ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-05-02 / 18. szám

ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frfc. Félévre 2.50. Egyes szám ára 8 krajcár. Felelős szerkesztő s kiaüo-tulajdonos: KEMÉNYFY KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Fő-út, Lencz-ház, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bélyegdij minden hirdetés után 30 krajcár. Revízió. Esztergom, május 1. O Számtalanszor kiemeltük már, hogy az egyházpolitikai törvények revízióját hamarább meg fogja érlelni az idö, mintsem azt a liberálisok gondolták, vagy elhitték volna. Még két éve sincs, hogy azokat életbe léptették s már is jelentkezik nyomukban a katholikusok és a józanabb protestánsok által előre megjósolt erkölcsi elzüllés és krach. Az erkölcsi pusztitás, a mely ezen törvények nyomában halad, egyelőre a felekezetnélküliség révén mutatkozik és ijesztő mérvben lép föl. A nagy adókkal amúgy is túlságosan megterhelt nép, hogy megszabaduljon a tehertől, a melyet vallásából kifolyólag hitfelekezeti célokra kell viselnie, a teherrel együtt eldobja magától vallását is és az ingyenes felekezetnélküliséghez szegődik. Igaz, hogy a felekezetnélküliek legnagyobb száma a protestánsok, különösen pedig a reformátusok soraiból kerül ki. Erre ugyan azt mondhatnók, hogy megérdemelték, mert, ha az egyházpolitika csatlósai közé nem szegődnek, az bizony törvényerőre soha sem emelkedett volna. De mi kárörvendők nem vagyunk s végre is jobban szeretjük, ha az állam polgárai bizonyos valláshoz tartoznak, annak hiveiül vallják magokat, mintha azt mondják, hogy semmi vallásuk sincs. Ismerve azonban a magyar nép természetét, megeshetik, sőt meg is esett már, hogy a katholikusok is elhagyták egyházukat, hogy a reájok háruló hitközségi tehertől szabaduljanak. Tudunk esetet, a hol a vallásalap, mint kegyúr templomot épít. A hivek görög katholikus vallásúak, a kiknek a jognak és szokásnak megfelelöleg kellett volna a kézies fuvarnapszámot teljesiteni, vagy pedig készpénzben megváltani. Meg is kötötték a vállalkozóval a szerződést, a felsőbb egyházi és világi hatóságok jóvá is hagyták, bele is kezdtek az építkezésbe. Utóbb a hivek egy része látván, hogy az építkezés folytán nagy teher nehezedik reájok, egyszerűen bejelentette kilépését az egyházból és miután ott a schism a olcsóbb, ahhoz tért át. Más helyeken pedig a reformátusok úgy csereberélik a vallást, mint a ruhát. Hogy az egyházi szolgálmányoktól szabaduljanak, először is katholikusokká lesznek, a kik tudvalevőleg csak igen kevés helyen fizetnek egyházi adót. Ez megtörténvén, kevés időre rá ismét bejelentik kilépésöket és a felekezetnélküliek sorába lépnek s miután a katholikusoknál úgysem kellett fizetniök, ily közvetítéssel szabadulnak meg a tehertől — hitök, vallásuk árán. A tehertől való szabadulásnak e módja napról-napra tovább terjedvén, nem csoda, hogy a protestánsok már sürün panaszkodnak, mennyire fogy híveik száma. Már nemcsak egyesek, nemcsak egyházi lapjaik, de egész esperesi kerületek, hivatalosan konstatálják a felekezetnélküliségnek bomlasztó hatását. Akik a választásoknál a revíziót hangoztató néppárt ellen szövetkeztek, azok most fenyegetöclznek, hogy ha a kormány rajtuk nem segit, ők a néppárthoz csatlakoznak. Azt azonban hiába várják, hogy az állam összes egyházi terheiket átvegye. Mert ;,ha akarná is, nem teheti, nem lévén annyi pénze, de meg utána megindulnának a többiek, első sorban pedig a zsidók, akik nagy egyházi adót fizetnek és a recepció folytán egyenjoguakká lettek. Mint minden téren, úgy bizonyára ezen is nagyon kihasználnák saját előnyökre a recepciót. Nem fog tehát egyéb hátramaradni, mint általánossá tenni a revíziót. Már maga a felekezetnélküliségről szóló törvény is sürgősen követeli. Az eddigi gyakorlat is kimutatta már, hogy a törvény mai alakjában fönn nem tartható. Fölír ellene a kormányhoz az aradi alispán, tiltakoznak a protestáns ekklézsiák, panaszkodik sajtójuk jobbjaik pedig már eleve óvást emeltek ellene. Hát ha még kifogják mutatni ama felekezetnélküliek számát, akik a meg nem keresztelt gyermekekből nőnek föl? Mert, hogy ilyenek is vannak, különösen a fővárosban, arról biztos tudomásunk van. Továbbá, ki lesz mutatva azok száma, akik házasságukat az egyház mellőzésével kötötték, igy is akarván bizonyítani, hogy ők a vallásra — a mely pedig, hiába tagadják, az államnak is alapja •— nem adnak semmit. Ezzel szemben pedig ott lesz az egyházpolitikai törvények miatt elitéltek serege, a zaklatott nép, az anyakönyvvezetők basáskodása, a községek anyagi megterheltetése: mindaz oly elementáris erővel fogja követelni a revíziót, hogy nem fognak előle elzárkózhatni. Most még a kormány, saját mamelukjai kedvéért, csak az összeférhetlenségi törvényt revideálja, de nincs messze az idö, a mikor maga is kénytelen lesz beismerni, hogy AZ „ESZTERGOM TÁRCÁJA. Óda Méltóságos és főtisztelendő Müjláth Gusztáv gróf w püspökké szenteltetésének emlékére. MiUjék szive dobog fel im' velünk ma: »Atyánk, szeretve áldunk tégedet !.* Mit érdemel jóságod nagy hatalma, Meli) nem pihen, míglen nem kér eget ? Te ünnepelsz, — s szivükben ezrek áldnak! Dicső nevedre büszke ám a hon; Téged remél egyházunk: nagy fiának, S hogy az leszesz: nem kétkedik azon! Míg gyermekidnek hő ragaszkodása Rózsákkal hinté élted utait: Boldog valál; — de szived hivatása. Szentségre és alázatra tanít 1 Most elhagysz minket, ámde szivünk véled S áldó imánk kisér majd utadon, S hol feltalálod hü jövendő néped! Méltán! epedve vár reád a hon! Hó tisztelet körité nagy atyádnak Századunk lapjára vésett nevét, De Téged is szivükben ezrek áldnak, Mert létre hívtad ősöd szellemét! 0, mennyi népnek kelt reményt szivében Jóság-leheUö hősi szellemed, S mely küzdve izzad kétes tűz hevében : A döntő harcra Rád vár nemzeted ! Ádáz csatát kezdett az Ősi nemzet; Ölő vasával önnyakát szegi; S míg átkos harctüzén a jók erénye szenved: Rabolt hatalmát: vétek élvezi! De győz az erkölcs, — bár bősz küzdelemben Öntözze vér a gyászos harci tért ! Mély tisztelettel áldoz majd az ellen, S ö tűz fejedre győzelembabért! Örülj honom, hisz régi álmodásod Való mezében íme visszatért: S a perc haladtán szívből áldva-áldod, Mint jó atyádat és nemes vezért! S Te Ünnepelt! Áldozz honod javára Erőt, hatalmat s gazdag életet! Az Eg reád néz: fölkent bajnokára, Es századoknak magva emleget! Gaálfy Győző. Az albánói hegyek között. Parma, ápril 26. Hogy kellő hangulatba jöjjek, majdnem azzal kezdtem az íráshoz, hogy így, meg úgy, a tavasz. Hogy hogyan indítja meg első melegebb lehelletével a természet nagy műhelyében a nedvkeringést, miként kelt mindent ébredésre, hogyan hajtja át erősebb áramlattal a szerves lények artériáin a nedveket, a vért. Hanem aztán mégis meggondoltam magamat. Mikor odakünn zúgó szél csapkodja ablakomhoz a szakadó esőt, én meg idebenn fázó borzongással ülök asztalom mellett, akkor csakugyan nem érdemes a tavaszról dicséretet zengeni. Különben is azt tapasztalom, hogy itt csak úgy mint Magyarországon, nincs is az utóbbi időben valódi tavasz. Nincs igazi átmenet a tél és nyár között, nincs napsugaras, tiszta égbolt hőség nélkül. Mert ami kevés volt, az még a télre esett, február végére, a farsang utolsó napjaira. Hanem azért ennek is megvolt a hatása reám. Elfogott a vágy itt hagyni Rómát, a zajongó várost, a templomokat, gyűjteményeket, utakat csapatosan ellepő, égbemeredő, szikár angol szépségeket s átengedni magamat annak az élvezetnek, amit a csend, a messze szemhatár, a tenyésző természet tiszta levegője ád. Miután Tivolit és Frascatit ismertem már élőbbről, most választásom az albánói hegyekre esett. A vasútnál egy egész ismerős társaság verődött össze. Egy német herceg és testvére, egy szintén német aristokrata fiatal özvegye, egy magyar mágnás, aki nemrég mint miniszter szere-