ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-07-04 / 27. szám

emelt vádak alól, és a közönség óriási tüntetést rendezett. Tetszik tudni, egyedül kinek köszönheti Tarnóczi fölmentetését ? Senkinek másnak, mint nekem. Igen is. én, dr. Kükürüczbaum Jakab zálog- és váltó-ügyvéd voltam a védője és szónoki tehetségemnek, erős logikámnak, szavaim meggyőző erejének sikerült a szerecsent fehérre mosni. Midőn az ügyészség Tarnóczi Guszti barátom ellen meginditotta a vádat, óriási zűrzavar kelet­kezett pártunkban, illetve a liberális klubban. Példányképünk, reményünk, diszünk, osz­lopunk meghurcolva, ezt is bizton Molnár apát csinálta vagy Zichy Nándor, vagy legalább egy a kettő közül. Nem régen a következő táviratot kaptam : »Dr. Kükürüczbaum Esztergom. Guszti veszélyesen beteg, jöjj azonnal. Dezső.* Bánffy Dezső barátom távirata volt ez, tud­tam hányat ütött az óra, hirtelen leutaztam. Tarnóczi lakásán egybegyűlve találtam a minisztereket és a legkitűnőbb ügyvédeket, mint Mezei Móricot, Neumannt, Rosenberget, Mor­zsányit, Eötvös Károlyt Bálint fiával. Egyikök sem akarta elvállalni Tarnóczi védelmét, végre abban állapodtunk meg, hogy én védelmezzem meg őt, mert én vagyok a legjár­tasabb a váltójog terén, mert én még boldogult édesatyámtól Kükürücbaum Jafkétől, ki a váltó­jogot Illaván végezte be, tanultam meg, hogyan kell a váltókkal ügyesen bánni. Feladatom, miként a végeredményből lát­hatják, fölségesen sikerült. Mondhatom, hatalmas védőbeszédet tartottara Guszti barátom érdekében és miután a lapok elferditve hozták, rövid ki­vonatát ez alkalommal hitelesen közlöm. A tényállás ismeretes. Lazarovits Miskának a gazdag nábob fiának az volt a legnagyobb passziója és abban telt öröme, ha valakinek vál­tókat adhatott. Osztogatta is jobbra-balra, magá­ban a Somogyi-féle mulatóban is számos váltója forgott közkézen, sőt csokrokat is készittetett belőlük és ezekkel tisztelte meg művészetünk elsőrangú Rácheljeit, igy a Liebäugele Szálit, Frechel Rieft, stb. Bejött ő kelme Tarnóczi Guszti barátomhoz s igy szólt: »Te Guszti, neked is adok váltókat, mert reád nagy szükségem van, te bejáratos vagy a minisztereknél és sokat tehetsz ügyeimben, én ugyanis politikai térre szeretnék lépni, s te légy e téren mesterem és oktatóm«. Természetes dolog, hogy Guszti barátom el­fogadta az ajánlatot, sőt lévén ő gentleman, adott Lazarovits Miska barátunknak néhány régibb szerkezetű gépet, melyek történeti becscsel bírtak és Pulszkyék megakarták szerezni a nemzeti múzeum részére és szép pár ezrest Ígértek értök Tarnóczi" Guszti barátomnak. Már most-Guszti barátom behajtani akarja a váltókat és lett belőle óriási gezéresz. Ugyan kérem, mi rossz van ebben ? Arról Guszti nem tehet, hogy Lazarovits eladta a gépeket potom áron. Hiába való volt Lefkovits Móric és Hart­mann Maxi jó barátaim és rokonaim rábeszélése, kik őt az üzlettől visszatartani akarták. Mind a kettő igen jóravaló úriember és csupán fiatal gavallérokkal érintkeznek. Ismeri őket az egész főúri jeunesse dorée, kiket pénzzavarukból sok­szor kisegítenek. A legönzetlenebb hazafiak, dacára annak, hogy csak nemrég vetődtek hozzánk Tar­nopolból, a vígszínházban ők is tüntettek velem a németek ellen. Közvetítenek ügyleteket, üzle­teket és kölcsönöket a legkisebb provízió mellett. Az aranyifjúság rajong értük. Tarnóczival a leg­bensőbb baráti viszonyban voltak, mert hisz igazságszerető emberek ők mind, és similis simili gaudet, azaz a nagy elmék találkoznak. Dr. Reichenfeld Makesz ügyvéd hasonlóan zseniális ember és önzetlen, ki a legjobb ta­nácsokkal szolgált védencének Lazarovits Miská­nak, mit tehet ő róla, ha reá nem hallgatott. Nem óriási szerencse az kérem, hogy ilyen kitűnő társaságba került bele Lazarovits Misi és tessék ! még ő neki állott fölebb. De megmutattuk neki, — kinek van igaza ! — nem is igen kellett a törvényszék előtt sokat beszélnem, Tarnóczit azonnal fölmentették. Csupán ennyit mondtam: »Thekintetes Tör­vényszék ! Védencem, Tarnóczi Goszti járt odjan iskolába, de csak privátim, tanulta a jogot, de csak privátim. Nem lévén meg még akkoron Pulszky Guszti barátom »eszjoga«, nem csoda, ha ő, már mint a védencem, ész nélkül tanulta a jogot és a törvényeket, miután pedig az, a kinek esze nincsen, honfentartó törvényeink ősrégi fejezete és számozott paragrafusa értelmében nem esik beszámítás alá, ennélfogva hivatkozva az ; idézett törvénycikkre, kérem védencem teljes fölmentését!