ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-11-17 / 47. szám

futamitja legveszedelmesebb jó barátját is. Most is ehhez a varázsszóhoz folyamodott s a vele szemben meglapuló tigrishez hamisítatlan cigány nyelven oda szólt: — Dádé! — jó kereseted van : adj köl­csön öt pengőt. A tigris egy ugrással eltűnt s azóta nem mutatkozik egy sem ebben a megyében. Az igazság érdekében tartottam fontos­nak ezt a kis korrigálást. Riporter II. HIREK. * Két jubileum emléke. Dr. Walter Gyula praelatus, apát-kanonok, egyhm. fötanfelügyelö a főegyházmegyei r. kath. tanitóság nevében üd­vözölte a biboros föpásztort névnapja és herceg­prímássá történt kinevezésének tiz éves évfordu­lóján és üdvözölte a Szent-Benedekrend helybeli társházát a nagyérdemű rend kilencszázados évfordulóján. Mindkét üdvözletre igen meleghangú és valóban megörökítésre méltó válasz érkezett. Biboros herceg-prímásunk O Fömagasságának a fötanfelügyelöhöz intézett válasza a kö­vetkező : »Névünnepem és tízéves jubileumom alkal­mából föegyházmegyém tanitói karának nevében tolmácsolt üdvkivánatait szívesen vettem és azo­kért ezennel őszinte köszönetemet nyilvánítom. Ismerve és érezve a tanitóság odaadó mun­kásságának nagy horderejét, soha sem szűnöm azt élénk érdeklődéssel kisérni és ugy szellemi mint anyagi javát lehetőleg előmozdítani. A t. tanitóság fáradságos termékenységére Isten legbővebb áldásait esdve, őszinte jóindulat­tal maradok Budapest, 1901. évi október 31-én. v Kolos, bibornok érsek.« A Szent-Benedekrend társháza nevében pedig annak nagyérdemű igazgatójának válasza a következő : Mély hálával vette az esztergomi bencés fögymnáziumi tanári kara a pannonhalmi szent Benedekrendnek 900 éves jubileuma alkalmából Méltóságod által tolmácsolt szives üdvözletét és szerencsekivánatát az esztergom-föegyházmegyei tanitó karnak. Emlékünnepünk öröm hangjai közé édesen vegyült a magyar tanügy munkásainak, a hű pályatársaknak kitüntető megemlékezése. Együtt hordjuk velük a köveket a magyar művelődés évről-évre jobban kialakuló épületé­hez, de a nehezebb, kevesebb elismeréssel járó alap­vető munkát szerényen, feltün'és nélkül Ők végzik, melyet legjobban mi tudunk méltányolni és melyre a jövőben is az ég legbővebb áldását kérjük. Szívből viszonozzuk a felénk hangzó kar­társi üdvözletet és kérjük a mélyen tisztelt tani­tói kart, hogy ezentúl is krisztusi szeretet és kartársi kölcsönös megbecsülés egyesítsen ben­nünket szent hivatásunk teljesítésében. Méltóságodnak a kegyesen tolmácsolt üd­vözletért a fögymnásiumi tanári kar nevében hálás köszönetet mondva, maradok mély tiszte­lettel Esztergom, 1901. nov. 8. Méltóságos és Főtisztelendő Fötanfelügyelö ur alázatos szolgája Hollósi Rupert főgymn. igazgató, * Adományozások. Sujánszky Antal vál. püspök 20 koronát, Venczell Antal praelatus-ka­nonok szintén 20 koronát adományozott a »Ma­gyarországi munkások rokkant- és nyugdij-egy­lete« számára. A nemes szivü adományokért fogadják O Méltóságaik az esztergomi fiók veze­tőségének leghálásabb köszönetét. * Esküvők. Fényes esküvő volt tegnap délután a vizivárosi plébánia templomban. Sebők Ferencz m. kir. adótiszt vezette oltárhoz szere­tett aráját Guzsvenitz Fánnika úrhölgyet. Az új párra az egyházi áldást a menyasszony testvér bátyja Guzsvenitz Vilmos adta s a szertartás után megható beszédet mondott. A násznép ezután ugyancsak az ö házánál gyűlt egybe, s kedélyes hangulatban ünnepelte a fiatal házasokat, kiknek boldogságához még a mi szerencse kivánatainkat őszinte szivböl adjuk. — Dr. Kittenberger Sándor galgóczi kir. aljárásbiró f. hó 5-én vezette oltár­hoz aráját: Schivendt Iilona kiasszonyt. A szer­tartás Lipótvárott ment végbe s a fiatal párra Kittenberger István prelátus kanonok — a vőle­gény nagybátyja, adta az áldást. * Az „Esztergomi Katholikus Kör" 1901. évi november hó 23-án a kórházkápolna belső felszerelésére a Fürdő vendéglőben tánccal egybe­kötött felolvasást és hangversenyt rendez,'Műsor : 1. Bethoven, A leláncolt Prometheus nyitánya. Előadja a 76. gyalogezred zenekara. 