ESZTERGOM II. évfolyam 1897
1897-04-25 / 17. szám
* Az uj káptalani házakat legközelebb kezdik épiteni. Most bontják a telkeken lévő régi épületeket s mihelyt ezzel elkészülnek, hozzáfognak az építkezéshez. A házak építését a fökáptalan Pfalcz József építészre bizta. Az építés felügyelésével a fökáptalan Venczell Antal kanonokot és Feigler Gusztáv építészt bizta meg. * Az ipolysági hangverseny, melyen városunk szülötte Perényi Margit k. a. is szerepelt, mint értesülünk, fényesen sikerült. A szomszédos községekből számosan jöttek be Ipolyságra meghallgatni a hangversenyt, melyen a város intelligenciája megjelent. Volt taps és virág s örömmel írhatjuk, hogy Perényi Margit mindkettőből az oroszlánrészt vette ki. * Változások a fökáptalani tisztikarban. Mattyasovszky Sándor bozóki uradalmi ellenőr megrongált egészségére való tekintetből nyugdíjaztatott, helyébe Bozókra Pirchalla Imre irnok küldetett kisegítőnek. * Az esztergomi kath. legényegylet részére az esztergomi kath. hölgyek egy igen szép szőnyeget vásároltak meg. E célból adományaikkal hozzájárultak: Brutsy Jánosné 2 frt, Berán Antalné 2 frt, Bargel Mihályné 2 frt, Draxler Alajosné 2 frt, Iványi Gézáné 2 frt, Kitzinger Józsefné 2 frt, Klabacska Vincéné 2 frt, Matus Gyuláné 2 frt, Rothnagel Lászlóné 2 frt, Schalkász Ferencné 2 frt, Wanitsek Rezsőné 2 frt, Bayer Károlyné 1 frt, Dóczy Ferencné 1 frt, Draxler Ferencné 1 frt, Finke Józsefné 1 frt, Horváth Andrásné 1 frt, Hollósi Ferencné 1 frt, Ibermaszszer Józsefné 1 frt, Krechnyák Ferencné 1 frt, Magyary Lászlóné 1 frt, Miedler Gusztávné 1 frt, Stancsits Gyuláné 1 frt, Szimhard Károlyné 1 frt, Csillag Józsefné 50 kr, Schüller Pálné 50 kr, Till Mihálnyné 50 kr, Waldvogel Józsefné 50 kr, Majer Jánosné 20 kr. Fogadják a nemesszivü hölgyek az egyesület elnökségének hálás köszönetét. * Ingyenes orvosság. A helybeli fökáptalan a vízivárosi és szenttamási szegénysorsu betegek receptjeit 30°/ 0 levonással eddig kifizette. A gyógyszerészek kérelmére az orvos-gyógyszerész egylet ezen kedvezményt 10°/ 0-ra leszállította. A fökáptalan ezen határozatra az eddigi kedvezményt teljesen beszüntette. Mindazáltal a szegénysorsu betegeknek az illető plébános ajánlatára ezentúl is fog segélyeket utalványozni. * Esküvő. Szentimrey Lajos kir. betétszerk. albiró, husvét-hétfőn tartotta esküvőjét He/ly Irma úrhölgygyei Zsámbékon. * A házi-urak nevenapja tudvalevőleg minden negyedévben van. Ilyenkor rendszerint bútorokkal megrakott szekerek, s emberek sétálnak az utcán eléggé kedélyes hangulatban. A tegnapi névnap alkalmából felhő-fátyolon keresztül pislogott az öreg-ifjú nap, s hiába várta 7 órakor az Ave Máriát, mert bár vérvörösre festette az eget, csak 8 órakor kondultak meg a harangok, hogy pihenjen meg a tömeg, mely a csendesen hulló esőben kereste otthonát. * Téli kikötő. Iyen cim alatt nem rólunk szokott az ének szólani: a téli kikötő is Komáromban készül. A vashid építésekor ugyan volt róla említés, hogy a sziget hajógyárrá, a kis-duna téli kikötővé lesz alakítva, de hát az említés szó maradt és Komáromban a Vág-Duna medrét egy hatalmas Simson-féle gép kotorja: készül a téli kikötő. S vájjon Komáromot