ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-10-03 / 40. szám

• tavaly az esztergomi főegyházmegye főhatóságához, hogy a csévi kántortanítót, a ki a magyarosítás terén nem működik, mozdítsa el állásából, s egyben felszólította a főmegyei hatóságot a vármegye idegen nyelvű templomaiban a magyar nyelvű isteni tisztelet behozatalára. A főmegyei hatóság viszonválaszában udvariasan kijelentette, hogy a magyarosodást a főegyházmegyei hatóság teljes lélekkel felkarolja, szivén viseli s azon lesz, hogy e tekintetben semmi kívánni való ne hagyjon. A megye ezen általános kijelentésre az idén újra átirt a főmegyei hatósághoz, s tavalyi kijelentésére hivatkozva, »tisztelettelj

esen«, de „legesélyesebben" felhívta a főegyházmegyei hatóságot ígéretének beváltására, nehogy ellenkező esetben a kérdéses ügy megoldását más módon legyen kénytelen megkisérleni. Az egyházmegyei főhatóság ezen átirat imperativ hangját, a hogy még a kormány se szokott a főhatósággal levelezni, megdöbbenéssel vette tudomásul, s viszon átiratában erre fel is hivta a megye figyelmét, egyben kijelentvén, hogy ily hangon alantas közegekkel szokás érintkezni s az ügyben érdemleges választ csak azon esetben fog adni, ha a megye illő modorban tárgyal azzal a faktorral, a melynek hazafisagához semmiféle kétely nem fér. A főegyházmegyei hatóság ezen válasza a szerdai megyegyűlésen napirendre került, s Szabó Mihály főjegyző, mint előadó sürgetés megismétlését javasolta oly figyelmeztető modorban, a mely a főhatóság hazafiságát egyenest attól teszi függővé, ha a megye átiratával érdemlegesen foglalkozik, és quasi megfenyegeti a főhatóságot, ha nem teszi magáévá a megye figyelmeztetését. Szerencse a közgyűlés higgadt elemeinek, hogy a megye törvényhatósága nem tette magáévá az előadónak az alispán s egyik főbiró által támogatott javaslatát, s ez által elejét vették a további konfliktusnak, a melyet egy néhány ventus Juventus féle tisztviselő ágija okozott volna. A közgyűlés lefolyásával lapunk más helyén foglalkozván, el nem mellőzhetjük a fölött való megbotránkozásunkat kifejezni, hogy Esztergom vármegye intéző körei, éppen abban a megyében, melynek a hercegprimás örökös főispánja, ily meggondolatlanul akarták illetéktelen beavatkozás révén a két hatóság: a főegyházmegye és vármegye között a békés együttműködést megakasztani. Mi nagyon jól ismerjük a vármegyék önkormányzati joghatóságát és hatáskörét, de seholse találunk arra felhatalmazást, hogy az egyház belső szervezeti és jurisdikcionalis ügyeibe nem hogy imperative, de csak consultative is befolyjanak. Az meg éppen rapid felfogásra vall, hogy a vármegye dirigálja vagy feltételektől tegye függővé annak az egyházmegye főhatóságának hazafiságát, a mely egyházmegye ad tulajdonképen fényt, multat, erőt és létjogot ennek a kis Esztergom vármegyének, és tanította meg a hazafias érzelmek megbecsülésére. Akik jogot tanultak, azoknak tudniok kell az alkotmánytant, az egyházjogot, a közjogot és tudniok kellene azt az elementáris dolgot, hogy ha az állam nem, annál kevésbbé egy vármegye figyelmeztetheti az egyházi hatóságot az isteni tisztelet nyelvére nézve. A kik kormányozzák az egyházmegyét, a püspök, vagy mondjuk pro domo az érsek és tanácsosai ismerhetik legjobban a hivek lelki szükségletét, nem pedig a vármegye nemzetes és vitézlő urai. Akik értenek a nép magyarosításához, azok tudják, hogy nem durva frázisokkal, nem sic volo, sic jubeo elvvel, és első sorban nem a templomi prédikációkkal, hanem az óvodával, az iskolával kell a magyarositásnak alapot vetni, s ha az a megmagyarositott generáció felnő, akkor majd lehet beszélni és behozni a magyar prédikációkat, mit az egyház ősi hagyományos hazafias szelleméhez hiven, minden vármegyei » utasitás* nélkül is megszokott cselekedni. Ne adjanak az egyháznak a hazafiság mikénti alkalmazásáról tanácsot azok. a kik csak ukázokban, öblös beszédekben és füstös hivatalszobákból intézik a magyarosítást. Azok a tisztelt urak, a kik Esztergom vármegye közgyűlésén annyira enyhének találták az előadó brüszk javaslatát, ugyan