2. a) Werner búcsúdala, Nessler Säckingeni trombitásából, b) Fürdik a holdvilág, c) Iszogatok, dalolgatok. Énekli Feigler Károly Kersch Ferenc zongoraki­séretével. 3. Wagner, Fonódal és Ballada a Bolygó hollandi c operából. Nöi kar. Senta : Táky Gyu­láné úrnö. 4. Felolvasás. Tartja dr. Walter Gyula prelátus. 5. a) Chopin, Éji dal, b) Cherwenka, Románc. Hegedűn játsza Feigler n János Kersch Ferenc zongorakiséretével. 6. Abt, Őrszem. Énekli a kör dalárdája. 7. Wagner, A nürnbergi mester­dalnokok c. operából részletek. Előadja a 76. gy. ezred zenekara. Belépődíj: személyjegy 2 korona, családjegy (3 személyre) 4 korona. Jegyek előre válthatók Brutsy Gyula üzletében. — Felülfize­tések köszönettel fogadtatnak. Kezdete este 8 órakor. * Szerzetbelépés. Az ujabb időkben sokszor olvastuk, hogy sz. Ferenc rendjéből a világi pap­ság körébe lépnek. Most az ellenkezőről adunk hirt. Emyey Lajos modori plébános lelkét a szi­gorított szerzetszabályok szelleme vonzotta és az egyházi hatóságnál bejelentette, hogy szándéka sz. Ferenc rendjébe lépni. Mivel ebben semmi akadály sem merülhet föl, legközelebb már a rend újoncai között fogjuk öt tisztelhetni. * A polgármester gyásza. Özv. Vimmer Lajosné szül. Einczinger Borbála 64 éves korá­ban elhunyt. Vimmer Imre polgármesterünk mos­tohaanyját gyászolja az elhunytban. * Katonai ájtatosság. Grósz Ferenc tábori lelkész Pozsonyból e héten városunkba érkezett, s itt 14. és 15-én a belvárosi plébánia templom­ban a katonaságnak misézett és mind a három nyelven szent beszédet is tartott a hadfiaknak. * Hazay István f. A ministerelnök leghű­ségesebb embere halt meg e héten. Hazay esz­tergommegyei családból származott, és szoros rokonságban állott a Kobek, Vimmer és Luczen­bacher családokkal. Ministeri osztálytanácsos volt és a főispáni válság idején az ö neve is forga­lomban volt, mint akit megyénk élére akartak állítani. * Munkácsy utóda. Az »Esztergom és Vi­déke« helyi lap szerkesztését Kempelen Farkas jóhirü poéta vette át. Kempelen verseit Mezarthim álnév alatt irta meg s a kritikusokat nagy figye­lemre kötelezte tehetségével. A ma megjelenő számot már ö rendezte. Üdvözöljük az új kollé­gát és kívánjuk, hogy ezen a pályán több sze­rencsével, de ugyanazon diskrétióval haladjon, mint elődje. * Színészek. Bokody Antal jónevü színigaz­gató Érsekújvárról városunkba érkezett s tegnap este kezdte meg előadásait a Fürdőben. Az első előadásra a »Sasok «-at adták nagy hatással. Látszik a társulaton, hogy jó erőkből van szer­vezve. 12 előadásra bérelni is lehet a szállodá­ban levő színházi irodában. * Közgyűlés. Csütörtökön délután a város képviselőtestülete közgyűlést tartott, melyen több kisebb kérdésen kivül a vadkár megtérítés sza­bályozása és a vadászbérlet meghosszabbításán sokáig elvitatkoztak a város atyái. A közgyűlés 7 óra után ért véget, s az ügyek kevés változás­sal a régiek maradtak. * Gryászrovat. Szölgyémy János életének 82. évében meghalt. Az elhunyt hamvai vasárnap délután 4 órakor adattak át a földnek, az engesz­telő szent mise-áldozat • pedig hétfőn reggel 8 órakor volt a városi plébánia-templomban. — Bellovits Ödönné szül. Krakker Mariska, folyó hó 12-én reggeli 5 órakor hosszas szenvedés és a haldoklók szentségének ájtatos felvétele után élte 26-ik és boldog házasságának első évében elhunyt. Az Istenben boldogult halott földi maradványai folyó hó 14-én délután 3 órakor a gyászházban (a siketnémák orsz. intézetében) a római kath. egyház szertartása szerint beszenteltettek és az alvárosi temetőben levő családi sírboltba örök nyugalomra tétettek. Az engesztelő szt. mise­áldozat az elhunyt lelki üdveért folyó hó 15-én délelőtt fél 10 órakor volt a váci székesegy­házban. * Baba-bál. Valóságos, igazi babák, beszélő babák voltak f. hó 14-én a »Magyar Király« nagy termében. D. u. fél 6 órakor igazi