hibáztathatjuk-e azért, mert a törvényszék is, a téli kikötő is hozzájuk pártolt ? * A választók névjegyzéke. A belügyminiszter nagyfontosságú rendeletet bocsátott ki ugy a városok mint a vármegyék központi bizottságaihoz, mely bizonyára minden választópolgárt érdekel. A rendeletben a miniszter kiemeli, hogy a névjegyzékek kiigazításakor az illetékes forumok nem járnak el mindig oly lelkiismeretesen, mint azt a választói jog megóvása követelné s ezért a megfelelő törvényre s az e tárgyban már kibocsátott kormányrendeletekre való utasítással a következőket rendeli. A kiigazgatáshoz szükséges intézkedéseket a központi választmány május hó első napjaiban tartozik megtenni. Egy-egy Összeíró küldöttség háromnál sem több, sem kevesebb tagból nem állhat. Az úrbéri l / 4 telek és a földadó minimum megállapításánál a legnagyobb pontossággal és lelkiismeretességgel kell eljárni. Az összeíró küldöttség részére legkésőbb június 15-éig záros határnap tűzendő ki. Az eljárásról a központi választmány hirdetményt tartozik kibocsátani. A kész névjegyzék július hó 5-étől 25-éig közszemlére teendő ki. Felszólamlások július 5-étől 15-éig adhatók be ; ezek fölött a központi választmány szeptember 1—20-ig határozni köteles, e határozatok pedig szintén közszemlére teendők ki, még pedig szeptember 20—30-áig. A végleges öszszeállitás határnapja évenkint december 30-ika. Végül a miniszter felszólítja a központi választmányt, hogy minden egyes üléséről a jegyzőkönyvet már az ülést követő napon, vagy legkésőbb három nap múlva eredetiben terjessze fel hozzá. * Hangverseny. A 26. gyalogezred zenekara csütörtökön a központi kávéházban szokott sikerrel hangversenyt tartott. * A nép-konyha, mely egész télen át nemcsak olcsó és jó, hanem leggyakrabban ingyenes élelemmel látta el a szegénysorsú népet, most tavaszszal megszűnt. Számadásait a kapitányihivatal most vizsgálja. * Kitett gyermek. Annak idején megírtuk, hogy február 9-én Kenyérmezőn egy elhagyott csecsemőt találtak. A rendőrség kereste az anyát s Hinora Márta személyében ki is kutatta. A helyes nyomra Hinora Márta egyik barátnője vezette a rendőrséget, ki a pesti kapitányságnál feljelentette az esetet. * Betiltott munkásgyülés. Az esztergomi szocialisták népgyűlés tarthatása iránt kérvényt nyújtottak be a polgármesteri hivatalhoz.-A gyűlés ma lett volna megtartva, azonban a polgármester a gyűlést betiltotta. * Lőgyakorlatok. F. hó 30-án Esztergom s Kenyérmező határában lőgyakorlatokat fog tartani a 26-ik gyalogezred, éles golyókkal. A nevezett napon a gazdák földjeiken, melyek a gyakorlat körébe esnek, annál inkább ne jelenjenek meg, mert esetleges szerencsétlenségért csak maguk volnának felelősek. * Köztisztviselők a biztosító társaságok szolgálatában. A belügyminiszter szigorú rendeletet küldött valamennyi törvényhatósághoz, megtiltva, hogy a megyék és városok tisztviselői hivatalos befolyásukat biztosítási ügyekben latba vessék. A legutóbbi időben ugyanis gyakrabban megtörtént, hogy a megyék és városok tisztviselői biztosító ügynöki teendőket végeztek, a mit a belügyminiszter a hivatalos állással összeegyeztethetőnek nem tart és épp azért a tisztviselőknek ezt a