ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-07-14 / 29. szám

lásnak hívnak; újra kezdhetjük azt a robotot, melyet el nem enged a dolgok rendje s világ folyása! Mert az eszmék mindig vajúdnak s alakitani akarják a valóság világát s az igék mindig a megtestesülést várják és sürgetik. A keresztény világnézet is megtestesülést sürget minden téren, az állami élet terén is: vigyázzatok, ha megtestesülését megakadályozzátok, megölitek. Vasárnapi levél. — Csevegés. — Ismét rajtam a sor, s nekem vasárnapi levelet kell irnom. Ám jó, kedves Redaktor ur, de máskor ha ily holt saisonban akar ilyesmit rekvirálni, legalább themát adjon, mert magamfajta leánynak ugyancsak kevés jutott az ilyesmiből. Egész nap unatkozom és azoi töröm a fejem, hogy mire is gondoljak. Barátnőim ki erre, ki arra ment vőlegény vadászatra, de bizton tudom, zsákmánynyal egy sem tér haza. Azt hiszik ök a kis bohók, hogy ilyenkor tán hamarább kerül csapdába egy róka, hej de sokszor csalódnak. A nyári melegben, ugy hiszik, jobban lágyul a teremtés urainak keblében a sziv, s az áttört csipke ruha jobban bódítja fejüket, mint a báli toilett. Tényleg tapasztalatból tudom, hogy igy van, mert mig a szellős nyári kosztüm csak sejtet, a báli mindent mutat, s a fiatal embert könnyebb beugratni sejtelmeiben, mint a valóságot mutogató vásárban, a bálokban. De — ez a »de« szó mindenütt ott van, ahol nem kellene, — de az a kár, hogy már nagyon elrontottuk vevőinket. A fiatal embert a sejtető bizonytalanság jobban vonzza körünkbe, de hát most vetjük ezt a cselt, mikor a báli ruha mindent elárult már, s pláne a telekkönyvi betétek is készek . . . Későn van, mondom elrontottuk vevőinket, s azért kell ma ismeretlenek között » nyaralnunk.« Szegény leányok! Ha ugy elgondolkozom, hogy veletek együtt én is egy közönséges áru cikke lettem e kornak. A női magasztosság ma egyedül a legendákban létezik és a kor szinte hajtja a leányokat, hogy emancipálódjanak, mert már ha valaki pusztán csak »leány« még ha szép is, ha kedves, ha müveit — nincs joga a léthez, nincs értéke. Gyakran mesélt anyám leánykoráról, de én nem találok meg abból semmit, egész más ma leánynak lenni, mint volt valaha. Es még rossz néven veszik tőlünk, ha neki rohanunk az élet küzdelmeinek, ha érvényesíteni AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Paris. Hogy Parisba elvetődtem, azt immár elhiheti t. szerkesztő ur, csak olvassa el e sorok homlokán azt a büszke, bűvös nevet: Paris. La belle France! Valóban Franciaország szép ország s a franciák méltán büszkék hazájukra. Mely európai ország mérkőzhetnék Franciaországgal, ami a gazdagságot, vidékeinek változatosságát, termékeinek sokféleségét, szóval a lét egyetemességét illeti ? Talán Spanyolország ? De hisz fölületének két harmada forró kösivatag, s a félszigetnek atlanti oldala nem a spanyoloké, azt Portugal birja. Talán Olaszország? De mióta a világkereskedés utja az Óceánt hasítja, s a középtengert gőzhajók keresztezik, azóta Olaszországra az elhagyatottság szomorú csendje ült. Talán Anglia ? De Anglia mint ország, mint nép, mint élet tulaj donkép nem létezik, az mind iparrá, köszénfüstté és marhatenyésztéssé változott ; azonkívül Angliának nincs bora, s ege olyan mintha ólomból öntötték volna. akarjuk nemünk létjogát. Hisz utóvégre, a levegő ép u

