ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-10-27 / 44. szám

fanyarodott kozmopolita újság cselekszik régóta, minden sovén vagy katholikus ügygyei szemben. Megtisztelem nagypipájú kollégáimat. Szerkesztője Jajnkeff Kis, ez a modern Heródes, minden jó irányt még embrió korában kiirt, de ha mégis megmenekülnek egyes ideák az ö halált osztó kharcos tollától, azoknak ö szegfűszeggel spékelt birsalmát mutogat. Ilyen ménekült a néppárt is. Khis úr, ki tagadhatatlan geni saját tehetsége reklamirozásában, vérbeli örökségkép vette át a néppárt iránti gyűlöletet még akkor, midön a magyar társadalmi és politikai élet alakulásai oda konkludáltak, hol ilyen pártnak létre kellett jönni. Nagy gyűlöletéből minden munkatársának juttatott valamit, s igy elosztva szagulgatják a birsalmát, és bosszantásunkra felénk mutogatják. Egyik multheti lapjában a pápát és annak betegeskedéseit veszi elÖ, és egy innen-onnan szedett cikkben kedélyes zsidó viccet farag a szentséges Atyára. Teljesen felértem a helyzetet. Micsoda hallatlan karrier az, ha a négy hét előtti bóchergyerek egyszerre össze mérheti tollát a pápa nevének ' árnyékával. Micsoda bosszantó dolog lesz ez, micsoda irodalmi irány, mikor Magensaft Solomon foglalkozik a pápával, és megírja, miszerint a szent atya, hogy lábfájását palástolja, felugrott egy fára, és egy öreg asszonynak almát szakított. Ezt a viccet a kis Jordán (vagy Jordán Kis?) a pápa orvosainak adja a szájába, pedig ö csinálta — a kis hamis. Legutóbbi számában minden második cikke a néppártot piszkálja finoman. Bosszantani akar, mint a birsalmás zsidó Dorogon. Többek közt a néppárti programmal kibukott két egyetemi tanáron viccel. A heccelődés veleje az, hogy orvosnak nem való politika, de ha már politizál, úgy a liberalizmus mellé álljon. Jó van, jó, kis Jajnkeff, tudjuk, ismerjük már, mit akar. Mindenkiről sokat ir, mert ö magáról keveset irnak, de ha már irnak, hát legalább nagy nevekkel emlegessék egy napon. Egy szerencsés ötlet, milyen a dorogi zsidóé, és le van a nagy tekintély pipálva, ötlet meg mindig találkozik a keleti, gyapjas koponyában. Mindenre haragudni kell, miről a Mogendojvedl örök jegye hiányzik, és mindent bosszantani kell, amit nem lehet sakter késsel agyon metélni. Azon is panaszkodik a Hét, hogy csak ugyanannyi uj zsidó képviselő jutott be, mint a Mikor Pista már kisírta magát, egyszerre csak felállt s Peti felé fordult. A szeme közé nézett s ingadozó töredezett hangon kérdezte töle : »Te, Peti, megtennél-e nekem valami szívességet ?« »Ázs iletemet is odá adnám érted!« válaszolt a cigány. »Te, Peti, ha meghalok, huzd el a nótámat a sirom fölött.« Peti csudálkozva és megütközve nézett a legényre, kinek ereje egyre hanyatlott. »Ne kérdezd, miért, csak azt mondd, hogy megteszed!« esengett Pista s oly kérő tekintettel nézett a cigányra, hogy az nem tudott ellentmondani. »Megteszed ?« >•> Megteszem!« »ígérd meg!« »Isten ucscse, elhuzsom á nótádat!« fogadkozott Peti s hazavezette Pistát a temetőből . . . Öt nap múlva eltemették. Igen szép temetést rendezett neki a falu népe. Mindenki sajnálta. Odatemették szépséges mátkája mellé, az öreg Vári sírjától balra. * Leszállt az éj. Borongó fellegek tornyosulnak az égen; alig-alig ragyog egy-két csillag, hogy rávesse halvány fényét a sírokra. Egy magányos alak járkál künn a temetőben, összébb vonja magán köpenyegét s hideg borzalom futja át tagjait, mikor a falu órája lassú, méltóságos hangon elveri a tizenkettőt. hány új embere a néppártnak. Óh ! ne búsuljon Herr Klein, azért elég nagy lesz ott a foghagymaszag . . . Csak egyben van igaza Dixi úrnak, a lap krónikásának. »Az új képviselőház hü képe a magyar közélet áramlatainak, erőviszonyainak, megalkuvásainak; (milyen stílszerű ez a »Hét«ben: alku) söt színvonalának is.