ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-06-09 / 24. szám

nak hadat üzent töredék iránt — hívják azt bármikép — bizalom fog ébredni. Söt mivel fognak köztük látni egyéneket, kiket konzervatív gondolkozásuaknak ismertek, egyenesen bennök fogják látni a helyes konzervatív nemzeti-politika képviselőit, s ha eddig szivökben már némi néppárti hajlamot tápláltak, azt is ki fogják onnan szaggatni. Az egységes szabadelvü-párt bomladozása tehát ez idő szerint számunkra semmi biztatót nem jelent. Ebből a közelgő választásoknál a néppártnak haszna aligha lesz. E réven egy emberrel se fogunk gyarapodni. A szakadásban más szempontból kell jó jeleket látnunk, amennyiben minden önmagával meghasonlott ország, tehát párt is, idővel megsemmisül, elpusztul. A léket kapott hajó előbb-utóbb elsülved. Túri. — „Spartakusok lázadása." Ez olvasható a „Hazánk" egyik legutóbbi számának homlokzatán. Osztjuk az érvelést, melylyel ezen cikk beigazolja, hogy a községi jegyzők nem lázadtak fel az államhatalom ellen akkor, mikor a közigazgatás egyszerüsitését célzó »Széll«-féIe javaslat megalkotása körül a véleménynyilvánítás korlátlan szabadságát a maguk részére is megkívánják. Éppen ezért csodálkozással vagyunk eltelve a müfelháborodás fölött, melylyel a szabottelvü sajtó a községi jegyzők közérdekű mozgalmát kiséri, elmondván őket lázadóknak ; kijelentvén, hogy ezen akció Széli Kálmán miniszterelnöknek ugy belügyminiszteri, mint kodifikátori érdemeit tépdeli. Lám, milyen hamar Spartakus hadseregének minősíttetik a testület, mely előbb éppen a szabadelvüség mellett körömszakadtáig kitartott s éppen azért akkortájban minden dicséretre érdemes volt. Most, mert függetlenül, önállóan is mernek gondolkozni, s mert részt követelnek a tapasztalatok alapján a közérdeket érintő munkában, meghurcoltatnak, gyanusittatnak. Ilyen a szabadelvüség rendszere. Az ajkon és sajtóban a szabadság, egyenlőség és testvériség a jelszó, a gyakorlatban azonban a független, önálló gondolkodás : lázadás. De hogyan is mernek nézetet nyilvánítani, szabadon feleszmélni közigazgatási ügyben akkor, mikor a vélemény-nyilvánítás egyedül és kizárólagosan a dijosztályozott és rangsorozott bölcseségek monopóliuma. Az alantasabb közigazgatási tisztviselőknek az a joguk van csak, hogy a magasabb rangúak indítványainak, üres elaboratumainak élettelen végrehajtói legyenek. Nekik az elmélet után kell idomitni a gyakorlatot s nem megfordítva. Ha visszásság keletkezik az üres theoria miatt a gyakorlati életben, annak — De adjon abból a sörből egy kicsit nekem; megiszom itt kinn az ablaknál, aztán nem látja senki . . . S látszott az arcán, hogy csakugyan meginná; szinte nyelte is. De én mindinkább kíváncsi lettem, azért elkezdtem kérdezgetni a különös embert. — Aztán — mondja csak — nem tett jelentést a dologról ? — Hogyne tettem volna! Itt a bizonyítvány; — tessék! Elolvastam, de nem állhattam meg nevetés nélkül. — Barátom, hisz' e cédulán az van, hogy maga súlyos testi sértést követett el, aztán tárgyalásra kell mennie. Ez idéző. Nagyot nézett rám. — No nem hiszi ? O elkedvetlenedett, s bizonyos sértődést vettem az arcán észre. Még nekem kellett megvigasztalni. — No ne haragudjék, nem akartam sérteni, de ezen a cédulán olyasmi van. — De hisz' nem azt mutattam én! Ezt oly kétségkizárólag mondotta, hogy kezdtem zavarba jöni. Még utóbb rajtam keresi a bizonyítványát, s ha nem tudom előadni, még én leszek oka, hogy egy ember belefúlt a vizbe. Az idézőt azonban visszaadtam neki, nehogy nálam felejtse. — Elolvasta ? kérdé, a mint átadtam a súlyos okmányt. nem a törvény az oka, hanem a végrehajtója, vagy az