ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-06-20 / 25. szám

Szerkesztőségünkbe több felől levelek érkeztek, melyekben tudakolták, mi baja a Jakabnak, hogy nem ir semmit, legtöbben azt hitték, hogy a nem rég lefolyt vigszinházi tüntetések alkalmával elfogták és hűvösre került, mert Jakabunk, mint valamennyi hitsorsosa, fanatikus hazafi ; mikor Magyarországban van, soviniszta magyar, Németországban heilobruder, Olaszországban irredentista, franciák között meg a revanche politikáért lelkesedik stb. Mint műkedvelő és intendáns-jelölt bizton részt vett a vigszinházi németellenes tüntetésekben, melyeket az 50 kros uj magyarok rendeztek Lueger iránt érzett forró szeretetből; de mig másokat becsuktak, addig Jakabunk ép bőrrel menekedett meg. Föltalálta magát. A megbeszélés szerint ő kezdte a tüntetést néhány dohány-utcai jó barátjával, de midőn a rendőrség ott termett, ő volt, ki társaival együtt néhány becsületes spieszburger német szomszédját jelentette fel a rendőrségnél, mint rendbontókat. Az András bácsik ezeket bevitték, s Jakabunk dob- és dohány-utcai társaival egyet nevetett a markába. Ezennel tehát a nagyérdemű közönség tudomására hozzuk, hogy Jakabunk nem esett vigszinházi tüntetéseknek áldozatul, hanem más irányban volt elfoglalva, s azért késett tudósitása. De halljuk magát a Jakabot. »Munkacs 17/VI. 1897. Kedves főszerkesztő uram! Fontos ügyekben utazom már két hete és önök talán nem is gyanitják, hogy miben ? Miután szószaporitásnak nem vagyok a hive, hát egyenesen kimondom, én most a kath. autonómiában utazom. A kath. autonómia megalkotásával megbizott kongresszus összehívása óriási khonsternációt idézett elő rokonaim a Khönok között. A Lipót-városban majdnem forradalom tört ki, midőn meghallották, hogy megalakul a kath. autonómia. Midőn a legfelsőbb kézirat köztudomásra jutott, azonnal a »Könyves Kaiman« páholyban esti értekezletet tartottunk ; a testvérek legnagyobbrésze von ünser Lajt és kultusz s egyéb miniszteri főbb tisztviselőkből áll. Az értekezleten abban állapodtunk meg, hogy a kath. autonómiát létesítjük, de csak ugy, ha a mi embereink kerülnek bele. Wlassics Gyula barátom nagy barátja a kath. autonómiának, és mióta megkezdődött a mozgalom, azóta az összes kultuszminiszteri hivatalok szünetelnek, mert a tanácsos, titkár, fogalmazó és segédfogalmazó urak kortesutakon vannak, mindannyian szeretnének autonómiai képviselők lenni. Az összes szabadkőműves páholyok megkezdték munkájokat a testvérek érdekében és minden kerület részére jelöltet áPitottunk. Engem mint kísérőt kiküldtek a kortesutra, és titoktartás terhe és kötelezettsége alatt megvallom, hogy én leszek a Lipótváros autonómiai képviselője. Ugy-e szépen fog ez hangzani »Kükürüczbaum Jakab kath. autonómiai képviselő«? Mondhatom, óriási erővel dolgozunk. En beutaztam mindazon városokat, a hol rokonaim nagy számban vannak, igy voltam Duna-Szerdahelyen, Vágujhelyen, Mármaros-Szigeten, Groszwardájnban, legutóbb Munkácson. Hitsorsosaim körében óriási az érdeklődés a kath. autonómiai képviselők iránt. A merre csak jártam, mindenütt találtam jelölteket. Duna-Szerdahelyen dr. Rammszkopf Herschl, Vágujhelyen Grindkopf Soma, Munkácson Widderhoden Pinkász néhány nap alatt ideiglenesen kikeresztelkedtek és annyira buzgók, hogy még templomba is járnak, még pedig sokkal szorgalmasabban mint Polónyi Géza barátom, ki minden búcsúkor részt szokott venni a plébániai ebéden. Groszwardájnban szép számban lakó rokonaim passzív álláspontot foglalnak el, mert ott legtöbb kilátása van valamelyik Tisza fiának és igy von ünser Lajt nem lesz jelölve. Tisza Pista _gróf nem idegenkednék a jelöltség elfogadásától, de csak egy föltétel alatt hajlandó belemenni, ha t. i. őt bíznák meg az összes kath. alapok fölötti felügyelettel és igazgatói cim mellet kapna évi 50 ezer forintnyi honoráriumot. Ez legalább nem volna inkompatibilitási eset. Báró Nopcsa, ez árnyékvilágból kiköltözött intendás, szintén reflektál a jelöltségre és mint biztos forrásból megtudtam, Solymáron lép fel. Az egész Szász püspöki família katholizálni készül oly föltétellel, hogy az összes érseki és a nagyváradi, pécsi, veszprémi, győri, nyitrai püspöki székek kizárólag családtagjaik részére vindikáltassanak. A többi püspökségeket átengednék másoknak is. És nem is volna ez olyan rosz dolog, mert Szász Karcsi, meg Domonkos testvére is kitűnő financierek. A biztositó intézetek mind a Szászok pártján vannak. Mint mondják, Pulszkyék sem vetnék meg a püspökségeket, sőt még a reális