ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-05-30 / 22. szám

plébános. A pécsi megye részéről: Pollák János kanonok. A szombathelyi megye részéről: Stegmüller Károly nagyölbői plébános. A váci megye részéről: Ballá .lózsefkanonok. A fehérvári megye részéről: Pados János alesperes, zsámbéki plébános. A munkácsi g. sz. megye részéről : Hadzsega Vazul nagyprépost, Pásztbélyi János főesp., huszti plébános. A kalocsai érseki m. részéről: Bende Imre apát, újvidéki plébános, Bende József apát, ó-becsei plébános. A nagyváradi 1. sz. megye részéről : Neumann József apát, lai plébános. A csanádi megye részéről: Schlauch Lőrinc alesperes, gyarmathi plébános, Vuchetich István zágrábbi kanonok. Az erdélyi megye részéről: Veszély Károly főesperes, marosvásárhelyi plébános. Az egri érseki megye részéről: Babies János verpeléthi plébános, Eperjesy Ferenc alesp., polgári plébános. A rozsnyói megye részéről: Szekeres János kanonok. A szepesi megye részéről: Lipthay Ferenc kanonok. A szathmári megye részéről: Smoczer Ignác főesperes. A kassai megye részéről: Lacsny Vince alesperes, hernádkércsi plébános. A gyulafehérvári g. sz. érseki megye nem választott. A szamosujvári és lugosi g. sz. m. nem választott. A nagyváradi g. sz. megye részéről Papfi Justin papnöveldéi aligazgató. IV. A világi kath. kegyurak küldöttei: gr. Károlyi György, gr. Győri László, b. Budics József, gr. Zichy Ferenc. V. Világi képviselők: 1. Az esztergomi érseki megyében : Mészáros Károly primási ügyvéd, Ribáry Ferenc budai főgymn. tanár, gr. Károlyi István, Tavaszy Endre ügyvéd Pesten, id. gr. Zichy József, Horváth Miklós honti I. alispán, Samassa János Aranyos-Maróthon, Jaross Károly kolthai közbirtokos, gr. Eszterházy István, Bartal János karcsai közbirtokos, Grmanecz Károly nyitramegyei tanfelügyelő, Majláth György a semmisitőszék elnöke, Sebessy József ügyvéd Szakolcán, Luksich Bódog országgyűlési képviselő, Barta Béla k. táblai ülnök, gr. Apponiji György. — 2. Az eperjesi g. sz. megyében: Ruby Antal osztálytanácsos, Farkas György ügyvéd Pesten, Dobránszky Alajos udv. tanácsos. — 3. A veszprémi megyében : Késmárky József orsz. képviselő, Pap János felsőiszkázi közbirtokos, Királyi Pál orsz. képviselő, Inkey Zsigmond bogáthi közbirtokos, gr. Zichy Nep. János, Hertelendy Kálmán orsz. képv., gr. Somsich Imre. — 4. A besztercebányai megyében: Majovszky Vilmos alispán, Brogyányi Vince orsz. képv., Kaldrovich András orsz. képviselő. — 5. A nyitrai megyében : Rudnay István orsz. képv., Kubicza Pál trencséni főispán, Trajcsik Alajos zsolnai polgármester, Udranszky Péter ügyvéd Budathinon. — 6. A pécsi megyében: Aldor Imre, Perczel Miklós baranyai főispán, Szemelics Ferenc főszolgabíró Dardon, gr. Pejachevich László, br. Jeszenszky Sándor, Bartal György udv. tanácsos. — 7. A szombathelyi megyében : gr. Erdődy Sándor, gr. Sigray Fülöp, gr. Szapáry Géza, Horváth László, Ernuszt Kelemen orsz. képv. — 8. A váci megyében : Majer Károly nőténcsi közbirtokos, Bossányi László, Horváth Döme miniszt. tanácsos, Horánszky Nándor ügyvéd Szolnokon, Mihalovics Albert ügyvéd Félegyházán, Szilágyi Virgil orsz. képv. — 9. A munkácsi megyében: Nehrebeczky Sándor orsz. képv., Farkas Sándor hajdudorogi