáját. A gyűlölt néppárti banda hát még sem marad nyugodtan ? Hát nem volt elég erkölcsi sikere, hogy a mi elköltött 75.000 alkotmányos forintjaink ellenében, legelső próbára oly tekintélyes pártot csinált magának? — Igy fakadtak ki azok, kik oly jó szívvel kívánják Szaczellári mandátumának épségét, mint mi a megsemmisítését. A gyűlöletet akarják a néppártra sütni, az erényeiket szeretnék a mi keblünkbe plántálni. Felébredt újra a minden ízlésből kivetkőztetett liberális düh

; és törne, zúzna, ha ugyan nem állna ez a párt olyan jó magasan, mint a mint áll a politikai és erkölcsi alap piadesztálján. A pórázra fogott ebek újra neki vadultak, s a kazár liberális vakkantások, a minden szellemnélküli megjegyzések újra hangzanak. Nagyképű,