alkalmazója, mert hát a nagy fejek theoriáinak a gyakorlati életben be kell válni. Ezt kívánja a modern szabadelvüség. Minden ellenkező vélemény a fennálló rendszer ellen intézett támadás, mely megtorlást érdemel. Ez aztán igazán szabadelvű felfogás; ennek érdekében érdemes megvesztegetésbe, korrupcióba, hivatali erőszakba fojtani a polgárok legszebb jogainak szabadságát. Mi más nézeten vagyunk ; mi éppen a szabadelvüség érdekében tiszteljük a független, önálló kiszólást. Csak tisztelni tudjuk az önérzetet, melylyel a közigazgatás minden munkása törekedik saját tapasztalatait a kérdés alatt fekvő javaslat jósága érdekében érvényesíteni, mert előttünk minden törvény fából vaskarika, mely a közszükségletnek, az ország specialis viszonyainak, a polgárság különleges érdekeinek minden izében meg nem felel. Az ilyen törvény helyet vehet a törvénytárban, de nem fog meghonosodni a közéletben. Vagy abrogálni kell, vagy novelláris utakon kell toldozni-foldozni. Mindkét esetben haszontalan munkát végez a a törvényhozó testület. A községi jegyzőknek kiszólását tehát ne rosszaljuk, hanem vegyük figyelembe. A mindennapi tapasztalás által megedzett lelkek véleménye éppen a javaslat érdekében hasznos és szükséges. (***) / Vasárnapi levél. — Útravaló. — Te Béla ! gyere ki velem a szabadba, gyere no . . . Tudom még kábul a fejed az első, a szokatlan ricsajtól, amit csaptatok az úgy ahogy lerakott matúra örömére. Ne vedd rossz néven, de egy prédikációt mondok; ne lázadj fel, ha érett ember is vagy, amit mondok, azt szivem jóakaratából mondom. Útravalóul adom ezt az életre, ama nagy országútra, amelyre most lépsz majd, amely előtted most még ismeretlen, s a melynek szerteágazó ösvényei előtt nincs útmutató tábla, mely a célt jelezné habozó lelked előtt. No nézd ! Ebből a kis dunaparti városkából, melyben oly sok oktalan diákcsínyt követtél el, elmégy ama nagyobbá, melynél nagyobb nincs e szegény országban és ott kezded meg pályafutásodat. Nyolc évig verték a fejedbe a latint, vagy négyig a görögöt, dacára annak, hogy sokszor előttem kiáltottál fel, hogy mi az ördögnek kínoznak téged ilyen idejét mult nyelvezetekkel enynyi ideig, mikor Magyarországon elégséges, ha az ember a németben korrekt. El nem tudtad gondolni, hogy miért kell neked ennyi öreg — még Krisztus születése előtt élt — bácsikat recitálni, mikor a Kapelka Tóni a városnál majd nem ötször annyit kap egy hónapra, mint a — El. Mondtam már, hogy be fogják érte csukni. — Hát mit olvasott F — Ezt az idézőt ni. — És a mi a hátán van ? — A hátán ? — Igen, az idézőén ! — Azt nem olvastam el. — No itt van, olvassa ! Mikor végig olvastam, fölmondatta velem a leckét. — Tudja most már, mi van rajta ? — Igenis tudom. Ma este egy ismeretlen urat fogtak ki a Dunából, ki már 600 méteres vizén úszott le — halva. Városunk fia, a ritka becsületességü Te'plan Tódor fogta ki. — No most már érti ? — Igenis — nem értem. — Mit nem ért ? — Először azt, hogy amaz uri ember halva is tudott úszni, hogy bűvölhette el az ön feleségét; harmadszor és utoljára, hogy ritka becsületességü ember . . . — Megálljon! Hát először is nem igaz, hogy az az ember meg volt halva, mert, mert — még él; ez egyszersmind véget vet a második kételynek is; az a ritka becsületességü ember pedig én vagyok. Ugyan adja ki már azt a pohár sört, még megmelegszik. — Nem adom. — Miért? — Mert nem adja vissza a poharat. — Vissza fogom adni. mennyit te kapsz zsebpénzként, pedig hát az egyszerű kereskedő segéd volt, aki bizony ha Cicerót emlegették előtte, megmerte kérdezni, hogy hol is van annak az urnák az üzlete ? De mond ! nem örülsz-e most, hogy tul vagy mindenen ? Nem