ESZTERGOM II. évfolyam 1897
1897-10-03 / 40. szám
Tehát a kegyuraság rendezése is elengedhetlen; de ki az a bátor és erős férfiú, kit nem bir ijeszteni veszély-baj, s nem hat le szivére haláljaj, aki ezt rendezni merné ? Bánffy ? Uram pillants! Ausztria már régóta küzködik s vajúdik a kérdéssel; novelláris intézkedéseket tesz; de a kérdést megoldania még nem sikerült. Nálunk is a magas kormány neki gyürközött a kongrua-rendezésnek; de ugyancsak hamar beért vele s mit tett ? az autonómia megalakítására hivta össze a katholikusokat. Mit kell már most erről tartanuk ? Akarta-e vagy nem előbb is az autonómiát? Tudjuk, hogy nem akarta s fenyegetőzött, hogy juszt sem lesz. Akarta tehát a kongruát rendezni autonómia nélkül. Hát miért nem rendezte ? nagy tromf volna az kezében az autonómia megalkotásának vágyai ellen. Belátta tán, hogy nem lehet azt rendezni, vagy tán fázott tőle ? s ime egyszerre csak kirukkol az autonómiának egybehivásával. Ébreszti a bizalmat ? van annak a kormánynak jóindulata ? vagy ha az van, van-e hozzáértése ? Ezt a gondolatot állítja cikkíró általános hangulatul az autonómia jogosultságának ismertetése elé s azután fejtegeti szükségességét. Cikkein átvonul a remény, hogy az autonómia fölébreszti a világiak vallási érdeklődését, mert jogokat s befolyást nyernek az ügyek elintézésére ; aktiv térre lépnek, hol nemcsak ölbe tett kezekkel nézni lehet másoknak, — kik hivatva volnának tenni — indolenciáját, hanem ahol meglehet mozgatni sok dolgot, melyet most a féltékenység s egy elavult formalizmus tart zár alatt! Vájjon biztat-e más hivatott oldalról is a remény, azt a cikkíró okosan elhallgatja. A primás ő Eminenciája részéről bizonyára minden megfog történni, hogy legyen autonómiánk ; vájjon az egyházi intéző körök másfelé is igy akarják, s igy kívánják az autonómiát, arról a cikk hallgat. Erről a részről bizonyára nagyobb veszély fenyegeti törekvéseinket, mint annak a néhány liberális papcsaholónak részéről, kik liberális képviselő-jelölteket pártfogoltak; ezeken könnyebben ellehet verni a port: jobban is meglátszik a por a feketén, mint más színen. Esztergom vármegye közgyűlése. Esztergom, szeptember 29. Ezidei őszi rendes közgyűlését szeptember 29-én — szerdán — tartotta meg a vármegye I közönsége a tagok csekély részvételével. A város számadásának tárgyalása uralta a közgyűlés tárgyI sorozatát. A vármegye és város áldatlan tusáját láttuk ebben a vitában is, melynek indító okai a képviselő választások következményeként előállott elmérgesedett ellentétekben keresendők. A közgyűlés lefolyásáról a. következőket írhatjuk : Délelőtt 10 órakor nyitotta meg a gyűlést Kraplanicz Kálmán kir. tanácsos, főispán s megnyitó beszédében tudatta a vármegye közönségéj vei azon, minden magyar emberre felemelő, leli kesitő s a nemzet mély hálájára kötelező lelkes , elhatározását felkent királyunknak, amely szerint j történeti eseményekben szingazdag multunk örök emlékű s általa bölcsen kiválasztott' tiz szereplőjének saját udvartartása terhére szobrokat emeltetni rendelt. Az elnöklő főispán indítványozza, hogy a vármegye közönsége a magyar nemzetet ért eme felemelő királyi kegy elismeréséül ő Felségéhez üdvözlő feliratot intézzen s egyben ezen legfelsőbb s mélyen megtisztelő eseményt jegyzőkönyvileg határozza el megörökiteni. (Éljenzés.) E pillanat hatása alatt megemlékezik a németek fenkölt uralkodójának hazánkat megtisztelő pohárköszöntőjéről is, amelyet történelmi fontosságánál fogva jegyzőkönyvi megörökítésre méltónak tart, miért is indítványozza, hogy a felköszöntőben elmondottakért II. Vilmoshoz üdvözlő felirat intéztessék. (Éljenzés.) Végre pedig indítványozza, hogy Magyarország biboros hercegprímásához, most ünnepelt 50 éves szerzetesi jubileuma alkalmából, a vármegye