ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-05-30 / 22. szám

á káptalan Pribék István félsz, püspök és nagy­prépost vezetése alatt. A hercegprímás 12 órakor a püspök négyes fogatán dr. Kohl Medárd titkár kíséretében Balaton-Füredre hajtatott. * A hercegprímás legújabb alapítványa. Vaszary Kolos bibornok hercegprímás Ő Emi­nenciája legutóbb 50 ezer koronás alapítványt tett Keszthely város szegény diákjai javára. A nagylelkű egyházfejedelem sajátkezüleg irt levelé­ben május 27-én értesítette Burány Gergely keszthelyi főgymnáziumi címzetes főigazgatót, hogy az ottani főgymnázium szegénysorsu, jóviseletü tanulói segélyezésére 50,000 koronás alapítványt tesz. Meleg hangon irt levelében szól ama kegye­letről, melylyel szülővárosa iránt viseltetik. Sze­retettel visszaemlékszik az 1847-ik évre, a mikor ő is a gymnázium növendéke volt. A levél végén melegen üdvözli kitüntetése alkalmából az új címzetes főigazgatót, a ki növendéke is volt. * Személyi hirek. Sujánszky Antal v. püspök s nagyprépost néhány napra Budapestre, Hetyey Samu apát-kanonok s primási irodaigazgató Ba­latonfüredre utaztak. — Kruplanicz Kálmán főispán Budapestről városunkba visszaérkezett. — Burány Gergely keszthelyi gymnáziumi igazgatónak, váro­sunk szülöttének a király a főigazgatói cimet díj­mentesen adományozta. —• Kollányi Ferenc mú­zeumi könyvtárőr olaszországi tanulmányútjáról a napokban hazaérkezik. * Kiállitás. Az Oltáregylet mint eddig, úgy most is többféle egyházi ruhát készített a szegény templomok segélyezésére, mely munkák pünkösd vasárnapján és hétfőn a vízivárosi zárda egyik földszinti termében ki lesznek állítva és délelőtt 9—1 óráig szabadon megtekinthetők. A buzgó ta­gok eme szép ajándékainak megtekintésére felhív­juk a t. közönség figyelmét. * Főúri nász. Báró Gadenus Géza cs. és kir. főhadnagy a tiroli I. vadászezredben, szerdán, f. hő 26-án vezette oltárhoz a budavári Mátyás­templomban Komiss Mária grófnőt. Az esketési szertartást a vőlegény testvére, báró Gudenus Arthur főszentszéki jegyző s primási szertartás­mester végezte, emelkedett hangulatú s megható beszédet intézve a boldog ifjú párhoz. * Egyházi zene. A főszékesegyházban má­jus 30-án, vasárnap a következő zene- és ének­darabok adatnak elő : Mise, Horák : Missa VII. in F. ; betétek Gradualéra Kersch Ferenctől. Frange esurienti és Oífertoriumra Kerschtől: Dispersit. * Bölcsészeti vita. A helybeli szeminárium theologusai dr. Anhäupel György szaktanár el­nöklete alatt az intézeti elöljáróság jelenlétében ma egy hete tartották meg az évi filozófiai dispu­tájukat. A tétel a következő volt: »De spirituali­tate, simplicitate et immortalitate animae.« A tétel defensora Berkes Pál II. éves theologus volt, mint vilatkozók Aubermann Miklós Ill-ad, Sindelár Kázmér Il-od éves növendékek és az elöljáróság tagjai fungáltak. Ez alkalommal osztották ki ünnepiesen a sok irodalmi és szónoklati pályadijat. * A főegyházmegye személyzetéből. Marko­vics Mihály bohunici plébános, Pullmann András visszalépése folytán krakováni, Láng Ernő ásványi plébánossá kineveztettek. — Károly Alajos, kirvai plébános megbízatott az únyi plébánia ideiglenes vezetésével. * Évzáró vizsgálatok a főgymnáziumban. Az esztergomi szt. Benedekrendi kath. főgymnázium­ban a magánvizsgálatok június 