ESZTERGOM II. évfolyam 1897
1897-11-21 / 47. szám
senyezhet. Hisz a gyermek szive, lelke tehetségeinek összes állaga, képletes hasonlatossággal élve, a termő talaj, melyben a tanitó végzi a jó gazda teendőit; ö annak a talajnak munkálója, veteményezője, s ki kételkedhetnék azon, hogy az ő kezében nemcsak egy gyermekélet, hanem egy generáció, egy nagy nemzetcsalád zsenge sarjadékának jövője van letéve ! S vájjon kinek ne állna érdekében egy oly tanitói karnak képzését minden áron elömozditani, melynek tagjai homlokán a keserves megélhetési viszonyok és gondok szántották meg mély barázdáit? Ki tudhatná azt megmondani, hogy e főegyházmegye területén hány ifjú nem lépett a tanitói pályára csak azért, mert kiképeztetését családjára nehezülő mostoha anyagi viszonyok nem engedték. Azt meg a tanitók önmagukról tudják, hogy hányan vannak közülük, kik a legszentebb hivatás fényében tündöklő pályát egyedül csak azért tartják nehéznek, mert anyagilag védtelenek a testet és lelket fárasztó munka után a megélhetés súlyos gondjai ellenében. A mai alakuló közgyűlés hivatva van összegyűjteni a város polgárait, hogy vállvetetten a tanférfiakkal, létet adjanak egy oly forrásnak, melyben a tanitói pályára lépő szegény de hivatással telt ifjúnak kiképeztetése lehetővé tétessék; létet adjanak egy oly alapnak, melyen egykor a kezdet nehézségeit legyőzve: épülhessen fel a tanitók háza. Ezek után engedtessék meg nekünk anyagilag ha szegény is, de reményekben gazdag tanítóknak, hogy a segélyegyesület létrehozásán működő közgyűlés minden egyes tagját szivünk mélyéből üdvözöljük, üdvözletünk kapcsán azon óhajunknak adjunk kifejezést, vajha megértve a kor irányát, ugy a mostani, mint a jövő tanítóját családtagul tekintve, általuk és velük elérhessük azon célt, mely a magyar nemzeti és hitvallásos iskola alapelveiben van elvetve. De egyúttal az elismerés koszorúja övezze azok homlokát is, kik leszámolva az esélyekkel, magasratörő lelkesedéssel és vasakarattal léptek a kezdeményezés tövises terére a legszentebb cél érdekében. Előre, Isten nevében ! Egy tanférfiu. HIREK. * A hercegprimás karácsonyi adományai. Kegyeletes és hagyományos szokásához híven, Ő Eminenciája a biboros-hercegprimás ez idén se feledkezett meg esztergomi pártfogoltjairól, akikhez a következő jótékony adományt juttatta. A katholikus legényegylet házalapja javára 200, a vizivárosi nőnevelő árváinak 200, a Szent Anna A mire te azt válaszoltad: — Én is ugy hiszem és azt tartom, hogy minden más hang csak háborgatná az édes éjjeli békét — mintha ez a mi csengetyünk valami dallamos bölcsődalt zengene, mely az egész vidéket álomba ringatja, minő harmonikusan illik bele az éji magányba, — oly lágyan cseng fel, hogy egy pehely se mozdul meg a hajló faágakon. Az uton egy útjelző meredt a légbe és egy hóeke hevert mellette a fehér puha hómezön. — Nini, minő hívogató kedves kis zúg, szólaltál fel. És micsoda furcsa hósipkája van ennek a kórónak, várj csak, hadd csapjam le a fejéről. És te gyorsan hólapdát hajítottál utána, de nem találtad el, hanem a lapda a. zöld fenyves sűrűjébe repült. A gyors mozgás következtében lebomlott a fejedre kötött kendő és te újra lesimítottad a hajadat. — Szeretsz, babám ? kérdeztem, amint kezemben tartottam sötét szőrme sipkádat és kipirult arcodba néztem. — Szeretlek, feleltél és erre mindaketten , nevettünk. Hanem te mégis ellágyultál és csókra j pyujtottad arcodat. — Oh igen, végtelenül szeretlek . . . Hisz tudod vagy kételkedel benne? — Nem, nem kételkedem benne, de szeretném, ha mindig újra meg újra ismételnéd. Aztán megint a természetről kezdtünk beszélgetni. — Mondd, édes, mi tetszik neked jobban, a tiszta világos holdfény, mint az előbb, vagy az elfátyolozott ezüstös világosság? zárda árváinak 200, a szent Vince és szent Erzsébet egyletnek 50—50, a szentgyörgymezei kórház szegényeinek 200, apácáinak 50, a kath. legényegyesületnek 50 forintot, összesen 900 frtot. * Erzsébet napját ülte a város f. hó 19-én. O Felsége, a királyné tiszteletére a középületek zászlódiszt öltöttek. A szentegyházakban mindenütt ünnepi istentisztelet volt. A főszékesegyházban megjelentek a vármegye és város, valamint a katonai és polgári hivatalok vezetői. A városi plébánia templomban tartott ünnepi misén ott láttuk a város tisztikarát s a jó idő folytán mindenütt diszes ünneplő közönséget. Városunk Erzsébetjei e napon természetesen számtalan gratulációt kaptak. * Az uj püspök és a pécsi Kath. Kör. Hetyey Samu újonnan kinevezett pécsi megyéspüspökhöz az ottani Katholikus Kör üdvözlő iratot intézett. A püspök, ki egyúttal fővédnöke a Körnek, a következő sorokban válaszolt az üdvözlő iratra : Nagyságos és főtisztelendő Hanny Gábor úrnak, kanonok, a Katholikus Kör alelnöke Pécs. A pécsi Katholikus Körnek szives üdvözlése jól eső örömmel töltötte el lelkemet. Az őszinte szeretet és ragaszkodásnak Nagyságod által tolmácsolt érzelmeiben a Kath. Kör tagjainak hithüségét és az Egyház szent ügye iránt való meleg érdeklődését látom megnyilatkozni. Adja Isten, hogy a pécsi Kath. Kör, vezéreltetve azon hittől, mely meggyőzi a világot, továbbra is áldásosán működjék a katholikus öntudat ébresztésén és megerősítésén. Fogadja Nagyságod és a mélyen tisztelt Kör forró köszönetemet. Buzgó imáikba ajánlottan kiváló jó indulattal maradok Esztergom, 1897. nov. 15-én. Hetyey Sámuel. legk. k. pécsi püspök. * Személyi hirek. Gróf Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspök szombaton este, mint a szeminárium vendége városunkban tartózkodott, s másnap reggel innen a zavari iskola felszentelésére utazott. — Hetyey Sámuel 1. k. kinevezett pécsi püspök csütörtökön tette le az esküt 0 felsége kezeibe. * A pécsiek Esztergomban. A pécsi egyházmegye küldöttsége, az új püspök üdvözletére az eddigi megállapodások szerint hétfőn, a reggeli gyorsvonattal indul el Pécsről Esztergomba. * A szent Erzsébet nőegylet közgyűlése csütörtök délután folyt le szépszámú közönség jelenlétében a »Fürdö« nagytermében, gróf Csáky Károly püspök elnöklete alatt. A gyűlés fénypontja tagadhatlanul a fényes elnöki beszéd- volt, melylyel a gróf-elnök a közgyűlést megnyitotta. Számos helyen zajos tetszés, éljen szakította félbe a beszédet, melyet olvasóink élvezésére lapunk mai tárcájában hozunk. * Hetyey Samn legkegyelmesebben kinevezett pécsi püspök Pécsre küldte volt iskolatársát, Lenk Sándort, az adriai biztosító társaság budapesti vezértitkárát, hogy ott a püspöki uradalomban és palotában szükséges intézkedésekről tájékozódjék. Lenk Sándor értesülésünk szerint értekezni fog az uradalmi tisztekkel is. Szerdán este érkezett Pécsre s a püspöki palotába szállott. Kíséretében odaérkezett egy szőnyegkereskedő, ki a püspöki palota termeit megtekintette a szükséges szőnyegek méreteinek fölvétele végett. * Hódolat a királynak. Az esztergomi érseki kisdedóvónő-képző intézet november hó 19-én, felséges királynénk névünnepén rótta le hódolatteljes háláját felséges Urunk és királyunk ama nagylelkű elhatározásáért, hogy nemzeti történelmünk nagyjainak szobrot emeltet. D. e. a növendékek sz. misét hallgattak, melyen a fel-, séges uralkodó párért imádkoztak. D. u. 1 / 2 4t órakor a következő ügyesen egybeállított programmal ünnepséget tartottak. 1. Magyar király-himnusz. Mihálovits Ödöntől. Előadja az énekkar. 2. Üdv a királynak ! Sassi Nagy Lajostól. Mondja: Winter Adél, II. oszt. növendék. 3. A királynéhoz, köl-' temény Peres Sándortól. Szavalja: Balek Mária, 1. oszt. növendék. 4. Dal Aegirhez. II. Vilmos német császártól. Énekli: Winter Adél, II. oszt, növendék. 5. Pázmány Péter élete. Előadja: Pres Cecilia, II. oszt. növendék. 6. Hunyady halála. Czuczor Gergelytől. Szavalja: Korcsok Emerencia, I. oszt. növendék. 7. Ima a hazáért. Erkel Ferenctől. Előadja az énekkar. 