ESZTERGOM VI. évfolyam 1901
1901-08-11 / 33. szám
kath. családapa, igyekezett méltóbb emberi hivatásának megfelelni. Fia, Lajos szintén nevezetes költő és a polgári erények mintaképe, dicső atyjának memoirjaiban említi, hogy e nagy tekintélyű drámaíró többször igy nyilatkozók: »A színműírók (persze a vallástalanok) nyilvános meregkeverök.« Gutzkow szintén jeles költő és színműíró, ünnepélyes felhívást intézett mindazokhoz, kik a német nemzet jólétét szivükön hordják, hogy vállvetve tegyenek valamit az erkölcsi romlás fészkei (a színházak) ellen, hol a nép, még pedig a műveltebb nép minden lelki javától megraboltatik; söt ezen őszinte iró felhívta a kormányokat is, hogy a hatalom minden eszközét vegyék igénybe e »bünbarlangok« elnyomására. Veuillot Lajos, az első tekintélyű francia journalista, 1867-ben könyvet irt (»Moliere et Bourdaloue«) a színházak ellen. E könyv, pár hó alatt öt kiadásban elterjedve, oly nagy feltűnést okozott, hogy a liberális lapok még nálunk is polemizáltak ellene s iparkodtak megvédeni Moliéret és erkölcstelen vígjátékait (»TartufTe,« »Misantrop« stb.) meg a színházak »hasznos« erkölcsi hatását. Legfőbb érvük persze az volt, hogy Veuillot — ultramontán! Pedig minden elfogulatlan és erkölcsi érzékkel biró ember tudja hogy Veuillotnak igaza van, midőn igy szól: »A nélkül, hogy a színházak szempontjából tanulmányozná az ember a társadalmi berendezést, könnyen belátja mindazon zavarokat, melyeket a színházi ízlés és szokások idéznek elö a családi kórben és magában az államban. Nem is gondolnád, hogy a színház a politikai zavargások mily eszközévé lett; az erkölcsök megrontása által már forradalmakat készített elö, midőn folyvást hirdette és szépítgette a lázadást.« Egy estén XV. Lajos francia király leánya, Henriette, az operai előadáson jelen lévén, könynyezni kezde. Kérdezek tőle, vájjon mi lehet oka rögtöni szomorúságának s miért sir n főhercegnő létére ott a vigalom dísztermében ? O pedig igy felelt: »Oh, én e szegény színészeket siratom, kik elkárhoznak, hogy nekem mulatságot szerezzenek!« Ma a színházak ritka esetben nyújtanak valódi műélvezetet, a mely fejlesztené a közönség ízlését, jó és nemes tulajdonságaira igyekeznék hatni. E helyett a színpadon ízléstelenséget, frivolságot látunk. A színésznők illetlenül öltözködnek, érzékcsiklandó mozdulatokat tesznek, kétértelmű és trágár beszéddel vagy dallal akarnak figyelmet kelteni. A közönség józanabb része ugyan félrefordítja fejét, de a nagyobb rész tapsol és ujjong neki. Valóban igaza volt Rákosi Jenőnek, midőn Blaha Lujzához a huszonötéves évforduló alkalmával azt irta, hogy a valódi művészetből, az ö álmukból »ma művészi labdarúgás lett.« A színházban tanulja meg a fiatalság, hogyan lehet a szülőket megcsalni, itt tanul az úrfi adósságot csinálni, váltókat hamisítani. Itt tanulja a »firtli« hogyan költse el pár ezer forintját valamelyik színházi primadonnára és hogy aztán, ha zsebe kiürült, vagy szerelmében csalatkozott, miként röpítsen egy golyót agyába. Pedig hát az élet talán csak nem áll csupa merő aljasságból, fajtalan szerelmi történetekből és házasságtörésekből? Lehet a bűnöket is előadni a színpadon, hanem akkor a bün nyomában járjon a büntetés is, mert az életben e két dolog együtt fordul elö. A színházaknak nemzeti műveltségünk fontos tényezőiként kellene szerepelniök. Azonban a színház ezen a téren sem felel meg hivatásának. Mert a szellem, mely színpadjainkon meghonosodott, sem nem magyar, sem nem tisztességes; idegen s még annak is az alja. Azt nem lehet tagadni, hogy elvétve jó darabok is nem fordulnak meg színpadjainkon, azt sem lehet elvitatni, hogy kiváló művészeink ne volnának, de mégis azt kell mondanunk, hogy színházaink valóságos erkölcsrontó müintézetek s igen kevéssel állanak az orfeumok fölött, sőt vannak olyanok ís, a melyek ezekkel éppen egyenlő színvonalon állanak. S mégis mily nagy buzgalmat fejtenek ki a városokban, hogy állandó színházat állithassanak, a helyett, hogy az iskolák szaporításáról gondoskodnának. No de jobb mindezekről hallgatni. Hiszen csak az volt célom, hogy messziről rámutassak a társadalom enerválásának egyik tényezőjére, a ker. szellemű nevelés egyik