ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-10-24 / 43. szám

az a liberális lap talán meg találjon szólni avagy megtámadni, mert ekkor ugyan vége volna a kanoniának vagy a püspökségnek, avagy Isten tudja micsodájának. Azért hát propter bonum pacis csak odadobjuk azt a néhány forintot a liberális Molochnak, csak nekünk hagyjon békét. Mit bánjuk mi, ha más papokat szidalmaz, rágalmaz, pellengérre állit, ferdit, hazudik, szóval rontja az állásnak, melynek mi is tagjai vagyunk, tekintélyét, csak a mi nevünk ne legyen ott. A bundát, ha nem éppen mi viseljük, miattunk üthetik. Most látom csak azonban, hogy egy kissé elkalandoztam a tárgytól. Hiszen nem erről akartam irni, hanem inkább a németek példáját akartam tartani papságunk és tanitóink szemei elé és buzdítani, hogy ők is vegyék ki részüket az újságírásból. Nem akarok közhelyekre hivatkozni, mint a minőt csináltak már a mainciak egykori hírneves püspökének, Kettelernek szavaiból, hogy ha szent Pál apostol ma élne, újságíróvá lenne, sem a szentírási > labia sacerdotum custodient scientiam*-ra, mert hiszen ez nem is a szó szoros értelmében vett tudomány, ámbár kétségkívül szellemi és müveit emberhez illő foglalkozás ; de csak annyit akarok megjegyezni, hogy ez bizony manap egy bizonyos és pedig előkelő neme, az egyház érdekében teljesített szolgálatnak. A katholikus lapoknak a híradás, a gyors tudósítás, az érdekesség szempontjából is kell versenyre kelniök a liberális egyházellenes lapokkal. Már most kérdem, ki láthatja el jobban különösen a vidéken a mi lapjainkat hírekkel, mint éppen a katholikus papság vagy a katholikus tanitók ? Tény, hogy sokszor mértföldekre utazhatunk a vidéken, mig a papon kivül egyetemi műveltséggel biró emberre akadunk. És azonkívül nincs az a vidék, ahol itt-ott valami közérdekű dolog elő nem fordulna. Hisz magánúton is értesülünk mindenféle ünnepélyekről, szent missziókról, gyűlésekről, egyesületek alakításáról, szerencsétlenségről stb. anélkül, hogy ezekről csak említés tétetnék az újságban. És miért ? Azért, mert azok, akik tudnának irni, irni nem akarnak és akik akarnának, nem tudnak irni. Már pedig kétséget nem szenved, hogy amint terjed a rosz a lapok utján, ugy terjed a jó is. A lelkészkedő papságnak egy része, ujabb időben tagadhatlanul sokat tett a hitélet emelésére. Minderről jó volna, ha szélesebb körben is szereznének tudomást. Egy-egy életrevaló eszme egyebütt is találna lelkes pártfogókra és terjesztőkre; csak tudomást kellene róla szerezniök. azon terhekkel együtt, melyek a házzal járnak, u. m. adófizetés, javítás, fentartás. A ház átalakítása csak nagyjában történt; egyre-másra nagyobb kiadások váltak szükségessé, hogy a kellő kényelmet élvezhessék a tanárok. Az udvarba vezető folyosó fából való volt. 1820ban márványnyal cserélték fel. A folyosó és kert istállója 2000 frtba került. A kerti ház, valamint a residentia tetőzete is időközben megújult. A kápolna csak 1830-ban nyert alkalmas helyiséget. A kertet folyton nagyobbították, majd az egyik majd a másik szomszédtól vásároltak egyes részleteket. Sajnos, hogy a szabadságharc idejében hamarjában túladtak a szép fekvésű, nagyterjedelmű kerten. Helyette utóbb a szigetben vett a rend egy nagyobb kertet, mely nem vetekedhetett a régi kerttel. A tanítás továbbra is az 1778-ban épült s a városház és megyeház közt elterülő tágas, egyemeletes gymnasiumban folyt, mely a város tulajdonát képezte: de egyúttal a város adta annak teljes felszerelését? Az épület teljesen megfelelt a követelményeknek. A gymnasium szervezete az új Ratio szerint megváltozott ugyan, a mennyiben öt osztály helyett hat osztály volt; de ez a változás már megtörtént, mikor a benedictinusok letelepedtek. Nincs is nyoma, hogy Esztergomban a város valamit adott volna az I. osztály tanításáért, a melynek tanárát előbb fizette. Takács Bernardin (1848-ben) azt jelentette Szt.