ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-06-20 / 25. szám

II. évfolyam. Esztergom, 1897. június 20. 25, szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 8 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉNYET KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fő-út, Lencz-ház, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bólyegdij minden hirdetés után 30 krajcár. » Az autonómia sürgőssége. Esztergom, június 19. Egy tekintet Európára és látják, hogy a katholikusok mindenütt szervezkednek, sőt sok helyt nem csak most teszik, hanem megtették évek, évtizedek előtt, ugy hogy most, az üldözések századában, mint elszánt csapat állanak készen s a kölcsönös bátoritás által teszik elviselhetökké azon csapásokat, melyeket az ellenség rájuk mért. Azon benső egyetértés, mely a külföld katholikusai között létezik, s a katholikus öntudatnak amaz ébersége, melyet bennök bámulunk, ami egyrészt a szoros egyesülés által volt előidézhető, ugy másrészt kitűnő eszköz arra, hogy a katholikus hithüségnek még a legmostohább körülmények között való érvényesítésére is szokatlan bátorságot és erőt kölcsönözzön. Hisz annak tudata, hogy nem állok magam, hogy ugy mint én, számtalanok, ezrek és ezrek- gondolkodnak, ezen tudat természetszerűleg lelkesitöleg hat az emberre, felkelti benne a testületi szellemet, mely aztán már csak bizonyos szégyenérzetböl arra birja, hogy bátran küzdjön elve s joga mellett. A társulási ösztön helyes és célszerű felhasználása öntötte a külföldi katholikusokba az ősi idők azon szellemét, mely a legnagyobb egyetértéssel, imponáló egyöntetűséggel jelenti ki katholikus voltát, s bármerre forduljon is a mindenható állam, mindenütt látja a katholikusokat védfallá sorakozni azon szentély körül, melyben legmagasztosabb érdekeiket, legdrágább kincsüket, vallási meggyőződésüket őrzik. A vallás szentélyének megőrzése volt tehát a cél, mely a külföldi katholikusok tömörülését létrehozta. És mert e szentély fölött uralmat akart magának az állam kivivni, szembe találta magát a hithű katholikusok ellenállásával. A modern állam kevés kivétellel mindenütt, önmagában a társadalomnak oly istenfélét adott, mely nem jogot és igazságot szolgáltat, hanem azokat elforgatja s a felforgatásra másoknak is példát nyújt. A liberalismus modern állama oly bálvány, oly faragott kép, mely önmagát népek és nemzetek által, az igaz Isten helyett, annak parancsolatja megszegésével imádtatja, s azokat, kik istenségét elismerni vonakodnak, üldözi, bebörtönözteti vagy száműzeti. Istenségének legnagyobb tagadója s ostorozója a katholikus egyház. Mi természetesebb tehát, hogy az állam hatalmát annak üldözésére, lenyügözésére használja. Szeretné, ha a katholikus egyház vele bűnös viszonyba lépne, szentesítené azon nyomort, melybe a társadalmat döntötte, a haladást azon értelemben fogadná el, a mint azt a modem állam magyarázza. És mivel a kath. egyház természetfölötti magaslatáról lelépni nem akar, ellene küldi seregét, melyet a szentírás az ördög hadának nevez. Az állam nem csak akkor vétkezik, midőn az állam jogkörét túlhaladó törvényeket alkot, de vétkezik akkor is, midőn azok iránt engedelmességet követel, midőn a vallás és egyházi ügyek körüli rendelkezései iránt az engedelmességet kierőszakolja. Hogy a fegyveres forradalom kikerültessék, a külföldi katholikusok kénytelenek voltak az állam törvényei szerint tenni. De az alatt, mig az állami erőszaknak engedtek, oly társadalmi mozgalmat indítottak meg, mely politikában, közszellemben, tanügyben a kóros állapotok megváltoztatására vezet. Nem törődtek a nyomással, üldöztetéssel, s ma már a katholikus közvélemény oly hatalmat képvisel, mely hatással van az állam kerekének gépezetére is, visszafoglalt több oly pozíciót, melyet a liberalismus hős korában elvesztett. A nemes szenvedések alatt fejlett ki azon egyházi öntudat, mely az Ég harmata által neveltetve elég erőssé vált magát a világfejlödés adott helyzetével szemben, imponálóvá emelni. Nálunk Magyarországon a katholikusok szervezkedése, erős fallá való tömörülése még mindig nem történt meg. Pedig az állam és egyház viszonya, 1848. óta, tehát közel félszázada nálunk is nagy változáson ment át, s ma már mondhatjuk, hogy nagyon is egészségtelen. Hogy a kath. egyház kárára részint már megszülemlett, részint még várandó bajok meggyógyíttassanak vagy elhárittassanak, már az i84ö-ik évi XX. törv.