gy a miénk, mint az erösebb nemé. Egy barátnőmtől kaptam tegnap levelet. Ostendéböl ir és kér, hogy gyűjtsem részére a levélbélyegeket, mert megismerkedett egy francia leánynyal, ki felkérte öt a gyűjtésre, mert nem tudja hogyan a kis kokett ezzel bur sebesülteket fog gyógyíttatni. Ez a levél igen hü tolmácsolója helyzetének. Igen szomorú viszonyok lehetnek ott, ha a lányok a bélyeggyüjtésre adják a fejüket; ez után már nem marad más, mint tépést csinálni a szegény bur harcosoknak. És mindezért Ostendébe kellett mennie. Lám ezért maradtam én itthon. Tudom mit tesz »fürdözni.« Minden nap vagy 20 frt számlát csinálni a Hotelben és aztán hat levelet írni, mig a papa három részletben kifizeti. Délelőtt sétálni, délután sétálni még pedig igen lassan, mert a mama kövér, nem birják a lábai; s ha meg az ember siet, meg sem merik szólítani az ismerősök. Már t. i. azon ismerősök, kiket ott szerez az ember. Kifent kalandvadászok, vagy elrontott gyomrú, tönkre tett idegzetű fakó alakok. Tavaly nyáron ezt az időt Herkulesfürdön töltöttük. A második napon megismerkedtünk egy nyugalmazott állami állategészségügyi és tenyésztési felügyelővel. 35—40 év körüli ember volt, arca szürke, színtelen, örökké egyenruhában járt és kard volt az oldalán. Midön felénk jött, mindig megbotlott a spádéjában s ebből a mama jósolt, reményeket fűzött és álmokat szőtt, mig én azon tűnődtem, hogy az állam miért akasztott ennek a szerencsétlen embernek az oldalára kardot, mikor a lábait is alig birja maga után vonszolni. El nem tudtam képzelni, hogy lehet az állategészségügyet karddal előbbre vinni. Ez a szerencsétlen ember elpanaszolta, hogy elvált a feleségétől, s most ime nyomorékká lett s nincs ki ápolja. Mama előtt bővebben kifejtette, hogy nyugalomra vágyódik. Csendes otthonra, hol gondos kezek könnyitenék nehéz életét. Szóval megbánta, hogy elvált a feleségétől, mert az inasának 40 frtot fizet havonta s e mellett előlhátul megcsalja. A mama nyájasságra intet Gercs ur iránt, s aztán többször magunkra hagyott. Egy ilyen alkalommal az állategészség kardos őre egy bókot is megreszkirozott: »A kegyednek a haja igen édes szinü« erre a kedves megjegyzésre én sem maradhattam adósa: »Az öné szintén igen édes szinü lehetett, mert a molyok mind elfogyasztották.« Ezután a vitéz egészségtenyésztőt nem láttam. A mama korholt, mert Talán Németország? Északon lapos, gödrös földek, dél felé az Alpesek gránit-falával elzárva Olaszországtói; bora jó, de kevés; tulajdonképen a sörnek, pálinkának és rozskenyérnek országa : sok elhomokosodott folyóágygyal és elzátonyosodott szellemi forradalommal. De Franciaország, az már más ! Három tenger mossa; öt nagy folyó szeli három irányban; északon a klímája német, délen majdnem olasz; északon búzakalász reng, délen kukorica és rizs pompázik; északon a Colza (nyári repce,) délen az olajfa dönti az áldást; északon lent, délen selymet szőnek s majdnem mindenütt bort, jó bort isznak. S milyen bort ? Mennyi változatosság, hányféle zamat érik a gerezden. Bordeauxtól Burgundig, Burgundtól St. Georges, Lünel és Frontignanig s azután ott pezseg még a Champagne leve, a pezsgő! Hányféle vörös bora van a Petit-Macontól a Chamberlinig, a Chateau Laroseig, a Roussilloni s az Ai-Mousteux-i borig. S ha meggondoljuk, hogy ez a sok bor mind máskép hevít, hogy aki iszik belőle egy-két palackkal, az a Musardi quadrille-töl a Marseillaise-ig hevül s a vad táncból a revoluciók lázába sodortatik. S csakis Franciaországnak van Parisa, hol az európai kultúra virágba feslik; csak Franciamint nem rég is mondta, ö előtte Gercs ur már nyilatkozott. Tehát lám, szívesen odaadott volna neki. De már akkor inkább a Vöröskereszt-egyletbe megyek, ott az ápolás legalább