-Mártonba, hogy itt a város annak fejében viseli az épület jó karban tartásának Ezzel azonban nem azt akarjuk mondani, hogy mi lapjainkat egyházi lapokká kívánjuk tenni. Ezt éppen nem; hisz azért sürgetjük, hogy papjaink minden említésre méltó és közérdekű eseményről írjanak tudósításokat. Ha honoráriumra számítanak: azt is megkapják, nem ugyan pengő pénzben, hanem a közönség hálájában és azon öntudatban, hogy a jó ügyet szolgálták. Annyit mindenesetre kapnak, mint az összes vidéki katholikus lapok szerkesztői és munkatársai, vagy amennyi nekünk jut, a szerkesztő úrral együtt, kik az egész éven át Írjuk s nem ollóval szerkesztjük e lapokat, mint azt a liberális lapok teszik lapjaikkal. Mi azonban örülünk, hogy az egyház ügyét szolgálhatjuk; szolgálhatjuk meggyőződésből, őszinte lelkesedéssel, önzetlenül. Ily munkára hívjuk fel a többieket is. Külföld. —cs.— Ezen év júniusától Amerikában is szervezve van a szociáldemokrácia, mely eddig ott alig volt ismeretes. A szociáldemokrácia eredetét Amerikában a vasúti munkásoknak köszönheti, kik az Egyesült-Államok területén nemrég ama nagy munkabeszüntetést rendezték, mely azonban a munkások legyőzésével végződött. Ekkor kezdtek komolyabban szervezkedni és a munkáskérdést politikai térre vitték át, miáltal természetszerűleg a szociáldemokratikus elveket tűzték ki iránytadókul. Vezérük Debs Jenő teljes szakértelemmel fogott a munkásprogram megállapításához. »Amerikai szociáldemokrácia« névvel egyesületet kezdett és szétküldött felhívásában azon elvet hangoztatja, hogy a gazdaság és műveltség egyedüli teremtője a testi vagy szellemi munka és csak annak van joga vagyonhoz, ki tényleg dolgozik. Célul tűzte ki az egyesület a tőkeuralom lerombolását az elhódítandó politikai hatalom segélyével. »Mi a jelenlegi barbár küzdelemnek véget akarunk vetni az által, hogy ismét a nemzet összesége számára foglaljuk le a termelés forrásait ugy a földművelés, mint az ipar terén. < Tehát az állami szociálismus eszméjét akarják megvalósítani, mely szerint a magán tulajdon nem bir jogosultsággal, hanem az ország minden jövedelem forrása államosítandó. Ez uj párt azért is érdemel figyelmet, mert nem idegen származásuakból, hanem túlnyomólag amerikaiakból áll. Voltak eddig is szociáldemokraták főleg Észak-Amerikában, de ezek majdnem kizárólag német nemzetiségűek levén, a benszülöttek előtt nem birt rokonszenvet kelteni mozgalmuk. Mig eme legújabban alakult párt az amerikai viszonyoknak és érzelmeknek megfelelő programmjával rohamos hódításokat tesz. Alapítottak már angol és német nyelvű pártlapokat és Debs kilátásba helyezte, hogy egy év leforgása alatt az terhét és az iskola teljes felszerelését. A valóságban csakugyan igy is volt; de nyoma nincs az okmányokban. A hat osztályú gymnasium 1849/50-ig állandóan és változatlanul megmaradt. Szent Antal kenyere. Jobb adni, mint kapni. A ki ad, nem veszt, de nyer. Ce qu'on mange, pourrit, ce qu'on donne, íleurit. A mit megeszünk, elrohad, a mit másnak adunk, virágot hajt. Ez a néhány szó — egész fejezet a keresztény élet mysteriumaiból. Első tekintetre bizarr, képtelen, a valósággal homlokegyenest ellenkező, — de gondosabb vizsgálat után igaz, édesen való. A nagy közönség csak oly hitetlenül rázza fejét ezen mysteriumok hallatára, mint a káté egy-két kérdésére, melyek gyermekkora emlékei közül néha-néha felütődnek. Neki az ilyen állitások elkésett viszhangok a középkor gyermeteg századaiból, mikor az ábrándos lelkek nemcsak a bölcsek kövét keresték jobb ügyre méltó buzgalommal, de holmi képtelen recipékkel az áhítat s szeretet lombikjaiban gyöngygyé akarták tenni a kavicsot, vagyonná az alamizsnát. Pedig ilyen eszményi törekvésű