cigányzene mellett kezdődött a tánc. Csak úgy egymással járták. Fiúknak nem volt szabad részt venni, nehogy eltáncolják azt a csipetnyi okosságukat, amit eddig az iskolában szereztek. A babáknak ez sehogysem tetszett, nem is titkolták boszan­kodásukat az efféle »különös« intézkedések felett. Mit is ér az egész bál — igy ? Ugy rendezkedtek be, hogy a felének szalag lengett a bal válláról, és ezek voltak az urak, a másik fele csokrot tű­zött és ezek voltak a hölgyek. — Megszólalt a zene és lejtették a táncokat. A csárdás, grazianna, pas de quatre, keringő, körmagyar, udvari négyes stb. finom mozdulatokkal, Ízléses pontossággal alakultak és a mamák szemei megelégedéssel nyugodtak a leánykák csoportján. Thurzónénak készséggel állították ki a legjobb bizonyítványt a táncvizsga után. Az ö gondos fáradsága és teljesen megbízható felügyelete mellett évenkint sok gyermek tanul táncolni és örömmel állítjuk, hogy a legszebb eredménynyel. A jelenvoltak diszes névsorát, valamint a bálkirálynök nevét csak néhány év múlva fogjuk közölni. * A szentgyörgymezei kath. olvasókör jövö vasárnapon este 6 órakor társas vacsorával és táncmulatsággal egybekötött megnyitó ünne­pélyt tart, melynek tárgysorozata a következő : 1. Megnyitó beszéd. Mondja Babura László, a kör elnöke. 2. Alkalmi költemény Karácsonyi Bélától. Szavalja Mitter Ferencz. 3. Felolvasás. Tartja Perger Lajos szentgyörgymezei plébános. 4. Költemény. Szavalja Mitter Ferencz. 5. Elnöki zárszó. Az ünnepélyre a kör tagjai és barátai ez uton is tisztelettel meghivatnak. A társas vacsorára a köri szolgánál lehet előfizetni. Egy teríték ára l kor. 20 fillér. * Felolvasó-estélyt tartott vasárnap este a «Magyarországi munkások rokkant- és nyugdij­egyleté «-nek esztergomi fiókja. Megszoktuk már azt a közönyösséget, melyet városunk iparos- és munkástársadalmának nagy része minden, a saját jólétük előmozdítására irányuló mozgalom iránt tanúsít, igy hát nem lepett meg bennünket, hogy az estélyröl azok, akik társadalmi helyzetüknél fogva leginkább rá vannak utalva ily intézmény igénybevételére, nagyrészt hiányoztak. Szép szá­mú közönség vett ugyan azon részt, különösen pedig előkelő iparosaink mutatták ki megjelené­sükkel, hogy az egyesület nemes céljait helyes­lik és ez intézménynyel rokonszenveznek. Nagy Antal reáliskolai tanár magas nivón álló felolva­sása nyitotta meg az estélyt »A munkás társa­dalmi helyzete« cimü, a hallgatóság figyelmét mindvégig lekötő, magvas értekezésével, mely­ben felölelt mindent, a mi a munkás társadalmi helyzetének megvilágítására szolgál. Szépen fej­tegette a munkaadó és munkás egymásra utalt­ságát, kiknek érdekei csak látszólagosan ellen­tétesek, de végcéljaikban közösek. Utána Kraj­niker Ferenc szavalta el Váradi A. »Az utolsó sor« c. gyönyörű költeményét érzéssel és hatá­sosan. Majd Zeke József »A szervezkedés és az iparosok nyugdijbiztositasa« cim alatt ismertette könnyen érthetően a szervezkedés hasznát és a nyugdijbiztositás szükségességét. Feltárta azokat az előnyöket, miket az egylet tagjainak nyújt. Felolvasásából megtudtuk, hogy van az egylet­nek a budapesti központon kivül 59 fiókja több mint 16000 taggal; vagyona pedig október hó végén az 500,000 koronát meghaladta. Hálásan emlékezett meg azokról, akik az egyletet ma­gasztos céljainak keresztülvitelében nagyobb ado­mányokkal segítették. Ezek között van O Emi­nenciája a Biboros Hercegprimás, továbbá báró Hornig Károly, gróf Csáky Károly megyés-püs­pökök, Pellet József esztergomi v. püspök és dr. Prohászka Ottokár szemináriumi lelkiigazgató stb. Végül Vavrovits Ferenc Gabányi Árpád »Bánya­szerencsétlensége* c. monológjának előadásával keltett általános derültséget. * Megtámadott mandátum. Korteseknek, revolverzsurnalistáknak, nyugalmazott tisztvise­lőknek nagy örömöt hirdetünk. A néppárt meg­támadja Sacelláry nagyságos urnák doroghi man­dátumát s nincs kétség benne, hogy a kúria

Next

/
Oldalképek
Tartalom