ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-11-10 / 46. szám

VI. évfolyam. Esztergom, 1901. november 10. 46. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor. Félévre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. A kongresszus után. Esztergom, november 9. Elmultak a második országos katholikus kongresszus lélekemelő napjai. Elhangzottak a kongresszus jeles szónokainak szavai. De csak a Vigadó termeiben hangzottak el. Azóta visszhangzanak széles e hazában. Hisz lelke­sedéssel feltüzelve, elméleti s praktikus isme­retekben bővülve tértek haza a kongresszus tagjai; s még elevenen s élénken őrzött lel­kesedésükkel lelket lehelnek azokba is, kik a kongresszuson meg nem jelenhettek. S mondjuk ki nyíltan, hogy ettől függ minden. Megtudják-e őrizni, tovább szítani a katholikusok a tüzet, melyet lelkük a kon­gresszus alatt fogott, vagy azt mihamar el hagyják aludni. Azon fordul meg a katholi­kus kongresszus eredménye, lánggal fog-e égni továbbra is az élet mezején, a tettek idején e lelkesedés, vagy nemsokára már csak mint parázs fog füstölögni ? Mert a ka­tholikus kongresszusok célja nem a lelkese­dés szitása; a katholikus kongresszus nem ért célt, ha a tapsviharok akár az eget ren­getik meg; a katholikus kongresszus célja a katholicizmus életbe hivása, társadalmi fak­torrá tétele. A katholikus kongresszus ered­ményét tehát nem abból kell megitélnünk, hogy hány ezer ember vesz azon részt lel­kesedéssel, hanem hogy mennyit valósítunk meg az életben abból, amit a kongresszus alatt tanultunk és határoztunk. Ezért oly fontos s életbe vágó dolog az, hogy a kongresszus tagjai hazatérve mi­előbb mindannak megvalósításának lássanak, AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Őszre jár az idö . . . Őszre jár az idö, ritkulnak a lombok; Hulló levelek közt elmerengve bolygók Tarlott, őszi tájon. Körülem csend; homály, szürkeség a légben. Nagy-néha, ha szól egy madár dala épen, Oly riadtan, fájón. Köd ül a völgyekben, elfödi a tájat; Oszlató sugara a napnak nem árad, Lemenőben van már. Fölöttem vadludak szárnyai libbennek, Hosszú vándorúton más vidékre mennek, Hol az új tanya vár. Túl a hegyek alján pásztortüzek égnek, Füstjük lomhán széled, nem száll föl az égnek, Elterül a földön. Halk suhanással jön az alkonyi szellő, Mozdul a sok levél, s mint egy sötét felhő Száll, hull hegyen-völgyön. Oly lehangoló a pusztulás e képe: r Virágfakadásnak ilyen kora vége, — Hervad a természet! Laptulajdonos és kiadó : Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. amit megvalósítani szükségesnek, hasznosnak ismertek meg. Most mindjárt a kongresszus hatása alatt terjeszteni kell a nagy-gyülésen elhangzott s megérlelődött javaslatokat. Elv­barátokat, s munkatársakat kell toborozni, hogy mielőbb testet öltsenek az üdvösebbnél­üdvösebb határozatok. Valóban szégyen volna s a katholikus társadalomra megalázó, ha évről-évre a lel­kesedéssel megtartott kongresszusokon ugyan­azon szavak hangzanának el, ugyanazon ha­tározatok hozatnának. Önmagunkat tennők ország-világ előtt nevetségesekké, ha évről­évre felpanaszolnánk bajainkat, de orvoslá­sukhoz komolyan sohasem látnánk. Pedig fájdalommal tapasztaltuk, hogy az idei nagy­gyülés sok gondolatát, számos pontját már az első kongresszuson is hallottuk, s azok megvalósítását lelkesedéssel fogadtuk. Vagy mennyivel jutott előbbre azóta a katholikus egyetem ügye ? Mennyivel a ka­tholikus sajtó, a tudomány? Mennyivel a katholikus autonómia kérdése? Talán a szö­vetkezeti téren tettünk még legtöbbet. De vájjon dicsekedhetünk-e avval, hogy az egy­ház a magyar katholikus társadalom, a kari­tativ működés terén feladatat a megoldáshoz közelebb vitte volna ? Pedig e dolog a szi­véhez legközelebb fekszik. Elmondhatjuk-e nyugodt lelkiismerettel, hogy az evangélium gondolatait, az egyenlőség, testvériség s sza­badság elveit, melyeket az utolsó századok tőlünk elraboltak s profanizáltak, részben ma­gunkhoz ragadtuk ? Felvettük-e a versenyt a humanizmussal, a felebaráti szeretet törvé­nyeinek gyakorlásában ? Vagy tétlenül néztük, Nincs e vén időnek, nincs hát maradása, Napsugaras nyárnak fagyos sirját ássa A »zordon enyészet.