akadályára. Ki lesz erös valaha e követ elhengeríteni ? Szentpéteri. HIREK. * Változások a fökáptalan gazdatiszti karában. Mezey Dénes közp. föpénztáros saját kérelmére f. é. október 1-töl nyugdíjaztatván, a főpénztár kezelésével ideiglenesen Récsey Antal központi tiszt bízatott meg, a ki egyúttal ispánná neveztetett ki. Az esztergomi gazdasági kerület vezetésével szintén ideiglenesen Zitterharth Vilmos, gazdasági segéd bízatott meg. A végleges kinevezések — miként értesülünk — csakis a jövő év tavaszán fognak megtörténni. * Egy „kedves testvér" halála. A páií sz. Vincéről nevezett irgalmas testvéreknek helybeli Vöröskeresztkórházában gyászuk volt. Egy üdülés végett náluk tartózkodó társnőjük, bpesti Ranolder-intézetbeli tanítónő, Szalacsy Koleta testvér életének 22-dik ; hivatásának második évében f. hó 4-én visszaadta lelkét Teremtőjének, s f. hó 6-án d. u. 4 órakor a sz.-györgymezei temetőben nyugalomra helyezték. A kinek alkalma volt a jámbor lelket végóráiban megfigyelni, hogy kiült a szinte megdicsőült arcra ama béke, ama mennyei nyugalom, melyet e világ nem adhat; a ki látta fonnyadó ajkának mosolyát, hallotta túláradó szeretetének a mennyei Jegyeséhez intézett szavait, elleste üdvszomjas s reményteljes mennyei vágyait: önkénytelenül e kérdés lebbent el ajkairól: »Halal hol a te fullánkod ?« Hol a te fullánkod, hisz nem érzi annak szúrását sem a haldokló, sem a környezete, mely derült arccal, utánozhatlan gyengédséggel, a szeretet százszoros találékonyságával sürög-forog kedves betege körül, hogy megédesítse éltének utolsó perceit; s ha a környezet valamelyikének mégis van kívánni valója, dehogy késik nyilatkozni, egyik is, másik is mondogatja: »oh de szívesen cserélnék vele!« s e szavak nem ám egy életunt, egy sorstól üldözött existentia szavai, hanem szavai azon legnemesebben ideális léleknek, mely e világtól mit sem kér, mit sem vár, mit sem fogad el, akinek egyedüli óhaja, egyedüli vágya, egyedüli célja feloszlani Jézusával, az örökké jóságos, az örökké hü, megbízható, hatalmas Istennel egyesülni. E sorok Írójának többször volt alkalma haldokló testvér útját e felséges céljához egyengetni, s mindannyiszor tapasztalta, mily nyugodt, mily kívánatos, mily édes egy apáca kimúlása, ki magasztos hivatásán egész lelkével csügg, annak kötelmeit buzgón teljesiti és szivét szeplőtelen ártatlanságban és Isten iránt szeretetben megőrizi. Mert az szent igaz, azt soha senki sem tagadhatja, a haldokló s magát áldozatul önkényt felajánló apáca ritka kegyelmi állapota mutatja s bizonyítja, hogy az Isten egyedül az emberi élet boldogító célja. * Olcsó utazás a Kovácspataktól. Egy ujabb vívmányról adunk hirt, melyet a Csavargözös-részvény-társaság igazgatósága sok utánjárás mellett, a magyar kir. államvasutnál kieszközölt. Ugyanis f. hó 10-től kezdve Kovácspatakon bárkinek, tehát nem csak az ottani nyaralóknak, jelentékenyen leszállított úgynevezett vasúti füzetjegyek adatnak ki, melyekkel Budapestre I-sö oszt. 2 kor. 16 fill., II. oszt. 1 kor. 44 fill, és III. oszt. 90 fillérért lehet utazni. Az ezen füzetjegyekre vonatkozó részletes szabályok, az idei nyári menetrend 281-ik lapján olvashatók. * A szentgyörgymezei kath. olvasókör mult vasárnapon tartott választmányi gyűlésén lelkes örömmel vette tudomásul alapszabályainak miniszterileg történt jóváhagyását s ez alkalomból elhatározta, hogy október havában, a mikor a kör tagjai jobban fognak ráérni, diszünnepélylyel és társas vacsorával fogja a katholikus cim és jelleg megerősítésének örömet keltő eseményét megünnepelni. * Betegágyon. Munkácsy Kálmán ismert novella-iró és az »Esztergom és Videke« felelős szerkesztője súlyos betegen fekszik lakásán. Orvosai mindent elkövetnek, hogy mielőbb kezébe vehesse a tollat, azonban igy is egy-két hét kell hozzá, hogy teljesen felépüljön. Őszinte részvéttel gondolunk derék kollégánkra, és kívánjuk, hogy azon egy-két hét gyorsan és minél kevesebb szenvedéssel múljék el felette. * Halálozás. Társadalmunk egyik közszeretetben és tiszteletben álló tagját temettük tegnap. A család a következő gyászjelentést adta: Özv. Nagy Pálné szül. Schönbeck Katalin úgy a maga, mint az alulírottak és az összes rokonság nevében