közönsége szintén üdvözlő feliratot intézzen. (Éljenzés.) A közgyűlés mindhárom indítványt kitörő lelkesedéssel vette tudomásul. A közgyűlés folyamán felolvasott hódoló feiratok közül, a királyhoz és a hercegprímáshoz intézetteket következőkben adjuk: Felirat a királyhoz: Fölséges Császári és Apostoli Király ! Legkegyelmesebb Urunk ! Hasztalan keressük a szavakat: nyelvünk, melynek szókincséből e század magyar lantosai az utókor számára garmadába gyűjtötték a színaranyat és a szikrázó drágakövet, — szegény annak a hálaérzetnek, annak a lelkesedésnek a kifejezésére, mely Fölséged történelmünk nagy alakjainak megörökítéséről szóló s a folyó esztendő szeptember havának 25-én kelt legkegyelmesebb leiratára szivünkben felviharzik! Vérünkkel s könnyeinkkel nem egyszer öntöztük Magyarország történetének ezeresztendős fáját. Most már termőben van. Róla a Király és a nemzet zavartalan együttérzésének szebbnél szebb gyümölcsei mosolyognak reánk és utódainkra. Áldott legyen a kéz, mely erről a fáról most Villámot a könnyű leptika elé s becses személyét gondosan elhelyezvén az ülésdeszkán, nyelvével barátságosan csettentett, kétszer-háromszor megrántotta a gyeplőszárat és »Cyü the Villám« szóval megindult hazafelé a negyedik faluba, kedves Szálikájának az örvendetes eseményt hirül viendő. Kiérvén a faluból, hol a kutyák nem épen barátságosan vettek búcsút diadalszekerétől, Icigünk boldog ábrándozásba merült. Tehát ismét sikerült kicsavarni egy goj-nak a nyakát . . . Ugy kell neki, mért nem tanul jobban számolni. Lám Icig nagyon jól tudja kezelni az ő számtani tudományát, melynek első és legfontosabb alapelve: »Ketszer kettő az öt* (de csak akkor, ha Icignek tartozik valaki; minden más esetben három). Ez egyszersmind lelkiismeretét is megnyugtatta, ha ugyan az egyátalán háborog, mert hiszen ha egyszer az igazság útjáról eltér egy foknyira jobbra, következő alkalommal majd átcsap balra és igy a megzavart egyensúly szépen helyreáll. Erre az ő kétpróbás rendszerére támaszkodva (nem tudom, kért-e rá szabadalmat is?) oly pontosan meghatározta jövendő pályafutását még rongyszedő korában, akárcsak a kelendárium-csinálók a napfogyatkozást. Először handlé, aztán kiskereskedő, bérlő, kisebb kaliberű pénzkölcsönző (magától értetődik, hogy »tisztességes* kamatra), továbbá milliomos, és — óh Fortuna, ne hagyj el — nagyságos ór! Hogy pedig ebben nincs hiba, mutatja az eddigi eredmény. Még csak egy merész ugrás és — — vigyázz Icig, ki ne törd itt a nyakad. Valóban, jó lenne egy kissé körültekinteni. Villám, megszabadulva a boszantó rángatásoktól, átengedte magát csodálatos ösztönének. Leszegte a föld felé karcsú nyakát és tágult orrlyukakkal szivta be a levegőt. Most hirtelen egyet horkant; mintha lőporszagot érezne ez az egykori katona-ló. S csakugyan időnként egy-egy tompa, elhaló morajlás szakítja félbe az ünnepélyes csendet, hirdetve mély basszusával a porosz és osztrák hadseregnek viaskodását. Icig, Icig, itt a nagy kaszás dolgozik, jó lenne kitérni útjából, mert ez nem nyúlbőrrel kereskedik. Nem, ő nem hall semmit. Hja, a ki a hetedik menyországban aranyzsákokon üldögél, bizony nem szivesen tér vissza e »siralom völgyébe« lovat hajtani, habár potyázta legyen is azt. A következő pillanatban fegyveres katona ugrik elő az egyik bokorból, puskáját egyenesen Icig mellének irányítja s menydörgő hangon rival az álmodozó felé egy rettenés »megállj «-t. Ha véletlenül barátságos istennyila ereszkedik le Icig mellé, akkor sem rémül meg annyira, mint az előőrs ez egyetlen szavától. »Nű« — kiáltja kétségbeesetten meresztve szemeit a fegyverre. Többet nem mondhatott. A megriadt paripa elkapta a kocsit és eszeveszett vágtatásban száguldott keresztül a mezőn. Az őr kémet gyanítván a menekülőben, rásüté puskáját; egy