tölti el a szivedet a büszkeség, hogy kiművelted a lelkedet ? Hogy az elméd kiköszörülted, hogy fegyverül használhatod majd a nagy barangolásban, a nagy küzdelemben, mely az enyészetig fog tartani? Mondom és elhiheted, hogy az a nagy város, amelybe a kicsinyből csöppensz, alaposan próbára teszi a készültségedet. Mint egy fenevad, mely ura barlangja sötétségének, megráz, rád veti szemeit, s feltárja előtted erejét, mely a rontásra lön alkotva, s mindent megtör csábos hatalmával, a mi gyönge, a mi ingadozó. Te Béla! légy most erös, ha nyolc évig szilárdították benned a hitet, az akaratot, ha tanáraid nyolc évig nyesegették gondolataidnak vadhajtásait, iparkodjál hasznodra alkalmazni tudásodat, meg ne rettenj, ne ingadozz a bajok süppedékein átvezető ösvényen, a becsület keskeny utján, hanem azon öreg bácsik minden bölcsességét szem előtt tartva, felemelt fejjel járj, de azért a lábaid elé is nézz ám. Tudom most majd neki ugrasz az élvezeteknek. A szilajságod most kiszabadult, és tombolásba tör. Légy okos öcsém, csak addig nyújtózkodjál, a mig a takaród ér, és ne pumpold mindég az apádat, mert anélkül is sokba kerülsz. Aztán meg a múlatás, ha már féktelenségbe csap át, rontja az egészséged és lejtő ama útvesztők felé, melyen nyomorult tehetetlenségbe bolyongnak azok, kik letértek a józan becsületesség útjáról. Letértek, mert e pálya nekik rögös volt, mert a lelkük nem volt előkészítve kellően, nem volt elég akaraterejük, önállóságuk. Légy bizalommal magadhoz, de örökkön a lelkiismereted legyen a tanácsadód. Iparkodj józanságodat megtartani, ne dobd magad téves világnézetű kompániák karjaiba, csaló jelszavak, hamis ideálok után ne indulj, de lelked azért nyitva legyen a nemesebb eszméknek. Latolgató bölcsességgel válaszd ki magadnak azt, amelyet meggyőződésed ajánl elfogadásra. S ha már magad tűzted ki a célt, magad szabod meg ebben fáradságod diját, ám láss hozzá és dolgozzál. Ha dolgozol s munkád gyümölcseként az emberiség érdekeit csak egy gondolattal is előbbre vitted, meglásd mily hamar múlik az élet. Ha egykor fehér fürtökkel visszatekintesz a hosszú útra, a mit meglépegettél, szinte csodálkozni fogsz, hogy oly hamar végére jártál, sajnálni fogod, hogy a célnál megszűnt a hivatásod és hogy nem kezdheted újból a munkát, az életet. Mondom, magad tüzd erőd elé a célt, hiszen most már ismered magad; magad válassz lobogót, a mely alatt küzdeni fogsz. Te Béla! Aztán a szivedre is vigyázz ám, mert amit az ész megteremt, gyakran elrontja ez a ketyegő história. Ismerem én, öcsém, a szivedet Meg sem ütődött kétkedésemen, kiadtam a poharat, s ö megkönnyebbülve adta vissza. Nem láttam aztán emberemet egy hétig. Egy hét múlva megint benyúlt az ablakon — Jó estét! — Ki az ? — Én vagyok a Te'plan. — Az a ritka becsületességü életmentő ? — Az. — Legyen nyugodt, barátom, a becsületesség el veszi méltó jutalmát. — Oh, ha tudná, mennyire nyugodt vagyok már ez iránt. Ami pedig jutalmamat illeti, már elvettem. — Hogy-hogy ? — Ugy, hogy az a fiatal ember, kinek az életét megmentettem — valószínűleg hálából — megszöktette a feleségemet. — De hisz' ez botrány ! — Tévedni méltóztatik. Mert a botránynak két neme van: magánbotrány és közbotrány. A magánbotránynak ismét az egyénre való hatását tekintve van két válfaja: valódi botrány és látszólagos, vagy nem botrány. Fölösleges is talán ezek után mondanom, hogy az én esetem nem botrány. — De már akárhogy okoskodik is, én keresztül lőném azt a háládatos ifjút. — Én is, de csak egy esetben. — S mi volna az ? — Ha valahogy megbánná a szöktetést s nekem visszaküldené az asszonyt. — Értem. E^szerint ma ön a legboldogabb ember. 1