ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-02-14 / 7. szám

de Franciaországgal is nagyban ápolja a barátságot, hogy igy a német birodalmat lekötve tarthassa. És valóban a francia barátság nagyban segiti keleti terveiben, de a barátság föntartása miatt óvakodik a németek iránti jóindulatát melegebbre fokozni, nehogy a féltékeny franciákat elidegenítse. A Balkán félszigeten Oroszország türelmes és mindent az időtől vár. Tudja, hogy ott a viszonyok maguktól érnek és az erőszakos beavatkozás semmi biztos eredmény nyel sem kecsegtet, sőt beláthatlan bonyodalmaknak lenne okozója. Eddig a francia befolyás minden tekintetben biztositotta Konstantinápolyban Oroszország érdekeit. Azonfelül Törökország elzüllése annyira biztos, hogy önmagától fog kínálkozni az időpont, melyben nehézség nélkül kezdhet az osztozkodáshoz. Oroszország természetes ellenségei a Balkánon : Ausztria és Angolország. Ausztria tulajdonkép csak másodsorban van érdekelve, mivel Konstantinápolyra semmi igénye nem lehet és Salonikivel megelégedik. Tekintve azonban Németországgal való szövetségét, az oroszoknak minden áron arra kell törekedni, hogy Ausztriával ellentétbe ne jöjjenek és igy az orosz politika lényeges része Ausztria barátsága. A tulajdonképeni ellenség a Konstantinápoly felé irányuló útban Anglia, mert erre halálos csapás volna, ha Konstantinápoly orosz kézbe kerül és igy a Bosporus és a Dardanellák, vagyis az indiai üt. Tudja ezt mindkét fél és megvannak arról győződve, hogy köztük az élet-halál harc elkerülhetlen. Azért soha sem kísérletté meg semmiféle orosz diplomata az Angliával való jó viszony ápolását. Konstantinápoly orosz kézben annyit jelent, hogy a Suez-szoros birtokában Oroszország Anglia életerére teszi kardját és annak kereskedelmét épen úgy mint gyarmat-politikáját bármely pillanatban megsemmisítheti. Nem hiába őrzik az angolok oly nagy áldozatok árán Cyprus szigetét, mint a Suezi út védő őrségét; de épen ez okból erőlködött annyira Oroszország a Vörös tengeren megszerezni Obok kikötőt, mely nekik hasonló szolgálatot tesz. Ezen fontos kikötő érdekében, melylyel a franciák fizették meg az orosz kegyeket, intézte az orosz diplomácia az abyssiniai háborút is, melyben Olaszország volt a szánandó bűnbak. Ilyen drága a barátság a politikában! Azáltal, hogy az olasz-abyssiniai békekötés orosz közbelépés által jött létre, Oroszország Abyssiniában is intéző hatalommá vált és igy az indiai út keleti része majdnem föltétlenül birtokában van. Ilyen körülmények között Angliának akár a végső erőlködéssel is arra kell törekedni, hogy Konstantinápolyt hatalmába kerítse. Ezen nagy összeütközésnél Ausztria-Magyarország semleges állaspontra nem helyezkedhetik. Számolnia kell azon következményekkel, melyek a keleti alakulásokból erednek és melyek őt a legközelebbről érintik. Hogy ezen válságos körülmények között fog-e találni őszinte támaszt más hatalmaknál, ezt előre senki sem mondhatja. Mert a politikai ígéretek csak alfélé tervezgetések, melyekre építeni nem lehet, mint ezt a legújabban leleplezett hármas szövetség is mutatta. Goluchowszkyt Berlinben tüntető szívességgel fogadták Muravieff körútja előtt, de a nagyhatalmak jóindulata csak addig tart, ameddig ez érdekükben áll. A jelenlegi helyzet szerint Németország Ausztriával szoros érdekszövetségben mérlegeli a forrongó keleti kérdést. A konkurrencia és szabadság. (J ' Az igazi konkurrencia napjai vannak most. Ebben a farsangi szép időben mindenki konkurál és konkurrenciát csinál. A lányok, hogy fejkötő alá kerüljenek, igazi farsangi hajtó vadászatot tartanak : férfiak hasonlóképpen, és minél nagyobb valahol a »haben« rovat, annál több a pályázó, a konkurrens. És amit egy fényesen parketirozott s »ez alkalomra pazar fénynyel és diszszel ekesitett« bálteremben látunk, ugyanazt látjuk mindennap mindenfelé. Ha végig nézzük bármely városnak lótofutó