« Igaz, és épen ezért kell néppártnak lenni. Épen azért hiába mutogatnak nekünk birsalmát, mi fel sem vesszük az ilyen bocher-viccet, hanem dolgozunk tovább, s nem nyujtódzunk végig a liberális megelégedés kényelmes gyékényén. Ypszilon. — Nemzeti ideál. Egy könyvet adtak ki a keresztény egyetemi hallgatók. Tűzbe mártották aranytollukat, az vigaz, a hamisítatlan hazaszeretet tüzébe, kik ezt irták. Pedig ezren irták, telvék hévvel, lelkesedéssel. Ezren, kiket nem tévesztettek meg üres frázisok, léha jelszavak, kiket nem vakított meg a század villanyos ragyogása, mert tisztán látják a romlást, mely a tetszetős takaró alatt lappang. Nem úsznak az árral, van erejük az ellentállásra, van akaratuk a cselekvésre. A merkantilizmus világpolgárságát nem vette be a vérük, — bennük magyar vér lüktet, mely szereti a hazai földet és azért felzokog szivük, midőn »testünktöl, lelkűnktől idegen sehonnaiak gyűjtenek maguknak vagyont: pénzt, földet, befolyást és nemzet sorsát intéző hatalmat.« Az I. fejezet egy velőtrázó kesergés a sivár jelen felett. Siratják az elveszett boldogságát nemzetünknek, melyet hitében, erkölcseiben egyaránt megmételyezett a liberalizmus. Hiába zengik dicséretét a hatalmasokat támogató . és hatalmasoktól támogatott, a nemzet adófilléreiböl százezrekkel szubvencionált szellemi szervek, — csak igaz marad, hogy nem boldog a magyar! Felvilágosodottsággal áltatják, pedig csak becsületes hitétől fosztják meg. Anyagi jóléttel hitegetik, pedig koldustarisznyát aggatnak a nyakába. Szabadságot hangoztatnak, pedig bilincsbe verték egyenlőségét és testvériséget hirdetnek, pedig kasztokat teremtenek és gyűlölséget vetnek el mindenfelé. — De az ezrek nem esnek kétségbe ! A szomorú jelenben ök egy szebb jövőről álmodnak, melynek körvonalait a II. fejezetben leírják. Álom ez, de valóság lesz I Nagy célokat tűznek ki maguknak, de nagy az akaraterejük is, nagy és szilárd az elhatározásuk az elkereszténytelenedett magyar társadalom megmentéseért épp oly kitartással, épp oly szent lelkesedéssel küzdeni, mint hajdan apáink a bérces hazáért. Lelkesen fújják a tárogatót, csatára tüzelik az egész nemzetet! Meghívják a haza bölcseit, felszólítják Húszszor is megáll, haboz egy ideig, egyszer visszafordul, aztán megint elöretörtet, mig végre megérkezik a keresett sirhoz. A hold halvány fénye épen arcába süt. A vén Peti cigány barangol künn a holtak között. »Megirkezstem« dideregte vacogó fogakkal. »Ezs ázs ö sirjá, égis frissen ván mig felhántolva, itt á sipsiges Káticsáé mellett.« Körülnéz, azután szétbontja köpenyét s reszkető kézzel vesz elő valamit. »Legyen meg hát ázs utósó kívánságod!« rebegi a cigány s végighúzza vonóját a húrokon. A hegedű sir a kezei közt s könyei záporként hullanak alá a vonóra, mikor Sági Pista nótáját kicsalják ujjai a siró hangszerből. Az éji homályban sejtelmesen suttognak a szomorufáz levelei. S száll az ének ágról-ágra, busán, szivetrázón: »Ujra busán harangoznak Tarjánba, Most teszik a legszebb legényt sírjába, Addig-addig siratta a babáját: Hogy mostan már őtet magát siratják.« A bánatos hangok reszketve zúgnak végig a húrokon . . . zokogó keservükbe mintha egy halk nyögés sirna föl a föld alól. A cigány rémülten kiált föl s ész nélkül rohan ki a temetőből. Lépteinek zaja egy darabig visszhangzik még, aztán elcsendesül minden, csak a szellő borongó, sejtelmes suttogása lebben végig a sirok között. Béri F. Zsigmond. a ker. civilizáció minden hivét, bármely polcán álljon a társadalomnak; érces hanggal felrázzák az alvó fiatalságot s, végre segítségül hívják a magyar hölgyeket, anyáikat és nÖtestvéreiket, »kiknek szent és tiszta arcát, szelíden tanitó szavait, hibáink miatt ejtett könyeiknek emlékezetét — lelke mélyébe zárva őrzi a gyermek, az ifjú, a nehéz munkában görnyedő férfi.