velőtrázó sikoltással a dráma be volt fejezve. a legédesebb, a legmosolygőbb gyümölcsöt szakította nekünk. Sok viszontagság érte hazánkat az elmúlt századokban, de annál kevesebb része volt örömnapokban, hálásan valljuk be tehát, hogy a nap, melyen Császári és Királyi Fölséged atyai szivének ezen legkegyelmesebb intézkedéséről tudomást vettünk, ezáltal ünnepnapunkká lőn. Adja a Mindenható, hogy Fölséged mindnyájunk előtt drága élete is még igen sok örömnapot számláljon, mely őszinte szívből fakadó kívánságunkkal egyetemben, midőn apáinktól öröklött igaz hűségünkről a legmélyebb hódolattal biztosítanánk — vagyunk a Fölséges Császári és Apostoli Király, Legkegyelmesebb urunknak Esztergomban, vármegyénk törvényhatósága bizottságának 1897 évi szeptember hó 29-én tartott őszi rendes közgyűlésében legalázatosabb szolgái a vármegye törvényhatósága nevében Andrássy János alispán, s. k. A biboros hercegprímáshoz: Főmagasságu Bibornok, Hercegprimás, Esztergom vármegye örökös Főispánja, Kegyelmes Urunk ! Ötven esztendő mult el azóta, hogy Eminenciád, Pannonhalmának vallásos áhítattól s Magyarország gyermekkorának a regék rózsás ködébe vesző emlékeitől megszentelt csarnokába lépett ! Attól a naptól fogva, hogy István, a szent és nagy király fején először nyugodott megszentelt koronánk, nem gyakran érte szent Benedek ruháját akkora dicsőség, mint amekkorát ez az ötvenesztendős pálya aratott. Ebből a dicsőségből, ebből a mérhetetlen tisztességből mi is kérjük a magunk részét Kegyelmes Urunk ! Mert abban a férfiúban, ki ez ötven évre az esztergomi prímások székébői tekint vissza, mi vármegyénk örökös főispánjának is hódolunk. Engedje meg tehát Eminenciád, hogy az ötvenedik évfordulót Esztergom vármegye is örömmel üdvözölhesse, annak nagy jelentőségét mai közgyűlésének jegyzőkönyvében megörökíthesse, s tiszteletteljesen amaz óhajtásának is kifejezést adhasson, hogy a Mindenható további kegyességéből úgy az esztergomi dicső emlékű prímások, mint a vármegye főispánjának föveget, még sokáig teljes egészségben s boldog megelégedéssel viselhesse. Mély tisztelettel maradván stb. Az üdvözlő feliratok felolvasása után elnöklő főispán a megyénket ért augusztusi árvizekről emlékezett meg s kijelenti, hogy ő felelősségének egész tudatában azon lesz, hogy ugy a vármegyének fenyegetett részei, mint maga a város a legkielégitőbb védelmi eszközökkel legyenek ellátva. Következett a napirend. A vármegye jövő évi költségvetését elfogadták. Több felebbezés és utóajánlat következtében közgyűlés elé kerültek a szolgaszemélyzet számára szükséges ruhanemüek és a megye nyomtatvány stb. szükségletének biztosítására hirdetett árlejtések. A ruhaszállitást Pelczmann László szabómester, a nyomtatványok előállítását Gerenday József nyomdája kapta meg. A segéd- és kezelő-személyzet részére 20°/ 0 > a megyei tisztviselők számára 15°/ 0 drágasági pótlékot szavazott meg a közgyűlés 36 szavazattal 1 szavazat ellenében. Az állandó választmány indítványára elhatározta a közgyűlés, hogy a vármegye a magyar katonai uj hadapród iskolában egy 200 frtot kamatozó alapítványt tesz. Néhai Palkovics Károly halálával megüresedett bizottsági tagságra f. évi október hő 27-re a városház nagytermében Maiina Lajos polgármester elnöklete alatt a választás kitüzetett. A főispán az állandó választmányba Barta Tivadart, az igazoló választmányba Reusz Józsefet, dr. Hulényi Győzőt és Etter Gyulát nevezte ki. — A közig, bizottságba ügyész-helyettesnek Pongrácz Zsigmond neveztetett ki; ugyanoda tagokul Frey Ferencet, dr. Hulényi Győzőt, Mattyasovszky Lajost, Heya Tivadart és Eggenhoffer Józsefet választották meg. Ezek után sorra került a tengeri kigyó: Esztergom város házipénztári számadása 1895. évről. Itt az előadó B. Szabó Mihály főjegyző volt,
