ESZTERGOM VI. évfolyam 1901
1901-05-05 / 19. szám
Köszönetet mond az egyesület Kecskeméthy János urnák a nyári mulatság alkalmából felajánlott 100 drb. legyezőért. Köszönet és hála azoknak is, kik bármi téren ezen nemes célok eléréseért munkálkodó egyesületnek érdekeit elömozditották. Elismerésre méltó módon nyilatkozott meg a helybeli iparosnők között az egyesület iránt táplált jóindulat és áldozatkészség ; ugyanis mintegy 150 kor. értékben Draxler Alajosné és Wanitsek Rezsöné urnök kezdeményezésére egy remek kivitelű Í sztalteritöt és 2 drb. diszes gyertyatartót ajándékoztak egyesületünknek. E nemes tett önmagát dicséri! Méltó módon rótta le háláját az egyesület azok iránt, kik a házépités költségeihez nagyobb adományokkal hozzájárulni kegyesek voltak; a nagyteremben elhelyezett márványtáblán örökitette meg neveiket az utókor számára. A felirat szövege a következő: »Az esztergomi kath. legényegyesület e háza épült Vaszary Kolos, bibornok, hercegprimás védnöksége alatt, dr. Csernoch János, dr. Andor György és Wanitsek Rezső elnökök, Hollósy Károly titkár és Pelczmann László háznagy idejében. Felavatta: Sujánszky Antal nagyprépost 1896. szept. 27-én. A iiáz építését lehetővé tették nagyobb adományaikkal: Vaszary Kolos évi 500 kor. Simor Teréz 2000 kor. dr. Blümelhuber Ferenc 1000 kor. dr. Csernoch János 1000 kor. Gräffel János 1000 kor. Pellet József 1000 kor. esztergomi Fökáptalan 1000 kor. br. Hornig Károly 200 kor. Sujánszky Antal 200 kor. Valamint az egyesület alapító tagjai és sok más jótevő, kiknek nevei az élet könyvében vannak feljegyezve. Isten áldása legyen e házon és jótevőin!« Nemes célokért küzd egyesületünk, nem riadva vissza a legnagyobb akadályoktól sem, kitartással munkálkodik évtizedek óta azon, hogy olyan iparos ifjúságot adjon, neveljen a hazának,* mely erejében, tudásában bízva, Istenbe vetett reménynyel, nem ismer csüggedést, hanem utat *för magának és diadalra juttatja a tisztes ipar zászlaját. Egyesületünket nem szabad összetéveszteni oly egyesületekkel, melyek tisztán tagjaik szórakoztatására vannak hivatva. A legényegyesületek első sorban a tagok oktatására, szellemi képzettségeik fokozására szolgálnak. Sajnosán mutatják az országos statisztikai adatok, hogy (eltűnőén nagy azon iparos tanulók száma, kik JL—3 osztályú, vagy ennél kevesebb elemi iskolai képzettséggel mentek az ipari pályára, ha az ipariskolában az értelmiség hiánya, vagy könynyelmüség folytán az alsó osztályokban maradnak, mint segédek kimennek az életbe, oly gyenge ismeretekkel, mely legkevésbbé elégséges arra, hogy a mai nehéz viszonyok között később mint önállók üzletüket okszerű gazdálkodással vezetni, magukat s esetleg családjukat a tönkrejutástól megóvni képesek legyenek. De iparkodással s egy kis jóakarattal könynyen megszerezhetők, pótolhatók azok az ismeretek, melyek feltétlenül szükségesek minden törekvő iparosnak. A legényegyesületekben vasárnaponkint tartatni szokott vallásos és a tudományok különféle ágából merített oktatások, hazafias felolvasások stb. mindmegannyi alkalmas eszköz az önművelődésre, a szellemi képzettség s ismeretek gyarapítására. A könyvtár, használata, a szaklapok figyelmes olvasgatása méltó tetőzetét képezik az előbb elmondottaknak. Legyen minden tag önmagának birája, tudja meg, mily mértékben kell igénybe vennie ezeket a képzettség fokozására irányuló hasznos eszközöket és módokat. Vasmarokkal ragadja meg mindenki a kínálkozó alkalmat, mert a tétlenül eltöltött évek idővel keservesen megboszulják magukat. Jelentésemet bevégezvén, azt hiszem, mindnyájunk hő óhaját tolmácsolom akkor, midőn kívánom, hogy egyesületünk jótevőit és szeretett elnökeinket, dr. Csernoch János, dr. Andor György és Wanitsek Rezső urakat, kik az egyesület vezetésével járó terhes munkát oly nagy odaadással, annyi jóakarattal teljesitik évek sora óta — a jó Isten sokáig éltesse! Isten áldja a tisztes ipart ! A fáradhatatlan titkár jelentését hálás elismeréssel fogadta a közgyűlés, melynek dr. Csernoch János meleg szavakban adott kifejezést. A titkári jelentést a pénztáros, a háznagy és a dékánok jelentései követték. Egy Schramm Nándor r. tag által felvetett indítvány rövid letárgyalása után, az elnöklő praelatus-kanonok indítványára az egyesület legnagyobb jótevőjét, Vaszary Kolos hercegprímást, a közgyűlés tiszteletteljesen üdvözölte távirati úton. Majd a tisztikar és a választmány megválasztásával a gyűlés véget ért. A tisztikar igy alakult meg: Elnök: dr. Csernoch János; m. elnök: dr. Andor György; világi elnök: Wanitsek Rezső; titkár: Hollósy Károly; pénztáros: Pelczmann László; ellenőr: Szekeres Gábor ; háznagy : Spick Ferenc ; dékánok : Markó Gyula és Krajniker Ferenc; könyvtárnokok : Leránt Rezső és Földes Nándor. A választmány tagjai lettek : Balogh Ambrus, Dóczy Ferenc, Draxler Alajos, Draxler Ferenc, Iványi Géza, Krechnyák Ferenc, Laiszky János, Magyary László, Markvart József, Róthnagel László, Schuller Pál, Schenkengel Antal, Szimhardt Károly, Sztahovits Jenő, Waldvogel József, Ballá Sándor, Bohón Lajos, Csornán Károly, Iványi Lajos, Janesz Géza, Lambrecht Antal, Markó Kálmán, Oriskó János, Reményi Ferenc, Sághy József, Szitt Antal, Szőke Antal, Schramm Nándor, Velebni János, Vékony Sándor; póttagok: Fischer János, 111 Pál, Kováts Imre, Muzsik Ferenc, Vértes Tivadar. * Este 8 órakor pedig barátságos lakomára jöttek össze a rendes és pártoló-tagok és az egyesületnek mintaszerűen diszes nagytermét, melyet Fülöp István helybeli templom- és diszfestö művészi pompával nemrég ujonan festett, egészen megtöltötték az ünneplök. Ugyanis a társasvacsora főcélja volt dr. Andor György és Wanitsek Rezső elnökök névnapjainak megünneplése. Az a lankadatlan buzgalom, melylyel e két vezető a legényegylet ügyeit gondozza, a tagok lelkes szeretetét állandóan biztosítja irántuk és ennek az érzelemnek nyilvánítására szolgált alkalmul a közgyűlés utáni est. A vacsora alatt dr. Csernoch János praelatus-kanonok, a legény-egylet első elnöke emelt poharat a két ünnepeltre és lelkes visszhangot keltettek magasztaló szavai. Utána dr. Andor György köszönte meg az egylet iránti meleg érdeklődését a pártoló-tagoknak. Majd Vékony Sándor egyleti rendes tag a legények nevében mondott egy csinos és talpra esett üdvözlő-beszédet. Dóczy Ferenc az ipartestület részéről fejezte ki meleg elismerését és tisztelő méltánylását a legény-egylet működése iránt. Ezután Wanitsek Rezső épületes szellemben és megható jósággal beszélt a kath. legény-egylet céljáról, a keresztény elvek diadaláról az iparos érdekek terén, mely az egyedüli megváltás lesz a jelen szomorú körülményekből. Dr. Andor György most az iparosok nejeit üdvözölte, kiknek jóindulatú pártfogásától várható legnagyobb részben a legényegyesület felvirágzása. Majd Dóczy Ferenc emelte poharát a jelenlevő Kubina József országgyűlési képviselőre, ki válaszában megköszönve a szives figyelmet, hangsúlyozta, hogy az országgyűlési néppárt kiváló törekvése a kis-ipar pártolása és örömmel szenteli tehetségét e nagyfontosságú cél előmozdítására. A legderültebb hangulatban voltak együtt sokáig Vidám zene hangjainál, barátságos társalgás közt töltve az időt és végül az ünnepelt elnökök lelkesült éljenzésével oszlott szét a társaság. A néppárt szervezkedése Ipolyságon. Mintaszerűen folyt le április- 25-én az ipolysági kerületi néppárt pártértekezlete. Ipolyság a mult választáskor a Bánffy-kormány erőszakoskodásai dacára ellenzéki képviselőt küldött az országházba: a néhai nemzetipárti Zichy Jenő grófot. Zichy Jenőt az Ipolyságot körülvevő tiszta néppárti községek: Kemence, Bernece, Közép-Túr, Felső-Túr, Pereszlény, Gyerk stb. juttatták diadalra, mert programmjába felvette a revíziót. Mivel azonban Zichy Jenő gróf a fúzió következtében belépett a szabadelvű pártba, az ipolysági kerületi