ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-10-30 / 44. szám

megtérését illetőleg, hogy ez eszme szolgálatára külön lapot is szerveztek »Revue Anglo-Romaine* cim alatt, mely széles elterjedésnek örvendett. E lap azonban a pápa szándékain túl ment, amennyiben az angol püspök-szentelések érvényét még akkor sem sürgette, midőn már Rómából a döntés kihirdetve lett. Ennek következtében a lap ellentétbe jutott a pápával, mi aztán bukását okozta. Ez esemény azonban nem csökkentette a francia katholikusokban az állandó érdeklődést az ügy iránt. Bár minden mozgalmaikon észrevehető az ismeretes francia kizárólagosság, mely az Istent, a lourdi Isten-anyát stb. csak a franciák tulajdonának tartja és más nemzeteket kizárni óhajt a vallási előnyökből, az angolokkal azonban teljes rokonszenvet mutatnak. Ennek oka pedig azon történelmi mult, mely az egyház fejlődését a két országban mintegy testvéri viszonyba hozta. Angliában nemrég ünnepelték sz. Ágostonnak, e nemzet apostolának jubileumát és Franciaországból az arlesi és autuni püspökök is megjelentek ez alkalomra. Eme látogatást viszonozta most Arlesben V

anghau bibornok, westminsteri érsek és egy beszédben világosan szem elé állította a két nemzet, katholikusainak az okokat, melyek miatt egymással rokonszenveznek. »A jó anglikán, vallásnak —• igy szólt a biboros — nem ismerik el a pápát Krisztus helytartójául és mégis sz. Ágostont saját vallásuk apostola gyanánt tisztelik. Mi katholikusok szintén a magunkénak tartjuk őt. Már most kinek van igaza ? E kérdésre a feleletet illetékesen a franciák adhatják.« És kifejtette aztán az angol nép egyháztörténelmét azon időtől kezdve, midőn sz. Ágoston a francia Arlesből kiindult az angolok megkeresztelésére. És azután az évszázadok hosszú sora alatt szüntelenül a legszívélyesebb viszony volt a két ország katholicizmusa között, egymást kölcsönösen támogatták, segítették. Midőn a XVI. század mozgalmai az angol alattvalók túlnyomó részét az egyháztól elszakították, a protestánssá lett állam kegyetlenül viselkedett a katholikusokkal szemben, főleg nem tűrt semmiféle katholikus tanintézetet. E rendelkezés által az angol katholicizmus teljesen megsemmisült volna, ha Franciország nagylelküleg nem fogadja iskoláiba az angolokat, kik ide jöttek katholikus szellemben tanulni. És ezek visszatérve megmentették otthon a vallást. A franciák ezen nemes magatartását siettek meghálálni az angolok a francia forradalom alatt, midőn minden hithű katholikus kénytelen volt az országból távozni. Ezek úgyszólván mindnyájan Angliába mentek, hol 1732—1789-ig 30—40 püspök és 10,200 áldozár tartózkodott egészen az alamizsnára utalva. Megható volt az a jószívűség, melyet az angol nép az anglikán püspökök buzdítására is, e száműzött papokkal és világi katholikusokkal éreztetett. A parlamentben és az anglikán templomokban fentartásukra összegyűjtött könyöradomány 11 millió frank összegnél többet tesz ki. E száműzött papok egész Angliában szétszórva éltek és szerény, kifogástalan egyéniségükkel azt eredményezték, hogy teljesen megszűnt azon ellenszenv és elfogultság, Smely eddig az angolokat a katholikus vallással szemben uralta. Ez időtől számitható a katholicizmus felé hajlás Angliában, mely sohasem szünetelt azóta. Midőn 1844-ben a jelenlegi pápa Belgiumban nunius volt, a mozgalom már olyan mérveket öltött, hogy éles szemével beláthatta a gyökeres változás közeledtét. Franciországban már ekkor igen virágzott azon ima-egyesület, melyet M. Olier a S. Sulpiceban alapított az angolok megtérítése érdekében. Ezért intézett jelenleg XIII. Leo külön brevét eme »sulpicianus «-okhoz. Különben Vanghau kardinális egyenesen kimondja, hogy az ugynevett országos áttérés nem értendő most. Egyesek jönnek vissza az egyházba, havonkint átlag 500—600-an minden társadalmi állásúak közöl. Vannak köztük papok és világiak, lordok és szegény emberek. Az akadályt csak a vegyes ház assá gok és a