ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-03-21 / 12. szám

hanem folytonos védelmet s növekedést igényel. A szabadság kérdésében a vak és mindörökre önző szenvedély csak az emancipációt látja és megfeledkezik a korlátról, csak a mozgásra gondol s az iránynyal semmit sem törődik, csak az erőre tekint s nem gondol törvényére. Ha a nyugodt Óceán hallatja hangját, az ember hallgat. Mikor a patak a tenger mélységével egyesül, a pataknak már nincs hangja. A kik Istent viszik be az államba, azok alkotják az Óceánt, a kik nem hisznek benne, azok az elveszett morajjal biró patakot. Tömöritse a primás szava a katholikusokat megmérhetetlen Óceánná, és semmisitsük meg megmérhetellensógünkben a patakot. Magyarország 10 millió katholikusa adózik mély hálával a biboros egyháznagy apostoli lelkű fellépéseért, hogy felemelte tekintélyét a laicizáló állam törekvései ellen. Szózata lecke a szabadelvű politikusoknak, buzditás a keresztény szellemért harcolóknak. Szálljon érte rá annyi áldás, a mennyi hévvel áldja ö a mi törekvéseinket, a mi jogos küzdelmünket. — Óvakodjunk a hamis prófétáktól! Lapunk mult száma a » Veremben^ cimü cikkben foglalkozott a tanítók fizetését rendező törvény revíziójával. E tárgyban a »Népnevelő« f. é. 11-ik száma szintén hozott egy közleményt, melyet elolvasva, nem tudja az ember, vájjon együgyűség, vagy képmutatásba burkolt rosszhiszeműség foglaltatik-e benne? az, ami e cikkben elénk találtatik ; mert, hogy igazi katholikus gondolkozásmód nem, azt könnyen belátjuk, ha egy kissé szétszedjük egyes állításait. Azt mondja a cikk, hogy „önmagunk iránt való kötelességünk az államsegélynek igénybevétele." Ha csak a bugyellárisra gondolunk, meglehet; de ha a katholicizmus érdekeit is respektáljuk, akkor nem tudom, betudná-e ezt bizonyítani, természetesen a mai viszonyok közt. Az tagadhatatlan, hogy a nép, a hitközség sok helyen nem birja ki a korpótlékot, s lesz sok iskola-fentartó, aki igénybe fogja venni erre nézve az államsegélyt, ámde ezt teszi kénytelenségből, teszi bizonyos lemondással, nem pedig nyugodtan, örömmel, mint a cikk ajánlja. »Feltéve azonban — olvassuk tovább — azt az esetet, hogy sikerülne az egyháznak az államsegélyt és vele az állami fokozottabb befolyást legalább egy ideig távol tartani, nagykérdés, volna-e mákszemnyi haszna is ebből a kath. népnevelésnek." Azt hiszem fölösleges munkát végeznénk, ha ezt manapság még bizonyítani úr és Magda kisasszony, úgy szerették egymást s oly jól festettek egymás mellett, mikor a jó kivánatokat fogadták ? Vagy talán volt valakinek olyan éles tekintete, hogy valahányszor meggratulálta valaki az új párt, ugyanakkor nézze Magdus unokatestvérét, a gyönyörű í^áry Margitot, azt a szegény árvát, a kit könyörületből tartót Kőy Sándor osztálytanácsos úr, Magda papája és észrevegye, hogy az a büszke arc, mint komorodik el s a pici ajka, mint rándul össze ? És ha látta? Ugyan ki gondolt volna valami összefüggésre Magda házassága és e dolog között? Avagy nem öt tüntette-e ki Fegyverneky Balázs is első látogatásai idején s nem csak aztán járt-e Magdus után, mikor igazoltnak látta azt, a mit Margitról mondtak ismerősei, hogy szobor, szivnélkül való szépség, ki vakítani tud, de melegíteni, hiviteni nem?! . . . Hej pedig be csalt az a hideg külső ! Minő forrongás volt ott belül! Hiszen ő is szeretett nagyon, jobban mint más, áldozatosan ; az ő szive is tudott hevülni, dobogni, tehet-e ő róla, ha áldozatul kell hoznia ? ! Egyszerű az egész. Fegyvernekyt első megjelenése óta szerette, de éles tekintete azt is észrevette, hogy Magda is szereti. Sőt nem is kellett észrevennie. Magda ugyanis már Fegyverneky harmadik látogatása után bevallotta neki minden himezés nélkül, hogy Balázst nagyon, életénél is jobban szereti. Tudta is ö, hogy mit tett akkor? akarnók. Keserű tapasztalatok útján jutottunk oda, hogy belássuk, igen sok mákszemnyi