« Tóth Ernő elnök, a többi birák és Böhm Alajos ügyész majd hányat vágták magukat, a közönség éljenzett és tapsolt és a bíróság kény­telen kelletlen fölmentette Tarnóczit, s győzött az igazság. Bánffynak óriási öröme volt, nyakába borult Tarnóczinak, megcsókolta őt s könnyezve csak ennyit mondott: te szegény mártírunk, és miután Wlassics Gyula, Perczel Dezső basibozukjai által létesítendő kath. autonómia jogkörébe szándékozik belevonni a szentté avatási jogot, valószínűleg legközelebb egy uj khononizálási processust — ugy hiszem kedves szerkesztő ur, igy hívják ezt az ön paptársai — várhatunk. Guszti barátom most boldog és boldogságá­nak egyedüli megteremtője a legkitűnőbb zálog­os váltóügyvéd t. i. dr. Kükürüczbaum Jakab. HIREK. * A király Barsban. Mint Barsvármegyében szerte hirlik, Ő felsége a király látogatást fog tenni Kis-Tapolcsányban József Ágost főhercegnél akkor, a mikor Auguszta főhercegasszony az örvendetes családi eseményen tűlesett s a keresztelő lesz. Úgyszintén emlegetik, hogy a keresztelés szertar­tását 0 Eminenciája Vaszary Kolos biboros her­cegprimás fogja végezni. * Személyi hirek. Sujánszky Antal c. püs­pök s nagyprépost e napokban üdülésre külföldi fürdőre utazik. — Dr. Aschenbrier Antal apát-ka­nonok Hegybányára utazott. — Andrássy János alispán szabadságáról Esztergomba visszaérkezett. — Dr. Klinda Teofil primási titkár egy hónapi tartózkodásra Rohitsra utazott. * Szentségimádás. Az »Oltáregylet* tagjai számára folyó hó 10-én, azaz szombaton délután 5 órakor litánia és szent gyónás lesz. A szokásos istentiszteletet pedig folyó hő 11-én, azaz jövő vasárnap fogják megtartani a vízivárosi zárda­templomban. Sz. mise lesz : x / 2 7, 8, 9 és 10 órakor. Délután 5 órakor szent beszéd és litánia. * A hercegprimás rendelkezése. A székes­főváros azon kérelemmel fordult Ő Eminenciájához. hogy az V-ik kerületi lipótvárosi bazilika Szent István első apostoli királyunkról neveztessék el. A biboros-hercegprimás a kérelemnek örömmel helyt adott, s joghatóságából kifolyólag elrendelte, hogy a lipótvárosi bazilika ezentúl Szent István első apostoli királyunk nevét viselje. * Lapunk zártakor értesülünk, hogy dr. Rajner Lajos apát-kanonokot a pécsi székesegyházi káptalan autonómiai követnek jelölte. * A szepesi püspökségnek uj jószágigaz­gatója. Szmrecsányi Pál szepesi püspök a püspök­ség javainak jószágigazgatójává Erős Rezső mikó­falusi főkáptalani kasznárt nevezte ki. Erős Rezső a főkáptalannak egyik legképzettebb s legügyesebb gazdatisztje s csak gratulálni tudunk a szepesi püspöknek, hogy ily kitűnő jószágigazgatóra tett i szert. A főkáptalannak mikófalusi gazdasága való­ságos mintagazdaság, a melyet Erős Rezső szak­értelmével tett azzá. * Változások a pannonhalmi Szt. Bene­dek-rendben. Pannonhalmán főapáti tollnok : dr. Sáringer Kandid. Pápára helyeztetett tanárnak: Szilágyi Oszkár; Komáromba: Molnár Ervin ; Esztergomba: Bausz Theodorik; Győrbe: Vörös Balduin és Kemény Kolumban ; Sopronba: Récsey Farkas és Lendvay Hugo. Plébánosokká lettek : Füssön: Gyulay Rudolf; Párkányban : Németh Vilmos ; Kapolyban: Németh Rafael. Nyugalomba mentek : Tihanyba : Jerger Adorján ; Bakonybélbe : Nyulassy Antal; Kis-Czellbe: Pehám Máté ; Esz­tergálra hitelemzőnek : Pallos Kajetan. * A miniszter köszönete. A