ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-11-03 / 45. szám

VI. évfolyam. Esztergom, 1901. november 3. 45. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor. Félévre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Laptulajdonos és kiadó : Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. A Biboros Hercegprimás néY­ünnepe és 10 éves jubileuma. A Bibornok Hercegprimás névnapját nagy­kegyelettel ünnepelte Esztergom. A városházán diszgyülés volt 27-én, a tanintézetek fényes öröm­ünnepélyeket rendeztek és 30-án a Bazilikában hálaadó istentisztelet volt, melyet Maszlaghy Fe­renc praelatus-kanonok tartott. A hódoló tiszte­let és szeretet szavai hangzottak a kicsinyek és nagyok ajkairól és lélekemelő összhangba olvadva magasztalták jóságos szivét, nagy lelkét a Fő­pásztornak, kinek kegyes gondozására bizta az isteni Gondviselés az emberiség legdrágább kin­cseit, a vallásosság és erény ápolását. Az egyes ünnepekről szóló részletes ismer­tetést a következőkben közöljük : A papnevelő intézetben. Október hó 29-én d. u. 6 órakor nagyszámú előkelő közönség gyűlt össze a papnevelő inté­zet nagytermében, hol a Bibornok Hercegprimás fényesen diszitett arcképe előtt a növendékek ünnepelték a Főpásztor névnapját. Marczy József szívből jövö szavakkal fejezte ki növendéktársai érzelmeit: a hűséget, lelkes ragaszkodást és há­lás tiszteletet Érsek-Atyjuk iránt. Zemanek Vince szépen átgondolt felolvasásban festette a remény­dús ifjak tettvágyó lelkületét. Morvay László pedig lendületesen, élvezetes modorral szavalta el Cservenka Kálmán ez alkalomra irt ódáját. Az intézeti ének- és zenekar Rauvstein Antal veze­tése mellett szép müvek előadása által emelte az ünnepi hangulatot. Befejezésül az intézet rectora, Venczell An­tal praelatus-kanonok, az ünnep jellegét és a papnevelő intézet érzületét a következő szép beszédben fejezte ki: A fiúi tisztelettel szépen lefolyt ünnepély tanuja, hogy nemes hévtől buzdul keblünk, hogy melegebben lüktet ereinkben a vér, midön a hol­napi napra gondolunk, mely fömagasságú bibo­ros Urunk és Atyánk névünnepe, mely lelki szemeink elé állítja Öt, a már tiz év óta a Haza és a szent István királyunk legdrágább öröksége, legszentebb kincse, a Jézus hite fölött őrködő országos főpapot. Köszönöm a mélyen tisztelt vendégeink szives megjelenését, akik ide buzgólkodván, szin­tén tanúskodnak, hogy bennük is hangosabban, erösebben dobog a sziv azon Atya iránt, kit az egész nemzet magáénak vall és hódolva tisztel. A szikrák egyesülés által lánggá lesznek; a patakok folyamokká dagadnak, s ezt fejezi ki a jelen lelkesedésünk. A katonák ugyanegy zászló alatt hadsere­get alkotnak, és mi szintén olyant azon zászló körül, melyet a fömagasságú biboros Atyánk nagynevű elődei, szent Adalberttól örökölvén, ezek kezéből O Eminenciája átvett s már tiz év óta fennen lobogtat. A sorakozásnak és egyesülésnek jelvénye ez, mely alatt győzni vagy halni kell a zászló­nak és a körüle sorakozottaknak ; mert a papra nézve a kötelességérzetnek, a becsületességnek, szent és nemes becsvágynak vezércsillaga az. Ily érzület dagasztja most ez ünnepélyen keb­leinket; ilyen érzülettel készüljenek a tisztelendő urak az életbe és a pályára, mely szemeik előtt lebeg, hogy az Egyháznak és a Hazának egy­koron derék harcosai legyenek a szent Adalbert zászlaját lebegtető főpásztor körében. A holnapi ünnep alkalmából pedig szivünk minden dobbanása imádsággá váljék, mely a Magasságbélinek trónja, szent szine előtt meg­hallgattatást nyer s hozza le az áldásnak, a ke­gyelemnek teljét biboros Atyánkra, kinek szere­tettel kegyes és jósággal ékeskedő nemes szivé­ben az isteni békének melege, híveinek ragasz­kodó szeretete és mindnyájunk őszinte és hódolatos tisztelete, öröm- és vigasztalásképen honoljanak s mint méltó és megérdemlett bérei kövessék hosszú és áldásos életét. Az erre felhangzott zúgó éljenzés tanúsí­totta, hogy az ünneplők mindnyájan osztják a beszéd lelket emelő gondolatait. A jelenlevő Boltizár József püspök, ált. érseki helynök meghatottan válaszolt és a nö­vendékekhez szívélyes, buzdító szavakat intézve fejezte ki a jelenlevő vendégek őszinte örömét a fényes ünnep lefolyása fölött. A tanítóképző-intézetben. A katholikus szellemben és érzületben mind­inkább erősbülő tanitóképzö-intézet a biboros fő­pásztor magas névnapja alkalmából megragadván az áldornagy első tiz éves érseki kormányzósá­gának évfordulóját is, nagyobbszabású örömünne­pélyt rendezett saját helyiségében. Ugy a tárgysorozat, mint az előadók arról tesznek bizonyságot, hogy az intézet önképző­köre Keményfy Kálmán tanár szakavatott és körültekintő vezetése alatt állván, oly színvonalra emelkedett, melyben a szó szoros értelmében véve versenyképessé vált e téren is. Különösen meglepő a tanulók rethorikai