8. Szigetvárnál. Kemenes Ferenctől. Mondja: Iván Mária, I. oszt. növendék. Példaképek. Lehoczky Józseftől. Szavalja: Baksa Antónia, I. oszt. növ. 10. Ti szegény magyarok. Tinódy Sebestyéntől. Előadja az énekkar. 11. Tinódy Sebestyén emlékezete. Losonczy Lászlótól. Mondja: Vilcsek Jolán, II. oszt. növ. 12. Szózat. Egressy Bénitől. Előadja az énekkar. 13. Az igazgató beszéde. 14. Élőkép. A műsor befejeztével Számord Ignác, igazgató, lelkes beszédben ecsetelte a királyi elhatározás nagy nemzeti jelentőségét, főbb vonásokban jellemezte a magyar történelem kiváló alakjait, alkalmat véve sz. Gellértről és Pázmányról a vallásosságra, majd a hazaszeretetre lelkesíteni a növendékeket. Szép szavakban méltatta O Felségének a magyar nemzet iránt tanúsított atyai szeretetét, s ezzel kapcsolatban a király és királyné iránt való hódoló tiszteletre s ragaszkodásra buzditotta növendékeit. Az ünnepséget a haza nagyjait korhűen megjelenítő sikerült élőkép zárta be. — Szebb a táj, ha fellegfátyol borul a hoidfényre, a fák sötét árnyai ellágyulnak és én ugy érzem, mintha ez a csendes éj és ez a fátyolozott holdvilág ép nekünk volnának teremtve. — És ezek a fák itt az uton, ezek bizonyára tudják, hogy két boldog ember ül itt, hallod ? azt suttogják most halkan : Nini erre jönnek most . . . Nem hiszed ? — Persze, hogy ugy van. — Mondsza, édes. mikor kezdtél engem tulajdonképen szeretni ? — Mikor? Akkor, amikor te hegedültél és én kisértelek a zongorán. Emlékszel, akkor mondtad, hogy soha senki még nem kisérte annyi érzéssel a játékodat mint én? És te mióta szeretsz ? — Mióta először láttalak ; mióta először belenéztem szép, nagy, szelid barna szemeidbe. Most utolért bennünket a postás; csengő dala felhangzott az erdő csendjében és velünk nem is törődve, saját gyönyörűségére és az erdő fáinak örömére dalolt. És alig hangzott el dala, midőn már is egyet csettentett a nyelvével és más dalra gyújtott. Igy mult el egy negyedóra a másik után, a postás könnyű kis szánkája követett bennünket és a dal szünet nélkül ömlött ajkáról, majd búbánat szomorú rythmusai, majd kacagó víg dallamok fakadtak fel ajkain. A legközelebbi válaszutnál balra fordult és eltűnt aztán szemeink előtt. Még a távolból is felhangzott dala és amint eltűnt a sűrűségben, felsírt ajkain a nóta. Furcsa hangulat vett erőt rajtam. Ügy éreztem, mintha nem férj és feleség, hanem játszótársak volnánk, kik eltévedtek egyedül az elbűvölt erdőben. Nem tudom, a természet szűzies téli j tisztasága ébresztette-e bennem azt az érzést, vagy attól féltem, hogy újra elfog téged a honvágy. Lassan, észrevétlenül akartalak otthonodtól eltéríteni, hogy észre se vedd azt, miként uj életet kezdtél. Az erdő sűrűjéből kiérve, végre emberlakta vidékre értünk, eleintén csak kicsiny tanyák, később nagyobb épületek mellett siklott el a szán. Mindenütt mély csend, mert éjfél volt és rég álomra i tértek a tanyák lakói. Aztán befordultunk az én vidékemre, mindenütt kedves, ismerős helyek köszöntöttek. Lehunyt szemekkel ráismerni az ut minden kanyarulatára. Megneveztem a tereket mind, még a szánkónkat megugató kutya gazdáját is tudtam. Gyorsabb vágtatásra sarkaltam a lovat — már-már szemünkbe tűnt a templom, a plébánia, a befagyott tó tükre, melynek jégtakaróján végigsiklott a szán, a túlsó part felé — haza. — Látod, babám — ott — ott, ahol az erdő tisztása fehérlik. —• És itt van a tő, ennek a befagyott tónak a hullámain fogunk nyáron csolj nakázni, — oh mily régóta álmodom én erről, — I mily régóta remélem. — Van nekem egy uj szép vitorlás csolnakom. — Babám, miért vagy oly szói talán ? — Mondd, mire gondolsz most ? — Arra gondolok, hogy oly boldog vagyok, a minő ember csak lehet. — Hát még én! Minő kéjes gyönyör áradt el egész lelkemen, minő édes jövő álmában ringadozott a lelkem, midőn hozzátetted : — Jaj de szép ez a tó, és mennyivel szebb ; lesz még nyáron. Be jól fogom magamat itt í érezni.
