ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-03-07 / 10. szám

A plébános helyesen járt el, mert ha a törvény megfosztotta s kicsinyelte az egyházi anyakönyvi kivonatok közokirati érvényességét, akkor ne is szoruljon rá az állam. Különben ez az eset is bizonyitja, hogy mily lelkiismeretlenséggel vezetik a polgári anyakönyvvezetést és mennyire szükséges az egyházpolitikai törvények reviziója. — Szövetkezeti biztosítás. A szövetkezeti ügynek Magyarországon ujabb sikere van. Az országos magyar kölcsönös biztositó szövetkezet, melyet 1894-ben alapítottak s mely tudvalevőleg első (1895.) üzletévét veszteséggel zárta, második évében (1896.) nemcsak hogy nem vette igénybe a biztosítottak utánfizetését, hanem még 20.013 frt 79 kr. tiszta nyereséget mutatott ki, a mi egyrészt a nagy konkurrencia, másrészt a felettébb olcsó díjtételek mellett arról tanúskodik, hogy a szövetkezeti eszme ezen a téren is rendkívül beválik, s nagy hasznára van a szövetkező biztositottaknak. Ez eredményből Ítélve valószínű, hogy az 1895. évről még fenmaradt csekély veszteség-maradványnak a legközelebbi évi mérlegben már nyoma sem lesz. A szövetkezet ilykép beigazolta, hogy az első év vesztesége is nem a vállalat gyengeségéből, hanem csakis az első kezdetnél kikerülhetetlen beruházási és szervezési költségekből eredt. Túlesve gyermekévein, most már kétségkívül kettőzött erővel fogja a szövetkezet kitűzött nemes feladatát megvédhetni s a biztosítást a lehetőségig olcsóvá és népszerűvé tenni. Az elért szép eredményt bizonyára örömmel veszi tudomásul mindenki, a ki a szövetkezeti eszmének hive s barátja. — Édeskés tanfelügyelő. Barsvármegye kir. tanfelügyelőjéről, dr. Habina Péterről van szó, a ki nem elégedvén meg azzal az eredménynyel, a melyet a maróthi elemi iskolák államosításával szerzett, most még megakarja toldani azzal is, hogy az egész megye felekezeti iskoláit közelebb szeretné hozni az államosításhoz. — E célból 221/897. sz. alatt kelt s a ker. esperesekhez intézett felhivását, — melyben az 50 frtos évötödös tanítói pótlék kifizetési módjáról van szó — azzal végzi: » Végül kérem, méltóztassék engem értesíteni arról, hogy kerülete mely iskolafentartói hajlandók tanítóik fizetését az 1893. évi 26. t.-cikk értelmében államsegélylyel kiegészíteni s mily nagy volna a fizetés kiegészítési Összeg minden állomás után összesen ? Én az iskolafentartók s a tanítók ezen fontos érdekét igen készségesen fogom támogatni. Ar.-Maroth, stb. Aláírás.« — De nem csak írásban buzdítja a felekezeti iskolaföntartókat az államsegély igénybevételére, hanem szóval is. Egy plébánost ugyanis azzal iparkodott megnyerni. \ hogy a felügyelet csak az lenne ezután is, a mi eddig s aztán »nem látogathatom-e én meg most is az iskolákat épen úgy mint akkor, ha a segélyt igénybe vennék ?« Hát csak ez a következménye az államsegély igénybe vételének ? Vagy olyan törvényt nem tudóknak gondolja a klérust a tanfelügyelő úr, hogy ilyen kijelentésekkel akarja megejteni? Hát csak ringassa magát e hitben, de mi meg úgy hisszük, hogy nem igen fognak felülni az ő édeskés biztatásainak. — A minisztériumok statisztikai munkálatai. Az összes minisztériumok statisztikai működése alapos reformnak néz elébe, amennyiben a minisztériumok működési köréből teljesen elfogják vonni a statisztikai adatok feldolgozását. A beérkező és beszerzett statisztikai anyagot ezentúl az országos statisztikai hivatalnak fogják átadni, mely annak feldolgozását, kezelését és kiadását e célból tervezett tetemesen kibővített személyzetével és apparátusával állandóan eszközölni fogja. Örvendetes reform lesz ez, mert tudvalévő dolog, hogy az egyes reszortminisztériumokban, nevezetesen a földmivelésügyi és kereskedelmi minisztériumokban ez időszerint a statisztikai anyag óriási értékes tömege megy veszendőbe, a mely ha a feldolgozásukra szánt külön intézmény hatáskörébe kerül, talán még sem fog