foglalkozást megtiltja. A belügyminiszter rendeletének szigorú betartásáért a törvényhatóságok vezetőit teszi felelőssé. * Az inas urak hálja. A tavaszi táncmulatságok sorrendjét az esztergomi iparos inas ifjúság nyitotta meg és pedig Húsvét vasárnapján éjjel, a városi kapitányi hivatal engedélyével- Tizenöten valának a tánckedvelő gyermek ifjak. Már hetek óta készültek ezen mulatságukra és büszkén lefizették a városi kapitányi hivatalban a táncmulatsági engedélyért kijáró 2 frtnyi dijat. Ugyanilyen összegért béreltek maguknak Szentgyörgymezön egy termet. A tizenöt rendező már délután glédában állt s nemsokára megjelent ugyanannyi meghívott ifjú hölgy. A talp alá valót Horvát Imre harmonika művész bandája húzta három forintnyi összeg lefizetése után. Az összes költségeket a rendezőség viselte, sőt a bőkezű és jókedvű táncosok meg is vendégelték a jelenlevő hölgyeket theával, kávéval és süteménynyel. Az asztalos inasok a legsplendidebbek voltak, ezek- j nek volt a legtöbb pénzük. Az egész mulatság alatt a legfesztelenebb hangulat uralkodott, leszá- I mitva egy kis incidenst, melynek majdnem lovagias folytatása lett, és egyik-másik rendező már a | bicsakot is emlegette. Mint értesülünk »Margit ! kisasszony« miatt keletkezett az egész veszekedéssel párosult vetélykedés. A kedélyes mulatságnak csak késő reggel vetett véget, a mikor az egész közönség széjjel ment, és a rendező inas urak folytatták a kedélyes blaumontagot. Ne tessék azonban azt gondolni, hogy ez talán egyedül álló eset. Városszerte nemcsak most, de egész farsang alatt tartattak ilyen inasbálok és mint mondják, nagyon jó jövedelmet hoztak azoknak, kik az ilyen táncmulatságokra »termeiket« átengedik. Kommentárt nem fűzünk ehhez a dologhoz. Csak csodáljuk a szülőket, a kik gyermekeiket ilyen mulatságokba elengedik, csodáljuk az iparos mestereket, kik inasaik erkölcsi viselete miatt folyton panaszkodnak, de legeslegjobban csodáljuk a várisi rendőrkapitányságot, mely nem tudjuk, miféle magasabb erkölcsi okból és szempontból, az ilyen mulatságok megtartását engedélyezi. * Lóosztályozás lesz május 3-án a Saskaszárnya kerti helyiségében. * Talált óra. A bényi országúton névre nézve ismeretlen kanász egy órát talált, melyet igazolt tulajdonosa a kapitányi hivatalban átvehet. * Veszett ebek. Két veszett eb került a. gyepmesterhez megvizsgálás végett. Az egyik Ibermasszer János kis leányát harapta meg. a másik, mely Brenner Józsefé, Hübschl Kálmánt. Ámbár haraptak is a kutyák, de azért még nem valószínű, hogy veszettek voltak. Leghelyesebb volna a kutyák gazdáit utasítani, hogy ebeikre száj kosarat alkalmazzanak. Esztergom ezredéves múltjából. Törökvilág Esztergomban. XXXIII. Hogy megérthessük kiváló vallásos buzgalmát, figyelmen kivül nem hagyhatjuk azt a körülményt, hogy ő protestánsból lett katholikussá. Ekkor alapos oktatást nyert a hit dolgában. Magát a bold, szűz és sz. Mihály főangyal oltalmába helyezte. Áttérése Sz. Mihály napján történt, azért ennek emlékéül Mihály nevet vett fel, és midőn gróffá lett elhatározta, hogy fi-utódai mind a Mihály nevet viseljék, leányutódai pedig a Mária nevet. Gonzaga Károly, niversi herceggel együtt