ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-01-31 / 5. szám

IL évfolyam. Esztergom, 1897. január 31. 5. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 10 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉNYFY KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fő-út, Lencz-ház, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bélyegdij minden hirdetés, után 30 krajcár. Történeti alapok. Esztergom, január 29. Ma ott áll Magyarország, hogy a katholikus egyház az alkotmányból kitagadtatott, garanciáitól megfosztatott. Elesett az alkotmány, a közjog, a nemzeti élet a kath. egyháztól, s csak még egyet nem tudtak elvenni a szabadkömivesek: az apostoli királyságot. Megtépték, de nem tudták eltörölni. Megszűnt az apostoli nemzet, de nem szűnt még meg a király »apostoli« személye. Az alkotmány az egyház iránt való viszonyában megváltozván, ez az »apostoli« cim és jelleg egyúttal nincs többé az alkotmányhoz, hanem csakis a fejedelem személyéhez kötve. A fejedelem még katholikus, s marad az »apostoli« jog nála addig, mig törvényt nem hoznak, hogy az uralkodó is bármely felekezethez tartozhatik. A nemzet előtt a megbecsülhetetlen apostoli cimet és jogot az 1848-ki alkotmány szóval sem érinti, és mégis magához ragadta annak gyakorlatát. Van apostoli király, de nem volt s nem is lehet apostoli minisztérium. A leány és anya, az állam és egyház közötti frigy megszűnt, de nem szűnt meg a fiu és özvegy anya, a fejedelem és egyház között, mert az apostoli jogok személyesek. Követeljük tehát, hogy ez apostoli jog, mint személyes kiváltság gyakorlata a felelős parlamenti kormány kezéből kivétessék. Mi elfogadjuk az 1848-ki alkotmányt, de követeljük annak a vallás-ügyekre nézve revízióját. Revideálni akarjuk katholikusok az alkotmányt, hogy ami gyűlöletes, ami keresztény ellenes, ami elhirtelenkedés van benne, az kiigazittassék. Elmélkedjenek, gondolkozzanak a miniszterek és képviselők amint tudnak, szivósabb, kitartóbb ellenséggel soha sem fognak küzdeni, mint a kereszténység pártjával. A miniszterek azt kiáltják : gyötörjétek, törjétek, szidjátok, irtsátok. A miniszterek szatellesei megteszik, de a Szentlélek malasztja annál erősebb benne. És mikor szenved, akkor jön el triumfusa és visszaszerzi nemcsak saját szent jogait, de a nemzet történeti alapjának megőrzését is. Amik az élőfa gyökerei s ágai, a föld és levegő egymásra, azok a történeti alapok a nemzetekre nézve. Elfeledni a nemzetnek ősi hitét, hagyományait, alkotásait, erkölcseit, annyi mintha a földet lábai alatt majga ingatná meg. Sokszor emlegetik az emberek, a miniszterek épugy mint a kortesek a történeti alapokat

; de hogy mog is tartar k azokat, arról az uj alkotmányos korszak történet-irója egy jottát se fog tudni följegyezni. Antheasról azt beszéli a monda, hogy ellenének a földről föl kellett emelni, ha öt legyőzni akarta, mert mig lábai a földet érintek, legyözhetlen volt. A nemzettől is a történeti alapokat kell kiemelni, s összeroskad. Minden nemzetnek első történeti alapja a vallás, s csak ezután jönnek a föld, a közintézmények, a nemzeti szokások, hagyományok, a nyelv, a nemzeti öntudat, a haza történetének ismerete. Hogy a vallás revindikációja mily égető, elég nyivánvaló és érezzük mindennap. Hogy a földet mennyire őrizte meg a szabadkömivesség, bizonyitja a pusztuló gentry s az egykor virágzott nemzetségek birtokának zsidó kézre jutása. Mikor hallom, hogy egy magyar ur birtokát eladja, ugy érzem, mintha a haza földabroszából egy szép darabot vágnának le, mintha a magyar koronából egy drága követ venne ki az a vevő, kinek nemzeti géniusza az üzérkedés, mintha a magyar fajba szemita vért ojtanának, és mintha Satürnus regéjét látnám megvalósítva, amint a magyar jelene elnyeli a jövendőt, s az apák a fiuk és unokák jólét alapját ássák alá. Hogy a közintézmények milyen elfajultak, csak a kormányhatalom kicsapongására, a nemzeti jogok feladatára, közigazgatásunkra, a megoldatlan munkáskérdésre, köznevelésünkre, igazságszolgáltatásunkra, a pusztuló középosztályra, törvényhozásunk hiányaira kell rámutatnunk s mindent megértünk. Hogy a nemzeti szokásokat, történeti haovninánvoi-'a mint váltja fel a kozmopolita szellem, most, a millenniumkor láttuk, mikor kapkodtak, hogy miképen tegyék nemzetivé, élethüvé, történeti hüségüvé az ezeréves magyar államot az európai vendégek előtt. Ezeréves lét után elfejtették, hogy hát hogyan is nézett ki az előtt a magyar, milyen is volt a múltja? A magyar nemzeti műveltség diadalára már nem tudnak visszaemlékezni. A sok külföldieskedési vágy elmosta a nemzetie