apátságokat sem és Karcsi fiuk hajlandó volna egyet elvállalni. Különben is erős katholikus érzelmű ember, mert sokat tartőrkod ott Olaszországban. Rómában, és innen datálódik megtérésének kezdete. Mióta viszszatért, azóta igazi aszkéta életet él. A biboros hercegprimás körlevelének is meg volt a maga hatása. Miután ő főmagassága azt irta benne, hogy »templomkerülökeU ne válaszszunk, az összes szabadelvű jelöltek megijedtek, és az összes kultuszminiszteri tisztviselők, — kik, miután az erdőre vigyázókat erdőkerülőknek hivják, magukat mint a kultusz és az egyház őreit templomkerülőknek tartották és mutatták, — valamint a fővárosi bizottsági tagok jő része, igy : Polónyi, gr. Csáky Albin, Morzsányi, Rémi, Hűvös, Del Medico, stb. kik valamennyien aspiránsok, most adják a jó katholikust. Bucsánszky illetve utódja Rózsa igen jó üzletet csinált, a nevezett urak mind imakönyveket vettek nála, és hogy templomkerülőknek ne tartsák őket, vasárnap hónuk alá csapva a Bucsánszky-féle »Az hét mennyei zárak és lakatok« cimü csattos imakönyvet, vonulnak a templomba.. A kultuszminiszteri tisztviselők testületileg vonulnak be, élükön Wlassics Gyulával, Polónyit a IV. ker. polgári kör, Rémit meg Hűvöst pedig a józsefvárosi polgári kör tagjai felekezeti és nemzetiségi különbség nélkül kisérik a templomba. Ámde a jó pestiek nem ülnek fel nekik, és miután a választás nincs cenzushoz kötve és mivel a választási elnök aligha lesz Tarnóczy Guszti barátom sem pedig báró Kloch vasutyi, azért legvalószínűbb, hogy a budapesti főkerületnek képviselője nem lesz más, mint a Lipót és Terézvárosban nagy népszerűségnek örvendő Kükürüczbaum Jakab. A szövetkezetek haszna. Pobedin, 1897. június 18. Tisztelt Szerkesztő Űr! A legnagyobb jóakarat mellett sem volt lehetséges eddig egy-két negyedórát rászánnom arra, hogy Ígéretemhez képest néhány sorban ismertethessem szövetkezetünk ügyét — amint ez későbbi soraimból kiviláglik. Sok bajlódás után kezemhez vettem egyletünk megerősített alapszabályait. Négy hét múlva megnyitottuk, s ez baj volt, t. i. reám nézve. Sem a bolt nem volt készen, sem könyveink nem voltak, de az emberekkel lehetetlen volt birni, ennek következtében a dolgom annyira felszaporodott, hogy még mai napig is pótolnom kell mindenfélét. A tanulság ebből az, hogy szövetkezeti bolt megnyitásánál az édes apánkra se hallgassunk, mindaddig mig minden szükséges nem áll készen. A tennivaló az ilyen szövetkezetnél valóban igen sok, és különösen a kedvezőtlen viszonyok miatt még a soknál is több lehet. A sok óriási fáradozás azonban kismiska ahhoz az eredményhez képest, amit a szövetkezetünk felmutathat. Volt 70, 80, 100 frt napibevételünk, de még azontúl is. Meg is ijedtek a környék városkáinak zsidó urai s hamarosan felfolyamodtak a miniszterig, mert hogy veszélyeztetjük a kereskedelmet, de hiába ; bepöröltek a i szolgabírónál, a járásbirónál, majd fenyegető leveleket küldtek, majd hízelegtek. Egyideig még akadékoskodtak, amennyiben a pobedini parasztnak nem akart eladni egy kereskedő sem semmit úgy, hogy kénytelen voltam szalagot, csipkét, tűt, cérnát, kelmét, vásznat, kendőt, gombot, zsinórt, kefét, fésűt, vasnemüeket stb. beszerezni. Április 25-én katholikus kört alakítottunk. Faluhelyen ez nehéz, de ahol szövetkezet van, ott szükséges és másrészt könnyebb is. Ugyanis a kör fentartásához, főleg pedig első berendezéséhez több pénz : kell, ezt pedig parasztemberektől bajos összehozni, de hát arra való a szövetkezet, hogy segítsen, nemcsak évenkint ha kell, jótékony célú adomány által, de kezdetben is 1—200 frt kölcsön adásával, melyet a kör akár törleszt, akár pedig részletenkint elengedhet a szövetkezet által. Hogy pedig a szövetkezet sikerrel működhetik-e, vagy sem és minő nyereségre lehet kilátása; mindezt és okait mindennek a Nyitram. Szemlében bővebben ismertettem, és akkori felfogásomat a tapasztalat is megerősíti. Az igaz, hogy a nép általában abban a téves nézetben van, hogy egy fogyasztási szövetkezet okvetlenül mindent olcsóbban tartozik elárusítani, nem gondolja meg, hogy ez gyakran lehetetlen, másrészt, hogy hiszen ha akár drágán is vesz, magamagának fizet, amenynyiben az osztalékja leend nagyobb. Csakhogy miután az osztalékokra az állam horribilis adót vet ki, helyesebb dolog csakugyan lehetőleg olcsón adni mindent, mert ez is jó nyeresége a népnek, s ettől meg nem fizethet adót. Bátran felvethetjük, hogy egy-egy család a falunkban legkevesebb 100 frt értékű árut fogyaszt évenkint. Ezeket a nép a szövetkezetektől 5°/

0

—10°/

0-a

l olcsóbban kapja, de mindig a kellő, igazságos súlyban, illetve mértékben, s mindig jó árát kap. Ezt a számítást az egyszerű nép is önmagától igen hamar észreveszi, érzi és dicséri. Hitelbe ha vásárol, nem szenved megrövidítést, és csak három hónap után fizet kis kamatot. Osztalékja a tagoknak előreláthatólag ki fog tenni 8°/

0-ot már az első évben, s amennyiben talán nagyobb volna, azt annak módja szerint a raktár-készletbe csapjuk, hogy az állam ne zsaroljon az ő adóival. Ezenfelül a tagok (csakis i ezek) a vasüttól való szállításért is elég szép pénzt kapnak, eddig több mint 60 forintot. Hogy minő nyereséggel dolgozunk eddig, azt megállapítani ma nem lehet, csak az év végén a leltározás és mérlegkészítés után. A tőkénk 4*/

2 ezer forint. Egyben szenvedünk hiányt, hogy nincsen elegendő betétünk. A betétek nagyban segítik a szövetkezetet. Betéteket bárkitől elfogadunk, azoktól 5°/

0 fizetünk. Kölcsönöket kisebb összegnél 7. nagyobbnál ÖVa százalékra adunk. A váltót nem használjuk, úgy a kötvény betáblázását sem, e két elvet szándékosan vettem be az alapszabályainkba, mert mindkettő csapása a földművelő népnek. A váltó azért, mert nincs rajta a százalék kiírva, mert a kezesek pénzbe kerülnek, mert minden pör mellőzésével azonnal exequálják a megszorult adóst, vagy a mi rosszabb, mert a zsidók nem irják rá a terminust, azután tetszésük szerint nyúzzák, sakkban tartják szerencsétlen áldozatukat. A kötvény betáblázás azért nem ér sokat, mert úgy a betáblázás, mint a kitáblázás maga is sok pénzbe kerül, ezen felül törvénynyé lett szinte az a szokása a pénzügyigazgatóságoknak, hogy a kitáblázást egy-két évig figyelembe nem veszik

; a tőkekamatadót kirójják s behajtják, s csak háromszori folyamodás után szüntetik be, anélkül, hogy a lopott pénzből egy krajcárt is visszaadnának. Ezek helyett nálunk a kölcsön úgy történik, hogy az az adós kötelezvényt állit ki, a neve alá pedig kezeseknek még két jól ismert és elfogadható egyén aláírásait kívánjuk, a betáblázás elmarad, mert az ismert kezesek szolidaritást vállalnak az adóssal úgy, mintha ők is adósok volnának. Mindent itt leirni nem lehet. Hasznos dolog volna, ha az alapszabályokat a lelkészek számára kinyomatnák. Á magunkéval is szívesen szolgálok, de csak írva birjuk eddig. Fel kell ezeket karolni, hisz kézzel fogható, hogy a zsarolóknak túlkapása az oka népünk iszonyú szegényedésének. Husz év óta minden város kereskedelme emelkedett, a kereskedők raktáraiban 40—80 ezer forintok hevernek. A zsidó kereskedők vállain nőtt egész monstrummá a sok zsidótakarékpénztár. A zsidó kereskedő kap a zsidótakarékból 6*/j és 6°/

0-ra 2—5 ezer forintot. Ezzel a pénzzel szaladgál a községekben s jól megszimatolja a megszorult gazdát, aki csak titokban óhajt kölcsönt, s azután ezeket ellátják pénzzel, de a legjobb esetben 12°/

0-ra, rendsze-