közbirtokos, Nehrebiczky György ügyvéd Ungváron, Pásztélyi János k. táblai ülnök, Popovics Jenő mármarosi alispán, Hrabár Manó orsz. képv. — 10. A győri megyében : Huszár Ferenc alországbiró, Gyapay Dénes, gr. Zichy Ferraris Bódog, gr. Zichy Henrik, gr. Niczky Lajos, Tóth Bálint. — 11. A székesfehérvári megyében: gr. Zichy Nándor, gr. Cziráky János, gr. Zichy Jenő. — 12. A kalocsai érseki megyében: Aszt Nándor k. táblai ülnök, Szécsényi József bácsmegyei főügyész, Szlucha Antal birtokos, ifj. Vojnics Lukács birtokos, Majoross István orsz. képv., Dregán Péter esküdt biró, Moravcsek György nyug. törvénysz. elnök, Beichl Péter apathini polgár. — 13. A nagyváradi 1. sz. megyében: br. Dőry József, br. Wenkheim László. —• 14. A csanádi megyében : Schwikker Henrik budai tanitóképezdei igazgató, Pászt Vilmos orsz. képv., Mály István ügyvéd Temesvár, gr. Bissingen-Nippenburg Nándor, Dezső Ádám birtokos, Érkövy Adolf orsz. képv., Kállay Ödön orsz. képv., Huszár Imre orsz. képv., Osztrovszky József. — 15. Az erdélyi me1 gyében : Mikó Mihály marosszéki főkirálybiró, Hilibi Gál János hétszemélynök, Ugrón Lázár orsz. képv., Gajzágó Salamon orsz. képv., Báró Jósika Lajos. — 16. Az egri érseki megyében : Répászky Alajos ügyvéd Miskolcon, Somogyi László közbirtokos, Majzik Viktor főbiró, gr. Szapáry Gyula, Jeszenszky Sándor birtokos, Sipos Orbán orsz. képv., br. Vécsey József szabolcsi főispán. — 17. A rozsnyói megyében : Kubinyi Rudolf cs. kamarás, gr. Forgách Antal, gr. Keglevich Béla. — 18. A szepesi megyében: Lányi Mihály közbirtokos, Szepesházy Gonstantin polgár Belén, Madocsányi Pál j orsz. képv., Lonkay Antal a »Magyar Aham« I szerkesztője. —• 19. A szathmári megyében: Luby Zsigmond tanfelügyelő, Abonyi István nyug. helyt, tan., Semsey Albert orsz. képv., br. Sennyey Pál, br. Barkőczy Mihály, Fuhrman Andor eperjesi i polgármester. Fábry István k. táblai ülnök. —• 20. A naggváradi g. sz. megyében: Roman József ügyvéd, Vulcan József szerkesztő. — 21. A pannonhalmi főapátságban: Balogh Sándor ügyvéd. — A gyulafehérvári g. sz. érseki megyében, úgy a lugosi és szamosujvári g. sz. megyékben nem I történtek választások. Külföld. —cs.— Évek során át hangzik a panasz, j hogy a francia katholikusok úgy a parlamentben, Í mint általában a nyilvános életben tehetetlenül állanak, mert egyetértő, összhangzó működésre nem képesek. Ennek oka ama különböző és egy• mással lényegesen ellenkező állásfoglalás a köztársasági formával szemben, mely a katholikusokat nemhogy tömöritené, de határozottan elidegeníti egymástól. A katholikus köztársaságiak egy része de Mun gróf vezérlete alatt megalkotta a katholikus munkásegyesületeket, hogy ezek segélyével a szociális kérdéseket hathatósan megoldani lehessen. Ezen ! egyesületből csakhamar egy politikai csoport vált ki »keresztény demokrata« név alatt. Ez utóbbiak lényeges ellentétbe helyezkedtek a munkásegyesületekkel főleg azon kérdésre nézve, hogy a felsőbb osztályok mi módon tartoznak közreműködni a munkások javára. A keresztény demokraták ezen felső osztályokat egészen mellőzni óhajtják, mig ellenkezőleg de Mun gróf a szociális bajok orvoslására leghathatósabb módnak azt tartja, ha azok tevékenyen csatlakoznak az alsóbb rétegekhez és közös működéssel