ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-11-10 / 46. szám

VI. évfolyam. Esztergom, 1901. november 10. 46. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor. Félévre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. A kongresszus után. Esztergom, november 9. Elmultak a második országos katholikus kongresszus lélekemelő napjai. Elhangzottak a kongresszus jeles szónokainak szavai. De csak a Vigadó termeiben hangzottak el. Azóta visszhangzanak széles e hazában. Hisz lelkesedéssel feltüzelve, elméleti s praktikus ismeretekben bővülve tértek haza a kongresszus tagjai; s még elevenen s élénken őrzött lelkesedésükkel lelket lehelnek azokba is, kik a kongresszuson meg nem jelenhettek. S mondjuk ki nyíltan, hogy ettől függ minden. Megtudják-e őrizni, tovább szítani a katholikusok a tüzet, melyet lelkük a kongresszus alatt fogott, vagy azt mihamar el hagyják aludni. Azon fordul meg a katholikus kongresszus eredménye, lánggal fog-e égni továbbra is az élet mezején, a tettek idején e lelkesedés, vagy nemsokára már csak mint parázs fog füstölögni ? Mert a katholikus kongresszusok célja nem a lelkesedés szitása; a katholikus kongresszus nem ért célt, ha a tapsviharok akár az eget rengetik meg; a katholikus kongresszus célja a katholicizmus életbe hivása, társadalmi faktorrá tétele. A katholikus kongresszus eredményét tehát nem abból kell megitélnünk, hogy hány ezer ember vesz azon részt lelkesedéssel, hanem hogy mennyit valósítunk meg az életben abból, amit a kongresszus alatt tanultunk és határoztunk. Ezért oly fontos s életbe vágó dolog az, hogy a kongresszus tagjai hazatérve mielőbb mindannak megvalósításának lássanak, AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Őszre jár az idö . . . Őszre jár az idö, ritkulnak a lombok; Hulló levelek közt elmerengve bolygók Tarlott, őszi tájon. Körülem csend; homály, szürkeség a légben. Nagy-néha, ha szól egy madár dala épen, Oly riadtan, fájón. Köd ül a völgyekben, elfödi a tájat; Oszlató sugara a napnak nem árad, Lemenőben van már. Fölöttem vadludak szárnyai libbennek, Hosszú vándorúton más vidékre mennek, Hol az új tanya vár. Túl a hegyek alján pásztortüzek égnek, Füstjük lomhán széled, nem száll föl az égnek, Elterül a földön. Halk suhanással jön az alkonyi szellő, Mozdul a sok levél, s mint egy sötét felhő Száll, hull hegyen-völgyön. Oly lehangoló a pusztulás e képe: r Virágfakadásnak ilyen kora vége, — Hervad a természet! Laptulajdonos és kiadó : Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. amit megvalósítani szükségesnek, hasznosnak ismertek meg. Most mindjárt a kongresszus hatása alatt terjeszteni kell a nagy-gyülésen elhangzott s megérlelődött javaslatokat. Elvbarátokat, s munkatársakat kell toborozni, hogy mielőbb testet öltsenek az üdvösebbnélüdvösebb határozatok. Valóban szégyen volna s a katholikus társadalomra megalázó, ha évről-évre a lelkesedéssel megtartott kongresszusokon ugyanazon szavak hangzanának el, ugyanazon határozatok hozatnának. Önmagunkat tennők ország-világ előtt nevetségesekké, ha évrőlévre felpanaszolnánk bajainkat, de orvoslásukhoz komolyan sohasem látnánk. Pedig fájdalommal tapasztaltuk, hogy az idei nagygyülés sok gondolatát, számos pontját már az első kongresszuson is hallottuk, s azok megvalósítását lelkesedéssel fogadtuk. Vagy mennyivel jutott előbbre azóta a katholikus egyetem ügye ? Mennyivel a katholikus sajtó, a tudomány? Mennyivel a katholikus autonómia kérdése? Talán a szövetkezeti téren tettünk még legtöbbet. De vájjon dicsekedhetünk-e avval, hogy az egyház a magyar katholikus társadalom, a karitativ működés terén feladatat a megoldáshoz közelebb vitte volna ? Pedig e dolog a szivéhez legközelebb fekszik. Elmondhatjuk-e nyugodt lelkiismerettel, hogy az evangélium gondolatait, az egyenlőség, testvériség s szabadság elveit, melyeket az utolsó századok tőlünk elraboltak s profanizáltak, részben magunkhoz ragadtuk ? Felvettük-e a versenyt a humanizmussal, a felebaráti szeretet törvényeinek gyakorlásában ? Vagy tétlenül néztük, Nincs e vén időnek, nincs hát maradása, Napsugaras nyárnak fagyos sirját ássa A »zordon enyészet.