ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-04-28 / 18. szám

VI. évfolyam. Esztergom, 1901. április 28. 18. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor. Félévre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Laptulajdonos és kiadó : Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. Az új főispán. Esztergom, április 27. (Dr. P.) Pénteken vonult be városunkba Esztergommegyének új főispánja, Horváth Béla. A közönség élénk, osztatlan örömmel, s lelkes ovációkkal fogadta s méltán, hiszen a megyének fejét tisztelte meg benne, akinek elég gondja s még több dolga lesz, ha a lelkesülés s a beköszöntök pillanataiban sugallt szép terveknek és nemes szándéklatoknak csak kis részét is megvalósitja; üdvözölte, mint magas államhivatalnokot, kinek közpályáján a jellemnek szomorú fogyatkozásait észre nem vehette; s rokonszenvvel fogadta a leereszkedő s szeretetreméltó embert, ki társadalmi erényeivel képes lesz enyhíteni a politikai ellentéteket s kinek finom modora nem engedi a sebeket ecettel mosni s a hatalmat kegyetlenséggel párositani. E szempontok alatt minden ember csatlakozott a főispán üdvözléséhez; pártkülönbség nélkül kért magának részt mindenki a hódolatból, melyet a közjó első sáfárának s a közérdek hivatott hordozójának jó-indulat, illem és szokás hozott. Mi mindnyájan úgy tekintünk az új főispánra, mint aki azért jött közénk, hogy a közjót, a közérdeket szolgálja, hogy a köz-szabadságot óvja s mindnyájunknak jogait biztosítsa s megvédelmezze. Alkotmányos állam más jellegeket nem ismer hivatalnokaiban; legelső hivatalnokait is » minisztereknek « vagyis szolgáknak, a király s a közjó szolgáinak nézi. Nem uralkodni, hanem szolgálni, nem napot lopni, hanem dolgozni, az ö föladatuk. Mint a közjó első munkását, mint a közérdek napszámosát, mint az alkotmányosság őrét fogadtuk Horváth Bélát ős-Esztergom falai közé. Ez lesz működésének s törekvéseinek szintere. Esztergommegye nem nagy, élete nem izgalmas, politikai küzdelme nem heves. Egyetlen ellenzéki képviselőnk volt, az is belépett a kormánypártba; de azért az ellenzék nem evezett át vele; képviselőnk megszűnt ellenzéki lenni, de azért a megyében az ellenzéki szellem él s nem hal meg ezentúl sem. A főispánt ez az ellenzék is lojálisán üdvözli. Miért nem? Hiszen az ellenzéket okos politika ellenségnek sohasem tekintheti, nem ellenség az, aki velünk egy sorban küzd a haza javáért. Ezért küzd ellenzék és kormánypárt s ezért kell küzdeniök, mig önérdekeikért a közérdeket s a hatalomért a hazát el nem árulják. Söt ellenzék nélkül, igazi ellenzéki szellem nélkül sem a nemzet, sem a kormány nem érezheti magát biztonságban. A hatalom, melynek ellenőre nincs, a tekintély, melynek intézkedéseit ellenkezés és vitatás meg nem rostálja, nagy kisértetben forognak, hogy elkapatva, egyoldalalag saját eszméik kizárólagos uralmát szolgálják, s az élet sokféle szükségleteinek s érdekeinek méltányos kielégítését elhanyagolják. Ahol ellenzéki szellem nincs, ott vagy ä boldogság terjesztette ki fellegtelen égboltját az emberek fejei fölé vagy végleg elernyedett a szellem, megposhadt a vér s szegre akasztódott az önálló gondolat. Őrület volna elhinni, hogy Magyarország, hogy megyénk a boldogság hazája ; ellenkezőleg az élet-küzdelem dúlja keblüket s az elszegényedés komor fellegei vonják be az eget. Az általános jóléttől még jósokára nem szereltetik le az ellenzék, s vájjon a kormányzás s a közigazgatás oly kitünö-e nálunk, hogy diadalaitól és sikereitől szétfoszlik az aggodalom s a bizalmatlanság köde s talaját veszti a közállapotok javításának vágya? Vannak-e oly szigorú politikai erkölcseink, melyek parlamentünk iránt bizalmat ébreszthetnek? s ha mindez nincs meg, akkor a jellemekre s az önálló emberekre, kik mást is tudnak gondolni, mint amit a hatalom gondol, ráerőszakolja magát az ellenzéki szellem. Ok is akarnak jót, a haza javát, de nem úgy mint a hatalom idöszerinti birlalói. Ezt ellenzéki szellemnek hivjuk. Amilyen erös kormányra van szüksége Magyarországnak, oly erőteljes ellenzéki szellemet sem nélkülözhet. Nem nélkülözhet addig, mig annyi töméntelen sok