-cikkben kimondott vallásegyenlöség, viszonosság és egyenjogúság értelmében is kell, hogy a kath. egyház autonómiája, azaz önkormányzata, a tőle elszakadni kész államtól való függetlensége, a többi hitfelekezet jogi állására való emelése sürgettessék, s mint a protestáns és keleti görögök egyházi autonómiája, az övé is törvénybe igtattassék. Tudjuk, hogy 1848. előtt az országgyűlés sem az apostoli királynak, sem a katholikus egyház fővédnökének hatalmába befolyással nem birt. A király maga érvényesen nevezte AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A százados öröksége. Az egész században a legdaliásabb ember Endrey százados volt. Ha vigan poroszkáló csapata élén végig nyargalt a város utcáján, a nagy emeletes ablakok megteltek fürtös fejecskékkel, s az a bolondos kis sziv úgy dobogott mindegyiknél, hogy a felszökkenő vér azonnal elárulta érzelmeiket. S ha beszélni tudtak volna azok a ragyogó szemek, Istenem mit nem mondtak volna. De hát hiába volt minden forró pillantás és esdő tekintet, kárba veszett minden fáradság. A százados mit sem vett észre, s az aranyhal, mint egymás közt elnevezték, kerülte a csalétket. Endrey nem szívelte, sőt gyűlölte a nőket. »Nem tudom észszel- felérni, hogy is lehet egy bakfisért lelkesedni — mondogatá a tiszti kaszinóban. Én a magam részéről többre becsülök egy üveg francia pezsgőt, mint egy regiment fiatal leányt. « De aztán állott is ám szavának ! Lányos házba soh'se tette lábát. Ritkán érintkezett a hölgyekkel, s ha úgy néha-néha mégis belekerült társaságukba, úgy ült a széken, mint valami fatuskó, s fogóval húzhatták ki belőle a szavakat. A tisztikar bálján is félrehúzódott a kvaterkázó öregek közé és a hadnagyokra hagyta a — többit. Azt hitte, hogy nyugodtan maradhat, s majd alkalom adtán szép csendben elillanhat. Azonban csalódott; beleakadtak még itt is. Éjfél felé járt az idő és Endrey szórakozottan nézett maga elé. Észre sem vette, hogy mig ő a levegőben táncoló füstkarikákat szemlélte, addig körülötte róla folyt a — pletyka, sőt az egyik fiatal asszonyka egy bizalmas megjegyzést is kockáztatott. De szerencsétlenségére, mert férje is meghallotta. Lett is erre olyan ribillió, a milyent még nem igen hallottak. Alig hagyta abba a cigány, s alig lett kissé szabadabb a terem, már is rohant az izgatott férj a mit sem sejtő százados felé, s haragtól remegő hangon kiáltá : »Te, én mondom neked, hogy ne fixirozd a nőmet, mert Istenemre velem gyűlik meg a Bajod !« "Endrey, mintha villám csapott volna belé, úgy ugrott fel székéről, s öklével nagyot csapott az asztalra. A kis boros poharak őrült táncot jártak, s néhány üveg a földre gurult; a csatatér már is véres volt a kiömlő tokajitól. »Hogy a mennydörgős mennykő ütött volna minden féltékeny férjbe és legelőször is tebeléd. Mit akarsz velem? Ha úgy tetszik rögtön végezhetünk.« Szó nélkül csapta lábaihoz névjegyét és dühösen elhagyta a kaszinót. Barátai oda rohantak, felemelték, s átadták a haragos férjnek. Az egész város feszült figyelemmel várta a párbaj kimenetelét. Az eredmény egy hosszú vágás volt Endrey homlokán. Hamar behegedt a seb, s mikor első izben jelent meg az utcán, a hölgyek még érdekesebbnek, ínég szebbnek tartották. S ha előbb kedvelték, most meg épen rajongtak érte. Endrey azonban még találkozni sem akart velük. »Akkor is galibát okoznak, mikor nem is sejtem, akkor lássam őket, mikor a hátam közepét. « Két év mult már az emlékezetes eset óta, mikor a mi századosunk hatalmas iratcsomót kapott Boszniából, egyenesen a csatatérről. Végrendelet volt, legjobb barátjának hagyatéka. Reá hagyta egész vagyonát: egy mosolygó szemű kis leányt, meg egy hatalmas dominiumot lent a Bácskaságban. »Remélem, hogy állni fogsz becsület szavadnak —• irá a végrendeletben — s nem. utasítod el egy haldokló utolsó kérését. Viseld gondját az