ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-06-06 / 23. szám

ESZTERGOM. 1897. június 6. apró pénzre az abban nyújtott garanciákat, kövessük a legelső magyar főpap apostoli utasításait, s megalakíthatjuk az autonómiát ugy, hogy az »Ur Jézus Krisztus kegyelme mindnyájunkkal velünk lesz.« (Thess. 3. 18.) / — Populus Bánfifyanus. A nemáeti párt programmpöntja a magyar katonai nevelésről ugylátszik érvényesülni fog. Fejérváry miniszter benyújtotta két törvényjavaslatát az alapítványi helyek szaporításáról és a honvéd-nevelő és képzőintézetekről. Amiért annyit küzdött Apponyi Albert, a magyar szellemű katonaságért, azzal most egyszerre meglepte a Bánffy-kormány. Feltűnő, hogy ez a kvóta-kérdés idején történik, mintha csak cserébe a magasabb kvótára akarnák hangolni a nemzetet. Amit az aulikusok annyiszor rossz néven vettek Apponyitól, ime megvalósul, csak az a sajátszerű, hogy Tisza óta a liberális kormányok mindig az ellenzék programmjából élősködnek s nem akarják helyöket átadni annak, akié a programm. Persze a Bánffy-kormány nagyra van vele s a vívmányok apaságát szépen lefoglalja magának s elfogadja a sok gratulációt, mint a börzianer a börze-manöverek után. A Bánffykormány a kisajátítási törvényt ugylátszik a politikában is vallja, s mert üres a saját programmja, hát lopkod a szomszédból. Szinte botrányos és undorító a politikai közszellemnek az a disszoluciőja, a melyet az uj törvényjavaslatok benyújtásánál a Bánffy-kormányhoz intézett üdvözlő táv- és feliratokban látunk. Dicsérik, magasztalják, félistenként ünneplik Bánffyt oly vívmányért, melynek Apponyi Albert 20 éves küzdelme adott testet. És mig a törvényhatóságok, bizantinista szabadelvű pártkörök agyon vannak hatva Bánffy államférfiúi talentumától, addig egy hang se beszéli közülök Apponyi elveinek, politikájának győzedelmet. Magyarországon ugy látszik odajutottunk, hogy zseniálisnak tartják azt is, a ki ügyesen tud egyet-mást elcsenni, a ki idegen tollal képes kérkedni. Ilyen zseni, Bánffy, a magyar „ Tyrtaeus" előtt halomszámra rakják le hódolatukat a megyék s a liberális párt vidéki fiókjai. Esztergommegye s a város liberális pártja se tudott attól az örömmámortól szabadulni, mely az országot Bánffy sikereiért »lelkesedesbe« hozta. Egybegyűltek vagy 100-an megvesztegethetlen Bánffy szeretettel, dr. Feichtinger Sándor kir. tanácsos dicsbeszédet mondott Bánffy, a nagy vezér fölött, ki zsenialitásával, államférfiúi humorral oly vivmánynyal lepte meg az országot, melyhez hasonlót Feichtinger dr. alig tud ujabb alkotmányosságunk történetében. Lőn erre nagy éljen-háboru, szűnni alig akaró műlelkesedós, s hogy Rensz József takarékpénztári igazgató szava nyomtalanul el ne tűnjék a pusztában, egy táviratot javasolt Bánffy báróhoz meneszteni, mely hű kifejezője lett az esztergomi szabadelvű párt »szent meggyőződésének. « Szive örömét, lelkülete szárnyalását az esztergomi szabadelvű párt ajka nem képes kifejezni, lőn tehát a határozat, hogy küldessék I üzenet ős Budavárába Bánífyhoz. hogy Esztergom j szabadelvűi beszédes könyekkel leborulnak előtte, s csak emelje fel őket légionáriusai sorába. — A távirat elmenesztése óta »óriási a lelkesedés« Esztergom szabadelvű polgárai között, a nyilvános helyeken másról alig beszélnek, mint a távirat »korszakalkotó« jelentőségéről s a hatásról, melyet Bánffynál és a magyar kormánynál tett. Mint halljuk, küldöttség készül Bánffynak megköszönni, hogy kegyes * volt llfogaáíli az esztergomiak táviratát. (J tyrWfyvf^* — Vándorkiállítások a vidéken. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület már most azon dolgozik, hogy önmagát az uj feladatokhoz képest, mint a gazdasági egyesületek szövetségének központját, szervezetileg is kiegészítse. A kérdés tanulmányozása végett Bubinek Gyula főtitkárt már a legközelebbi napokban Németországba küldik, a I hol a hamburgi kertészi kiállítás tanulmányozása j lesz egyik főfeladata. Az egyesület ugyanis vándorkiállításokat akar rendezni a vidéken, ugy a mint az Németországban otthonos. A vándorkiállításokat nagyobb termelési és fogyasztási központokban fogják rendezni a mezőgazdaság minden ágában. — Szalavszky hós huszárjai. Szalavszky Gyula főispán titkos tanácsos lett, s ezen alkalomból Pozsonymegye leborult a nagy politikai vezéregyéniség előtt, s hogy nyoma legyen a kitüntetésnek, csaptak magnum áldomást, amelyen mint a névsorból kitűnik, a legutolsó Írnoknak is. vagy a ki valamelyest függ a kormányköröktől, részt ! kellett vennie. A „Nyugatmagyarországi Híradó", j ez az émelygésig mameluk-lap, még egy oly bankettben is „politikai jelentőséget" lát, mely tul ajI donképpen a politikai szervilizmus volt; egy oly kitüntetésben is »politikai tüntetést« lát, amelyet akár Szalavszky, akár más lett volna Pozsonyj megye főispánja, a pozsonyi nagyszabású ünnepségek jelentőségéből kifolyólag okvetlen megkapott volna. A banketten — mint lapunknak irják — I a pozsonyi papság és hithű katholikusok megbotránkozására több katholikus pap is részt vett, névszerint: Ghrenkó Ignác, Gond Ignác, Haskó József, Madurkay Miklós, Oláh Miklós. Nem szóegyházi hivatalok, püspökségek, apátságok j betöltése ; 2. a kath. egyházi és iskolai javak és alapítványok, nevezetesen a vallás- és tanulmányi-alapoknak kezelése és ezek jövedelmeinek egyházi és iskolai célokra való fordítása. A nagy átalakulás, melyet az ország az 1848-ki törvényekkel megkezdett, a magyar kath. egyházat nemcsak készületlenül találta, hanem úgyszólván rendetlenségbe hozta. A felelős minisztérium behozatalakor a király hangoztatta ugyan a főkegyúri jog személyes gyakorlatát, de azért minden egyházi ügyben a végrehajtást a minisztérium gyakorolta. A fejedelem személyének adott jogait az 1848-ik III. t.-c. 3., 6., 7. §§-ai értelmében a miniszter által gyakorolta, s mivel a miniszter egy párt embere is egyúttal, a íelség főkegyúri jogai tulajdonképpen egy politikai párt sakk-táblája. Ezen törvénytelen s az alkotmányos szabadsággal kirívóan ellentétes szokásgyakorlaton az autonómiának okvetlen kell segítenie, azt meg keli változtatnia. A »Corpus Juris« és egész történetünk megcáfolja azt a modern jogász felfogást, hogy a főkegyúri jog állami jog, s az állam megváltozott jogi helyzete folytán, az autonómiának az egyház jogi viszonyát az állammnl szemben, okvetlen revízió alá keli venni, meghagyva az államnak a legfelsőbb felügyeleti jogot (jus supremae inspectionis) s átruházni a legfelsőbb kegyúri jog gyakorlatát (jus supremi patronatus) az autonómiára. Az iskola és vagyonkezelésre a primás azt kívánja, hogy abba az állam, valamint a többi felekezeteknél, ugy a katholikus egyházban se folyhasson be tevőlegesen, hanem csak ellenőrzési jogát gyakorolja. A katholikusoknak is kell, hogy megadja az állam azt, a mit felekezeti elveik s egyházi alkotmányuk igényelnek, s befolyása a katholikus egyház ügyeire se legyen más mérvű és jellegű, mint a milyet a többi felekezetekre a törvény korlátain belül gyakorol. Ez fövonásokban a pásztorlevél tartalma. Ezek azok a sark-tételek, melyeket a primás kifejt teljes jogi precizitással, egyház iránti szeretete teljes melegével. A választók összeírása e hónapban megkezdődik s ezzel gyakorlati uton is megindulnak az autonómiai mozgalmak. Legyen ezen mozgalmakban a világító s tájékoztató csillag a hercegprímás körlevele, váltsuk fel karja, indítványozta, hogy csak a leggazdagabb ifjak, kik a testőri fizetésre nem szorulnak, vétessenek fel a gárda kebelébe — csakhogy a gazdagokkal a helyeket mind be nem tölthették, igy szegények is fölvétettek, kiknek ellátásáról magának az országnak kellett gondoskodni, anynyival inkább, mert a gárda célja nem annyira gazdag, mint szegény nemes ifjak kiművelése, s katonává való kiképeztetése volt. Mit volt mit tenni, mint az 1827-iki országgyűlésnek újra megsürgetni a pénzügyi differenciák rendezését a kincstár terhére. A rendek erélyesen s mintegy követelőleg kívánták az udvartól a gárdának, mint »közös szemfény«-nek felkarolását. Az ezen ügyben felterjesztett memorandum, az illetéktelenül kiadott összeget a kincstár.; vagy segélyképen a király tulajdon pénztárából kéri fedezni, azonkívül Erdély 20.000 frtnyi járulékát újra a gárda céljaira kívánja szentelni. A memorandum gravamenjei s követelései között volt számos kiváló fontosságú, mely egyszersmind élénk világot vet arra, mi minden volt a testörségnél elhanyagolva. Igy pl. a memorandum követelte : hogy a testőrség számadásait latin vagy magyar nyelven ne az udvari kancelláriához, hanem Budára a helytartótanácshoz küldjék, hogy igy a rendek »itthon« könnyebben gyakorolhassák ellenőrzési jogukat; követelte a memorandum, hogy a gárda pénztárát a kapitány kezelje, s arról kimutatást az országgyűlés esetleges felhívására bármikor nyújthasson ; a testőrök polgári hivatalra képesítve lévén, arra előmozdittassanak; a gárda tagjait csakis a megyék ajánlottjai képezzék, s birják mindnyájan a magyar nyelvet; a polgári és katonai tudományok tanitói alkalmas magyarok legyenek. De a rendek a gárda iránt való gondoskodásuknak legfényesebben azzal adták tanújelét, hogy a királyné 50.000 arany koronázási hunoráriuma minden aranyához két frtot felajánlva, 100.000 frtot adtak össze a gárda adósságainak rögtöni törlesztésére. A rendek e lépése mig egyrészt a nagylelkűség jellegét viselte magán, másrészt gyengéd intés akart lenni, hogy a koronázási ajándék is hasonló célra fordittassék. A lojalitást Összekötötték a nemzeti utilitarizmussal. — A memorandumra jött királyi válasz mint rendesen, mindent helyben hagy teljesítés nélkül. Ha mégis volt valami eredménye, az a rendek ígéretének I beváltása volt, kik a 100.000 frtot lefizették — s a nemzetnek azon régi óhaja, hogy a gárda az országgyűlésen félszázados élete delén, végre becikkelyeztetett. Ez utóbbi volt a nemzetnek legszebb diadala a gárdáért vivott küzdelmeiben, mely legalább az erkölcsi elismerés sokáig nélkülözött jellegét nyomta az illustris testületre. V. Egyhangú, minden nagyobb feltűnés nélkül való volt ezután a gárda élete, A nemzet is kifáradt az érte folyó meddő küzdelemben, s figyelmét sokkal inkább lekötötte az »átalakulni« kezdő Magyarország, hogysem feláldozta volna az országos reformokat egy testületért folyó harcban, mely első sorban a fejedelem udvari disze volt. Széchenyi regeneráló programmját a hazafiak szinevirága, részint egész lélekkel magukévá tették, részint gáncsolták, vagy korainak találták. Széchenyi szellemének meg nem értése tette oly nehézzé, küzdelmessé a 30-as éveket, hogy a másodrangú nemzeti tényezők pl. a testőrség, mint alapok, melyekre építeni lehet — mellőztettek. Forrongott ez időben Magyarország társadalma. Mindenütt csak ültetés — mondja Kölesei naplójában — széjjelmenés, fejlés és pont felé indulás sehol; és mind ez azért, mert a nagy reformer célszerűség és hasznosságtól vezetett eszméit nem tudják az emberek megérteni. A mi a gárda egyhangú életét kissé felvillanyozta, az V. Ferdinánd 1830-iki koronázása volt. A rendkívül fényes pozsonyi koronázáson, a párducbőr kacagányu testőrök persze nagy gálában, nagy mértékben hozzájárultak a disz emeléséhez. Majd az 1836-iki országgyűlésen néhány megye hozta újra szőnyegre a testőrség ügyét. Sopronmegye a gárdának még mindig zaklatott pénzügyeit az állampénztár által javasolja rendbehozatni. Borsod a memorandum megtartását, Arad a gárda nemzeti irányú nevelését, felerészben lehozatalát Budára; Trencsén a rendek 100.000 írtjáról való beszámolást sürgeti. Vas pedig erősen hangsúlyozta, hogy a testőrök ne csak a katonaságból, de a polgári iskolákból is felvétessenek, azzal okolva, hogy igy a magyar társadalmi szokások inkább megtermékenyittetnek a gárdában. A megyék 'feliratát a rendek is magukévá tették, még pedig eddig nem látott erélylyel