ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-05-05 / 19. szám

VI. évfolyam. Esztergom, 1901. május 5. 19. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor. Félévre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Az „Adria" után. Esztergom, május 4. Megszavazták az »Adria« adómentességét. Megszavazta a kormánypárt a néhai nemzeti-párt teljes asszisztenciája mellett. Csak a volt vezér hiányzott a seregből. Apponyi Albert gróf, hogy miért, miért-nem, nem szavazott bizalmat Hegedűsnek. Apponyi nem engedte magát tovasodorni az Adria hullámaitól, vagy mint Kálmán Károly mondotta: a régi rendszer fekete tengerének szennyes hullámcsapásától. Ime egy ujabb adat, hogy a nemzeti-párt nemcsak gazdát, de szellemet is cserélt. Másrészt az Adria-vita, melyet a néppárt kis hada vezetett bámulatos kitartással, ujabb fényes bizonyság a néppárt életrevalósága s hazafias működése mellett. A néppárt s vele a közjogi ellenzék néhány tagja ostromlotta, s lődözte lyukasra az Adria javaslatát, mind a közgazdasági, mind a nemzeti politika szempontjából. A néppárt csinálta a vihart, mely az Adriát hullámaiba temette volna, ha a volt nemzetipárt nem sietahajó megmentésére. A kormánypárté s javarészben a volt nemzeti-pártiaké a dicsőség, hogy Hegedüst nem engedték az Adria hullámaiba fúlni. De meggondolták-e, hogy Hegedűs megmentésével, hány millió polgár zsebét üresitik ki, hogy Hegedűs megmentése árán még sokan fognak tönkremenni ? Mert az a politika, mely személyekért elveket és ezreket áldoz fel, csakis az ország tönkremenésére vezethet. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Egy kép a „német világ"-ból. Hogy milyen könnyű most magyarnak lenni, azt látjuk a zsidókon; egytől egyig mind hazafi és ugy beszélnek, hogy »mi magyarok.« Csak ne állna aztán a hátuk megett az a »100 Alleres« magyar-keresztlevél ! De hol voltak azok a hazafiak az 50-es években f Akkor bezzeg egy sem merte volna megmagyarositani a nevét. Esztergom is német lett. Lett, mondom, habár azelőtt is német volt, de csak nyelvében; az 50-es években azonban érzelmeiben is. A jobb házak majdnem nyalábban hordták be magukhoz a német katonatiszteket. A lányos házaknál mindenütt a »fesch« német tisztek csinálták a »fenster-promenadot.« Volt »Soiree«, »Kränzchen«; — mindenütt az ékes német nyelv és német barátság, amelynek fő hangadója volt báró Fekete Mihály, utána a többi intelligencia. Esztergomnak nagy ura volt akkor a »Komitatsvorstand«, ajagasich! Előbb káptalani ügyvéd, később megyefönök. Ha a pici, nyápic ember végig ment az utcán, még a bolti kirakatokban kitett babák is szalutáltak neki. Félt töle mindenki, mert visszataszító, gőgös volt. Egyszer iskolából hazamenet előttünk egy suszterinas fütyörészve levegőbe hányta papucsát, talán számitásból tette, amely aztán az éppen előtte haladó Jagasich cilinderére esett. Mi is meghökkentünk, de ő is persze megijedt és olyan savanyú és mord képet vágott, mintha egy nagy üveg znaimi uborkát nyelt volna. Az inas elinalt, Laptulajdonos és kiadó : Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Ezért lehetetlen helyeselni a volt nemzetipártiak eljárását, ha még avval a loyalis feltevéssel ítéljük is meg eljárásukat, hogy Hegedűs személyének akart bizalmat szavazni, s hogy a Bessenyei féle rossz vicceket akarták »mint vicceket« igazolni. Az országnak Bessenyei vicceihez semmi köze, de ahhoz, hogy polgára zsebéből a pénzt hová fordítsák, ahhoz nagyon is nagy köze van. Lovagiasságnak helye csak ott lehet, ahol más, hozzá egy ország kárt nem szenvedhet. Köszönje meg az ország tehát azoknak, kikben még most is sokan bíznak és remélnek, s kikre sokan még most is mint olyan félellenzékre tekintenek, hogy a néppárt kirakta zsilipeket felszaggatta s igy a szennyes hullámokat az országra bocsátotta. Másrészt meg okuljunk ebből is, hogy azok, kik Apponyitól a Tisza-lexes Széli Kálmánhoz szegődtek, a liberális föminisztert ép oly hűségesen fogják követni tüskön-bokron keresztül, mint eddig követték a sérelmes és szégyenletes Kanzel-paragrafban, meg a nemzeti szellemet sértő s kötelezettségeit nem teljesítő Adria-javaslat megszavazásánál. Vegyék már észre az ellenzéki érzelmű polgárok, hogy egyedül a néppárt viseli magát úgy a parlamentben, mint számottevő ellenzék, s hogy egyedül a néppárt, néha napján támogatva egy-két Ugronistától, űz helyes közgazdasági politikát. Nézzenek csak végig a Royalban gyűlésező liberális-agráriusok során, hányan szavaznak minduntalan bizalmat a merkantilista politikának. A Royalban pedig hiában mutatják magukat