lélek Eszteregész Amerikában ugy országos, mint községi szervezettel fognak birni. Az európai szociáldemokrata lapok is mindnyájan komoly elismeréssel ismertetik e gyorsan növekvő mozgalmat és hangsúlyozzák, hogy ez tüzetesen amerikai szellemű szociáldemokrácia lesz. Épen e jellegénél fogva az elébb szerepelt munkásszövetségek, köztök a nagyhírű »munka lovagjai* is, egyszerre megszűntek és éz egyetlen pártba olvadtak. E munkásmozgalom kifejlődésére egészen sajátságos hatással lesz egy körülmény, mely Amerikában jelenleg létezik. Ugyanis a túlságos bevándorlás azt okozta, hogy a munkások száma túlságos nagyra emelkedett. Ennek következtében másfél milliónak soha sincs foglalkozása, ezeken kivül négy milliónak pedig csak időközönként akad munkája. E foglalkozás nélküliek aztán irigykednek azokra, kik kereshetnek és kérlelhetlen ellenségeik azoknak. Ezeket bevonni a munkásszövetségbe alig lehet, ha pedig kizárják, akkor csak növelik a gyűlöletet a párt iránt. E körülmény alaposan bénítja az amerikai munkáspárt fejlődését és a szilárd föllépést lehetetlenné teszi. A tőkepénz pedig a legnagyobb nyugalomban élhet, mig ez állapot virágzik, mert a munkások nak kezéből kiveszi egyetlen fegyverüket: a munkabeszüntetést. Ha akár ezer munkás áll ki a munkából, van helyettük millió éhező, kik mohó készséggel kínálkoznak. Ama másik terv pedig, hogy politikai működéssel változtatják meg a helyzetet, egyszerűen azért lehetetlen, mivel a »szabad« Amerikában a tőkepénzeseknek sikerült az állam berendezését akként alakítani, hogy a szegény embereknek, főleg a munkásoknak semmiféle politikai súlyuk sincs. Ezek még csak nem is remélhetik, hogy a rendes fejlődés utján valamikor képviselethez juthatnak a parlamentben és azért az ottani munkásviszonyok, ha tűrhetetlenekké fognak válni, okvetlenül a lázadásra viszik a tömeget. A basaharciak vasárnapja. Basaharc, 1897. okt. 16. Tekintetes szerkesztőség! Mivelhogy Basaharcon csomoszoljuk a vályogot s újságolvasásra idő a téglavetéstől nem kerül, azért hát nem is csuda, hogy hetek múlnak, mig az olyan magunkfajta szegény ember hirt vehet a világról. Mivel azonban jó emberek kezünkhöz juttatták az »Esztergom« egyik számát, kiokosodtunk belőle az iránt, hogy mégis csak van még könyörület egyikmásik úri emberben, aki szóvá teszi azt a basarabságot, melyben a szegény ember robotol Basaharcon mint a marha, s nincs vasárnapja, nincs pihenője, hacsak nem dől ki, vagy ha nem esik eső. Igaz, hogy azóta sem láttunk itt valami hatósági személyt, mely az ipari felügyeleti törvényt szorította volna s az éktelen rabszolgamunkát az gombán is akadt, a ki a szentgyörgymezei apácák árvaházában a, kápolnában akarja felállítani a maga alchimista konyháját, hogy ott fillérekből gyémántot égessen és kenyeret süssön. És ez a bűvészkonyha mindössze páduai sz. Antalnak szobrából s egy elébe helyezett perselyből fog állani. A szobrot a jövő hó első napján fogják fölszentelni s akkor az uj lombik elkezdi működését, a beléje dobott fillérek kavicsait gyémánttá változtatja s alól ontani fogja salakját, a puha kenyeret a szegények számára. A jótékonyság gyémántjai és sz. Antal kenyere ! A gondolat merész, szinte ábrándos, még előttünk is, a kik hiszünk. A ki pedig hit nélkül bolyong a világban, annak kész képtelenség — meg nem fejthető hieroglyph, redves és titokzatos runa, érthetetlen ékirat. Egyesek sz. Antalt fogják fölöslegesnek mondani, másokat a persely fogja visszariasztani, sokat mindkettő hidegen hagy. Ám mindez vissza nem riaszt, mert a gondolat remekszép. A jótékonyságnak ezen uj fajában a hit fog szép frigyre lépni a szeretettel. A hit, a mely meg van róla mélyen győződve, hogy non omnis moriar s hogy az ég boldog lakóit a szeretet kedves rózsaláncai fűzik a föld koldusaihoz — a sze-