haladnak a romlott intézmények megI változtatására. De Mun szerint a szociális kérdést nem lehet megoldani erőszakos felforgatásj sal, hanem fokozatos, jól átgondolt javítással azon viszonyon, mely a munkaadó és munkás közt I van; továbbá a törvényhozás részéről szintén fokozatos és őszinte működés szükséges az elmérgesedett helyzet megváltoztatására. Ezen elveit a legutóbb Észak-Franciaországban tartott szociális kongresszuson fényes beszédben fejtegette. Aggodalmait is előtárta, melylyel a keresztény demokraták merev, egyoldalú fellépését szemléli. Szerinte a köztársaságot keresztény alapokra kell fektetni és e célra nem fog vezetni egyedül csak az alsóbb néposztályok bármily követelő fellé! pése. hanem okvetlenül szükséges az egész nemj zet, tehát a felső osztályok közreműködése is. Egy állam átalakítására a helyzetüknél fogva kevés befolyással biró munkások elégtelenek, de igenis lehetséges ez akkor, ha az irányadó körök is felveszik a működést a helyzet javítására. A jelenlegi társadalmi bajok forrása azon osztályharc, mely az igazságosság és szeretet érvényesülését lehetetlenné teszi. Nem régen Ó Szentsége épen de Mun grófnak mondta : »Mi legelsőben az osztályok egymás elleni harcát akarjuk megszüntetni. A felsőbb osztályok szociális működését számításba venni akarjuk, mert az nélkülözhetlen. A mit mi akarunk, az a nép javát célzó mozgalom anélkül, hogy demokratikus túlzások érvényesüljenek, de az összes jó törekvések egyesült erővel haladjanak a megvalósulás felé.« És e pápai útbaigazítás alapján törekszik de Mun gróf a gazdagokat is megnyerni, főleg a földművelő osztály fölemelésére, mert az ehhez szükséges hitelszövetkezetek megalakítása és általában az óriási ellentétek kiegyenlítése másként lehetetlen. Mint látható, de Mun gróf működése túlnyomólag társadalmi úton óhajtja a kérdéseket megoldani. A keresztény demokraták azonban, talán mert nem biznak e szelid eszközökben, türelmetlenül hangoztatják a gyors megoldást, mi által főleg a politikai izgatás terére lépnek. Ez A magyar gárdáról. (Folytatás.) III. E vázlatos szervezet alapján épült fel testőrségünk, melynek Mária Terézia alatt nem volt más jellege, mint pompa s udvari bizalmi szolgálat. Az első testőr-kapitány gr. Pálffy Lipót után, még Mária Terézia alatt kezdte meg az első hires pazarló az Eszterházy családból, Eszterházy Miklós herceg gárda-kapitány azt a pompát s gavallórságot a gárdánál, mely tőle hagyományos lett ezután a testőrök között. II. József alatt a gárda azonban kizökkent egy időre pompázó kedvéből. Az ideges sietségü reformátor császár anyja intézményét jelentékenyen módosította, s azt magasabb célokra használta fel. A felvilágosodott autokrata s a németen kivül minden más nemzetiséget gyűlölő II. József, sokkal ismeretesebb alakja történelmünknek, hogysem jellemeznünk szükség lenne. »Vetni akart — mint Széchenyi mondja — szántás nélkül«, s igy aratása is olyan volt, hogy maga rombolta le az épületet, melyen lelke egész erejével dolgozott. Mindent reformálni akart magas színvonalon, s igy nem csoda, ha törekvése oda irányult, hogy a testőrség ne csak disz, de kiváló katonai testület legyen. 