« Hideg lehellete — érzem — bontja szárnyát, Hogy reánk zúdítsa egész sivárságát, Ha jő a tél szaka. Ha" majd vadul sivít havas förgetege, S minden, a mi zöld volt, jégcsappal lesz tele. S fehér — az éjszaka . . . Oh, áldom sorsomat, hogy e zord időkben Részem leszen szelid, csendes örömökben, S feledem a gondot. Ám jöjjön a tél — vihar: családom körében Kéklő tavaszt lelek kis fiam szemében, S boldogan mosolygok . . . Karácsonyi Béla. Szent Imre % a tanitó ifjúság példányképe! Az esztergomi tanító-képzőnek Sz. Imre ünnepén a vizivárosi templomban mondotta Trikál JÓZSef dr. hittanár. A mult a jelent tanítja. A mult gondolatai, törekvései, szenvedélyei a jelennek iránytűje. | Tapogatózva szeretünk előre haladni. Keveset kockáztatni és inkább járt uton indulni; a meglévő erőket nevelni, fejleszteni, kialakítani természetünkben rejlik. Azért élünk a mult idők szelleméből. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. hogy a Krisztusban való testvériség mellett a krisztusi szeretet is veszendőbe megy kezeink között. Hogy mindinkább lefoglalják e szent eszméket a modern humánizmus számára s igy kiölnek abból minden isteni jelleget. Bizony jó lesz, ha mindezek felett őszintén gondolkodunk. Nehogy a harmadik kongresszus üjra ott találjon, ahol a második talált. Nehogy a harmadik kongresszuson még mindig az a gondolat domborodjék ki, hogy nem állunk feladatunk magaslatán. Hogy a katholikus társadalom még mindig nem egy érző és gondolkozó szerve az állami életnek. Hogy mi még mindig csak imponálni, de nem hatni tudunk. Zichy János gróf újból tapintatosan és bölcsen mutatott rá, hogy ez öntudatra ébredés, hogy e feltámadás csak az egységes szervezet, csak az egységes vezetés és irányítás mellett lehetséges. Erre az irányításra pedig »egyedül mindig kizárólag a püspöki kar van hivatva. Az irányítás az ő feladata, a szervezkedés, a vezetés a világi elemé.« Csakis egységes vezetés alatt álló, szervezett katholikus társadalom állhat ellen azon nyomásoknak, melyeket minden oldalról tűrni kénytelenek vagyunk. Csakis egységes katholikus társadalom alkothatja ama phalanxot, melyet áttörni s melylyel szemben tenni nem lehet. A püspöki kar jelenlevő tagjai helyeslő tapsaiban megnyugvással látjuk a jövö biztos zálogát. Bizton reméljük és tudjuk, hogy ök nemcsak a maguk, de az egész püspöki kar nevében jelentek meg s osztoztak a kongresszus határozataiban. Osztoztak a távolleDe az emberekkel, a nagy lelkekkel is igy vagyunk. A kikre egy nemzet szeme pillant, kik irányaikkal, lelkesedésükkel, szellemükkel egy nemzetet hatnak át, azok nem halnak meg a föld számára. Egészen belőlük; lelkűkből, gondolatvilágukból, a világba dobott reményeikből, szenvedélyes vágyaikból élnek a későbbi nemzedékek századokon keresztül. Ok a nagy példák! Ok az eszmények! Ok a védő szellemek. Testük a sirban; de lelkük milliók lelkében egy-egy szikra, lendület, láng! Eletünk minden szakának megvannak örömei, törekvései, lelkesedései. Az életpályák különfélék; de minden hivatásnak más-más a buzdító, irányító szelleme ! A magyar tanuló-ifjú szeme előtt századokon át szent Imre lebeg ! Zászlajára az O képét rajzolja ! Szivébe az O törekvéseit irja ! Dalaiban lángoló szeretete költészetté olvad ! Imáiban az áhítat szárnyain hozzá emelkedik fel! Eszményi ifjú! Csendes, — de tettei beszélnek ! Nyugodt, komoly — s mégis az élet derűjével, a fiatal élet veröfényével az arcán! Elvonult, — ám azért lángoló lélek! A társadalmi életben keveset mozgat, — de halála után az ifjúság életét mégis O irányítja! A nemzet nagy küzdelmeiben nem vesz részt, — de a lelkesedéséből meritö ifjak a harcmezőn hősökké válnak! O maga szűzies, liliomos lélek, — de követői az élet, az erkölcsök tisztaságában erőteljes nemzedékeknek és nem korcsosoknak lesznek apáivá! De te szt. Imre herceg ! Midön képzeletem