a baj; nem addig, mig a hagyományos kormányzati rendszerrel az ország elszegényesitését s a független Magyarország pusztulását elősegítik. Az ellenzéki szellem abban a mértékben fog visszafejlődni, amelyben az állapotok javulnak, s a panaszok elcsitulnak. Még sok panaszunk van s messze járunk az ellenzéki ámentől. A jó közigazgatás sokat lendíthet azon, hogy az ellenzéket lefegyverezze. Tegyék meg az urak s mi hallgatunk. Önök tönkretehetnek minket; szüntessék meg legalább a kiáltó bajokat. Mi csak az Önök jócselekedeteitöl pusztulunk, mig ellenben az Önök bűnei a mi fegyvereink. Mindenekelőtt pedig szabadságot kívánunk és követelünk, mert csak a szabadság légkörében éledhet föl a nemzeti élet s annak minden életrevaló irányzata. Ez alapon állunk s aki ez alap ellen tör, azt még tisztelni sem tudjuk. Esztergomban eddig a bizalmat ez alap rendithetlensége iránt bátran előlegezhettük; reméljük, hogy a közélet ez elemi kellékét ezentúl sem fogjuk nélkülözni. Ebben a reményben üdvözöljük mi is a főispánt s kívánjuk, hogy a megye politikai életét az igazi államiság szellemében éleszsze, a társadalmi erőket egyesítse s kiváltkép a gazdasági jólét fejlesztésében keresse s találja meg babérjait. „A nagy hazafiak." Nem is annyira Polónyi és Kubik urak hösködésével akarunk foglalkozni, mint inkább ennek a szisztémának rugóival. Mert ugyan ki törődnék avval, hogy Polónyi és Kubik képviselők be nem bizonyított és soha be nem bizonyítható vádakat dobtak a néppártra ? Nagy hangon oda kiáltják ország és világ előtt, hogy a néppárt a katholicizmusért még az országot is eladja, de szavukért helyt állni nem tudnak. Az ilyen rakétázások s üres puffanások még senkit sem ütöttek agyon, csak azok válnak nevetségesekké, kik az ilyen üres pattantyúkkal még komolyan próbálnak lövöldözni. Okét komolyan számba venni nem szokás, de nem is szükséges. De hát miért kaptak vérszemet e nagy hazafiak ? Mit tett az a szerencsétlen néppárt, hogy ily nagy hazafiak hazaárulásról vádolják. Mit ? Megszavasta a miniszterelnök ama indítványát, hogy a Ház ne tartson ülést ama napon, midőn O Felsége a két osztrák bibornoknak átnyújtja a bíbornoki kalapot. S ugyan miért szavazta meg? Azért, mert ez az ünnepség azon órákra esik, mikor az országgyűlés ülésezni szokott, mint a miniszterelnök maga mondta, nem akart akadályozni senkit sem abban, hogy a király eme ténykedésénél megjelenhessék. Ime a néppárt bűne, vagy a nagy hazafiak szerint: a néppárt az országot is eladja a katholicizmusért. Hol itt a józan ész ? A Deák egyenes utódjának tartott Széli benyújt egy indítványt, a néppárt udvariasságból megszavazza, s nem az a hazaáruló, aki az indítványt tette, hanem aki azt támogatta ? Ime ilyen a Polónyiak és Kubikok talentumának logikája ! Ugy-e bár, hogy itt nagyon kilóg a lóláb, a kálvinista Kossuthista politika ! Felhasználni és kihasználni minden alkalmat ; egyet ütni a katholikusokon, azok hazafiságán. S mivel jól tudják, hogy a katholicizmus nem a kormány-párt hatalmas táborában talál igaz képviselőire és előmozdítóira, ha mindjárt revizionista és aranykeresztes urak is láthatók közöttük — hanem a néppárt kicsi, de bátor táborában, tehát nem az indítványt benyújtó Szélinek, hanem a néppártnak rontanak neki. De ki tehet róla, hogy a szoboszlóiak és a kálvinista Kossuthista kerületek szemébe csak igy lehet a nagy hazafiság piedesztáljára felemelkedni. Már régen divatban van nálunk, s úgylátszik nincs is szándékában kihalni, hogy sokan mások becsületének, hazafiságának meggyalázása és kicsinylése által akarnak maguknak becsülést és hazafiságot szerezni. Ez volt a kálvinista politika vonása a katholikusokkal szemben, igy jutottak el odáig, hogy lassan a hazafiságot a kálvinistasággal azonos fogalomnak hirdették s azt maguk számára kisajátították. Ezért kezdték már a néppártot keletkezésekor haza-ellenesnek hirdetni, mert látták, hogy a katholikusok sorakoznak táborába, pedig a néppárt csak a keresztény alapot hangoztatta, de persze azt a kereszténységet, melyet Krisztus Urunk hirdetett, nem pedig azt, melyet e racionalista kálvinista professzorok tanítanak a ka-