haszna volna bizony. A következő passzus ismét érdekes: »Ami minden bizonynyal befog következni, amit elhárítani nem lehet, legbölcsebb dolog azzal számot vetni, vele megbarátkozni." Ime ismét elismeri a cikk a sorok között, hogy hát az az államsegély mégis csak olyas valami, a mivel előbb »meg kell barátkozni« ; de azután elkezd biztatni, hogy csak bátran barátkozzunk meg vele most mindjárt. Mintha csak azt mondanánk a sorvadozó betegnek, a jövő tavasz úgyis elvisz, barátkozzál meg tehát már most a halállal és vágd el ereidet... De jön kérem a magyarázat utánna: »hiszen nekünk semmi okunk félni a fokozotabb állami felügyelettől, míg az a törvény szellemében gyakoroltatik.« Nem is a »fokozottabb« állami felügyelettől félünk mi, mint ilyentől, hanem annak a törvénynek szellemétől, amely nem más, mint a vallástalanság szelleme, az államosítás szelleme »szép szerével« : nem veszem el iskoládat, de a mennyiben nekem arra szükségem van, oda kell adnod. »A kath. egyház és annak minden intézmenye, tehát iskolája is, feltétlenül hazafias; a kath. egyház állami befolyás nélkül sem tür iskolájában hazafiatlan irányzatot.« Biz ugy van ez. ha a hazafias szót meghagyjuk igazi jelentésében. De manapság mi a hazafiság ? Az, ha a liberalizmus szekerét toljuk, az. ha a felekezetnélküli kormány vak eszközeivé szegődünk. Igy pedig, hála istennek, még kath. iskoláink nem hazafiasak, — ergo hazafiatlanok, s igy a »föltételek« torkunkra forrhatnak. — »Mi katholikusok képezzük az ország lakosságának nagy többségét, tehát a közterheknek nagyobb felét mi is viseljük. Egyszerű erőpazarlást követnénk el. ha másoknak adóznánk, saját anyagi áldozatainkat a magunk számára is igénybe nem vennők.« Oh igen, mi szívesen igénybe vesszük saját anyagi áldozatainkat, sőt épen ezt követeljük; s mivel saját anyagi áldozataink, ne kösse azt más oly föltételekhez, a melyek ránk nézve sérelmesek ! Tehát revízió e téren is, mint a »Veremben« c. cikk hangoztatja; nem pedig »lefuvatni«, mert ha összedugjuk kezeinket, s »megbarátkozunk« az ily föltételekhez kötött államsegélylyel. akkor hiába biztat bennünket államsegélylyel a »Népnevelő« vezérczikke, »a kath. közszellemnek 6 év múlva lesz annyi ereje, hogy sikerrel verjen vissza minden oly támadást, mely az egyháznak nevelőjogát a népoktatás bármely fokozatában korlátozni törekednék.« De hogy is lesz. Exempla docent . . . Eddig a »Népnevelő «-t, mint megbízható kath. orgánumot olvastam, most már látom, hogy egyes cikkeit ennek is, kritice, cum grano salis kell olvasni, kikeresve, mi tartható, mi nem. Kár pedig igy paklizni, alkudozni. Merénylet ez a SzentIstván-társidat ellen, a mely áldozatok árán, ingyen akar kath. szellemű lelki táplálékot adni magyarország kath. tanítóinak. Vagy egész kathoHisz' ugy tele volt a szive, ki kellett öntenie, el kellett mondania valakinek s kinek jobban, ha nem Margitnak, a jó testvérnek, a hű társnőnek. S Margit megszánta a könyörgő, síró Magdát. Megtette, hogy hideg lett Fegyverneky iránt is és egészen ugy bánt vele, mint a ki idegen az ő szivének, lelkének. Pedig nagy keserűségbe, nagy fájdalomba kerül az Margitnak. Szerencse, hogy tudott uralkodni magán, az ő szerencsétlen árvasága eléggé megedzette lelkét. De azért — mit tagadjuk — voltak bizony percek, mikor úgy érezte, hogy nem birja el a magára vállalt terhet, nagy áldozatot . . . Ilyenkor imádságával szedte rendbe magát s erősítette gyöngeségét . . . mert ö neki erősnek kellett lennie Magdáért, azért a gyönge kis leányért, a ki életével csügg jegyesén. Ime igy került össze Magdus és Balázs és igy maradt magára Margit szive nagy terhével, óriási szerelmével. De nem! hiszen ni, most sem ül egyedül a kerti lugasban, férfi van mellette. Ugyan ki az ? legyünk kíváncsiak a házból kijövő Magdával, ki az ilyen időben érkező jegyese elé indult. — Azonban Magda megáll — a bentlevők nem veszik