menjenek ki azokba a hánytorgatott falvakba, cseréljék fel kényelmes alispáni, főjegyzői s főbírói hivatalukat, no meg portájukat, a pap és tanitó munkakörével s meg fogják látni, más a magyarosítás a praktikumban, mint a rekrimináló megyeházi beszédekben, vagy »elváró* átiratokban. Igen, a tekintetes vármegyének van joga az iskolák magyarosításába befolyni, s ha csak is a csévi iskola tarthatatlan állapotára hivta volna fel a főhatóság figyelmét, s nem vonta volna ügykörébe az isteni tisztelet nyelvét, legyen meggyőződve, legmelegebb méltánylásra s támogatásra talál. A vallási kérdések mellett a nyelvi dolgok azok, melyekhez óvatosság, körültekintés stb. kell, s ha elhamarkodjak egyikét vagy másikát, alig pótolható zavarokat okoznak, s veszélyeztetik magát az ügyet. És minek rontani a két faktor: az egyházmegye és varmegye együttműködő békés működését, mikor egymásra vannak utalva ? Vagy Esztergom vármegye is a Bánffy-Perczel féle pacifikációt követi ? Létért való küzdelem. (Iparosaink figyelmébe ajánlva.) Esztergom, október 3. O Egyik helybeli laptársunk lapjának legutóbbi számában kemény igazságokat mond iparosainknak és kereskedőinknek az ujabban lábra kapott üzletszaporitásről és az annak következtében előállott versenyről. Mi ezt már régóta hangsúlyoztuk lapunkban. Számtalanszor emeltük ki, hogy Esztergomban az iparüzletek és kereskedések száma semmi arányban sincs a fogyasztó közönség számával és szükségletével és, hogy az az ipar vagy üzlet, a mely kizárólag városunk és vidékének támogatására számit, legfölebb tengetni fogja életét, de virágozni soha sem fog. Hozzá véve még azt, hogy a gombamődra szaporodó üzletek is csak meg akarnak élni s miután, mint a tapasztalás mutatja, uj vevőket maguknak nem biztosítanak, életök csak a meglévő üzletek rovására történhetik, következőleg ezek fejlődését is gátolják. Mert azt hiába mondják, hogy az uj Dunahid és a »rövid vasut« által Esztergom ipara és kereskedelme lendületet nyert vagy fog nyerni. Ez egyszerűen nem áll. E vasut következtében ugyanis, nem Budapest gravitál mifelénk, hanem mi Budapest felé és a mi vonzó erő van egy fővárosban már magában véve, azt csak fokozza oly rövid és olcsó összeköttetés, mint a minő most Esztergom és Budapest között van. Példákra talán fölösleges hivatkoznunk; elég, ha egyszerűen reáutalunk a propeller-társulatra. a melyet nemcsak az állandó Dunahid, de az a »rövid vasut« is ront, és félünk, hogy tönkre is tesz. Az üzleteknek és kereskedéseknek ez a túltengése nagyfokú versenyt hoz létre s éppen ez a verseny az, amely káros hatással van az iparűzőkre és azok alkalmazottaira. A legutóbbi megyei közgyűlés erre nézve szomorú példákat szolgáltatott. A vármegye ez évben először akarta szükségleteit nyilvános verseny utján beszerezni. Erre megindult a hajsza. Először magánúton, azután nyilvánosan. Csinálták pedig iparosaink maguk, saját kárukra, lehet, sőt valószínű, hogy a vármegyének sem hasznára. Oly ajánlatok is érkeztek be, amelyek előre is kijelentették, hogy a versenyző ellenfelek által kinált legolcsóbb áron alul is engednek ennyi vagy annyi százalékot! i No ez már nem is versenyzés, hanem egyenesen létért, a falat kenyérért való küzdelem. Ugyan micsoda iparos vagy kereskedő lehet az, aki nem is ismerve társának esetleg már úgyis legalacsonyabb árait, még azokból is kész engedni, csakhogy annak szájából kivegye a falat kenyeret ? De még ez sem volt elég. Az ily ajánlatot még a közgyűlés napján letromfolta egy másik, s még azon alul szállt le áraiban, csakhogy valamikép társa meg ne kapja az agyonversenyzett munkát. A tulprodukciónak ezen kinos vergődése azt a benyomást teszi a szemlélőre, hogy iparosaink munkahiányban szenvedvén, a helyett, hogy kölcsönös egyetértéssel szabályoznák áraikat s egymás érdekeit védenék, mint az éhes farkasok neki esnek a kínálkozó prédának s mielőtt fölemésztenék, annyira szétmarcangolják, hogy egyik désünkre a pincér azt felelte, hogy az az ur egy utazó francia, ő fizetett s akárki reá ülhet a körhintára. Kár, hogy ezt előbb nem tudtam. A hajóra is