ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-03-28 / 13. szám

ná teljes kimutatásait a felekezetnélküliekről, a keresztelés nélkül maradt gyermekekről és a dicső egyházpolitika egyéb diszvirágairól. Hadd lássa az ország számokban is, mily gyors léptekkel rohanunk vissza a pogányságba, vagy, bocsánat, mennyire terjed a fölvilágosódás ! Külföld. —

es.— A jelen bonyolódott viszonyok közt érdekes megismerni a török hadsereget, mely az esetleges háborúban a legfőbb szerepre van hivatva. E hadsereg képe minden tekintetben szomorú. Valamint a háborúhoz általában, úgy egy hadsereg fentartásához is az első kellék a pénz. Már pedig a török birodalom pénzügyei a lehető legziláltabbak. Határtalan lelkiismeretlenséggel kezelik az adókat, a nép nyomora szintén nagyfokú: ennek következtében az állampénztár mindig üres. És e nyomorúságnak következményeit legszembetűnőbben a hadsereg mutatja. Pl. Konstantinápoly mellett ott állnak az öbölben ama páncélos hajók, melyekért az előbbi szultán annyi milliót adott ki, jelenleg majdnem teljesen elpusztulva, mert még a föntartási költségeket sem birja az állam fedezni. És ilyen elzülött állapotban van az egész hadsereg. Zsoldot, fizetést csak ritka véletlen alkalommal kapnak és ezért a katonák közt általánossá lett azon szokás, hogy rablásból élnek. Azért egész Európa elcsodálkozott azon híren, hogy a török kormány hadseregét mozgósítja. Mert a mozgósításhoz sok, sok pénz kell, j ami pedig ott nincs. És ennek dacára mozgósítanak, még pedig | pénz nélkül. Amint a béke idején megszokták a I katonák, sőt a tisztek is, hogy fizetést nem kap-' nak, úgy talán egy háborút is képesek lesznek elviselni ilyen hiányos gondozással. Most a háborúba induló katona meg van 1 arról győződve, hogy önmaga kénytelen a fen- i tartási eszközöket megszerezni; erre pedig egye- i düli mód egy katonánál a rablás. Mindazon fosztó- ^ gátasok, melyekről a lapok szüntelen hoznak tudósítást, a hadsereg ezen elhanyagolt helyzetének szükséges következményei. Azért midőn ily mozgósított csapat valamely városba érkezett, ott rögtön bezárnak minden boltot, házat, hogy megmentsék, amennyire lehet, vagyonukat. Ha mégis találnak a katonák valami elvinni valót, akkor azt »megfizetik«, de úgy, hogy csak a háború után fogják kifizetni. Ez egyszersmind jellemző azon felfogásra, melyet a hadsereg a háborúról táplál. Különben a katonaság külső magatartása is világosan mutatja az elzüllöttséget. Rongyos ruhában, hiányos felszereléssel járnak mindenütt. A fegyelemnek alig valami jele mutatkozik köztük. A hadkötelesek meg nem jelennek. Pl. 1895-ben a 4. hadtestnél 27,600 ember maradt el, és azonfelül 7300 a katonaságtól megszökött. A Zeitun ell'en mozgósított 12 zászlóalj közöl 8 egyszerűen szétoszlott és hazaszéledt. A szökevények száma oly nagy, hogy nem is lehet őket üldözni és még az egyenruhákat sem tartják szükségesnek levetni. Ezek aztán csoportokba állva rablóbandákká lesznek és főleg a Mekkába zarándoklókat fosztogatják. Épen igy a tengerészek is sűrűn szöknek, úgy, hogy a hajók sokszor majdnem üresen állanak. Akik pedig mégis a hadsereg kötelékében maradnak, azoknak egészen koldus életök van. Élelmezésük annyira elhanyagolt, hogy nem egyszer még kenyeret sem kapnak, azért aztán az éhező katonák eladják fegyverüket, töltényeiket stb. Képzettség tekintetében is igen hátramaradott a hadsereg. A tisztikarban több mint 6000 van olyan, kik irni nem tudnak ; még a törzstisztek között is 400 ilyen szerepel. A hadsereg szellemére pedig jellemző azon összeesküvések fölfedezése, melyek napirenden vannak. A fegyelmet már csak a legdurvább büntetések alkalmazásával lehet némileg föntartani, és főleg az utóbbi években teljesen fölbomlott minden rend. Még kűszáltabbá teszi a helyzetet az ott terjeszkedő liberális párt, kik »ifjú-tÖrök« név alatt európai színvonalra akarják emelni az országot. A szultán ezekben halálos ellenségeit látja és azért a palotai kémrendszer irgalmatlanul üldözi azokat, kik gyanúsak. Főleg az Európában utazott tisztekre rendkívül lehangoló az elmaradottság és tehetetlenség eme állapota és egy esetleges háborúban a török hadsereg semmi olyan működésre nem ké-, pes, melyet a művelt nemzetek színvonala követel. Csak egy tulajdonsága maradt a török katonának : a régi fanatizmus, mely őt a halálmegvetésre és a gyaurok gyűlöletére hangolja. És igy a háborúban nemcsak elszánt lélekkel viseli raa\gát, de a pogány szellem minden kegyetlenségeit is fogja művelni. A katholikus legényegylet közgyűlése. Esztergom, márczius 21. Legényegyesületünk f. hó 21-én délután lefolyt közgyűlése, úgy a tagok mint a munkát adó iparosok élénk részvételével tartatott meg. Fél négyre járt az idő, mikor dr. Csernoch János apátkanonok s egyesületi elnök a következő eszmékben gazdag s gyakori helyeslésektől kisért beszéddel a közgyűlést megnyitotta : Tisztelt közgyűlés ! A hazánk ezredéves fennállásának emlékére és megörökítésére létrejött alkotások közül, az esztergomi katholikus legényegyletet egy sem érdekelheti közelebbről, mint e diszes helyiség, melyben ma tartjuk először rendes évi közgyűlésünket. E helyiség megszerzésével véltük mi az egyházunk és hazánk iránti kötelességünknek és hálánknak egy csekély részét leróni, midőn egyik legfontosabb tényezőjének az iparnak, tisztességes otthont és hajlékot teremtettünk. Hála érte nagylelkű pártfogóinknak, jótevőinknek, hála és köszönet az egylet jelen és volt tagjainak, a kik vállvetett buzgósággal, áldozatkészséggel működtek közre, hogy egyletünknek saját háza legyen. Mindazonáltal nekem úgy látszik, hogy mi az építéssel még készek nem vagyunk. Jótevőink, pártfogóink szivében, de saját lelkünkben is olvasom, hogy nekünk még egy másik házat is kell építenünk, a mely ennél a háznál is fontosabb, sőt mondhatom, annak betetőzését képezi. Ez az épület, a melyet csak ezután kell emelnünk, vagy legalább is megerősítenünk, a keresztény katholikus meggyőződésnek épülete. Egyletünkre ugyanis fontos hivatás vár. A társadalmi osztályharc, mely Európaszerte dühöng, már hazánk kapuit is döngeti. Mi, kik a keresztény katholikus zászló alá szegődtünk, csak úgy állhatjuk meg méltóképen helyünket, ha lelkünk meg van acélozva a keresztény katholikus hit igazságaival, a melyek egyes egyedül szolgáltatnak biztos támpontot az általános zűrzavarban. Valahányszor ugyanis az emberiség elpártolt Istentől, nyomban követte ez elpártolást a társadalmi osztályoknak egymás elleni állásfoglalása és harca, a mi természetes is. Mert a ki megveti a legfőbb tekintélyt, az már minden más tekintélylyel szakított s legfölebb a kényszernek enged, kényszerrel pedig nem lehet az emberiséget sokáig kormányozni. A kérdés, mely manap a társadalmat foglalkoztatja, nem egyéb mint a munkaadó és munkás közti viszony, a melyet a kereszténység rendezett, de megbolygattak azok, a kik hát; t fordítottak a kereszténység tanainak s oly ködképek után indultak, a melyek a valóságban soha sem állíthatók elő. Tudjuk, hogy a munka törvénye magától az Istentől van s oly egyetemes, mindenkit kötelező, hogy az alól magát senki ki nem vonhatja. Amint különbözők a társadalomnak szükségletei, ép oly különbözők a foglalkozások is, — a munka — és senki sem mondhatja a másiknak, te fölösleges vagy kevésbbé szükséges vagy, mert munkájával minden egyes ember előmozdítja a közjót, az egész társadalom boldogulását. És valamint az ember testbői és lélekből áll. űgy az emberi munkának is szükségkép olyannak kell lennie, mely a midőn a test javát keresi, a lélek javait sem szabad elhanyagolnia, tehát szellemi és anyagi munkának kell lennie és pedig, úgy, hogy egyik a másikkal ellenkezésbe ne jusson. A munka isteni törvénye, melyet a teremtő már a paradicsomban hirdetett ki az emberiségnek, jogot ad a munkásnak az őt megillető bérre s e törvényt Krisztus Urunk az akkor még fönnálló pogány társadalommal szemben e szavakkal hirdette ki: »Méltó a munkás az ö bérére*. Addig, mig az emberiség e törvényhez ragaszkodott, ismeretlenek voltak a munkaadók és a munkások közti ellentétek, a társadalomnak két, egymással ellentétben álló táborra való szétosztása, mert e törvény mindkettőnek jogos érdekeit védte és kielégítette. Csak akkor, midőn a munkás fogalmát egyoldalúvá tették, vagyis abból a téves felfogásból indultak ki, hogy csakis az a munkás, a ki a munkát végzi, nem pedig az is, a ki a munkát adja, kezdett fejlődni a kettő közti ellentét, mely idők során annyira fajult, hogy most sokszor nem mint testvérek, hanem mint ellenségek állanak egymással szemközt. Pedig ha a dolog mélyére tekintünk, csakhamar megfogunk győződni, hogy mindnyájan munkások vagyunk. Az egyik keresi, utána jár, adja a munkát, a másik pedig teljesiti, de dolgozni, dolgozik mindakettő és ha az, aki a munkát szolgáltatja, arról, hogy legyen, gondoskodik, ilyet nem talál, nem lesz foglalkozása annak sem, aki dolgozni s igy keresni akar. Midőn tehát Krisztus Urunk azt mondja, hogy méltó a munkás az ő bérére, mind a kettőnek érdekeit védi, a munkaadóét és a munkásét. Mind a kettő fárad, dolgozik mind a kettőnek j joga van. hogy munkája után éljen, mert mind a kettő méltó a bérére. Ime t. közgyűlés, mily egyszerű és világos Krisztus Urunk törvénye a munkaadó és munkás közti viszonyról s mégis mily elkeseredett harcot látunk a kettő között. Mindez pedig azért van, mert elhagyták az emberek az evangélium törvényét s ezzel együtt megfeledkezve a kölcsönös becsülésről, jóakaratról, méltányoságról, oly tanok után indulnak, a melyek alapján a társadalom fönn nem állhat. Mi akik egy kath. egyletnek vagyunk tagjai, ismerjük e tanokat, ismerjük azoknak felforgató irányát, mi működésünk alapjául Krisztus Urunknak törvényét választjuk, mely szerint méltó a munkás az ő bérére, de a munkást nemcsak abban látjuk, aki a munkát végzi, hanem abban is, aki azt adja, mert mind a kettő dolgozik. Ha mind a kettőt áthatják a kereszténység tanai, ha egyik a másiknak javára és nem megrontására törekszik, akkor kölcsönös érdekeik, jogos követeléseik, semmi csorbát sem fognak szenvedni. A mi lelki épületünknek alapjául tehát Krisztés Urunk törvényét tesszük ; az épület köveit a kereszténység tanai fogják képezni. A szeretet, mértékletesség, igazságosság, türelem és türelmesség lesznek az összetartó kapcsok. S midőn mindezt saját lelkünkben fölépítettük, kivisszük a kereszténység tanait a társadalomba, hogy annak a kereszténység szellemében való reformálását, újjászületését elősegítsük. Ez egyletünknek egyik hivatása, ezt vá-ják tőlünk pártfogóink, jótevőink és barátaink, maga egyletünk célja. Ez a mi feladatunk, programmunk, melynek megvalósításához, hogy közelebb jussunk, a mai közgyűlést ezennel megnyitom. A meghatottsággal s figyelemmel hallgatott elnöki megnyitót Hollósy Károly egyesületi titkár évi jelentése követte, a melyben beszámolt az egyesületnek folyó évi, mondhatni változatos és évek hosszú sorára kiható működéséről. A titkári jelentés után, melyet lapunk tárca rovatában közlünk, Finke János e. pénztáros, az egyesület pénztári, költségvetési s vagyoni állapotáról tett jelentést, a melyre a közgyűlés a számvizsgáló-bizottság meghallgatása után megadta a fölmentést. A pénztári jelentés szerint az egyesület bevétele volt : Bevétel: 1. Pénztári álladék 117 frt 04 kr. 2. Rendes tagdijakból 107 frt. 3. Pártoló tagdijakból 161 frt. 4. Alapitó tagdijakból 280 frt. 5. Vándor könyvekből 1 frt 20 kr. 6. Táncvigatmakból 619 frt 93 kr. 7. Jelvényekből .16 frt 20 kr. 8. Tekepálya jövedelme 52 frt 52 kr. 9. Tekeasztal jövedelme 37 frt. 10. Könyvtár jövedelme 20 frt 14 kr. 11. Házbér 501 frt 25 kr. 12. Auomány 100 frt. 13. Arany járadék 122 frt 65 kr. 14. Beiratási dijakból 34 frt 75 kr. 15. Apró bevételek 38 frt 03 kr. 16. Bankból kivétel 109 frt 80 kr. Összesen 2318 frt 51 kr. Kiadás: 1. Nyomtatványok 50 frt 53 kr. 2. Világítás 101 frt 81 kr. 3. Fűtés 89 frt 33 kr. 4. Lapok 35 frt 26 kr. 5. Bemondó fizetése 96 frt. 6. Adó 183 frt 76 kr. 7. Lakbér 201 frt 39 kr. 8. Átutazóknak 7 frt 80 kr. 9. Neumayer Károly volt titkárnak fél évi tiszteletdíja 10 frt. 10. Apró kiadások 68 frt 71 kr. 11. Hazjavitás 53 frt. 12. Berendezés 62 frt 45 kr. 13. A hazvétethez 1157 frt 31 kr. Összesen 2117 frt 35 kr. Összes bevétel 2318 frt 51 kr. Tiszta maradvány 201 frt 16 kr. Majd Velebni János 1-ső dékán terjesztette elő az egyesület tagjairól készített kimutatását. Egész évben a tagok létszáma volt 207, ebből régi tagokra esett 142, újonnan belépettekre 65. Ezen tagokból elutazott 59, törültetett 41 magát törültette 2, berukkolt 3, pártoló-tag lett 1,