ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-09-08 / 37. szám

támadásoknak tette ki Meszéna pártját. E végből több tekintélyes polgár kérelmére e közgyűlésen ünnepélyesen kijelentette, miszerint a jelöltségtől Besze érdemeire és kitűnő képességére való te­kintettel ezennel vissza lép. Valóságos éljen ria­dalom keletkezett most, a közgyűlés egy része Beszét, a másik Meszénát éljenezte. Meszéna to­vábbá azt indítványozta, hogy habár a ministe­rium Esztergomban nem létesített is toborzási állomást, a város kezdje azt meg, mert temérdek •önkéntes özönlik a komáromi és győri toborzók­hoz, honnan ki tudja hová és egymástól elsza­kadnak, mig igy egy csapatban lesznek az esz­tergomi katonák, de meg minek özönlik e megye lakossága névtelenül máshová, miért forgácsolja el erejét, ha a saját nevében is tekintélyes kis sereget tud kiállítani. E javaslat nagy tetszéssel fogadtatott és a közgyűlés a toborzások vezeté­sére Beszét kérte fel. Még e közgyűlésen Meszéna János 30 frtot ajánlott fel a toborzás költségeire, Meszes János 10 akó bort, Kis-Szölgyémi István szinte 1 akót. Ezen kivül számosan adakoztak kisebb-nagyobb összegeket és a tanácsteremben hirtelen kitett tálban csörögve gyűltek az ado­mányok. Még azon nap megkezdték a toborzást s a város ifjai csoportosan sereglettek, hogy felcsap­janak katonának s igy szolgáljanak a hazáért. Számosan a jobban nevelt és tehetősebbek közül önkéntesnek jelentették be magukat, kik felsze­relésüket önmaguk fogják eszközölni, s csak azt. kötve ki, hogy egy csoportban maradhassanak. »örömmel láttam a lelkesedést — irja az «gykoru ujságtudósitó — és sirni láttam olyano­kat, kiket alkalmatlanoknak mondottak, hogy ha­zájukat védhessék.«') (Folytatjuk.) x ) Pesti Hirlap 1848 jun. 2. Szerkesztőségi Telefon. Szeptemberben. Köszönettel vettük. Üdvözlet. — Jesze­H&\. Csak most kaptam kézhez. Legközelebb jön. — D. B. Tárcát szeretnék már látni! Életjelt adj és cikket. Üdvözlet. Felelős szerkesztő: Dr. CSAJKA ERNŐ. Jó karban levő, kihúzható, 12 sze­mélyre való ebédlö-asztal jutányos áron eladó. Felvilágosítással szolgál a szerkesztőség. Uj h azai^gyártm ány! Többszörösen kitüntetve! Guillon-féle öröklámpabél. A külföldivel tökéletesen egyenértékű. 1 doboz (elegendő egy évre) 1. 2. 3. sz. 3 kor. — Minta próbatétel végett ingyen és bérmentve. Méhviaszgyertya Garant, tiszta *** csillagos 1 ko. 5.— Legjobb min. ** » I ko. 4.— Elsőrendű * » 1 ko. 3.20 Félviaszgyertya 1 ko. 2.40 Készíti és 4 kilótól kezdve bérmentve küldi DOKUPIL LAJOS viaszgyertya-öntő NAGYLÉVÁRDON Kapható még Guillon-féle készülékhez: legfinomabb égőolaj, kristályüveg továbbá * legfinomabb tömjén, gyújtogató tekercs stearingyertya, oltó-szarv stb. Alapíttatott 1805. Női kézi-munkák, valamint mindennemű kötő- és liimzö­anyag iskolák részére legnagyobb választókban kaphatók Schwach Sándornál Esztergomban. Minták vidékre bérmentve küldetnek. A főt. papság figyelmébe! Kelyhek és monstranciák tüzaranyozá­sát jutányos áron elvállalja SPICK FERENC ESZTERGOM, Széchenyi-tér. Nagy választék arany- és ezüstnemüekben, zseb- és inga-órákban. Mindennemű e szakmába vágó munká­kat és véséseket jutányos áron eszközöl. Alpesi sajt. Van szerencsém a m. t. közönség figyel­mébe ajánlani kiváló minőségű alpesi sajtomat a Corniarevai hegységben fölállított s állami­lag segélyzett sajt-gyáramból. Öt kilogramm postán küldve bérmentve 6 korona. Nagyobb mennyiség vételénél tetemes árengedmény. Ez a sajt izletes, enyhe és hosszabb ideig is eltartható, s ereszben minden más gyártmányt felülmúl s mint kiváló asztali­sajt legjobban ajánlható. Teljes tisztelettel SCHWAB KÁROLY, sajtgyáros Karánsebesen. A legelterjedtebb és legolcsóbb tankönyvek a kiadásomban megjelent Györffy-féle népiskolai képes tankönyvek, melyek a Szent-István-Társulat tankönyvbiráló bizottsága által approbáltattak, s a nagyméltóságú püspöki kar tagjainak ajánlását is kiérdemelték. E korrekt katholikus és erös nemzeti szellemben szerkesztett, jeles és kipróbált katholikus népiskolai tankönyvek sorozata a következő : 1. Földrajzi könyvecske. Magyarország, az öt világrész s a keleti és nyugoti félteke vázlatos térképével. 36-ik ki­adás. Ára 20 fill. 2. Magyarország történelme a világ­történelem főbb eseményeivel kapcso­latban. A magyar vezérek és kirá­lyok arcképeivel. 27-ik kiadás. Ára 20 fill. 3. Természetrajz. Az állat- és növény­ország számos ábráival. 24-ik kiadás. Ára 20 fill. 4. Természettan a vegytan elemeivel. Számos képpel. 9-ik kiadás. Ára . . 20 fill. 5. Alkotmánytan. Képekkel. 8-ik ki­adás. Ára 20 fill. 6. Számtan. I. füzet. A népiskolák II. osztálya számára. 5-ik kiadás. Az űr­mértékek képeivel. Ára 20 fill. 7. Számtan. II. füzet. A népiskolák III. osztálya számára. Az űrmértékek ké­peivel. 5-ik kiadás. Ára 20 fill. 8. Számtan. III. füzet. A népiskolák IV. osztálya számára. A súlymérté­kek képeivel. 5-ik kiadás. Ára . . 20 fill. 9. Számtan. IV. füzet. A népiskolák V. és VI. osztálya számára. A térmér­tékkel és nagy egyszeregygyei. 4-ik kiadás. Ára 20 fill. 10. Egészségtan. Számos képpel. 4-ik kiadás. Ára 20 fill. 11. Gazdaságtan. Gazdasági gépek áb­ráival. 3-ik kiadás. Ára 20 fill. 12. Magyar nyelvtani gyakorlókönyv. I. füzet. A népiskolák I. osztálya szá­mára. 4-ik kiadás. Ára 20 fill. 13. Magyar nyelvtani gyakorlókönyv. II. füzet. A népiskolák III. osztálya számára. Mondattani alapon, módsze­res előadásban. 4-ik kiadás. Ára . . 20 fill. 14. Magyar nyelvtani gyakorlókönyv. III. füzet. A népiskolák IV. osztálya számára. Mondattani alapon, módsze­res előadásban. 3-ik kiadás. Ára . . 20 fill. 15. Magyar nyelvtani gyakorlókönyv. IV. füzet. A népiskolák V. és VI. oszt. számára. Levelek, polgári ügy­iratok stb. 3-ik kiadás. Ára ... 20 fill. 16. Rövid háztartás- és gazdaságtan az elemi leányiskolák V. és Vl-ik osztá­lyai és az ismétlő leányiskolák szá­mára. Ára 20 fill. 17. A mértan elemei. Méréstani gya­korlókönyv a népiskolák V. és VI. osztályai, valamint az általános és ismétlő gazdasági iskolák számára. Számos ábrával. Ára 20 fill. A felsorolt tankönyvek tót nyelven is megjelentek. Német nyelven pedig a következők: Geographie, Geschichte TJngarn's, Naturkunde és Naturlehre. Minden nálam megrendelt 10 példányra egy ingyen példányt adok, szegény tanulók részére. Mutatvány-példányokat ingyen és bérmentve kütdök. A szemléltető oktatás célszerű és olcsó .eszközei a kiadásomban megjelent TERMÉSZETRAJZI FALI-TÁBLÁK. Tervezte Györffy Iván. A három, vászonra húzott fali-táblák mindegyike 1 méter magas, 80 cm. széles, 135 élet­hűen színezett nagy alakú ábrával, az állat- és növényvilágból. Magyar, német és tót szöveggel. Ára 10 korona. Saját kiadványaimon kivül, minden bárhol megjelent tankönyvet és egyéb irodalmi terméket, valamint mindennemű tan-, iró- és rajzszereket raktáron tartok, miért is kérem, hogy becses megrendeléseikkel megtisztelni kegyeskedjenek. Esztergom, 1901. szeptember hó. Tisztelettel Buzárovits Gusztáv könyvkiadó és könyvkereskedő, a hercegprimás udvari szállitója. iskolai tankönyv Minden helybeli és vidéki tan- va,amint a legiobb minöséga iró ' és ^ intézetben használatra előirt -I tankönyv-jegyzékek ingyen. szerek kaphatók Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében Esztergomban. Részletes

Next

/
Oldalképek
Tartalom