agráriusoknak, mi köszöntünk, és csak tovább menve kezdtünk és mertünk nevetni rajta. A régi agenciától a kis-dunai hid felé vezető töltés az ó rendeletére készült. Midőn az ottani földtulajdonosok panaszkodtak nála, hogy most a földjükre be nem mehetnek: »so fliegen sie hinein« szavakkal utasította el! Egyszer még a káptalani consistoriumba is bement, és ott a káptalan által történt személyi kinevezést visszavonatta és saját kedvencét (Ü. S.) választatta meg az állásra; azzal ott hagyta a káptalant, a mely elnyelte a keserű labdacsot. Ebben a német Saharában volt egy kis magyar »oázis«, melyet egy maroknyi védő sereg oltalmazott, t. i. a gymnasium és annak bencés tanárai. Valamit nekünk is kellett tűrni és nyelni, csak hogy ezzel éppen az ellenkezőjét érte el a kedves »Thun« barátunk ! Voltunk is szálka a németek szemében. Jól emlékszem, hogy egyszer amint az iskolából kijöttünk, a mellettünk éppen elhaladó tisztek egyikétől hallottuk: »da kommen die jungen Kossuth-Hunde.« Volt a vadász tisztek között egy Zsoldos nevü magyar ezredes, ezt mi diákok tüntetőleg magyarul köszöntöttűk; később felnőtt koromban hallottam, hogy ép ezért transferáltatott az ezredes. Mig más gymnasiumok széles e hazában egészen németekké lettek, az esztergomi éppen csak látszatra tett valamit. Negyedik osztályban b. Kováts Ábel tanárunknak a statisztikát német könyvből kellett tanítani; fél év alatt egy — lapot végeztünk belőle. Vincze Paulin tanárunk a német Pützből tradált históriát kicsit németül, a többit magyarul. No voltak azok német feleletek ! Iskolai kis-isten volt akkor a főinspektor, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. evvel az országot ugyan nem boldogítják, tessék a parlamentben, s künn az országban a néppel agráriuskodni. Lám a néppárt nem hivatja magát agrár-pártnak, de mindenütt megmutatja eljárás módjával, hogy agráriusabb az agráriusoknál. Különben állítólag azért szavazta meg a volt nemzeti-párt az Adria adómentességét, mert Széli a főrendiházban módosítást fog benyújtani, különösen az időt tekintve, meg hogy opciót kap a kormány. Ám legyen ! De mindez még nem menthet fel senkit attól, hogy egy előtte fekvő, az országot károsító javaslatot megszavazzon. Mert sem az idő megváltoztatása, sem az opció megadása nem változtat az adómentesség megadásán. Tehát a fődolog, hogy hasztalanul az Adriába dobáljuk az ország pénzét, még mindig megmarad. Annak a nemzeti érzésben oly rátartós liberális pártnak kellene annyi hazafias érzékének lenni, hogy ezt megérezze. Vagy ismét megbizonyosodik, hogy a »kevésbbé hazafias«, söt a »nagy hazafiak« szerint egyenesen haza-áruló néppártban több és tisztább a nemzeti érzés, az ország érdeke iránti gondosság? Bizony lépten-nyomon ezt látjuk. Az Adria javaslata fényes bizonyság erre is. Kuvikolhatnak tehát a Kubikok akármennyit, az ország mindig világosabban látja s reméljük a választásnál majd be is bizonyítja, hogy a néppárt iránt minden tekintetben bizalommal viseltetik. Túri. nálunk Haas Mihály. Ö is csak a német nyelvet sürgette. Mintha most is látnám a jó Ferenczy igazgatónkat az ő keserűen szomorgó tekintetével a »nagy ur« háta mögött ! Számtani kézikönyvünk német volt, de biz csak a könyv volt német, mi nem lettünk azokká ! Hanem volt aztán egy tér, ahol bezzeg kivettük részünket a magyar szellemből, különösen a felső gymnasiumban; e tér volt a szavalat. Hatodikban egyik társam a katedrára lépve igy kezdi: »Riado, Czuczortol.« No erre már Gulyás Elek tanárunk is meghökkent egy kicsit, és mondja : »varjon« ; erre kikukkant előbb az ajtón a folyosón szétnézni. Mikor látta, hogy a levegő tiszta, mondta: »folytassa« — és mi hallgattuk. Egyszer kedves tanárunkat nevenapján zenével tiszteltük meg. A cigány csupa magyar darabokat húzott. Ugy 10 óra felé eloszláskor ráparancsoltunk a Sági Miskára, hogy huzza el a Rákóczyt. Ennek hangjainál mentünk egy darabra; persze volt publikum is és itt-ott »éljen Kossuth« stb. Másnap (7-ik osztályban voltam) beállít Ferenczy igazgató és az ö csendes, vontatott beszédével elkezdi: »mar megint mit csináltak tegnap ? elfelejtették, hogy itt mellettünk ki lakik ?« Ez volt a dorgatorium és mi egy »éljen«-nel feleltünk! De még a templomban is próbáltunk kitenni magunkért. Kedvenc énekeink voltak: »Egek ékessége« és az »Imádunk szent ostya« —• ebben aztán persze kissé túllőttünk a határon, mikor azt a versszakot énekeltük: »áldd meg országunkat . . . vezéreljed jóra a mi . . . szándékunkat.« Csoda, hogy ezt senki nem vette észre »Ott fenn«, mert akkor ellátták volna alaposan a tanárainkat is I