s gondolkodást, s igy a nemzeti öntudatot is_ Ezen is, mint minden történeti alapunkon a paralisis progressiva rágódik. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. „Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat." — Titkári jelentés. — Mélyen tisztelt Közgyűlés! Társulatunk a lefolyt évben életének második évét töltötte be. Midőn a rám ruházott tisztemből kifolyólag működésünkről és a társulat állapotáról jelentést tenni szándékozom : önkénytelenül is visszagondolok azon fényes és magasztos ünnepségekre, melyeket hazánk ezeréves fennállásának emlékére az ország minden részében tartottak ; szemeim elé varázsolom azt a tündéri pompával vetekedő kiállítást, a mely oly emlékezetessé teszi előttünk az elmúlt évet. Ha szivesen időztünk a kiállítás különféle csarnokaiban; ha némi büszkeséggel jártattuk szemeinket a tudomány, művészet, ipar és kereskedelem bemutatott vívmányain; na jóleső örömöt éreztünk nemzetünk erején, haladásán, dicsőségén és sikerein : akkor kegyeletes áhitattal, a meghatottság bizonyos érzetével jártuk be és néztük végig azt a csoportot, mely az ezredévi kiállításnak különben is nagyszabású keretében a legkiválóbb helyet foglalta el; a mely nemcsak a haza fiainak szemében, hanem a külföld legtekintélyesebb tudósai előtt is teljes elismerést vivott ki magának. A régészeti és történelmi tárgyak csoportja volt ez! Körültekintő gonddal, páratlan szakértelemmel oly nagy mennyiségben voltak itt a legkülönfélébb korú és anyagú tárgyak okulásul közös szemlére kitéve : hogy a szem szinte elfáradt a nézésben, a lélek kimerült a bámulásban. Ki nézhette végig eme, a letűnt századokból fönmaradt, a mult dicsőségét vagy szenvedését hirdető g. üjteményeket. műkincseket, képeket, fegyvereket, ruhákat, mind megannyi ereklyéket anélkül, hogy a letűnt hősök kegyeletes emlékének felújításával föl nem idézte volna lelkében az ezredéves mult nagy tetteit, magasztos eseményeit, tanulságos szenvedéseinek megrázó jeleneteit? Kinek keblét ne hevitette volna közülünk az a tudat, hogy az ezer és ezer, értékesnél értékesebb tárgyak között ott díszelegtek oly kincsek is, a melyek szeretett városunk, Esztergom dicsőségét hirdették ? És kérdem: mutathattunk volna-e föl ilyen rendkivüli sikert, lehetett volna-e részünk ebben az örömben, ebben a szellemi élvezetben, ha nincsenek ugy a jelenben, mint a múltban, a közönséges lelkek fölött kimagasló, nemesen gondolkozó férfiak, a kik időt és költséget, fáradságot és áldozatot nem kiméivé össze nem gyűjtik, meg nem őrzik számunkra a mult idők megbecsülhetetlen tanúit ? Mélyen tisztelt Közgyűlés! Ha eddig akadtak is némelyek, a kik akár tudatlanságból; akár meggondolatlanságból szánakozó mosolylyal, kicsinyléssel, fitymálással szóltak egyes, előttük értéktelennek látszó ócskaságokról: el kell némulniok most, midőn ezeket az egyes, magukban véve sokszor jelentéktelennek látszó tárgyakat összehordva, együtt szemlélhették, amelyeken fölelevenül lelkünk előtt édes hazánk története. Ezek után hiszem, hogy nem fog akadni komolyan gondolkozó egyén, a ki az »Esztergomvidéki Régészeti és Történelmi Társulat* létezésének jogosultságát kétségbe akarná vonni, sőt a ki annak szükségességét, hasznos voltát be nem látná! Mert hiszen — kicsiben ugyan — társulatunk is a mult képét akarja bemutatni, midőn arra törekszik, hogy a városunkban és környékén talált régiségi tárgyakat öszegyüjtve, az enyészettől megmentve, s mihelyt körülményei engedik, — mindnyájuk okulására rendezve, alkalmas helyiségben kiállitsa. Mindez azonban hosszú időbe, fáradságos utánjárásba és sok pénzbe kerül. Vajha minél előbb abba a szerencsés helyzetbe jutnánk, hogy mint az ország más vidékén létező hasonló társulatok, a várostól vagy a megyétől célszerű helyiséget kaphatnánk a már eddig is szép számmal összehordott régiségi tárgyak elhelyezésére. De vájjon városunk és megyénk területén nyilik-e tér régészeti kutatásra? érdemes-e költséget kockáztatni olyan vállalatra, amely nem kecsegtet eredménynyel? Szükségtelen hangsúlyoznom, hogy Esztergom nemcsak jelenénél, hanem különösen múltjánál fogva is egyik nevezetes pontja hazánknak, a melynek története visszanyúlik a legrégibb századok homályába. Városunkban és megyénkben az emberi művelődés őskorától fogva minden korszak emlékei föllelhetők. E mellett