Olmützben uj lovagrendet alapított »Ordo Christianae Militae« cim alatt, mely a bold, szűz és Szent Mihály oltalma alá volt helyezve. Ennek ünnepélyes megalakulása Bécsben történt 1619. márc. hó 8-án. Számos herceg, gróf és más előkelő vétette fel magát tagjai közé. Ezek a megalakuló ünnepély alkalmával templomban gyűltek össze, ott szent misét hallgattak és az Ur asztalához járultak, azután a szabad ég alatt kiterített szőnyegre térdeltek és ott imádkoztak, erre felállottak és kardjaikat kivonván háromszor keresztalaku vágásokat csináltak a levegőben. Kardjaikat ismét elhelyezve, újra letérdeltek és két ujukat az evangéliumra téve, a szabályok megtartására esküdtek. E rendet VIII. Orbán pápa 1624. febr. 6-án Rómában megerősttette. Feladata volt békét létrehozni a keresztény fejedelmek közt, és a törököknél levő keresztény foglyokat kiváltani és az általok nyomorítottak sorsán enyhíteni. S habár sok ezer forintot fordított a nemes gróf a rend közvetítésével a keresztény rabok kivallatására, de mégis sajnos, hogy az anyagi erő nemes céljának eléréséhez hiányzott, azért rövid idő múlva a rendnek meg kellett szűnnie. A gróf első neje Stotzing Erzsébet bárónő halála után 1627-ben ismét nősült. E második nejét Eva Erzsébetet, Sternberg Ádámnak leányát, császári engedélylyel, Eleonóra császárnénak Csehország királynéjává történt koronázása után azonnal vezette az oltárhoz, ahol Dietrichtein bibornok kötötte őt vele Össze a házasság szent frigyére. Althán kiváló tiszteletlel viseltetett a Jézus társasága iránt, azért számára négy collegiumot alapított és pedig Igló. Komárom, Znaim és Kremsben. Ami neki 300,000 frtjába Került. Mind a mellett, hogy ily bőkezűen gyakorolta a jótékonyságot mégis tekintélyes vagyont hagyott gyermekeinek, nyolc fia és nyolc leányának. (Fiai közül János, atyja volt Frigyes váci bibornok-püspöknek.) Meghalt 1638 ban és Bécsben a Jézus társaságának fogadalmazott temploma Sz. Ignác kápolnájában temettetett. Althán katonai erényeivel egyenlő volt az ő vallásos buzgalma, sőt ez volt a vezető erő amabban is, ez adta hozzá a legmagasztosabb impulzust. Tanúskodik vallásos buzgalmáról esztergomi működése is. Igen érdekes ama nagybecsű feljegyzés ami ennek beigazolására szolgál. Ez időben kivált a magyarok között igen terjedt Kálvin vallása, ugy hogy Esztergomban is otthont talált. Az igen bántotta Kutassy János esztergomi érseket, ki többször személyesen is járt Esztergomban, hogy az érsekek egykori székhelyén és tulajdonukban, a reformatio biztos otthont talált,, felkérte tehát Mátyás főherceget, mozdittatná el Esztergomból a prédikátorokat. Mátyás mielőtt az intézkedéseket azok eltávolítására megtenné, ez ügyben tájékozást keresett, azért Pálffyhoz fordult, 1599. jun. 4. kelt levelében felkérvén őt, tudatná vele, mely katonatisztek tartanak ily prédikátorokat s honnét nyerik ezek fizetésüket? Vannak-e ott katholikus tisztek és kik azok ? De főkép azt kívánta tudni Mátyás főherceg, váljon az érsek kérelme a mostani hadjárat alatt teljesithető-e zavargás nélkül és ha igen, mily módon volna ez foganatosítható ? Pálffy ez ügyben mindjárt nem intézkedhetett s nem válaszolhatott,