« Hideg lehellete — érzem — bontja szárnyát, Hogy reánk zúdítsa egész sivárságát, Ha jő a tél szaka. Ha" majd vadul sivít havas förgetege, S minden, a mi zöld volt, jégcsappal lesz tele. S fehér — az éjszaka . . . Oh, áldom sorsomat, hogy e zord időkben Részem leszen szelid, csendes örömökben, S feledem a gondot. Ám jöjjön a tél — vihar: családom körében Kéklő tavaszt lelek kis fiam szemében, S boldogan mosolygok . . . Karácsonyi Béla. Szent Imre % a tanitó ifjúság példányképe! Az esztergomi tanító-képzőnek Sz. Imre ünnepén a vizivárosi templomban mondotta Trikál JÓZSef dr. hittanár. A mult a jelent tanítja. A mult gondolatai, törekvései, szenvedélyei a jelennek iránytűje. | Tapogatózva szeretünk előre haladni. Keveset kockáztatni és inkább járt uton indulni; a meg­lévő erőket nevelni, fejleszteni, kialakítani ter­mészetünkben rejlik. Azért élünk a mult idők szelleméből. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. hogy a Krisztusban való testvériség mellett a krisztusi szeretet is veszendőbe megy ke­zeink között. Hogy mindinkább lefoglalják e szent eszméket a modern humánizmus szá­mára s igy kiölnek abból minden isteni jelleget. Bizony jó lesz, ha mindezek felett őszin­tén gondolkodunk. Nehogy a harmadik kon­gresszus üjra ott találjon, ahol a második talált. Nehogy a harmadik kongresszuson még mindig az a gondolat domborodjék ki, hogy nem állunk feladatunk magaslatán. Hogy a katholikus társadalom még mindig nem egy érző és gondolkozó szerve az állami élet­nek. Hogy mi még mindig csak imponálni, de nem hatni tudunk. Zichy János gróf újból tapintatosan és bölcsen mutatott rá, hogy ez öntudatra ébre­dés, hogy e feltámadás csak az egységes szervezet, csak az egységes vezetés és irá­nyítás mellett lehetséges. Erre az irányításra pedig »egyedül mindig kizárólag a püspöki kar van hivatva. Az irányítás az ő feladata, a szervezkedés, a vezetés a világi elemé.« Csakis egységes vezetés alatt álló, szervezett katholikus társadalom állhat ellen azon nyo­másoknak, melyeket minden oldalról tűrni kénytelenek vagyunk. Csakis egységes ka­tholikus társadalom alkothatja ama phalanxot, melyet áttörni s melylyel szemben tenni nem lehet. A püspöki kar jelenlevő tagjai helyeslő tapsaiban megnyugvással látjuk a jövö biztos zálogát. Bizton reméljük és tudjuk, hogy ök nemcsak a maguk, de az egész püspöki kar nevében jelentek meg s osztoztak a kon­gresszus határozataiban. Osztoztak a távolle­De az emberekkel, a nagy lelkekkel is igy vagyunk. A kikre egy nemzet szeme pillant, kik irányaikkal, lelkesedésükkel, szellemükkel egy nemzetet hatnak át, azok nem halnak meg a föld számára. Egészen belőlük; lelkűkből, gondolat­világukból, a világba dobott reményeikből, szen­vedélyes vágyaikból élnek a későbbi nemzedé­kek századokon keresztül. Ok a nagy példák! Ok az eszmények! Ok a védő szellemek. Testük a sirban; de lelkük milliók lelkében egy-egy szikra, lendület, láng! Eletünk minden szakának megvannak örö­mei, törekvései, lelkesedései. Az életpályák különfélék; de minden hiva­tásnak más-más a buzdító, irányító szelleme ! A magyar tanuló-ifjú szeme előtt százado­kon át szent Imre lebeg ! Zászlajára az O képét rajzolja ! Szivébe az O törekvéseit irja ! Dalaiban lángoló szeretete költészetté olvad ! Imáiban az áhítat szárnyain hozzá emelkedik fel! Eszményi ifjú! Csendes, — de tettei be­szélnek ! Nyugodt, komoly — s mégis az élet derűjével, a fiatal élet veröfényével az arcán! Elvonult, — ám azért lángoló lélek! A társa­dalmi életben keveset mozgat, — de halála után az ifjúság életét mégis O irányítja! A nemzet nagy küzdelmeiben nem vesz részt, — de a lel­kesedéséből meritö ifjak a harcmezőn hősökké válnak! O maga szűzies, liliomos lélek, — de követői az élet, az erkölcsök tisztaságában erő­teljes nemzedékeknek és nem korcsosoknak lesz­nek apáivá! De te szt. Imre herceg ! Midön képzeletem

Next

/
Oldalképek
Tartalom