1781-ben elrendelte, hogy ezután a testőrségbe csak az léphet, ki valami ezrednél mint zászlótartó vagy kadét szolgált. Ezen intézkedése lelkesedést keltett, azt hitték, hogy a testőrség a tisztikar szemináriuma lesz. A lelkesedés azonban csakhamar lelohadt, midőn II. József a gárda 120 főnyi létszámát felényire leszállította. Ez által a gárda tekintélye, mint nagy testületé csökkent, mert azt tüntette fel, hogy a császár előtt nem nagy fontosságú a magyar gárda, csak felhasználja; kész azt lealacsonyítani csak azért, hogy a leszállításból megtakarított pénzen állami méntelepeket, pl. Mezőhegyesen állítson fel. Nemzetgazdászati szempontból mindenesetre tapintatos és dicsérendő a méntelep felállítása, de jelen esetben a nemzet előtt dicstelenné vált, mert egy olyan testület kicsinylésével, egy olyan testület pénzén történt, amely kiváló történeti és monarchius tényező volt, s a mellett illetéktelen az állam szükségleteinek fedezésére. De mindehhez más is járult, mely már a gárda közjogi állását nem csak megingatta, de azt illuzóriussá is tette. II. József úgy intézkedett, hogy a gárda tagjai sorába idegenajkú magyarországiakat, sőt örököstartománybelieket is bevett, úgyannyira, hogy alatta a gárdának fele is alig volt magyar nyelvű. Akárhányszor megtörtént, hogy ha egy magyar úr audenciára ment, s önérzettel szemlélve a délceg magyar testőrt, őt megszólította, ez savanyúan vágta vissza: »Ich kann nicht ungarisch.« Hogy mennyire nem vette a császár tekintetbe Magyarország különleges közjogi állapotát, hogy mennyire elszigetelni akarta a magyar gárdát, kitűnik abból, hogy: a német és magyar gárda mellé még egy harmadikat, a lengyel gárdát is felállította. 1782-ben császári patens proklamálta a »Galics- és Lodomérországi Nemes Lengyel Lovas Gárdát.« Elejével mintegy kárpótlásul a sok megalázásért, a magyar gárdába lett beékelve, mint annak egyik osztálya, a magyar gárda kapitánya vezérlete alatt. Azonban, hogy szemfényvesztés volt az egész beékelés, tanúsítja azon rendelet, mely még 1782-ben egy rangba helyezé a lengyel gárdát a magyarral s némettel, még a kurirságra is képesítve. Sőt, hogy a magyar gárda németesítése is minél nagyobb arányokat öltsön, a nagyobbrészt németül beszélő lengyel gárdát 1787-ben a magyar gárda palotájába parancsolta. A mi II. József alatt a gárda előnyére szolgált, az kétségtelenül a kuriroskodás volt. E tisztre leggyakrabban a testőrök használtatván, a széleskörű érintkezés révén sokan nagy műveltségre s tapasztalatra tettek szert. Nemkülönben a császár azon ujitása, minélfogva a testőrökül csak katonák vagy hadapródok vétettek fel, — szinte kiható s üdvös befolyású volt, és hogy katonailag fakultássá tette a testőrséget, bebizonyult az osztráktörök háborúban. E kudarcot hozott háborúba felszólította a császár a magyar gárdát is, azon hozzátevéssel, hogy: a testőri fizetésen kivül a hadseregbelieknek háború idején járó fizetést is megkapják, s a háború után visszajöhetnek a gárdához. A felszólításnak, mint diariumjaink feljegyzik, a hazáért élni-halni kész testörségben fényes eredménye volt. 40 testőr jelentkezett, javarésze magyar, 20 javarészben betolt idegen nyelvű és nemzetiségű testőr, »folyton a császár személye körül maradt.« A háborúban a testőrök kitettek hírnevükért, a hadsereg legjobb tisztjei