annyira mostoha elbánásban részesülni. A sajtó is hibás. Tisztességes fegyverekkel kell harcolni az igazak csatájában. Olyan irányt, melyet egy pár sajtó-termék ma követ, a tisztességes sajtó ne kövessen soha, mert ezzel a sajtószabadság nagy vívmányát vetik porba. Ezen irányeszmének kellene uralni a hévvel és dobbal hirdetett liberalizmust is, őszinte becsüléssel kellene honorálni a szabad vélemény mindennemű megnyilatkozásait. Fájdalom azonban, a mai kormányrendszer beteges fantáziája a sajtót sem hagyta érintetlenül. Megmételyezte azt is úgyannyira, hogy ma már komoly ember a sajtó némely szavaiban kételkedik s azt hiszi, hogy balgaság előlegezni bármely hírlapnak a feltétlen bizalmat, mert kivétel nélkül kotteriák szolgálatában állanak. Nem lehet azonban ezért magát az intézményt hibáztatni; annál kevésbé lehet a sajtó munkásait vádolni, mert hát a megromlott társadalmi rendszer, a poshadt vérmérséklet, a magánérdekek átkos szövevényeivel behálózott szegény fehér rabszolga szánandóan szomorú helyzete mindmegannyi tényezők ahhoz, hogy a sajtó üdvös működése a közérdekek kárára egyesek családi politikájának szolgálatába szegődjék. Nem régen, egyik kirándulásom alkalmával, a főrendiház egyik előkelő tagjával utaztam. Az mosit annyit a mennyit bír, a mennyit az ország pénzereje enged. Ha majd az állam azon helyzetben lesz, hogy képes lesz az összes iskolákat államosítani, bizony megteszi! Addig azonban ismét el kell altatni a katholikusokat, azon kell lenni, hogy a »kedelyek lecsillapodjanak, « a minek az a liberális értelme, hogy a katholikusok mondjanak le a politikai szereplésről, hogy ne legyen párt az ország törvényhozó testületében, a mely iskoláikat megvédené, hogy annál biztosabban mérjék reájuk az utolsó halálos csapást. Akik tehát bíznak a kormányban csak bízzanak, mi nem bízunk és a katholikus ügyre semmi jót tőle nem várunk. Végre nem hagyhatjuk említés nélkül azt a kétkedő álláspontot sem, a melyet a miniszter a hittudományi fakultásoknak az egyetemekhez való viszonyáról hangoztatott. Ha valakinek, ugy a kultuszminiszternek kell tudnia, hogy az egyetemek az egyház alapításai s hogy különösen a mi egyetemünket Pázmány, biboros érsek alapította, s hogy abban már csak alapításánál fogva is, az első hely illeti meg a hittudományi kart. Ha pedig ez nincs inyökre, adják ki a katholikusok alapitványait s lesz bennünk annyi erő és akarat, hogy ismét visszaállítjuk Pázmány egyetemét. — A kétlelkű anyakönyvvé^ ü>. tergomi főegyházmegye egyik plébánosa a következő megkeresést kapta: 181/1897. sz. — . . . i körjegyzőség. Főtisztelendő Róm. kath. Lelkészi Hivatalnak! ... ón. A . . . i tek. Főszolgabírói hivatalnak 882/97. számú meghagyásából kifolyólag az iránt van szerencsém tisztelettel megkeresni, miszerint S. (ly. és neje Sz. .T. szülőktől 1896. évi október 20-án született »Erzsébet« nevű leányuk felekezeti születési anyakönyvi kivonatát hivatalos használatra — bélyegtelenül — kiadni s ide mielőbb elküldeni méltóztassék. Az atya, a leány 1897. évi február hő 3-án történt elhalálozásakor »Rozi« utónevet jelentett be s ez okból szükséges a valódi utónév megállapításánál a fent kért felekezeti születési anyakönyvi kivonat. — . . ón, 1897. február 25. — ... körjegyző — Plébánosunk erre a következő értesítést adta : 29. sz. — . . . i plébánia hivatal. Tekintetes körjegyzőségnek — ... ón. 181/1897. sz. megkeresésére vonatkozólag tisztelettel értesítem, hogy 1895. évi október hó l-e óta bejegyzett anyakönyvi adatokból kivonatot hivatalos használatra nem adok ki. — ... ón, 1897. február hó 26. — ... plébános. a Brückner bácsi Pistája beszélt, hol a padlásról, hol meg a földszintről, de látni nem lehetett sehol, addig az ő Pistáját nagyon hamar kiugratták a spanyol fal mögül. Azután kártyákkal is bemutatta a bűvészetét Brückner bácsi . . . Eddig tart a napló. Itt, úgy látszik valami vismajor akadályozta