előadása. Igy a többek között az n ünnepi beszéd, melyet Bigó Béla növendék, és- O Főmagasságának a koronázási jubileumi beszéde, melyet Bartal Alajos növen­dék mondott el szabad előadásban, meglepően érdekes és vonzó volt. Érzéssel és lendülettel szavalta el Drozdy Gyula Hugó Viktornak a »Lelkiismeret« cimű költeményét. Szép, érces mély hangja oly hízelgőén széppé tette a nagy­szabású költemény drámaiasságát. Szépen mono­logizált Czvik István is Bársony »Mundi Gom« röptelenjeivel. Ami pedig a zenei számokat illeti, szó sincs róla, hogy a növendékek ne biztosan és tisztán játszanának. Ifjúsági zenekara jó erőkből áll. Csak az volna kívánatos, hogy oly szakava­tottság mellett, minővel Mócsy László szaktanár rendelkezik és akinek méltó segitö társa volna az ismert zeneköltő tanár Vágvölgyi Béla, úgy alkalomadtán a nyilvánosság előtt is produkál­tatnák növendékeiket fülbemászó zenéjükkel. Mert hogy e téren az intézet unikum, az beiga­zolt tapasztalatok után mondva tény és igazság. Érdeme pedig Mócsy László tanáré. Az ünnepélyt végezetül az igazgató alábbi buzdító beszéde fejezte be: Kedves Növendékek ! Mielőtt e kiválóan sikerült ünnepély hatása alatt szétoszlanánk, szükségesnek tartom a mai nap jelentőségét néhány szóval kiemelni, mert igazán nagy napja van ma az esztergomi egy­házmegyének, nagy ünnepe az érseki tanítókép­zőnek. Tiz esztendeje, hogy boldogemlékü Simor halálával megárvult egyházmegye Vaszary Kolos hercegprímásban egy jóságos szívű főpásztort, ez az intézet pedig áldozatkész, gondos atyát nyert. Midön azért az érseki tanítóképző tanári kara és ifjúsága a mai napon Magyarország biboros her­cegprímásának magas névnapját ünnepelve, elhe­lyezi zárókövét egy nagy eseményekben gazdag évtizednek, nem pusztán a köteles tisztelet és hódolat adóját rójja le a magyar egyház feje és egy fényes nemzeti méltóság hordozója előtt, hanem a mi legbecsesebb: az ifjúi sziv mély hálájával viszonozza egy jó atya szerető gon­dosságát. A hála az ifjúi sziv virága. Fakadását elnyomni, virágzását akadályozni bün volna, de sokkal inkább azoknál, a kiknek göröngyös élet­pályájukon vigasztalóbb jutalmok ugy sem lesz más, mint az ártatlan gyermeki sziv szerető hálája. Ünnepeljünk hát K. N.! Hisz az a férfiú, kinek tiszteletére szivök ma e kedves ünnepély sikerében megnyilatkozott, példányképe minden magyar tanítónak. Ifjúságát, élete alkotó erejét évek hosszú sorozatán keresztül az igazság hir­detésében és a hazaszeretet dicsőítésében gyü­mölcsöztette és most midön a becsülettel meg­futott pálya töviseit a legnagyobb egyházi mél­tóság bibora díszíti, bizonnyára nagyobb öröm­mel és megelégedéssel tölti el lelkét a nemzetének tett szolgálat jóleső tudata, mint a rá ruházott magas méltóság fénye. A fénynek árnya, a méltóságnak terhe van és az irigyelt állás igen gyakran hord tövisko­ronát; de az a munka, a melynek útját a lélek nemesedése és a nemzeti művelődés haladása jelöli, előbb-utóbb a hála és elismerés koszorú­ját fonja homlokára kicsinynek és nagynak egy­aránt. Midön tehát ezen intézet kegyes fentartó­ját ünneplik kedves Növendékek, ne pusztán a magas méltóságát tekintsék benne, hanem mun­kás életét vegyék példányképül, mert nagy fel­adatok várnak Önökre is. Hivatva lesznek lerakni és megszilárdítani azokat az alapokat, a melyeken egy tiszta erkölcsű, vallásos nép, egy hatalmas és boldog keresztény Magyarország fog emel­kedni. És meglehet, hogy ezen munkájokat elis­merés, jutalom és az anyagi javakra való kilátás minden reménye nélkül kell majd teljesiteniök. De ne féljenek és ne csüggedjenek! Nem ma­radnak jutalom nélkül. A lelkiismeret nyugalma és munkájok gyümölcse lesz jutalmok. És ez a legszebb! Mást ne is várjanak, mert a mihez az ember nem a saját ereje, hanem mások kegye által jut, sem valódi örömöt nem okoz, sem a léleknek értéket nem kölcsönöz. Ezt a gondolatot szeretném, kedves Növen­dékek, ezen alkalommal szivökbe vésni. Mélyen át kell önöknek érezniök, hogy ker. egyházunk és magyar hazánk jólétén önzetlenül munkálkodni lesz életfeladatuk. Azt akarom tehát, hogy mü­ködésökkel a nemzeti érzék bajnokai és a keresz­tény meggyőződés hitvallói legyenek, hogy a nemzeti lét és a ker. hit nagy érdekeit ne a napszámoslélek alacsonyságával, hanem a hősi önfeláldozás lelkesedésével szolgálják. Azt óhaj-' torn, hogy ennek az intézetnek minden egyes növendéke az élet mezején olyan szerepet tölt­sön be az egyház mellett, mint hajdan az evan­gélisták az apostolok mellett. Keresztény tanitó, ki az egyház jobb keze, segitö társa abban a küzdelemben, melyet a hitében megingott, reményében elgyengült és a szeretetben megfogyatkozott társadalom meg­mentése érdekében kifejt — ez a mostani idők szükséglete. Legyenek meggyőződve K. N.! hogy a

Next

/
Oldalképek
Tartalom