is mély fájdalomtól megtört szívvel jelenti, hogy felejthetetlen férje Nagy Pál, folyó 1901. évi augusztus hó 8-án d. u. 3 1 / i órakor a haldoklók szentségeinek ájtatos felvétele után jobblétre szenderült s lelkét visszaadta Teremtőjének. A drága halott hült teteme folyó augusztus hó 10-én délután 5 órakor a buda-utcai házából a róm. kath. egyház szertartásai szerint fog a kir. városi sírkertben örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent mise áldozat f. hó 10-én délelőtt 9 órakor lesz a kir. városi plébánia templomban a Mindenhatónak bemutatva. Esztergom, 1901. augusztus 8-án. Áldás és béke poraira! Nagy Etel, férj. dr. Palkovich Jenőné. Nagy Margit, férj. dr. Vándor Ödönné, Nagy örzsike, Nagy Pali, Nagy Miska gyermekei. * Hadihajók városunk alatt. A dunai osztrák-magyar flotilla négy monitorja egy cirkáló hajóval és egy torpedó csónakkal kedden este városunk alá érkezett és a vasgyár alatt kikötött. A kis hadihajóknak, dacára az est sötétségének, a késő órákig igen sok nézője akadt. A tisztikarból többen kiszálltak és a kávéházak látogatói csodálkozva nézték a napbarnított arcú, szép szál embereket egyszerű, de szép egyenruhájukban. Reggel 4 órakor a kis acélvárak Bécs felé mentek, hogy a király születésnapját üdvözöljék. Azután megint e tájra jönnek s itt a Neszmély mellett tartandó hadgyakorlatokban részt vesznek. * Esztergom megye hivatalos lapja, az »Esztergomi Közlöny« legutóbbi számában a következő, valószínűleg megbízható forrásokból merített hirt közli: „ Horváth Béla főispán Esztergomért. Főispán úr ö méltósága, emlékezetes programbeszédének megfelelő kijelentéséhez hiven, mindjárt kezdetben ügyet vetett Esztergomra, annak közállapotaira, a melyek folytonos panasz tárgyát képezték ugyan, de orvoslására idáig alig történt valami. Esztergom vármegye főispánja meghallgatta és alaposan áttanulmányozta a panaszokat s mert úgy találta, hogy itt gyökeres orvoslásra van szükség, f. é. jun. 3-án egy alaposan megindokolt terjedelmes felterjesztést intézett a belügyminiszterhez Esztergom elhanyagolt közállapotairól, kérve a belügyminisztert, hogy legfelsőbb felügyeleti jogánál fogva, a város annyira várt jobb jövőjének megalapítására szükségessé vált intézkedéseket sürgősen megtenni méltóztassék. S mert a főispán, mint uj ember, még nem ismerős egészen a viszonyokkal és csakis egy teljesen megbízható szakközeg eljárása után, az attól nyert biztos támpontok alapján képes erélyesen közbelépni, felterjesztésében kéri a minisztert, hogy egy kebelbéli, alapos jártassággal biró szakegyént bízzon meg a vizsgálattal, s azt a városi háztartás egészséges viteléhez elkerülhetetlenül szükséges, — biztos, áttekinthető kiindulási alaptervezet készítésére utasítsa, kinek megbízható adatai és szakszerű véleménye alapján, biztos alapot nyerhessen a múltban elkövetett mulasztások, esetleg visszaélések megtorlására —- a várost illető követelések biztosítására és behajtására — a községi terhek fokozatos apasztására, — s együttvéve az Esztergom sz. kir. város közönsége által oly forrón óhajtott nyomasztó viszonyok megváltoztatására s kétségbeejtő állapotok megszüntetésére. — A főispán felterjesztése közel két hónapja van a minisztériumban és hogy eddig elintézést nem nyert, azon körülménynek tulaj donitható, hogy a nyári idény alatt szokásos szabadságolások a minisztériumban is megfogyasztják — és a halaszthatlan folyó ügyek elintézésére szorítják a munkaerőt. — Remélhető azonban, hogy tekintettel Esztergomnak mind súlyosabbá váló anyagi viszonyaira, s a miniszternek városunk iránti érdeklődésére, az elintézés már nem soká fog késni.« * Kérelem. A keresztény iskolatestvérek magyarországi anyaházában két iskolaterem építése és berendezése szegény hitközségem legnagyobb és legnehezebb gondját képezi. Alulírott, jól tudva azt, hogy a katholikus olvasó közönség a legnagyobb örömmel üdvözölte az iskolatestvérek magyar anyaházának idevaló telepítését, a melyből egész édes magyar hazánk katholikus iskolái számára derék tanitók fognak szétküldetni; reménylem, miszerint a mélyen tisztelt közönség engem az iskolatestvérek által itt első izben vezetendő iskolák adoptálásában is Örömmel és kész-