vallás- és köz­oktatásügyi miniszter Pellet József apát-kanonok­nak, az esztergomi tanitóképző-intézet felszere­lésére tett 2000 koronás alapítványáért elismeré­sét s köszönetét nyilvánította. * Az „Esztergomi kath. főgymnáziumi Czuczor-önképzőkör" 1897. június 29-én d. u. 5 órakor a főgymn. ének- és zenekar közremű­ködésével és az ifjúság tornaversenyével egybe­kötve tartotta meg zárógyülését. A műsorozat a következő volt: Szózat. Éneklé az ifjúság. A mű­sorozatban ugyan ez állt, azonban a magyarok e szép szózatát az egész közönség, amely Esztergom intelligenciájából állott, födetlen fővel, állva együtt énekelte az ifjúsággal. Erre az alsó négy osztályú ifjak mutatták be rendgyakorlataikat Gyarmathy József torna-tanár vezetése alatt, majd pedig verseny-mászást rendeztek, amelyben a győztes Langasser Ö. IV. o. t. lett, aki jutalmul 2 ko­ronát kapott. Majd a felső 3 osztály végzett Oberth Ágoston torna-tanár felügyelete mellett mutatvá­nyokat. Alig hangzott el az utolsó dob-ütés, erre végezték az ifjak a mutatványokat, már fel­hangzott Abt »Szabadban* című indulója, melyet a főgymn. ének- és zenekar adott elő. Miután az ifj. elnök, Nagyfalusi Lajos rövid, de szép, tar­talmas szavakkal megnyitotta a gyűlést, az alsó osztályúak »Gyakorló isko!á«-jának legjobb sza­valói mutatták be szép előadó képeségüket; igy Magurányi J. I. o. t. Tóth K. »Szilágyi ErzsébeU cimű költeményét; Kuzmich Gy. II. o. t. Palágyi L. »Oktober hatodikára«; Hell F. III. o. t. Gyulai P. »Pokaine« ; Renkó K. IV. o. t. Mindszenty G. »A keresztény családanyákhoz« cimü költemé­nyét szavalta. Erre a főgymn. ének-kar énekelt magyar népdalokat igen szépen, ami után Nagy­falusi L. ifj. elnök tartotta meg évi jelentését és búcsúzott el igen megható hangon az iskolától, a tanároktól és az ifjaktól. Mattyasovszky K. fő­jegyzői és Berkó A. pénztárosi jelentése után kö­vetkezett a verseny-szavalás ; szavaltak: Frey V. V. o. t. Arany .1. »Rachel siralma«; Ertl M. V. o. n. p. Arany J. »Rendületlenül« ; Erdélyi A. VI. o. n. p. Vörösmarty M. »A hontalan« ; Grems­perger J. VI. o. t. Kenedi G. »Toldy halálára« ; Laczkovics R. VII. o. t. Petőfi. S. »A ledőlt szo­bor* : Cseh J. VII. o. n. p. Petőfi S. »Á hazáról« I cimű költeményét. Mivel a közönség nem tudott megegyezni, vájjon kinek adja a jutalmat, Vojnits D. igazgató dr. Roszival J. apát-kanonokot, pap­nevelő-intézeti kormányzót kérte fel a döntésre. Dr. Roszival a jutalmat Gremsperger J. VI. o. t.­nak adta ; de jó szavalásukért Laczkovics R.-nek 4 koronát; Frey V.-nek pedig 2 koronát ajándé­kozott a sajátjából; azonban Szecskay Kornél ügyvéd még 4 koronát ajándékozott Cseh J. VII. o. n. p.-nak. A verseny után a főgymn. ének-és zenekar Stark-Pataki »Dalra fei« cimü indulóját adta elő nagy bravúrral Schedl A. és Borovicska A. szakszerű és fáradhatatlan vezetése mellett. Most Vojnits D. igazgató emelkedett és igen szép beszédben búcsúzott el a matúrát végzett ifjak­tól, intette őket; ne törődjenek azzal, ha le is nézik, ki is gúnyolják, csak Istenhez hűek ma­radjanak ; mindenben és mindenütt csak drága Jézusunk szent nevét dicsőítsék és vallják rendü­letlenül. Köszönetét fejezte ki még Bárdos R. ve­zető tanárnak és az önképző-kör tisztikarának is. Végül pedig a jó tanulóknak 41 drb. jutalom­könyvet és több pénzbeli ajándékot osztott ki. Még a felső osztályú tanulók mutatták ki művé­szetüket a szertornászatban és a közönség egy jól eltöltött délután emlékével éppen a 8 órai harangszókor a »Hymnus« magasztos hangjai mellett oszlott szét. Méltó befejezése volt ez iskolai évnek! - * Pályázat a bibliafordítások jutalmazására alapított Lackenbacher-féle pályadíjra. A Lacken­bacher-féle alapítványból 15—20 bibliai versnek héberből arabra készítendő legjobb fordításért 1417 frt 50 kr. o. é. tűzetik ki jutalmul. A fel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom