ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-12-15 / 51. szám

gyalogosan ment tovább, mig a főkapitány a szolgálattevő kapitányhoz hajtatott. — Nos, mi újság? — Jelentem alássan, ez a nép azon ürügy alatt, hogy éhes, tüntetni szándékozik. Rudnay ezen elgondozott egy kicsit s egyszerre egy fényes ideája támadt. O megtöri ezt a kemény diót a képviselőház nélkül s ki tudja, ezen ujabb dicsőség nem hoz-e egy rendjelet. — Hogy van elosztva a karhatalom? — Jelentem alássan, egy szakasz lovas a központi vásárcsarnok mögött, egy szakasz a lovardában, egy szakasz a Károly-köruton és három szakasz gyalog a Múzeumban. — Helyes! Hát adja ki a parancsot a lovasszakaszoknak az oszlatásra, (magyarul: rendőr attak) de ugy, hogy a tömeget a múzeumkertbe szorítsák s ott lépjen akcióba a gyalogság. Aki ellenszegül, azt tartóztassa le, azt hiszem csak a legéhesebbek fognak verekedni. Nem telt bele öt perc s a körutak köve szikrát hányt a rendőrlovak patkói alatt; suhogott a hosszú nádpálca s egy másik öt perc múlva a kertben volt a nép, hol megint a gyalogosok vették elő. Egy-két abcug, egy kis dulakodás és 13 ember be volt fogva. A többi megugrott. Ez a 13 éhező kapott állami kosztot, — meleget! — és ugyanolyan lakást. Igaz ugyan, hogy ez kevés s a 9987 nyomorgó tovább éhezett, de egyszerre minden nem megy s szép, hogy ennyire is vitték. Azonban ezt is csak a főkapitány jószivének és. nem a petíciójuknak köszönhetik. O oldotta meg a kérdést, és még tenne érdekükben többet is, de egyelőre a rendőrségi börtönlakásokban nincs több üresedés. Gentri. A kath. tanitó* és az államsegély. Ugy látszik kath. tanítóink között még mindig nagy számban vannak olyanok, kik nem akarják megérteni azt, hogy a fizetésük kiegészítéséhez nyújtott államsegély az egyházhoz való viszonyukat éppenséggel nem változtatja me

g- Igy tehát csak a levegőben való kapkodásnak kell vennem, hogy bizonyos függetlenséget vélnek feltalálni kath. tanitói kötelezettségeik- és függésükkel szemben. Szóból ért a magyar ember s azért kartársaim, kik velem szemben ellentétes véleményA megye e kérelemnek helyet adott s arról miheztartás végett a plébános is értesítve lett. A katholikus egyház a hit tanai mellett azon igyekezett mindig, hogy a földi életben szükséges hasznos ismereteket is terjeszsze, a művelődést előmozdítsa. Az egyház ápolója, terjesztője volt mindig a tudománynak, mert jól tudja, hogy az igaz tudomány Istenhez vezet. Ugyan ki törődött valamikor a köznép oktatásával ? Ki állított a szegény sorsú nép gyermekeinek iskolát ? Az egyház. Magyarországban a régi időben a plébános nemcsak a lelkészi, hanem a tanitói teendőket is végezte. Szentgyörgymezőn a plébániával együtt lett az iskola is felállítva. Eleinte csak a kántori lakás egyik szobája szolgált iskola helyiségül, később lett külön épület egy teremmel épitve, csak 1857ben épült hozzá második tanterem. Nem sok idö múlva már a két terem is kevés lett. A megyei hatóság reá parancsolt a községre, hogy építsen iskolát, akkor e nagy terhén könnyített Simor János hercegprimás. Midön küldöttségileg arra kértük, hogy óvodát építtetni célzó jószándékát toldja meg egy leány iskolával, igen kegyesen fogadott bennünket. Tréfásan mondotta : »Most építettem föl a házamat, mindent a szentgyörgymezeiek fuvaroztak, elvitték minden pénzemet s most még iskolát is én építsek ?!« Aztán átvette Írásba foglalt kérelmünket s elbocsájtott. Két hónap múlva már megkezdődött az épités. Midőn a hercegprimás ez iskolát fölépítette s annak föntartásáról is gondoskodott, akkor annyit tett, mintha 50.000 forintot ajándékozott volna a községnek. ben vannak, ne vegyék rossz néven, ha ridegebben szólok a tárgyhoz. Ami az államsegélyt illeti, először tudnia kell minden tanítónak, hogy az erről szóló 1893. évi XXVI. t. c. pusztán a tanitói fizetés törvényes rendezése céljából hozatott és pedig egy felöl azon okból, hogy a tanitók anyagi javadalmazásán lehetőleg lendítsen, másfelöl pedig, hogy a szegénységgel küzködö iskolafentartóknak a nyújtott segély alapjain lehetővé tegye egyrészről iskoláik kifejlesztését, másrészről tanítóiknak kevesebb küzdelemmel járó megélhetését. De a törvény egyetlen egy szakaszában sincs kikötve, hogy a nyújtott segély ellenében a tanítónak az egyházhoz való viszonyában, tehát kötelezettségeiben ebben vagy abban a dologban függetlenittetnék. Igaz ugyan, a törvény a nyújtott államsegélylyel szemben a tanitó fegyelmi vétségének szempontjából felállítja az eseteket, melyekben a közoktatási kormányzat részéről a tanitó fölötti bíráskodást magának involválja, de ezen rendelkezésében is teljesen tiszteletben tartja az egyházhatóságoknak is ebbeli jogait; miért is az együttes eljárást állapítja meg a nélkül, hogy a fegyelmi vizsgálat azon módozatait, melyek még a helytartótanácsi rendelet alapján vannak érvényben, megbolygatná. Ami pedig azokat az eseteket illeti, melyek a törvény 13. §-ában foglalvák, nem hiszem, hogy akadjon a tanitók sorai közül egy is, a ki függetlenittetni óhajtaná magát akár az egyháztól, akár az államtól. Valláserkölcsi élet, tiszti kötelességek szempontjából pedig a tanitó kizárólag az egyházi hatóságok rendelkezése alatt áll, annyira, hogy ha e tekintetben az állami főfelügyelet hiányokat, bajokat constatál, pótlásuk, orvoslásuk végett mindenkor az illetékes föpásztort keresi meg. — Ez a tény is legjobban igazolja állitásom igaz voltát. De nem is lehet máskép, mert hisz a kath. iskolák és azok személyzete, tehát a tanitók fölötti hatalma az Egyháznak az 1868. évi XXXVIII. t. c. 12. §-ában gyökeredzik. És ezen törvényes jogalap folytán a kath. tanitó sem el nem vonható, sem a tanitó magát el nem vonhatja azon viszony alól, mely a kath. iskola, annak tanitója és az Egyház között törvényes alapon fennáll! Azután azt is tudnia kellene minden tanítónak, hogy az államsegélyt nem a tanitó kérésére, hanem első fokú felettes hatóságának kérésére és pedig mindenkor a főpásztor jóváhagyó engedelméböl adja meg a közoktatásügyi kormányzat. Ami tehát nem más, mint az egyház jogainak épségben tartása. És különösen meg kell jegyeznem, hogy a főpásztor az államsegély engedélyezését a következő klausulához köti, a mely szerint az államsegély kérhető és adható, »azon határozott kikötés Midön ez uj épület sem volt elég megfelelő a tanítványok számának növekedésével, Vaszary Kolos hercegprimás megnagyobbitta azt, 5000 forint költségen két termet építtetvén hozzá. Nem csak az iskolaköteles gyermekek száma növekedett, hanem terjedt az iskolába járás szükségét, hasznát felismerő értelmesebb fölfogás. Az iskolák szaporítása a községekre mindenfelé nagy terheket ró ; de a terhek alul kitérni nem lehet. Az emberiség haladásában meg nem állhat. A tudományos ismeretekhez minden embernek egyformán van joga; minél nehezebb a megélhetés, annál több ismeretre van minden embernek szüksége, az iskolák tehát elkerülhetlen szükséges dolgok. Angolország történetében olvassuk, hogy kétszáz évvel ezelőtt mily nagy ellenzésre talált azon indítvány, hogy London városát ki kell világítani. Ma, midön a villanyfénynyel megvilágított nagy városok utczáin valóságos nappali világosság van, érthetetlen dolog előttünk, hogy még egy nagy város kivilágításának is voltak valaha ellenségei. Még különösebb lesz azonban majd egy évszázad múlva annak olvasása, hogy volt idö, midön törvénynyel kellett kötelezni az iskolába járást. Halad az idö, változnak az emberi élet viszonyai. Itt a plébánia körében néhány évtized alatt sok dolog megváltozott. Megváltozott a község alakja, uj épületek emelkedtek, uj szokások lettek elfogadva ruházatban, életmódban, uj művelési mód honosodott meg a szőlőben. De bármikép változzanak az élet viszonyai, a keresztény katholikus egyház örökigazságaihoz mellett mindazáltal, hogy az iskola vagyona a r. k. hitközség elidegenithetlen vagyona maradjon és továbbá, hogy sem az iskola r. kath. jellege, sem az iskolafentartó jogai semmiféle csorbát ne szenvedjenek.« Tekintve pedig, hogy az államsegély ezen kikötés fentartásával engedélyeztetik: teljesen nyilvánvaló, hogy a kath. tanítóknak az Egyházhoz való viszonya nem esett változás alá, a hogy azt némelyek gondolják. És ha nem esett, annak természetes következménye, hogy az államsegélyben részesülő tanítónak az Egyházhoz való viszonya éppen olyan, mint az államsegélyben nem részesülőé, tehát a kath. tanitói körök gyűlésein mint egyházhatóságilag kötelezett tag megjelenni tartozik, azután a gyermekeket is köteles az isteni tiszteletekre vezetni s ott végig megjelenni — szóval mindazt megtenni, amit a törvény és a kath. Egyház joghatósága neki előir. Aki nem teszi, az a fegyelmi vizsgálat veszélyének teszi ki magát. És nekem nagyon furának tetszik az, hogy a mit az államkormányzat teljes mértékében respectál, akad kath. tanitó, ki azt akár kétségbe vonja, akár azzal ellentétes álláspontra helyezkedik. Uraim, az igazi tanítónak legszebb tulajdonsága : a törvény és jogismeret, legszebb erénye azoknak megtartása. Bertalan Vince. Hitközségi adók Párkányban. Részint az egyes esztergomi lapokban hozott, noha tárgyilagos és jóhiszemű hirek cáfolatául, részint pedig hasonló esetekben való miheztartás, illetve tájékoztatás céljából közlöm a következőket: A párkányi rk. iparosok, kereskedők és házbérjövedelmeket élvező polgárok azon kérelemmel járultak a párkányi rk. hitközség képviselete elé, hogy hitközségi adójukat szállitsa le, illetve azt az eddig szokásban levő összes állami adók alapja helyett, csak a föld- és háztelkekre vetné ki. A párkányi rk. hitközség képviselete ennélfogva azt vizsgálat alá vévén, mivel e kérelem a jog- és igazsággal összeegyeztethetőnek nem találtatott, őket azzal elutasította. Kérelmezők ugyanis azt kívánták, hogy a papi, iskolamesteri és harangozói földmunka, a mely állításuk szerint az 1873. év előtt, mikor az még természetben teljesíttetett, leginkább a gazdák, illetve a föld terhét képezte, mint pénzbeli váltság is csak a föld- és házadóra és ne egyúttal az I., III. és IV. osztályú kereseti adókra, valamint a házbéradóra is ki ne vettessék. Ezen kívánságuknak persze, ha ez teljesíttetett volna, az lett volna a következménye, hogy a virágzó üzletekkel biró kereskedők és iparosok, nemkülönben a szép a higgadtan gondolkodó, szelídebb természetének szavát követő emberiség mindig ragaszkodni fog. A vallás örökigazságainak, az emberi lélek vigasztalásainak föszintere a templom, mely amióta itt plébániává lett, lelki kincsekkel gazdagítani az emberi lelkeket, minden nap tárva van. Az itt lakók legnagyobb részét szent emlékek kötik a templomhoz. Hisz a szülőföld meg nem fejthető varázshatalom édességével lánczolja magához az embert. A külföldön sokat utazott, sok nevezetes helyet bejárt nagy férfiú, Szemere Bertalan mondotta : »Minden templomok között az maradt nekem a legszebb hely, kis falunknak fatornyu temploma, ahol először hallék zengeni szent éneket, hol először mondták nekem belépve a küszöbön: ez a templom az Isten háza.« Midőn a mult nyáron a plébánia fölállításának száz éves ünnepét megültük, ünnep volt ez mindnyájunkra, kik e helyen lakunk. Ünnepe volt ez a templomnak és iskolának. Templom és iskola oly két szent hely, a melyek nélkül nincs emberi műveltség. Százados ünnepélyünket megörökíteni óhajtván, ez alkalomból irt s a lefolyt százados eseményeit magába foglaló kis füzetet azon óhajtással állítottam egybe, hogyha majd a második évszázad is lefoly plébániánk történetében, kik akkor élni fognak, a múltra vissza tekintve láthassák, hogy elődeik az igazért, szépért, jóért lelkesedni tudtak s a vallásos művelődésnek ünnepét megülték. Mindnyájunknak, kik e helyen lakunk, közös óhajtásunk : Ki nékünk adtad ezt a kis helyet, áldásod Isten a te népeden !