meg nem kereszteltek ijesztő nagy száma okozza, mert ezen elemek az erkölcsi erő kifejtését hátráltatják. Örvendetes azonban ama jelenség, hogy a megtérés ügyét nemcsak a katholikus papok, de az anglikán püspökök közöl is többen, főleg pedig a világi elem komolyan fölkarolta és igy XIII. Leo e világtörténelmi jelentőségű terve a legszebb reményekre jogosít. A párkányi vásár és a szabad ipar. Ritka az az esztergomi ember, a ki e héten nem ment volna át a párkányi vásárra. Hagyományos egy szokás ez. hisz a párkányi vásár hires három vármegyében. Én sem akartam kivételt képezni s ezért át is mentem, de mondhatom, hogy nem a legjobb hangulatban tértem Vissza, pedig sem a crgánypecsenyéből, sem a szokásos karcosból nem vettem be mértéken felül, hanem csak módjával. * Az ott eltöltött időt inkább tanulmányozásra fordítottam, melynek eredményéről a szabad ipar dicsőségére szándékom a következőkben röviden beszámolni. Nem volt ugyan szándékom bevásárlásokat eszközölni, de próba képen benéztem itt is ott is a sátrakba. Legélénkebb forgalom volt a ruha sátrak körül. A köznép sőt az »intelligencia* is ezek körül csoportosult leginkább. Az ékes feliratok : > Hallatlan olcsóság,« és a sátrak előtt gajdoló galiciaik sajátos hangsulyozásu kiabálása magára vonta figyelmemet. Ha annyian mennek befelé, miért nem én ? Bementem és kezdtem alkudozni, meg figyelemmel kisértem a vásáriókat. • Az egyik ruhát akart venni. A zsidó előmutat egyet. Mi az ára? kérdi, »Harminc forint* volt a válasz. »Öt forintot adok érte,* feleié a vevő. —• Azt hittem, hogy ebben a pillanatban a »becsületes « zsidó kereskedő kifelé röpíti e szemtelen vevőt, de nagyon csalódtam, mert alkudozni kezdenek. A zsidó rohamosan lefelé száll az árakkal, végre a vevő, ki utóbb csak tiz krajcárjával stájgerolt, 7 frt 20 krért megveszi az öltözet ruhát. Érdekelni kezdett a dolog s tovább figyeltem. Magam is kezdek alkudozni egy nadrágra. A »becsületes iparos* 8 frtra tartotta, végre 1 frt 50 kron akarja odaadni, de én erre már menekültem a sátorból, s ugy éreztem/'mintha hazám ezer meg ezer szabó iparosa azt kiáltotta volna felém: te is a mi és családjaink nyomorgatója akarsz lenni? A mint igy menekülök, megragad egy másik zsidó »iparos kereskedő :« »Tessek hozzámbesétálni, vannak szép prémes és belelt téli kabátjaim és bundáim, tessék venni, itt az alkalom.« Uram! mondom én — becsületes iparos ember ön ? — »A becsületben páromat ritkítom, nálam szabott árak vannak, nem ugy mint azoknál a zsidóknál,« pedig az orráról láttam, hogy atyái egykoron mannával meg fürjekkel táplálkoztak. Szemem rajt akad egy szép prémes kabáton. Gondolván, hogy itt szabott árak vannak, kérdem : »mi az ára?« »35 frt szabott ár,« feleié a becsületes iparos. —• »Ez mégis csak sok, mondám én.« »Hat mennyit tetszik adni ?« Azt hittem, hogy becsületesebb emberrel van dolgom s 15 frtot kínáltam neki. Sokáig szabadkozott s végre 15 frtért rám akarja sózni. De ekkor már künn voltam a sátron kivül, nem lévén téli kabátra szükségem. Kedvem lett volna a kereskedelmi- és iparkamarák elnökeit és tisztviselőit, sőt magát a miniszter urat is ide vezetni. Hadd lássák, hová jutott hazánkban a tisztességes ipar. És ezt a csalást, a kereskedelemnek ezen módját, ezt nevezik szabad iparnak, szabad kereskedelemnek. Szegény iparosaink, igazán sajnálatra méltó teremtmények. Tessék keresni olyan szabót, a ki egy nadrágot 1 frt 80 kron, egy férfi öltöző ruhát 8—10 frton, vagy egy prémmel bélelt téli kabátot képes 13—15 frton kiállítani. Ha talán a legócskább szövetet is veszi hozzá, akkor sem keres naponta többet 20—30 krnál. Ezt látja az ember a ruha raktáraknál, ugyanezt tapasztalja a cipő, fehérnemű és egyéb ipari raktáraknál. És mire vezethetjük vissza ezen hallatlan olcsóságot? Két okra. Az egyik a csalás ,és a hamis bukások. A másik pedig, a szegény munkásnép zsarolása, kiszipolyozása. Megkezdi első sorban a gyártulajdonos, ki