meg derék Bernátunkat annak folytatásában. Én tehát beküldőm Szerkesztő úrnak úgy a mint van, és nagyon kérem, ne indíttasson ellenem bűnfenyitő eljárást a btk. 327. §-a alapján. S. A tárca-cikk. A bírósági jegyző úr kemény munka után elintézvén a legutolsó ügyet is, letette tollát. Rendes szokásához hiven elhatározta, hogy a folytonos ülésben kifáradt tagjait egy kissé fölüditse, először is rövid sétára indul, azután betér a város legelőkelőbb vendéglőjébe egy pohár sörre. Joggal mondhatjuk, hogy ez esetben a munkás valóban méltó bérére. Mert keresve sem találhattunk volna az egész városban szorgalmasabb, szolidabb, és tegyük hozzá szebb fiatal embert, mint a mi Retteghy Alfonz barátunk. Csak arca volt halavány, amilyen szokott lenni az íróasztal mellett foglalatoskodó embereké, s e miatt aggódva csóválta mindannyiszor fejét, valahányszor a tükörbe pillantott. Hanem azért most, midőn a séta után a megszokott vendéglő felé irányozza lépteit egy pohár sörre — többet soha sem fogyasztott — eltűnt szivéből minden aggodalom. Remélte ugyanis, hogy azt az urat, kivel rövid idó óta ismerkedett csak meg, ott fogja találni. Amint ez az egyik estén barátságos köszöntés után asztalához szegődött bemutatván magát, oly érdekes és ügyes társalgónak bizonyult, hogy barátunk mellette mindenről megfeledkezett, sőt kedvéért a hagyományos pohár sörből nemcsak egyet, hanem háromnál is többet fogyasztott. Ez az úr dr. Palánky Lajosnak mutatta be magát, s mint beszédjéből kitűnt, rendkívül sokat utazott, a művészet és tudomány terén általában otthon érezte magát. Beszédét pompás ötletek s tréfákkal fűszerezte, barátunkat valósággal bámulatba ejtette. De ugy látszik legjobban az orvostudományt művelte, s főképen ezért imponált a mi barátunknak. Számtalan jó tulajdonsága mellett ugyanis az volt gyöngéje a mi Retteghy Alfonz barátunknak, hogy egészségét igen féltette, azért a lehető legnagyobb pontossággal került minden olyasmit, mi annak bármily csekély mérvben árthatott volna. Bár karcsú volt termete, senki sem foghatta rá, hogy vérmes lett volna, mégis folyton attól remegett, hogy gutaütés érheti. Ezért enni is alig mert, nehogy a veszélyt, melytől annyira félt. maga idézze elő. Természetesnek találhatjuk ennélfogva, hogy szeme előtt tartotta s követte mindazon egészségi szabályokat, melyeket csak hallott. Mert a doktor a gyanútlan s hiszékeny fiatal ember e gyöngéjét az első találkozásnál rögtön észrevette, már az első estén különféle hasznos jó tanácsokkal látta el, sikerült azáltal neki bizalmát azonnal megnyerni. Ez abban nyilvánult a legcsalhatatlanabbul, hogy néhány találkozás után, Alfonz barátunk szivének titkát is föltárta új ismerőse előtt. Alfonz úr ugyanis, mint a legtöbb fiatal ember, szerelmes volt. Szive hőn dobogott egy szép fiatal s ami fő, gazdag özvegyért, ki átellenében lakott s aki felé kék szemüvegén keresztül epedő pillantásokat vetett, valahányszor az ablaknál meglátta őt. S úgy látszik az özvegy sem húzódott tőle. Mert köszöntését szeretetreméltóan viszonozta, s mióta egy társaságban személyesen is megismerkedtek, azóta minden találkozásnál néhány barátságos szót is váltottak. Ez óta oly reményteljesen s boldogan tekint barátunk a jövő elé, hogy meg nem álhatta, hogy titkába uj ismerősét be ne avassa. Elbeszélésénél azon egészségi szabály is ösztönözte, hogy tudta, hogy minden váratlan öröm vagy nagy bánat az egészségnek könnyen megárthat. Amíg Alfonz beszélt, addig a doktor szép fehér kezével gondosan szakállát simogatta, többször helyeslőleg közbeszólt s bátorságot iparkodott önteni fiatal ismerőse szivébe. Azután hathatósan ajánlotta neki, hogy csak minél előbb házasodjék, mert a statisztika is azt mutatja, hogy a házasemberek hosszabb életűek, mint az agglegények, már csak azért is, mert a gyöngéd ápolás és gondoskodás, melylyel a jő nő férjét körülveszi, megédesíti, s igy meghosszabbítja az