embereit mik azok? Konkurrensek. Ha kezünkbe veszszük az újságokat és végig nézzük utolsó lapjaikat, kikről szól ott az ének? A konkurrensekről, kik egymás szájából elhuzogatják a kenyeret. Még az Icig z^idó is szidja Áron sógorát sokszor, miért? mert konkurrense. Hátha egy pap szidni kezd egy pártot, melyben katholikus papok vannak, miért teszi azt ? Azért, mert azt hiszi, hogy ezek konkurrensek. Szóval konkurrencia itt, konkurrencia ott, konkurrencia mindenütt. Az emberek formális haj tó-vadászatot tartanak egymás ellen, és melyik fél lesz a győztes ? Nem az, amelynél van a becsületes munka és szorgalom, hanem a melynek részén van a raffineria, furfang, üzleti ügyesség, vállalkozó szellem. A legtöbb iparosunkat a konkurrencia teszi tönkre, kiütik őt a nyeregbői akár azt a bátortalan, szemérmes és becsületes szerelmest, mert mindenhová későn érkezik, a svindlerek, a vállalkozó szellemek megelőzik őt. Midőn látjuk, hogy nap-nap után tűnik eí egyikmásik iparosnak cégtáblája, hogy zárják be hivatalosan és nem hivatalosan üzlete, műhelye ajtaját, mindannyiszor eszünkbe jut a konkurrencia, mely végig rohanván az országokon, mint a kaszás úgy vagdossa le áldozatainak fejeit. A madár szabadság, melyet ez iparos osztálynak, az uralkodó »szabadsag« rendszere juttatott, megteremtette az önzésen alapuló konkurrenciát. melynél fogva mindenki, mások érdekeinek föláldozásával, törtet a haszon után. nem válogatván meg az eszközöket. Küzdelem keletkezett, egy pusztító harc, melyben a szellemi erőt és ügyességet leverik a furfang és csalás, a kiszámított gonoszság diadalt arat a becsületesség felett. Ime mily boldog állapotok! Teljes szabadság! Az emberek azt hitték, hogy a korlátlan szabadság megteremtésével, megteremtik az emberi boldogság arany korszakát, és helyette létrehozták a teljes szolgaságot. A politikai szabadság helyett létrejött a zsarnokság, mert minél nagyobb a politikai szabadság, annál könnyebben és gyorsabban jutnak polcokra a legveszedelmesebb stréberek, akik csak saját érdekeiket hajszolják és nem a közjót. Oly eszközökkel küzdenek, amelyektől a becsületes ós a nép javát szivén viselő politikus visszaborzad. Fölhasználják az ámítás és csalás minden eszközét, a hizelgést, megvesztegetést és az erőszakot is. Ily eszközökkel nem csoda, ha leverik a becsületes pártok vezérférfiait, s megteremtik a stréberek Összegyártott többségét, mely egész tyrannusok módjára kormányoz. Ugyan kérdem, van-e olyan ember, aki azt hiszi, hogy minálunk Magyarországban politikai szabadság uralkodik ? Nem hiszem, és ha volna is, akkor kénytelen volnék itélő képességét, sőt nem csak azt, hanem az eszét is kétségbe vonni. Valamint pedig a politikai pribékek a korlátlan szabadság jelszava alatt a polgárok millióit fosztják meg jogaiktól, épen úgy a korlátlan kereskedelmi, ipari és közgazdagsági szabadság kiszolgáltatja a népek millióit, néhány lelkiismeretlen ember kezébe. A korlátlan ipari és kereskedelmi szabadság, a mint az már a természetében rejlik, minden eszközt megengedhetőnek tart. Csak arra kell ügyelni, hogy a büntető törvénykönyv paragrafusaiba ütköző dolgot ne kövessünk el, nyíltan lopni és rabolni nem szabad, de »ügyesen«, »szellemesen« tudni elsimítani az üzleti differenciákat, »sikerült« spekulációkkal rövid idő alatt nagy vagyonra szert tenni, nemcsak hogy szabad, de még dicső dolog is. Ily körülmények között nem csoda, hogy a becsületes ós lelkiismeretes emberek buknak, és a leglelkiismeretlenebbek pedig zöld ágra vergődnek, mert értik a módját, hogyan kell szemtelenül az árakat lenyomni, szemérmetlenül a munkások bérét ezen lebuj asztalánál ültek, szelíden közeledtek feléjök, azután, megálltak a küszöbön s nem mertek előbbre lépni. — Adta koldusgyerekei, kiáltott egy durva hang, nem kaptok semmit, kotródjatok. A gazda az apró teremtésekhez közeledett, a kik már reszkettek; mikor meglátta tiszta ruhajókat és takaros csinos fejecskéjüket, azt gondolta, hogy eltévedtek s kézen fogva őket, a helyiség közepére vitte s megkérdezte, mit akarnak. Emil két barátja zokogni kezdett. De ö maga visszagondolt anyjának elbeszéléseire s ügy vélte, hogy eljött a perc. melyben szólhat a jó Istenről. Sapkáját kezében tartva gyönge és édes hangján, mely úgy csengett mint valami ezüstcsengő, igy szólt: »Bocsánat, Uram, azt mondták nekünk, hogy önök vadak, s mi eljöttünk, hogy megtérítsük önöket!