néppártot, mely nem fuzionált, nem képviseli többé. Az ipolysági kerületi néppárt vezérférfiai tehát összejöttek, hogy tiszta néppárti jelölt kandidálására megindítsák az akciót. Az értekezleten, mely az ipolysági plébánián folyt le, jelen voltak mintegy 30-an a kerület minden részéről, papok, tanitók s gazdák ; mert a paraszt nem csak arra való, hogy a földet túrja, hanem mint a szemerédi fogyasztási szövetkezet mutatja, üzlet vezetésére is jó, s mint az ipolysági pártértekezletnél kitűnt, egész faluk vezetésére. Az értekezlet zártkörű, bizalmas jellegű volt, azért csak bizalmi férfiak vettek részt benne. A kerület több részéről levelek érkeztek az elnökséghez, melyekben a távolmaradottak jelentik csatlakozásukat, s hogy előre is elfogadják az értekezlet határozatait. Nagyon életrevaló s utánzásra méltó eszme volt az, melyet az elnöklő Viszolajszky Károly felvetett s melyet a gyűlés azonnal foganatosított : hogy a néppárti akció a választásokig állandósittassék s hogy minél nagyobb erélylyel folyjon, egy központi végrehajtó bizottságot választott az értekezlet. A bizottság 10 tagból áll s elnöke Jankovits Béla földbirtokos. E bizottság mintegy állandó pártértekezlet s annak határozati és intézkedési jogával van felruházva. A központi bizottságnak segédkezet nyújtanak a helyi bizottságok, melyeket szintén azonnal megválasztott az értekezlet; 5—5 tagja van minden egyes község helyi végrehajtó bizottságának. A helyi bizottságok összeköttetésben állnak a központi bizottsággal s annak rendeleteit vagy ininkább tudósításait közlik az összes párthívekkel. A jelölés személyi kérdésében nem döntött a pártértekezlet, mert most sokkal sürgősebb teendő várt reá: a májusban tartandó néppárti népgyűlés előkészítése. A gyűlés alkalmasint május 12-én, azaz húsvét utáni 5-ik vasárnap fog megtartatni. A gyűlés legalkalmasabb helyéről nem is kellett vitatkozni, mert alkalmasabb hely nem' is található, mint Ipolyság, a kerület szive s közlekedési központja, s az ipolysági főtér, melynek balkonszerü járdája mintegy természetes tribünt alkot a szónokok számára. Hogy a népgyűlés minél fényesebben sikerüljön, az értekezlet elhatározta, hogy több száz plakátot nyomat Budapesten s annak szétosztását a végrehajtó bizottságokra bizta. Úgyszintén megbízta a pártértekezlet Jankovits Bélát, hogy a gyűlés napjának és tárgysorozatának végleges megállapítása végett az országgyűlési néppárt elnökével és az országos néppárt központi irodájával személyesen érintkezzék. A népgyűlést megelőző vasárnap ujabb pártértekezlet lesz. A ki politikai mozgalmakban részt vett, az tudja, mily sok jeget kell megtörni, mig becsületes ellenzéki pártértekezlet létre jön Magyarországon, hol még az infulákat és prépost-gyűrűket is a kormány ajándékozza. Sokan akarnak előre menni, senki sem akarja drága személyét kellemetlenségeknek, meghurcoltatásoknak kitenni s kilátásait, vagy még oly csekély anyagi érdekeit kockára tenni a néppártiaskodással. Az ipolysági kerületben már meg van törve a közönyösség, a politikai gyávaság jégkérge: több különféle rangú férfiú, pap, tanitó, földbirtokos, földműves és iparos megindította a néppárti akciót, reméljük, hogy a többiek utánunk jönnek. Ipolyságon kitűnő talaja van a néppártnak. De ha nem is volna biztos kilátás a győzelemre, akkor is belemennénk az ütközetbe, mert lelketlenség volna annyi néppárti választót jelölt hijján a kormánypárt zsákmányául odadobni, annyi tiszta néppárti község demoralizációját megengedni. Inkább küzdünk, ha másért nem, az erkölcsi győzelemért és fentartjuk a néppárti választók magvát egy jobb jövő számára. P. Gr. Pap, tanitó, jegyző és még valami. ii. Cikkem elején azt irtam, hogy megokolom azon állításomat, mely szerint hiba van a kréta körül. Ezt elismerte Bertalan V. úr is az »Esztergom« 12. sz.-ban közölt alapos cikkében. Majd erről is megemlékezem. Tehát most veszem észre, hogy úgy jártam,