változatos. Márga. A keresztény nevelés joga. ii. Az állam elvei megsemmisítik az egyedet és a családot s letörlik az Isten nevét, melyet az anya csókja nyomott a szivekbe. Mert nálunk maga az állam, mely hivatva lenne a beteg társadalmat gyógyítani, a valláserkölcsi nevelés mellőzése által maga dobja a társadalmat a szocializmus és anarchizmus karjaiba. Mert azok az elvek és alapok, a melyekre az állam építeni akarja az oktatást, azok olyan homályos ideálok, a melyek a szenvedő, küzdő és kétségbeeső embernek nem adnak támaszpontot s nem tudják megszüntetni a szivek vergődését s a lelkek nyomorát. Ezt egyedül az egyház által nyújtott, a positiv hitnek szilárd alapjai és megnyugtató reményei képesek eszközölni. Az állam ugyan követel erkölcsöt, lelkiismeretet és ennyiben használja még a vallást; de a többiben gyűlöli az egyházat, elveti a dogmát, mint a szellem szabadságának méltatlan igáját. Mintha bizony léteznék morál dogma nélkül. Positiv hit kell tehát nekünk, nem pedig az erkölcsnek elvont fogalma. Nem lehet tehát csodálkoznunk, ha az egyház — mely közei kétezer éves tapasztalás mezején áll —• a nevelést egyedül valláserkölcsi alapra óhajtja fektetni, mert ha a gyermek zsenge korában az iskolában hitközönyösségre taníttatik szóval és példával — ugy alig remélhető, hogy később jó katholikussá lesz. Pedig a gyermekek képezik a haza kincsét, ezek a jövö reményei és ha az állam uj iskola rendszere által ezen ártatlanokból hitetleneket, vagy legalább hitközönyöseket nevel, miként biztosítja a haza jövőjét? Mert hogy a hitetlen soha sem lesz jó honpolgár, áldozni kész hazafi, azt a tapasztalás bizonyítja. És ki lesz felelős ezek lelki romlásáért ? A ki kissé járatos a tanításban s ki némileg foglalkozott ezzel, az tudhatja, hogy a gyermeknél a folytonos ismételgetés a tudásnak alapföltétele; a törvény értelmében azonban hittani ismétlésre a tanitók nem kötelezhetők, igy ök azt nem is teszik; ekkép a szegény hitoktatók a legnagyobb erömegfeszités, buzgalom és szakképzettség mellett, vajmi kevés eredményt lesznek képesek felmutatni. És ez a rendszer egyik árnyoldala, mert hogy az elemi hitképzés mily nagy befolyással van a gyermek egész valójára és jövőjére : azt a mindennapi tapasztalás bizonyítja. országnak van oly fővárosa, melyben az európai történetnek összes idegszálai csomóba kötődnek s a honnan időnként villamos ütések nyilainak végig, ütések, melyektől a föld reng. Város ez, melyben nemcsak az élvezet lakik, hanem a világtörténeti akciók vágya fészkel s ha lakosairól igaz az, hogy élvezni tudnak mint Athén népe, igaz az is, hogy meghalni is tudnak mint a legbátrabb spártai; ez a nép Alcibiades és Leonidás szellemét birja egyben, s mint Louis Blanc mondja, szive is s agya is a világnak. Ha az ember a városnak valamely magasan fekvő pontjáról; a Montmartreröl vagy SaintCloud magaslatáról végignéz a városon; ha barangol a környéken s szemügyre veszi az áldozatokat s az emberi kéz munkáját, melyet e néhány négyszög-kilométerre a franciák pazaroltak, észreveszi, hogy a franciák nagyon jól tudják, hogy mi nekik Paris s hogy legjobb erőiket e város megdicsöitésére szánták. Mint bronc-betétü divánon elterülő odalisk, olyan a büszke város a kanyargó Szajna völgynek szölöindás, napos oldalain. Hol a világon élvez az ember hasonló kilátást, mint amilyen az, mely a két versailli vasútról nyílik le a zöldelö völgybe számtalan faluival és városkáival, s hol találni oly kies fekvésű, oly csinos, rendezett s Ízlésesen épített falvakat és t