hamarább felment s innen pénzt dobált az őt követő s a parton álló kis leányoknak, a kik ide s tova szaladgáltak és kapkodtak. Ugy látszik ez mulattatta őt, de később már nem osztogatta pénzét oly bőven, a gyermekek pedig még mindig kérő szemekkel tekingettek reá s annál nagyobb lett a riadalom, ha egy-egy pénzdarabot dobott ki. De végre utolsót csengettek a hajón s mi elindultunk, oda hagyva a sok gyermeket a parton, a kik a franciának még soká integettek mindaddig, a mig csak szemeikkel bírták követni. Az elindulás után először is a hajó által okozott elragadó habokban gyönyörködtünk, azután pedig a szép tájakon. Hajónk nemsokára elérte az úgynevezett Garda-szigetet, a honnan, mint egyik hölgyismerősöm gondolta származnak a Gárdisták, kik igen fess legények. Itt nem kötött ki, csólnakon szálltak le és fel; de a hajóról is láttuk, hogy mily szép ez a kis sziget. Régen egy pogánytemplom volt itt, melynek helyébe később egy kapucinus zárda jutott. Most a Ferrari herceg tulajdonát képezi, ki palotává alakította át, melyet egy elragadó kert vesz körül, ugy hogy az egész sziget egy parknak látszik. Majd Saló városába érkeztünk, mely várost a háta mögött fekvő hegyek, minden nagyobb széltől megóvnak, s azért nagyon sokan választják üdülő helyül. Vajha én is üdülhetnék egyszer e hegyek övezte fölséges tájon. Én részemről Salót nem annyira kitűnő levegője, mint inkább zamatos és testedző »cedrusi vize» miatt szeretem. Mondhatom isteni ital. Nem csodálkoznak azon, hogy én a »viz«-et italnak nevezem ? Pedig ugy van, a cedrusi viz a legfelségesebb italok egyike, melyet ha a Jakab ur megismerne, soha életében más vizet nem innék, mert a cedrusi viz nem más, mint a cédrus gyümölcséből, mely e vidéken kiválóan díszlik s gyerekfej nagyságú gyümölcsöt terem, — készített likőr, vagy prózaiasan mondva snapsz. Én csak egynehány kupicával ízleltem belőle, de mondhatom, hogy ízlett s azon uri embereknek, kik megfogadták, hogy semmiféle bort, vagy más szeszesitalt nem isznak, hanem csak vizet, a legmelegebben ajánlom a cédrus-vizet. Saló-hoz közel van Gardone is, a mely itt Garda-tó mellett szintén igen felkapott üdülőhely még a téli időben is. Nemsokára Madernó-hoz érkeztünk, mely város a (r^-hegy lábainál épült és sok római régiségéről hires. Alig haladtunk tovább Toscoláno tünt szemeink elé. Azon szépség, melyet e város vidéke nyújt, a gyönyörű kertek, a közelfekvő hegyek, az enyhe levegő s az elragadó kék színű tó, a paradicsomi szépséget juttatják eszünkbe. A tó itt már keskenyebb, s roppant magas sziklák között terül el, a keleti oldalon csak kopár sziklákat látunk, melyeken alig lehet valami zöldet látni, de annál nagyobb mennyiségben havasi gyopárt. A sziklák teteje pedig örökös hóval van borítva. A nyugati oldal azonban annál termékenyebb képet nyújt, mert tele van babér-, citrom-, narancs-, cédrus-, olaj- és más mindenféle fával. A hegyek mindinkább meredekebbek, ugy hogy szinte az ember nyaka is belefájdul, ha ormukra feltekint. A hegyek tövében Tremosine állomás van. Itt egy érdekes jelenetnek szemtanúi voltunk. A hajón az utasok között volt egy fiatal pap is, aki leszállt a csólnakba, hogy a parthoz evezzen. A parton a falubeli zenészek várták, a meredek szikláról pedig paptársai futottak eléje kendőjüket már messziről lobogtatva. 0 pedig ugy meg volt hatva, hogy fel se nézett. A mi liberálisaink egy kicsit máskép szokták fogadni az Ur szolgáit, igy például a püspököket a polgári házasság tárgyal <i.sa alkalmával. Tremosine mellett a sziklák tövében egy emlékkő keltette fel érdeklődésünket, mely egy szerencsétlenül járt veronai család hullámsirját jelöli, a kik itt sülyedtek el, mivel a gőzhajó kazánja szétrobbant. Hajónk nemsokára Limone-hez érkezett; a Jakab bizonyára azt hiszi, hogy itt terem a limonádé, s igaza is van, mert it vannak a legszebb citromkertek « a legfinomabb gyümölcsöket termi itt a citromfa. A kertek terrasz alakúak s hogy a gyümölcsfák a hideg szelektől óvva legyenek a kertek kőfallal vannak bekerítve s kőoszlopok vannak a fák között, melyekre téli időben