« Mindenkit szólítanak, senkinek sem szabad hiányoznia e dicső táborból, mely felett »az Istenanya, a legtisztább nö eszményképé «-vel díszített Máriás zászló leng, fennen hirdetve, »hogy Magyarország keresztény ország!« Mondhatjuk, rég nem érzett lelki örömmel olvastuk e tartalmas, őszinte, nyilt szavú füzetkét. Vigaszt és bizalmat merítettünk belőle, mert minden sora egy-egy hatalmas vétókiáltás a nemzet erejét féreg módjára örlö liberalizmus ellen és tanúságot tesz másrészt arról a kétségtelenül örvendetes tényállásról, hogy vannak még tiszta elmék, melyeket nem homályosított el az érzékiség mámora, — hogy vannak még erös jellemek, kiket »gáncs, gyalázás, piszkos rágalom nem rettent, támadás le nem tör, dicséret meg nem szedit.« Azok az ezrek, kik e füzet szerzőinek vallják magukat, valóban rászolgáltak az öndicséretre ! Rajta hát, fiatal véreink! Csatára fel és ne csüggedjetek! Milliók veletek együtt éreznek rang- és korkülönbség nélkül. Szent a cél, a melyért küzdünk: »az ujra éledt, a régi, a krisztusi erkölcsök és elvek erősségén megdönthetetlen, független és boldog magyar haza.« Szándékunk ragyogó tisztasága szét fogja oszlatni az elfogultság ködét, mely a ker. magyar társadalom nagy részét még beburkolja, — meg fogja törni a rosszakarat minden akadályait, melyeket a fuldokló sehonnaiság törekvéseink elé gördíti A »Nemzeti ideáh a postaköltség beküldése után ingyen kapható Nagy József joghallgatónál, Budapest, Váczi-utca 57. földszint 4. Felhívás*) Magyarország összes tanítóihoz és tanitóegy léteihez. A Párkányvidéki r. kath. lanitóegylet a tanitók s különösen a kántor-tanitók nyugdijsérelme ügyéhen országos mozgalmat indít. E mozgalom részeseivé kivánja tenni Magyarország összes tanitóegyleteit azáltal, hogy teljesen elkészített, csak kitöltésre és aláírásra váró memorandumokat küld az egyletek elnökeihez, kik azokat a gyűlések megtartása után illetékes helyeikre — nevezetesen Magyarország Hercegprímásához, az össszes országgyűlési képviselők utján a parlamenthez s a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszterhez —• felterjeszteni kegyesek lesznek. Ennek kapcsán előre felhívunk minden tanitót, legyenek résen! Ne hagyják e mozgalmat nemtörődömségükkel meghiúsulni ! Saját magunk és családunk jobb jövőjéről van itt szó. Ha összetartunk, győzni fogunk. Jól megérlelt követelésünk a memorandum ezen alábbi öt pontjában foglaltatik: 1. Mondja ki a törvény, hogy minden tanitó bírjon egyenlő nyugdíjjal egyenlő szolgálati idő után. Fönmaradhatna a tanítóknak azon joga, hogy megfelelő több befizetéssel egyes tanitók nagyobb nyugdijösszeget biztosithassanak maguknak, — mint az az eredeti első nyugdij törvényben is meg volt engedve. Ha pedig ez nem volna keresztülvihető, akkor 2. ha már a tanitó kántori javadalma miatt nem juthat a tanitói fizetés kiegészítéséhez, úgy méltányos és igazságos csak akkor lesz az eljárás, ha kántori jövedelme viszont betudódik a nyugdij jogosultságnál is. 3. A földjavadalomnál ne a kataszteri jövedelem szolgáljon zsinórmértékül, hanem a tényleges jövedelem, mint az a papi kongrua céljából eszközölt földjövedelem számításnál történt. 4. A kántortanitói nyugdij-kérdés megoldása körüli nehézségeket lényegesen megkönnyítené az, ha a kántortanitói javadalmazáshoz tartozó földek mind főtanitói jelleggel ruháztatnának fel, azonban a földekre bekebelezett azon kötelezett*) Kérjük laptársainkat e cikk szives átvételére.