ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-12-12 / 50. szám

rányi miniszter úr alakithatna ily helyeken földvagy szőlő-müvelési kolóniákat; hivatalnoki vagy bürokratikus szerkezet nélkül rábízhatná az ily telepet a trappistákra. Azok az ő fapapucsaikban, kenyér és szalonna és bableves mellett oktatnák a csavargó népet. Példájukkal rávinnék a csendes, munkás életre. Az élv-hajhászat mételyes befolyása alatt végleges szegénységre jutott földönfutókat nemesebb gondolatok és érzelmek beoltása által ismét eltöltenek a munka s a föld szeretetével. Kár, hogy az exotikus példának, melyről csak beszélni és mesélni hallunk, de amiből semmit sem látunk, nincs az a vonzó hatalma; kár kiváltkép az. hogy egy szomszéd nagyközség nagylelkű urát megakadályozta a Magyarországot boldogító s még nem egészen boldogult Tisza-kormány ilyen földmivelesi trappista-telep alakításában g-hegy meszes lejtőin, hol most már szintén szőlőt kezdenek ültetni. A régi barátok igy nevelték és szelídítették a népet s tették lakhatóvá Európát, mint a hogy a trappisták jelenleg nevelik a csavargókat tisztes, munkás emberekké s teszik termékenynyé a sok munkát igénylő, de kevés hasznot hozó földterületeket. Volt, van s lesz Esztergomban még szó egy létesítendő sör-gyárról; no hát azt is létesítenek ugyancsak a trappisták azon a telepen; s bizonyára leversenyezné főztük a bátorkeszi sörnek nevezett terméket; de még más munkát, más ipari vállalatot is meghonosítanának könnyű szerrel. A város pedig dús jövedelmet húzna a velük kötött szerződésből s egész vidékek egyptomi csapása enyhülne, értem a csavargók tatárjárását. Jakabunk a Mikulás után. — Eredeti tudósítás. — Budapest, december 10. Ennyi levelet még soha életemben nem kaptam, mint ezen a héten. És tetszik tudni, minek köszönhetem ezt? A múltkori álmomnak, melyet az előző számban leírtam volt. Magából Esztergomból kaptam egy csomó levelet. Ha közlök belőlük néhányat, úgy reám is foghatják majd, mint egykor Bánffyra, a levéltitok megsértését, amelyért ő keményen meglakolt, a mennyiben az összes hazai bíróságok fölmentették, de hát a nekem szóló levelek oly közérdekűek, hogy azokat publikálni, nemcsak hogy nem illetlen, hanem nagyon is közhasznú dolognak tartom. Engedje meg a tisztelt olvasó közönség, hogy egynehány ilyen levelet közöljek. Lássunk először egy-két esztergomi levelet. »Kedves Jakab Ur!« — így szól az egyik. — Esztergomban nagy az apprebenzió amiatt, hogy a Mikulás nem ajándékozta meg az összes városi és megyei tisztviselőket. Ha ön igazságos ember lenne, űgy leirta volna az egész álmot, mert lehetetlen, hogy a Mikulás például a jegyző urakat, vagy pláne az erdőmester urat, akinek védőszentje, meg nem ajándékozta volna. E szerint vagy ne álmodjék, vagy ha álmodik, álmodjék okosan. Tisztelettel a mellőzött tisztviselők.* Már most kérem tessék mindenkinek kedvében járni. Ezek az urak azt hiszik, hogy én is ráérek egész nap álmodni. Hja ilyen ritka szerencse nem mindenkinek jut osztályrészül. Ennél sokkal érdekesebb . volt a következő levél. Gyengéd női kezek írása s igy érthető

: mily figyelemmel olvastam. A kis ábrándozó bimbó ezeket irja: >Aranyos Jakab bácsi! Kis baba koromban nagyon féltem a Mikulástői, de most, mióta a polgárit elvégeztem, nem tartok tőle, sőt ismerek egy nagyon kedves szép Miklóst, a ki nekem — de ezt másnak nem mondom meg — ideálom. Lapjukat szorgalmasan olvasom, s ott azt láttam, hogy maga, aranyos Jakab bácsi, i«en jó viszonyban van a Mikulással. Nagyon szépen kérem, ha még egyszer álmodik a Mikulással, kérdezze meg tőle, vájjon mikor megyek férjhez? milyen lesz a férjem ? fiatal-e vagy vén ? szőke-e vagy barna ? Mert ezt szeretné tudni — a Lollacska.« »U. i. Beszélje rá Jakab bácsi a Mikulást, hogy ne csak babákat, de vőlegényeket is osztogasson. Lolla.« A levélre rögtön válaszoltam. »Aranyos Lollácska ! A Mikulás bácsi nem osztogat vőlegényeket, hanem ha ilyenre szeretne szert tenni, úgy forduljon a Luca nénihez, a tisztes korú hajadon leányok védőjéhez. E tekintetben mi férfiak járatlanok vagyunk, sőt a férjes asszonyok sem szolgálhatnak tanácscsal, de ha okvetlenül férjhez szeretne menni, úgy kérjen tanácsot egy hoppon maradt szende leányzótól, s annak a jövendölése bevág, akár a száz esztendős jövendömondöé. Tisztelettel a Jakab.« Legjobban pedig csodálkoztam azon, hogy számos egyházi férfiú fordult hozzám. Leveleiknek tartalmát röviden a következőkben foglalhatom össze: »Jakab Ur ! Az ön állítása szerint a Mikulás egy csomó infulát hordott : ez annak a jele, hogy sok az üresedés. Mondja csak, nem kacsintgat mondván neki : »no most beszéljünk mi, együtt, nem kalapács, fúró és gőzről, hanem arról, hányadán állsz Isten előtt ?« A trappista barátokról tudjuk, hogy midőn ők mezei vagy más munkát végeznek, a munkavezető időnként tenyerébe csap, és e jelre a trappisták egy pillanatra abba hagyják a munkát, és Istenre gondolnak, nehogy a munka elszórakoztassa őket, és pár pillanatra is megfeledkezzenek az Istenről. Ime! a munkás képe! Hat nap dolgozik akkor tenyerébe csap az egyház, megkondul a templom harangja, és hívja a hivöt. A gép zakatolása helyett megszólal az orgona ; gőz helyett a tömjén, az eszközök csattogása helyett az oltár csengetyű és a munkás érzi hogy ember, Isten képére teremtett lény! A lelki munkavezetője elmondja: hogy nemcsak kenyérből él az ember; elmondja, hogy Isten előtt az a szurtos, maszatos munkás ép annyi, mint a király ; elmondja, hogy van Istene a munkásnak is és neki is van joga a mennyországhoz. És mivé lesz a munkás, ha ünnepe nincs? Lássuk; de előbb menjünk vissza azokba a régi jő időkbe, és hozzunk elő valamit a lomtárból, a mit a mostani nemzedék úgy édeskésen megmosolyog és azt mondja: *nem kérek belole« ez a valami, a régi céhrendszer. Az új nemzedék a céhrendszerben egy régi elmohosodott bubust Iát. Pedig kár! az a mumus csak ijesztett, de a mostani dicső iparszabadság öl. A céhrendszer senki kezéből ki nem vette a kenyeret, de megadta és biztosította azt; de az iparszabadság sokakat tett koldussá. Nem akarom én a céhrendszer egyes árnyoldalait védeni, csak azt mondom, hogy jó lett volna azt csak megjavítani, de nem megölni, mert ha a céhrendszernek 1000 hibája volt is, egy nagy előnye volt mégis, lehetőleg megvédte a munkást a vallástalanság és erkölcstelenedéstől, és garantirozta a becsületes munkát, és lehetetlenné tette a szédelgést. Érdeme az volt, hogy volt benne keresztény szellem és ezt fentartotta az iparosban és biztosította emberi jogait. Mig jobbat nem tudunk helyette felállítani, ne nevessük ki, mert sokakat boldoggá tett az által, hogy nem engedte boldogtalanokká lenni. Mit látunk ma nap ? Azt, hogy senki szót fogadni nem akar. Most már az inas úr, a segéd még nagyobb úr ! a mester pedig legnagyobb úr, mert elcsapja mind a kettőt, a vége pedig egy stereotype »ich bin ein armer Reisender.« Abban a régi korban, midőn a mesterlegény saját külön vonatján utazott, csak amúgy tréfából tért be valahová egy »meleg kanalra«, de most ez már a gsefthez tartozik. Honnan van ez ? nézzük meg. Itt most az a kérdés, hogy csekély vagy nagy fizetése van-e a munkásnak manap vagy nem ? Erre ugyan lehet mellette és ellene felelni; mert vannak munkák, melyeket jól fizetnek s vannak, melyeket aránylag a fáradsághoz képest rosszul fizetnek. Egy dolog mégis áll, hogy takarékosság mellett a munkásnak igen szépen lehetne megélni; de hát az a nagy szó »takarékosság« olyan valami, a melyet mindenki saját szája ize szerint magyaráz. Lám régente milyen volt a legény fizetése ? Boldogult édes atyám beszélte, hogy midőn ő szabó felém valamelyik stallum ? Máskor ha álmodik, ne ébredjen fel olyan korán. Infulandi és Canonizandi.« Furcsa kívánság és kérés, hát hisz nem vagyok én próféta; hanem azért valamennyinek levelére feleltem biztatólag és biztosítottam őket magas pártfogásomról. Lapunk munkatársai pedig kérdik levelükben: »Jakab ur, találja ki, mit hozott a Mikulás ?« No erre ugyan könnyű megfelelni, de ezt nem árulom el, mert a közönség amúgy sem hinné el. Legtöbben pedig folyton-folyvást zaklatnak álmaikkal s irják, hogy mit álmodtak; én pedig mondjam meg nekik, milyen számú osztálysorsjegyet vegyenek. Ezt annak köszönhetem, hogy a mult számban elárultam volt, hogy az uj osztálysorsjátékhoz alkalmazott álmoskönyvet szerkesztek. Hát hiszen megmondom én a számot, hanem tessék az uj és nem a régi álmoskönyv szerint álmodni. Igy például a régi álmoskönyv szerint: pappal álmodni, jó egészséget jelent, tedd I be a lutriba saját korodat (43), a papnak korát (58), és a napot, amelyen álmodol (23). Tessék, ez biztos nyereség volt. Máma már nem szabad igy álmodni. Hanem az én álmoskönyvem szerint 11.520 pappal álmodni, ennyit egyszerre egy templomban, egy oltárnál misézni látni, annyit tesz, hogy vedd meg a 11.520. számú sorsjegyet és nyersz legalább is kétezerötszáz forintot. Ha ilyenféle álmai lesznek a mélyen tisztelt olvasóközönségnek, a mi nem lehetetlenség, úgy szives felvilágosítással szolgálok és megírom az osztályI sorsjegyek számát, meg azt is, hogy kinél I kaphatók. Legkiváncsibb volt azonban lapunk munkatársa, a »Szúró Töviske«. a ki azt kérdezte : 'Jakab bácsi, mondja csak, hát Budapesten is van olyan Mikulás, mint itt Esztergomban ? aztán mit szokott ott hozni ? magának mit hozott ? stb. Van bizony lelkecském ott is. És mivel tán mások sem veszik rossz néven, hát elmondom a pesti Mikulást is. Éppen ma egy hete hivatalosak voltunk valamennyien a Lloydba, este 7 órára. Bemegyek és nézem. Hát ott vannak az összes apponyisták, kossuthisták, ugronisták, és az egész szabadelvűpárt. (A néppártiaknak tilos a bemenet, mert azok katholikusok, a Lloyd-épület pedig orthodox, abba tréfit bevinni tilos.) Pártok szerint csoportosultak és helyet foglaltak. Csodálkoztam, hogy Bánffy kegyelmes ur, a ki e napra fontos politikai enunciaciókat helyelegény nyé lett, egy heti bére 5 sain garas, azaz 10 kr. volt; és mégis úgymond (az akkori idő szokása szerint) tudott szerezni ezüst gombos magyar ruhát. Ismét a céh segített! Akkor a legény, inas és majszter egy család volt, egy asztalnál evett, jóllakott; most legnagyobb részt darabszámra dolgozván, a mester nem törődik vele, hogy hol alszik, mit eszik, korcsmából él! Hja pedig korcsmában takarékoskodni de nehéz ! Egyik eszik jó szagú pörköltet, iszik hozzá egy kortyot »Va litert* a másik meg érje be egy kis pajslival és egy korsó ökörborral, az nem megy. Vagy ha egész hétig soványul nyelt, jő a szombat est, a vasárnap, a blau hétfő mindig korcsmában, pajtyik között ! hány tud itt megállani lábán ; hát egy kis csendes és néha hosszú — még — de nem mondom meg hogy mi! biz ez megeszik hat olyan jövedelmet is mint van ! A jelenlegi fizetések tisztességesek, ha néha nem is állanak arányban egészen a munkával, de minden egyszerre nem lehet. Visszatérek újra a paraszt emberre ! Ez vagy a maga földjét műveli, vagy másét napszámba ; és korántsem keres annyit mint a mesterlegény, és családja is, adója is van és . . . nem koldul ! Mi ez ? A paraszt ember munkáján van Isten áldása, ez megszaporítja kis gabonáját, kenyerét; a munkás nagy bére pedig elolvad nyom nélkül mint a hó a kályhán. Uraim! Isten áldásán fordul meg minden ! De hallgassuk az egyházi éneket a mit mond »ita nos visita, sicut te colimus* »ugy áldj meg minket, a mint téged tisztelünk.* (Vége köv.) Poliákovics Ignác.