« Ezekre a szavakra a részegekkel telt szobában vad röhögés sőt néhány haragos szó is hangzott föl. Körülállták a gyermekeket, egyikök pedig arcul ütötte Emilt. A szegény picike félig kábultan földre esett: mikor szóhoz jutott, kis pajtásainak igy szólt: — Mondjátok meg anyámnak, hogy a vadak megöltek s hogy vértanú vagyok. Ezen szavak megillettek egy a többinél kevésbbé vad munkást; magával vitte a gyermekeket s miután kitudakolta lakásukat, hazáig kisérte őket. A fiatal hithirdetők szülei halálos félelmet állottak ki. Minden kutatás sikertelen maradt. Emil anyja, ki fiának távozta után kevés időre visszaérkezett, félörült volt fájdalmában. Házuk küszöbéről szerte-szét nézegetett, sirt és egyre csak fiát hívogatta. S ime hirtelenül érkezni látta őt. Feje be volt kötözve s egy munkás hozta a kedves trio másik két tagjával. Súlyosan sebesültnek gondolta, karjaira vette és csókjaival elhalmozta. Azután megkérdezte, ki bántotta, mert feje egészen dagadt és szemei vörösek voltak. — Óh anyám, a vadak sebeztek meg, mert beszéltem nekik a jó Istenről. A boldog anya megköszönte a munkásnak, hogy fiát haza hozta s a szegény elzüllött megígérte, hogy nem felejti el a leckét, a melyet az öt éves gyermektől kapott. * Husz évvel a történtek után több fiatal hithirdető szállt hajóra Marseille-ban, hogy elutazzék a messze Kelet missióiba. Egyiküket apja s anyja utolsó búcsúszóra a hajóig kisérte. Az indulást jelző utolsó csengetésnél a hithirdető anyja és apja karjaiba vetette magát . . . azután válniok kellett. Mikor a hatalmas tengeri hajó elsiklott a világító torony mellett s a nyílt tenger felé törtetett, végső hangot kapott felé a szél. A zokogó szó ez volt: Emilé, Isten veled! A kis hithirdető Ghinába ment. Mikor anyja a lelkek szeretetére tanította, már akkor Istennek ajándékozta; az ő feszületét vitte magával a fiú, azt a fa keresztet, melyet egykor megmutatott a civilizált vadaknak. Asszonyom, e keresztet küldöm Önnek, mely az Öné. Ennek a keresztnek látása sírásra fogja Önt késztetni, mert anya; de mégis áldani fogja Istent, mert tudom, hogy keresztény, Emil mondta nekem haldokolva. Emil az Ön fia. nekem testvérem volt. Mint Ön, én is megsirattam ; együtt adjunk érette hálát a hithirdetők és vértanúk Istenének. Emil, mint tudja, Istenért való halálért égett : csak Ö volt a kiért vérét ontotta. Mennyire szerette a lelkeket! Ön megfogja érteni e szeretetet, hiszen Önt is elhagyta a lelkekért. Fiát s az én testvéremet nyájának közepette, az oltárnál, a hol épen a szeplőtelen bárányt akarta bemutatni, fogták el. Fölszólították, 'hogy tagadja meg Jézus Krisztust. Mosolygott és hóhéraiért imádkozott. Börtönében láttam őt: a vértanúság öröme egészen elkábította szivét és különben is oly szende megjelenésének oly ragyogást kölcsönzött, hogy emléke az apostolság kinjai és szenvedései között mindig támaszom lesz. Szólott nekem Önről s édes atyjáról; átadta nekem e keresztet, hogy juttassam Önhöz. Halála után megáztattam vérében, abban a vérben, a melyet Öntől kapott, a mint öntől kapta a hitet is, a mely kereszténynyé s a buzgalmat, mely apostollá tesz. Mivel nem ismertek ezen kerületben, a melybe épen Emil elfogatásának előestéjén érkeztem meg, mellette maradhattam egészen haláláig. Mikor a hóhér bárdját fölemelte, a vértanú mosolyogva tekintett Ég felé ... egy csapás adta meg neki a koronát. Zubriczky Aladár.