1—4. fognak le­folyni, a nyilvános évzáró vizsgák pedig 4—25-ig bezárólag tartatnak meg. 28-án az ifjúság rendes év végi gyónását és áldozását fogja végezni, 29-én pedig a tornaversenynyel egybekötött évzáró ünnepélyét tartja meg. a mely ünnepély egyúttal az »Esztergomi kath. főgymnáziumi Czuczor-ön­képzőkör« záró diszgyülése is lesz. Az ünnepélyes »Te Deum* június 30-án 8 órakor lesz a szt. Ferencrendiek templomában. * Felolvasás. Királyfy Pál amerikai újság­író, hazánkfia, május 27-én, csütörtökön d. u. 3 órakor felolvasást tartott a főgymnáziumi ifjaknak a saskerti tornahelyiségben. Elmondta milyen áb­rándokkal szökött ő el 14 évvel ezelőtt hazájából, mint IV. osztályos gymnazista; de elmondta azt is, milyen hamar kiábrándult, midőn annyi gonddal ; kellett neki megküzdenie ; mig, bejárva az ó- és í uj-világot, Chicagóban újságíró lett. Itt fogadott többekkel 2000 dollárba, hogy 90 nap alatt Chicagóból Budapestre jön, de egy krajcárt sem szabad magával vinnie, sem pedig mástól útköz­ben alamizsnául elfogadnia, hanem az útravalót mindenütt saját fáradságos munkájával kell ki­érdemelnie. Fogadását beváltotta. Sok és érdekes kaland után 1 nappal és egy l j 2 órával hamarább érkezett Budapestre, mint a fogadásban kikötötték. Az érdekes és tanulságos felolvasás végeztével a hallgatók Királyfyt zajos éljenzésben és tapsokban részesítették. Királyfy ma d. e. 11-kor & katholikus körben tart felolvasást, amelyet — mint halljuk —. sokan szándékoznak meghallgatni. * Esztergomiak az országos orvosi kon­gresszuson. A fővárosban minap lefolyt orvosi kongresszuson Esztergomból az »esztergomi orvos­egyesület« képviseletében dr. Mátray, dr. Rapcscűc, dr. Simonyi, dr. Födi és dr. Sonnenschein voltak jelen, a kik dicséretükre legyen mondva, élénk részt vet­tek a tanácskozásban, s határozati javaslataik közül is több elfogadtatott. Az »országos orvosi szövetség* tervezete fölötti vitában többek közt dr. Mátray indítványára kimondotta a kongresszus, hogy a megyék önállólag alakithatnak fiók-szövetséget, tekintet nélkül tagjaik számára, mig a városokban működő külön fiókok alakítása, legalább 20 tag­hoz legyen kötve. * Az esztergomvármegyei kerületi beteg­segélyző pénztár folyó hó 28-ik napján tartotta rendes havi igazgatósági ülését dr. Walter Gyula elnöklete alatt az igazgatóság nagy számának je­lenlétében. Az ülés megnyitása után elnök a bajok legnagyobbikát —• a tagok által jogtalanul igénybe vett orvosi- és gyógyszer-segély mikénti megaka­dályozását tűzi napirendre a mult ülésből kifolyó lag, a melyen határozat ez ügyben nem hozatott. Hosszas vitatkozás után határozatilag kimondja az igazgatóság, hogy az olyan munkás ellen, aki munkaadója által már kijelentetett s a kijelentés utáni hat hét elmultával is még a segélyt jogta­j lanul igénybe veszi — az 1891. évi XIV. t.-cz. 83. §-át a legszigorúbban fogja alkalmaztatni. Egyben annak meggátlására, hogy az orvos csak oly munkást gyógykezelhessen a pénztár költ­ségére, a ki annak tényleg tagja, a pénztár a munkaadók részére igazolványokat fog kibocsáj­tani, a kik beteg alkalmazottjaik részére ilyent kitölteni lesznek kötelesek és csak az ilyen, a munkaadó által lebélyegzett és aláirt igazolvány átvétele mellett lesz ezentúl megengedve a pénz­j tár orvosainak a kezelés. Ezen intézkedés meg fogja szüntetni azon tömeges visszaéléseket, a melyek eddig a pénztárnak tetemes károkat okoz­tak. A munkás, ha kilépett a munkából, tag­könyvét magával vitte és ha nem is lépett újból alkalmazásba, pénztári orvos által továbbra is gyógykezeltette magát, vagy ha utazása közben nem volt élelme, a monarchia területén bárhol kórházba ment és a pénztár költségén hetekig élelmeztette magát, fel nem ismerhető bajt hozván fel okul. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter I 178.035. számú rendeletével szigorúan utasította a legutóbb a kórházi rendelkező orvosokat és gondnokokat, hogy csak oly munkást vehetnek I fel a pénztár költségére, a kit a pénztári-orvos küldött be utalványnyal ellátva. Az ülés további folyamán Scholcz Gyula kilépett felügyelő-bizott­sági tag helyébe Gratzer János igazgatósági-póttag hivatott be az alkalmazottak sorából, mig dr. j Wilheim József volt bátorkeszii pénztári orvos helyett, a ki Párkányban telepedett le, dr. Rőhrich Béla bátorkeszi körorvos lett megbízva a teen­\ dőkkel. A kereskedelemügyi m. kir. minisztérium által létesített »Országos iparegyesület«-nek a pénz­tár által hozzá intézett kérdéseire adott válaszait tárgyalta még az igazgatóság, majd több feljelen­tés szükségességét rendelte el oly munkaadókkal : szemben, a kik alkalmazottjaikat épen nem, vagy j csak későbbi időről jelentették be, végre egy ' munkás feljelentését is, a ki színlelt betegségével ; úgy az orvost, mint a pénztárt kijátszani iparko­dott. Az ülés végén dr. Walter Gyula elnököt buzgó működése elismeréséül lelkes éljenzésben és ovációkban részesítette az igazgatóság. * Kórház-bizottsági ülés. A mult szomba­I ton tartott kórház-bizottsági ülésnek legfontosabb része az építendő kórház elhelyezése volt. Lapunk több számában kifejtettük, hogy az új kórház az érseki kórházzal volna egyesítendő oly módon, hogy az alapítványi helyek is föntartassanak. Ily szellemben szólott a kérdéshez dr. Boszival István ! apát-kanonok is és nem csak a fökáptalan felfo­í gását juttatta kifejezésre, hanem —• mint halljuk — 0 Eminenciája a hercegprímás óhajtását is. A kórház létesítése most már tisztán idő és pénz ! kérdése. A telek megválasztásánál némelyek az j építéskor elmaradhatatlan Bisuti-telket is szóba hozták, melyen már színház, járásbirósági épü­let, kaszárnya s tudja Isten mi nem épült elmé­letileg. A kórház itt leendő építését az áradó Duna elmosta. * Az Orbán-kápolna. Elmultak nagy ret­tegés közben a fagyos-szentek anélkül, hogy ár­tottak volna, elmúlt a félelmetes Orbán-nap is s ime a homoki szőlők első nagyobb termése vár­ható az idén. Hálából a jó időért, az Orbán kápol­nát Fülöp Manó és Szálkai Tóth Ferenc restaurál­tatták. A hozzá vezető elhanyagolt utat jó karba helyezték, az oltárt megújították s Fülöp Manó egy igen szép szt. Erzsébet képet állított föl, mely­nek fölszentelése ünnepélyes istentisztelettel kap­csolatosan pünkösd hétfőjén lesz. E nap délután 4 órakor litánia is lesz a kápolnában. Az isten­tiszteletet dr. Fehér Gyula plébános fogja végezni. * Évzáró vizsgálat az elemi iskolákban. A városi iskolaszék dr. Fehér Gyula igazgató és iskolaszéki előadó javaslata alapján a 1896/7. tanévi évzáró vizsgák sorrendjét következőképen állapította meg: Junius 1-én d. e. az