észre a lugas sűrűsége miatt, de a hangokat tisztán hallja ... az egyik Balázsé, a másik Margité. Ugyan mit beszélnek ? — Margit! Az Istenre kérlek s mindarra a mi szent előtted, hallgass meg végre. Nem tudom likusok legyünk, vagy legyen annyi bátorságunk, I hogy nyiltan átmenjünk a másik táborba, de kerékkötőknek ne vállalkozzunk! — Viszály a Kossuth-pártban. A Kossuthpártban ugylátszik a viszálykodás szelleme mindinkább nő. A párt egyrésze nem helyesli a kormánynyal való paklizást és az ebből eredő veszekedést az Ugron-árnyalattal. Azt kívánják, hogy Ugronnal fogjanak kezet. Ugylátszik azonban, e törekvés nem fog célt érni. Mily kevéssé komoly a Kossuth-pártban a békülési hajlandóság, világosan kitűnik abból a körülményből, hogy március 15-kének megünneplésétől e párt egészen elmaradt mert az ünnepi beszédet Ugrón Gábor tartotta. APichler-Kossuth-ügy elbírálásában is megoszlik a párt. — Állategészségügyünk államosítása. Annak a gazdasági érdekeinket érzékenyen sértő hajszának, melyet a külföldön, Franciaországban, Németországban, sőt Ausztriában is állatkivitelünk ellen indítanak, főoka és ürügye minden esetben a magyar állategészségügyi rendészet rendezetlen volta. Ha nem is igazak azok a vádak, melyeket a külföldön kivitelünk ellenségei ellenünk kovácsolnak, az ellenünk való védekezés csakis egy jól ellenőrizhető és szervezett állategészségügyi szolgálat keresztülvitelével valósitható meg. Az osztrák agrárprogrammba felvették az állategészségügy alapos rendezésének kérdését, s ehhez való hozzájárulásra a magyar gazdákat is felszólították. Ámde nálunk mar régebben folyik az akció ebben az irányban s maga Darányi földmivelésügyi miniszter, sőt ennek elődje is határozott ígéretet tett az állategészségügy államosítására nézve. Darányi Ignác a legutóbbi országos gazdakongreszszuson tartott megnyitójában is, sőt az ezidei trónbeszédben is hangoztatta a mielőbbi államosítás szükségességét. Miután pedig e téren még semmi sem történt, s a növekvő állatorvos-szükséglet fedezésére is alig mutatkoznak módok, a gazdaközönség köréből ujabb és erősebb akció készül arra nézve, hogy a földmivelésügyi miniszter kéressék meg az államosítási terv erélyes és sürgős keresztülvitelére, a mi biztosabb és szebb állást fog biztosítani az állatorvosoknak és ily módon nagyobb számban fogja a tanuló fiatalságot erre a közhasznú pályára vonzani. — Ellenzéki pártgyülés. A nógrádmegyei egyesült ellenzék f. hó 30-án, d. u. 4 órakor a Balassa-szálló emeleti termében fontos pártgyülést tart, melyre a párt tagjainak szives megjelenését kéri a végrehajtó-bizottság. tovább elhí Ugatni! Téged szerettelek mindig, s Magdát csak azért jegyeztem el, hogy fölrázzam féltékenységedet. — Hallgasson Uram! — szólt közbe Margit. — Önnek kötelességei vannak már Magdával, teljesítse azokat! . . . Menjen, menjen, mert nem csak gyűlölöm, de meg is vetem, hogy kész volt azt a szegény Magdát eszközül felhasználni. — A te lelkeden a felelősség! — Miért voltál oly szives, oly meleg hozzám első látogatásaimkor s miért változtál meg később. Én azt hittem, hogy csak kacérkodni akarsz, azért csaptam át Magdához. Éles sikoltás hasította itt meg a léget s a lugasból kirohanok ott találták Magdát elterülve halott halaványan, mintha semmi élet sem volna benne. Bizony alig is volt, s csak gondos ápolás után nyerte vissza egészségét, melynek visszanyerését ugyan nem nagyon sokra becsülte, hiszen lelkét meggyógyítani senki, semmi sem tudta, azon ott rágott fájón a csalás képe ... De azért nem nyugodott, mig Margitot Balázszsal el nem vetette. Ott él közel hozzájuk most is, szemlélője azok boldogságának s csak azt köszöni az Űr Jézusnak, hogy akkor világosította, mutatta meg előttük a bajt, a mikor még nem volt késő. Hiszen úgy hárman lettek volna boldogtaj lanok, s igy meg csak ő maga hordja az Úr Jézusra támaszkodva a nehéz keresztet. Jeszenei.