ESZTERGOM VI. évfolyam 1901
1901-01-13 / 3. szám
Csak az eddig elsoroltakból is látható, hogy épenséggel nem szorulunk a liberális lapokra. Ami a hírszolgálatot illeti, a keresztény lapok ugyanazon kőnyomatosok által merítenek, számukra is nyitva áll a közélet minden tere és az értesülés tekintetében semmi különbség nincs. Egyedül abban térnek el, hogy az erkölcsi érzéket romboló modor és közlemények elmaradnak, a rút »kis hirdetesek« számára teret nem adnak, lelki mérget nem terjesztenek. De ez nem hiány ; veszedelmet vinni házunkba saját pénzünkön nem hasznos dolog. Általános a panasz, hogy a zsidó szellem teljesen elárasztotta a magyar sajtó termékeit és hatalmába kerítette a közvéleményt. Tőlünk függ, hogy ezt az áramlatot megakaszszuk elfordulásunkkal. Vagy keresztény, vagy zsidó-pogány irány van az irodalomban. Közép út nincs. Az úgynevezett »szintelen lapok« valójában nem léteznek. Nálunk a Budapesti Hírlapot tartották ilyennek, pedig tulajdonképen telivér liberális és épen óvatos modora által árt nekünk legtöbbet. Tehát tartsuk vallásunk iránti kötelességünknek kizárólag a keresztény sajtót pártolni. Lehetséges, tehát tegyük! Irodalom és művészet. A birtokos és gazdatiszt közötti jogviszonyok szabályozásáról szóló törvény (1900. évi XXVII. t.-c.) magyarázata. Irta: Ladányi Béla. A birtokos és gazdatiszt közötti jogviszonyok szabályozásáról szóló törvény a magyar földbirtokos, bérlő és gazdatiszt osztály egymás iránti jogairól és kötelességeiről intézkedik, következésképen minden magyar földbirtokos, bérlő és gazdatisztnek önmaga iránt tartozó kötelessége, hogy az 1900. évi XXVII. t.-c. rendelkezéseivel megismerkedjék. Ez a törvénymagyarázat valóságos kódexe azoknak az összes jogszabályoknak, amelyek a birtokos és gazdatiszt egymáshoz való viszonyában előforduló vitás esetek eldöntésénél irányadók lehetnek. Nem egyszerű kivonatolása a ministeri indokoknak, hanem mélyreható és alapos vizsgálata a törvény valódi értelmének az életviszonyok száz meg száz-féle alakulatában, melyekre a törvényhozó nem is gondolt, de a melyek a mindennapi életben a legváltozóbb formákban lépnek előtérbe, s melyekre a törvényt alkalmazni kell. Világos nyelven, tiszta magyarsággal és mindenki által megérthető formában találja meg e könyvben mindazt megírva az olvasó, amit a törvény gyakorlati alkalmazásánál tudnia kell. Ezenkívül idézve és magyarázva vannak benne azok a törvények és jogszabályok is, melyek a gazdatiszti jogviszonyokkal némi vonatkozásban vannak. Igy a birói hatáskör- és illetékességre vonatkozó törvények és szabályok is tüzetes ismertetést nyernek. Nagyban emeli a magyarázat gyakorlati használhatóságát az a körülmény, hogy a minden egyes szakaszhoz irt terjedelmes magyarázat után egybegyűjtve találhatók a gazdatiszti jogviszonyokra vonatkozó mindazok a felsőbirósági határozatok, melyek nem avultak el s igy a szűkszavú törvényt mintegy kiegészítik. A mü ára : 2 kor. 40 fill.; megrendelhető Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében Esztergomban. Uj század. Havi folyóirat képekkel, magyar és tót nyelven. A hazaszeretetnek és keresztény fölvilágosodottságnak. Felelős szerkesztő dr. Tumbász István. Előfizetési feltételek: Egész évre 4 kor. 80 fill. Félévre 2 kor. 40 fill. Negyedévre 1 kor. 20 fillér. Egyes szám ára 60 fillér. A katholikus gyermeknevelés tízparancsolata megjelent. Ezen kitűnő munkát Clericus Frigyes ismert német pedagógus irta. Magyarra fordította Zandt Ödön. -A mü 304 lapon át foglalkozik a gyermeknevelés legégetőbb kérdéseivel. Látva látjuk, hogy a modern nevelés mily fegyelmetlen gyermekeket nevel. Panaszkodnak a szülök, panaszkodnak a haza boldogulásán aggódó emberbarátok. De kevés keresi ezek között a bajt a helytelen nevelési rendszerben. Ezen mü helyes rendszere méltán mondható a nevelés kátéjának. Az első kiadás hamarosan elfogyott és keresve keresik a most megjelent második kiadást. Ezen kiadás úgy nyelvezetét, mint beosztását illetőleg minden rangú és rendű szülőnek, tanférfinak hasznos kézikönyve leend. Megrendelhető két korona beküldése ellenében bérmentve : Pozsony, Szt. Márton plébánia cimen. Szerkesztőségi Telefon. Sz. E. DOROG. Nagyon köszönjük*, mint méltóztatik látni felhasználtuk, és máskor is kérünk belőle. — E- A. KÖBÖLKÚT. A »Három királyok napján* cimű dolgozatának olyan aromája van, mint a jól megfűszerezett korhelylevesé. Tekintve pedig, hogy mi szolid életet élünk, nem táplálkozunk vele. Más irányú és igényű lap tán leközölné, s ép ezért kivételesen félretettük a kéziratot, hogy azzal alkalom adtán rendelkezzék. Szolidabb stílust kérünk, és ha már humorizál is, soh'se használja fel vallását alapgondolatnak. Felelős szerkesztő: Dr. CSAJKA ERNŐ. I BEI AMBRUS |8| Egyházi szent szobrok és alakok kéÜÜ s\xtője és a chicagói kiállításon a legnagyobb áijjal kitüntetett müIgi&l s%obrás%. Bécs, IX., ker., Währ inger Strasse 6. szám, a Votiv templom kellő kö^elé^ ben. Fióküzlet: II. ker., Praterstr. 23. |H A legnagyobb műterem s\ent s*foft£§a rok előállítására, minden alak-nagy*«« ságban. Gyps, elefántcsont utánzat gg, és műkőből (az idö viszontagságaival szemben) készitvélc, templom, kápolna '5Sw és há\i oltár részére a leggyönyörübb kivitelben, áis%es festéssel. giÄ A legnagyobb választék moáern és antik szobrokból, mellszobrok, váK á k & s áiszoszlopokból, valamint rajz»tintákb4l iskolai i^fe célokra. I jgna Árjegyzéket kívánatra díjmentesen küldök. Szétküldés IBI' a világ minden részébe; jó csomagolásért kezesség' vállaltatik. Ismételadóknak magas árk