üveggyári iskolában az összes tantárgyakból. Junius 12-én d. e. a szenttamási fiúiskola összes osztályaiban, minden tantárgyból. Junius 14-én d. e. a szent­györmezei fiúiskola összes osztályaiban, minden tárgyból. Junius 15-én d. e. a budautcai fiúiskola ; mind a négy osztályában az összes tárgyakból vizsga. Junius 16-án d. e. a városi elemi leány­; iskola III., IV., V. és VI. osztályaiban hittanvizsga. Junius 16-án d. u. a dunaparti fiúiskola III. és IV. osztályaiban hittanvizsga. Junius 18-án d. e. a dunautcai fiúiskola IV. osztályaiban a hittanon j kivül egyéb tárgyakból vizsga. Jnnius 19-én d. e. j a duna-utcai fiúiskola III. osztályában a hittanon kivül egyéb tárgyakból vizsga. Junius 21-én d. e. a dunautcai fiúiskola I. és II. osztályaiban az összes tárgyakból vizsga. Junius 22-én d. e. a leányiskola III. osztályában a hittanon kivül egyéb tárgyakból vizsga. Junius 22-én d. u. a leányiskola IV. osztályában a hittanon kivül egyéb tárgyakból vizsga. Junius 23-án d. e. a leány­iskola V. osztályában a hittanon kivül egyéb tár­gyakból vizsga. Junius 23-án d. u. a leányiskola III. osztályában a hittanon kivül egyéb tárgyak­ból vizsga. Junius 24-én d. e. a leányiskola 1. és VI. osztályaiban az összes tantárgyakból vizsga. Junius 25-én magán vizsgák a fiúknál. Junius 26-án magánvizsgák a leányoknál. Junius 28-án reggeli 8 órakor »Te Deum.« * Szegény-ház. Tegnapelőtt a szegényügyi bizottság ülésén különösen egy szegény-háznak az uj kórházzal kapcsolatban való emelése volt sző­nyegen, miután több felvételi kérvényt elintéztek. A szegény-ház kidolgozott alaptervezete a belügy­minisztériumnál van már, az épités ügyében fel­szóllak) r. kapitány szerint azonban az épités pénzügyi szempontból lehetetlen. Mi ugy tudjuk, hogy két, egyenkint 30 ezer frt alaptőkéből álló alapitvány kamatai állanak rendelkezésre az épít­kezéshez, a 60 ezer frt évi 5°/ 0 kamatai három­ezer frtot tesznek ki, mely összeg a menház épí­téséhez szükséges 4—5000 frtra mindenkor ki­egészíthető apótadóból. Érthetetlen tehát az okosko­dás, hogy a szükséges pénz hiánya hátráltatja a sze­gény-ház létesítését. Sőt szükség van a szegény-házra annál inkább, mert a koldulást szabályozó és meg­szorító rendelet a szegényügyi szabályzat életbelépte­tésével a szegényügy végleges megoldását helyezi ki­látásba, a mi a szegény-ház felállításával inkább elérhető, mint azon határozattal, hogy csak pénteki napon szabad koldulni Itt említjük meg, hogy a te­mető rendezési szabályzat kidolgozásával dr. Fehér Gyula plébános bízatott meg. * Nyári mulatságok. A júniusi »majáli­sok « pünkösd vasárnap veszik kezdetüket, mikor is a kereskedő ifjak rándulnak ki a Kovács-pa­takhoz. Pünkösd hétfőn ugyancsak a Kovács-pa­taknál tartja meg majálisát a kath. legényegylet, melynek kötelezvény alakban kiállított érdekes meghívóit csütörtöktől kezdve már szétküldik. Junius 26-án fenti kiránduló helyen a diákság fog majálisozni, miről már eleve csak azt jegyezhet­jük meg, hogy évenkint a nyári mulatságok leg­szebbike s fegsikerültebbike szokott lenni. A »Magyar Király« szálloda kerti helyiségében a tegnap már megkezdett tréfás énekestélyt ma folytatják. A Központiban ma Fiedler Róza veze­tése alatt női-zenekar tart hangversenyt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom