ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-01-17 / 3. szám

érdeklődnek legalább akkor, mikor ott állnak, a hol a part szakad, s mikor fejük fölött ég a ház. Ezt az égő házat oltani, ezt a szakadó partot meg kell állítani, de azt bizony a liberalizmussal nem lehet. Rajta tehát nemzeti párti urak, tegyenek róla, s küldjék vissza a jegygyűrűt a liberalizmusnak. Ügy vannak a gazdák is. Ők is keseregnek, szidják is a liberalizmust; de mikor szó van arról, hogy a liberális elvet mindenütt, minden téren következetesen deszavuálni kell ; mikor szó van arról, hogy a gazdaság fenéjét, a liberalizmust gyökerében kell megtámadni a törvényhozás széles vonalán, akkor szepegnek s bölcsen hallgatnak. Pedig a következetesség azt kivánja, hogy a gazdasági rákfenét ne elszigetelt tünetnek tartsuk, hanem a liberális elv gazdasági érvényesülésének tekintsük. Rosz ez az elv mástéren is ; rosz a tekintély, a jog, a politika, az iskola, a vallás, a nevelés, a közigazgatás terén; s mit tesznek a gazdák ? elvonatkoznak tőle. No uraim, ily méregfának, milyen a liberalizmus, hiába tépik az ágait; szegezzék a fejszét a fának gyökerére ; csapjanak oda az élével úgy, hogy recseg és pattog, akkor lesz programmuk, s akkor fogják megérteni, hogy gazdasági reformjukkal nem egy szálfán úsznak, melyet az ár ragad, hanem erősen épített s rendszeresen összeillesztett hajón. És mit szólunk azokról, kik nem szepegnek, hanem vitézkednek a liberális, hadviselt zászló alatt ? Azoknak sajnáljuk ifjúságát, s lelkesülésüket, melyet ily veszett ügyre pazarolnak. Az a paripa, melyet sarkantyúznak, száguldozásra nem adja a fejét. Öreg a legény ; belefagyott a lélek ; azért legyenek hát tekintettel a szegény párára s ezt ösztökéljék nagyon. Emlékszem, hogy a nagyszombati invalidusok valamely ünnepén a tiszt, miután azt gondolta, hogy az invalidusok az előadástól tüzet fognak, odafordult az egyik rokkant vitézhez s azt mondja neki: ugy-e őrmester űr, ha kellene s lehetne, bizony elmennénk mi a csatába újra? a vén őrmester pedig valahogy morfon dáló kedvében lehett, mert azt felelte: ugyan elég volt már ebből, nem kérünk belőle. Ez nem volt szép az őrmestertől; de egy liberális vitéznek senki sem vehetné rosz néven, ha szegre akasztva a frázisok lyukas katonaköpönyegét, sutba dobva az elvek fakardját, azt mondaná : no elég volt már ebből a komédiából, nem kérünk belőle ! Mig ez a belátás nem érdeklődik : addig folyik tovább a liberális katonásdi. Külföld. —cs.— Mig nálunk tétlenül nézi mindenki a kisipar pusztulását, addig a nyugati államok, főleg Németország, minden erővel igyekszenek azt megmenteni. Mert végre is a kézművesek és kisiparosok az ország lakosságának olyan részét alkotják, mely határozottan becsesnek mondható, és a nemzeti jelleg fentartása érdekében elkerülhetlenül szükséges ezek tisztességes megélhetéséről gondoskodni. Továbbá Ausztria példája után kétségtelenül bizonyos, hogy a jelenlegi megromlott szociális viszonyok javulása csak akkor várható, ha a kisiparosok osztálya erőre jut. Az ausztriai keresztény-szocializmus, mely nemcsak megmentette Ausztriát a szétzülléstől, hanem az összes európai államok közt legszilárdabb belügyi viszonyokat teremt, — e kisiparosok közül került ki és a népesség minden rétegét átjárva nemsokára a parlamentet fogja meghódítani és elveit minden téren diadalra vinni. A kisipart megölte a liberalizmus. — A liberális kormányzat ugyanis kizárólag a tőke bérence, melynek az ország minden érdekét feláldozza. A tőkepénz pedig csak ott uralkodhatik, hol nem áll útjában semmi erkölcsi erő, hanem az emberek rabszolga módjára meghajlanak. Ezért volt szükséges eltörölni a testületi szellemet és ezzel ellenálló erőt kölcsönzött tagjainak. Most azonban oly helyzetben vannak az iparosok, mint az oldott kéve. Magánosan állva nem bírnak megküzdeni azon versenynyel, melyet a tőkepénz indit ellenük olcsóbb, bár silányabb készítményeiben. Nem helyes rendje az a világnak, hogy kevés ember, mivel tőkéje van. aránytalanul meggazdagodjék és e mellett a népesség milliói nyomorognak, bár becsületes munkára készek. Hány önállóság elöl van elzárva ekként ez út! Az ilyen helyzet teremtette meg a szociáldemokráciát, melylyel az elkeseredett munkások vad gyűlölettel törekszenek lerombolni az állami rendet, melyben nyomoruk okát látják. Azért ahol komolyan gondolnak a nép jólétére, az államférfiak legelső feladatuknak tartják a munkások és kisiparosok helyzetének javítását. Ausztria már olyan szerencsés eredményeket mutat fel e tekintetben, melyeket méltán irigyelhet tőle minden más állam. Ezen sikerek egyedüli oka az, hogy ott a kereszténység elvei mélyén áthatották az elméket és igy képesek voltak a szociális kérdést megoldani, mely megoldás csak úgy lehetséges, ha a munka és bér viszonyát az igazság és szeretet törvényei szabályozA kath. kör eddig összejövetelei, felolvasási estélyei bő alkalmat nyújtottak a kedélyes szórakozásra, a vidám mulatozásra; és ez kétség kivül nagyban hozzájárult a tagok közötti egyetértés, harmónia létesitéséhez. De talán már elérkezett az idő arra is, hogy a kath. kör a benső kath. szellem táplálására is gondoljon, hogy a közös és tisztult meggyőződésből és elvekből font kötelékek szilárdításán is dolgozzék. Igen könnyen elérhetné ezt a kath. kör az által, ha felolvasó esestélyein a katholikus gondolatkörnek egyes eszméi találnának alkalmas kifejtést, megvilágítást, nem száraz, tudományos elméleti modorban, hanem a mennyire lehetséges lekötő, érdeket keltő és mulattató hangon. Magurányi ügyvéd felolvasása a nőkérdésről kijelelte ezt a helyes irányt. Az a kitűnő és lelkes vezetőség, mely a kath. kör élén áll, azok a jeles szellemi erők, melyekkel városunk rendelkezik, remélnünk engedi, hogy a kath. kör ezen nemes hivatása is kellő felkarolásban fog részesülni. Szepegők és vitézkedök. Budapest, január 14. Érdekes széles ez országban megbámulni azt a szepegést és tojástáncost, melylyel hires emberek s annál inkább a hirtelenek, — ne tessék kérem összezavarni a hirtelenekkel, — mulattatják az öntudatos közönséget. Kirukkolni a farbával nem mernek; nem merik megmondani, hogy ők nem liberálisok; nem merik kijelenteni, hogy a liberalizmus rosz, elkopott, kiszolgált, leházalt rendszer, melyet végelgyengülés cimén nyugalomba kell helyezni nyugdij nélkül. Ezt tehát a mi hires embereink nem merik megtenni; hanem mint a macska a forró kása körül, úgy ö kegyelmük is mindenfélével elmulatnak s össze-vissza kullognak, de a dolognak neki vágni, s az imádott liberalizmussal szakítani nem mernek. A vége ennek a játéknak az, hogy a kik Apponyisták, azok a »nemzeti követelések* csolnakján hajóznak s várják minden percben fölfordulásukat. A magyar népnek ezer más gyökeresebb és veszélyesebb baja van, melyek mellére szegezik a fegyvert s ehelyett sajnálattal látjuk, hogy a nemzeti párt csakis a »nemzeti aspirációk« pajzsát kínálgatja neki. A népek ily vékony pénzű elvekkel és követelésekkel nem boldogulnak; azok iránt nem ez időben Magyarország kevés leánya nyert. Öt nyelven beszélt és irt egyaránt és a zenében is kiválóan jártas volt. Származására, nyelvére nézve német volt ugyan, de szive hazájáért lángolt. Erős, egészséges testalkattal, megnyerő külsővel és rendkívüli lelki fogékonysággal völt megáldva. A lángeszű leány fenkölt gondolkozásáról naplója tanúskodik, melybe 18 éves korában e szavakat irta: »Terez eszmenye«; s ezen eszmény nem volt más, mint az emberi tökéletességnek maga elé állított példaképe. Az ő lelkét különösen a hazánkban nagy mértékben elhanyagolt nevelési ügy ragadta meg, ennek fejlesztésére határozta el magát. Sokoldalú műveltsége, vagyonossága, lángoló lelkesedése, megnyerő modora megkönnyiték elhatározásának kivitelét. Előbb azonban beutazta Olaszországot, Svájcot, Németországot és Angliát, mindenütt azok társaságát keresvén fel, kik a nevelés ügyének azon országokban kimagasló vezérei valának. Legnagyobb befolyást kétségkívül Európa akkori leghíresebb nevelője, Pestalozzi gyakorolt reá, kit 1808-ban Iffertenben felkeresvén, 6 hetet töltött rővérével és annak gyermekeivel, mint a család tagja, a nagy nevelő intézetében. Pestalozzi nagyhatású eszméit elsajátítván, azon gondolatra jött, hogy a magyar nemzet erösbödése a kisdedek célszerű nevelése által érhető el. Midőn Wilderspinnek a kiskorú gyermekek neveléséről irt könyvét olvasta, lelkesedésében e szavakra fakadt: »Im, ez kell nekünk!* Pestalozzival és nejével oly baráti viszonyba lépett, hogy a kölcsönös levelezés még azután is több évig tartott közöttük. Amint Angliában a kisdedóvás intézménye felkaroltatott, felkereste a spitalsfieldi óvoda vezetőjét, a nagy hirű kisdedóvó-apostolt, Wilderspinnt. A németeknél magasabb elméletet, de az angoloknál mélyebbre ható gyakorlati irányt látott. Mikor az első angol kisdedóvó-intézetet megszemlélte, elragadtatással kiáltott fel: »Ez kell a mi népünknek!* Jellemző ezen önmaga által feljegyzett és önmagát lelkesítő felkiáltás Brunswick Teréznél, mert azt mutatja, hogy az európai műveltségű hölgy, német nevelése dacára, szive mélyéig magyar volt és a külföld magasztos emberbaráti intézményének szemléleténél könnytelt szemekkel hazája elhagyatott kisdedeire gondolt, kik felügyelet nélkül hevernek a falu utca-porában, kitéve minden elemi csapásnak és erkölcsi veszélynek. Brunswick Teréz grófnő nem tartozott ama gyenge lelkűek közé, kik csak terveznek, de a kiviteltől visszariadnak; nála az eszme és érzelem akarattá, az akarat tetté fejlődött. A kisdedóvásnak Magyarországon való elterjesztését már Angliában határozta el s nevelő után nézett, kire az első kisdedóvodát hazájában bizh assa. Wagner würzburgi tanár, kivel Londonban ismerkedett meg, kedves tanítványát. Kern Mátét ajánlotta neki. Brunswick Teréz, a külföldi kisdedóvodákban szerzett alapos ismeretekkel gazdagon visszatérve hazájába, 1828. június 21-én Budán, a Krisztinavárosban, édes anyja telkén, a saját költségén megnyitotta »Angyalkert«-jét — mint ő a kisdedóvó intézeteket találóan elnevezte — és a szegényebb gyermekeket télen át még ebéddel is ellátta. A kisdedóvás ügyére fordítandó anyagi áldozattól soha sem rettent vissza. Brunswick Teréz annyira lelkesült intézetéért, hogy mig Kern Máté elfoglalhatta állását, ő maga vezette a kisdedóvodát. Az anya nem szereti jobban gyermekeit, mint ő szerette a kisdedeket. Serdülő leányokat gyűjtött maga köré, kikkel az óvodába járt, hogy Kerntől a kisdedóvásban való jártasságot elsajátítsák, meg lévén győződve arról, hogy a nők alkalmasabbak a kisdedóvás vezetésére, mint a férfiak. Az alap tehát meg volt vetve, de ő ezzel nem elégedett meg, hanem tovább fejlesztette ez intézményt. Bár alig volt más támogatója, mint rokonai és ezek között különösen gróf Forray Brunswick Julia és az ez által megnyert József nádorné. mégis 1829-ben már a második angyalkertjét nyitá meg Budán, fönt a várban. Ugyancsak az ő befolyása útján 1830-ban nyílt meg a pozsonyi óvoda, 1832-ben a pesti és nagyszombati, mely utóbbi Brunswick Terézen kivül Apponyi Teréznek köszöni létét. Hazánk lelkes leányának, Brunswick Teréznek ragyogó példája buzditólag hatott más országokra is, és ennek következtében meghívást kapott Bécsbe és Bajorországba. Ez utóbbi helyre magától a bajor királynétól, minek eredménye lön, hogy 1830-ban az ö utasítása nyomán jött létre az első kisdedóvó-intézet. Tehát Bécsnek Magyarország adta az első kisdedóvodát. 1834-ben, midőn ő Augsburgban megnyitotta a kisdedóvó egyletet, hazánkban már 13 óvoda volt. Brunswick grófnő azonban nemcsak a kisdedóvodák felállítását, hanem ezek jövőjének biztosítását is célul tűzte ki. Ezért egy országos egyesületnek alapítását tervezte, mely létre is jött 1836ban. Brunswick Teréz, a kisdednevelés e nagy pártfogója, miután látta hazájában a kisdedóvás elterjedését, meghalt 1861-ben, Dukán. Emlékét megórökitendők, hálás tisztelői neki mellszobrot emeltek, mely előbb a Nemzeti Múzeumban volt, jelenleg pedig a budapesti óvóképezde épületében van elhelyezve. Száinord Ignác.