szövő gyáraiban gyerekeket, asszonyokat 25 kr. napi bér mellett alkalmaz. Rabszolgává teszi az erőtlen gyermekek ezreit, megrontja az életerős együtt énekeltem a zsoltár utolsó szavait: Adj, Uram, boldog feltámadást ! Szúró-Töviske. A feltalált Jakab. Drága Jakabom ! Jákob atyánk ünneplő áldása száljon te reád ! juhj! hogy örül a lelkem afelett, hogy hosszú esztendő után reád akadtam. Maga Jákob apánk sem örült olyan nagyon, midőn megkapta a Lia mellé a szép Ráchelt Lábántói, mint én tégedet, mikor megtudtam, hogy hol vagy. Véletlenül a Goig rabbi, akharom mondani a plébánosnál geschöftbe voltam, mikor őtet kihívták és én vettem kezembe az „Esztergom" újságot és látok benne a te neved. Ábrahám opánkra néztem és kértem, hogy addig beszéljen a Jehovával, hogy ne lássa engem, hogy én antiszemit ójságot olvasok. Tudod bóratom én is már intelligens vagyok, az urak előtt neológ, de lelkemben orthodox leszek mindég, azért fülelve olvastam. De örültem neki, hogy te belőled oly hatalmas ember lett! Tudod Jákob, mikor együtt kiabáltunk a párkányi vásáron és én akkor egy mesüge gojim zsebében megtaláltam egy portmonét, amelyben megint megtaláltam egy pár ökör árát, és neked is adtam 5 florent belőle, és abból kezdett az én tátelében gesaftet és most én vagyok az úr. De persze te sokkal nagyobb úr vagy, pertu vagy miniszterrel, még az ablegát urakkal is, neked nyitva az ajtók fent, lent, alant. mind. Nekem is egyszer nyitva volt egy nagy úri ajtó, mikor kezdtem a geseft, de csak mikor az inas kidobott belőle. Gatt, micsoda idők most! te lettél nagy úr egész országban, de én is nagy úr vagyok itt nálunk a Hont megyében, de még csak leszek az urakkal pertu, már azt is Ígérték, most még csak a Jancsi kocsisomnak mondom meg úgy titokban a jegyző oraságnak, mikor hozza nekem egy váltócskát girolni valami megyei órnak. De azért megkaptam tübb helyen regálét és mérek természetes műbőrt, csak ha az orak vizsgálni járnak, viszem a kóser pincébe, csak mikor jó megitattam őket, akkor irnak protokolt. Csak kérlek, látogatnál meg, ha lesz itt nálunk megyei közgyölés és nagy ebéd a főispántól, akkor én is tréflit eszek, de otthon kimosom a számot karbolos vizzel. Gyere közgyűlésbe, látni fogsz, hogy én itt kedves vagyok. Az urak mind azt mondják: Goldman bóratom, a fiatalabb urak, akiknek mindenkor kell egy kis kártyapénz, csak Izsák bácsinak hivnak, a fiam Aladár lesz nemsokára megyei gyakornoknak, a Fani leányomnak minden úr korizál, és a mama Rebekának poszit adnak a kezére. Itt fogsz te hallani jeles liberal beszédeket, mig egy góji pap a kateligektől, aki van Visken és oly szépen mondta el a beszéd, mint valami, amint mellettem egy or mondta: Esthenésdemon. Mi itt streng liberal vagyunk, ütjük a néppártot és az ellenzéket még a szemerédi papot is, aki olyan vak lett az Ivánka oraságtól, hogy nem todja látni a mi igazi politikai capacitásunkat. Hadd el egy kicsit az újságokat, jer ide Hontba elviszlek vizitbe az én hintómon az első urakhoz. Legelőször Viskre, egy fáin goj emberhez, akinek megjött az esze, hogy ő is oda huz ahová mink, s már hallottam, hogy ő lesz az Ipoly folyó szabályozási bizottság elnöke

: és ha az ój bortörvény megjön, ő lesz a borellenörző, mert todod, hogy neki nagyon finom nyelve van. Most tübbet nem irok, de jöjj el kérlek hozzánk. Telegráfon todosits, hogy jösz, oda hivom az orakat mind és adok tiszteletedre neked egy banket a sági vendéglőben. Ott mindig finom publikum van, elengás társalgás, igazi modern beszédek. A Rebekám még éjjel is oldalba ütött, és kérdezte hogy nézel ki, én horogudtam, hogy felkeltet és csak az mondtam, hogy néz ki, úgy mint egy igazi Jakob, aki porfümös vagy igazán és nem zsidó szagú. Erre a Rebeka elszaladt és álmában monda: lieber Jakob, ebből láthatod, hogy alig várok itt Hontban. Pő ! a leovár! mint a Fani lányom mondja az óráknak. Vagyok örökké a tied, mintha most is gyerek volnék. Goldman Izsák.