ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-04-18 / 16. szám

eredménye nem volt. Ugyanis az egész nem más. mint egy elméleti okoskodása olyan embernek, ki a dolgok praktikus oldaláról fogalommal sem bir. Hartmann a szociáldemokrácia ellen egyedüli orvosság gyanánt a türelmes várakozást ajánlja, mert — szerinte — idővel minden önmagától elenyészik. Igy elenyészett — mint mondja — a liberalizmus, igy fog elenyészni a szociáldemokrácia is. Ezelőtt 30 évvel ha valaki Belgiumban, Ausztriában, Németországban a liberalizmus csúfos pusztulásáról beszélt volna, bizonyosan eszelősnek tartják. És ime, a hihetetlen is megtörtént! Igy lesz tehát ama másik áramlattal is. Ezen elméletnek azonban hibája — dacára Hartmann nagy bölcsességének — a teljes értelmetlenség. Mert a liberalizmus ama országokban nem önmagától pusztult, hanem erős küzdelmek árán lett legyőzve. Midőn a népek észretértek ós belátták a liberalizmus gonoszságát, akkor ellene támadtak és ugyancsak dolgoztak azon, hogy tovább ne ámitson. Hasonlókép a szociáldemokrácia sem fog önmagától szerényen visszavonulni, hanem amíg erőt érez magában, rombolni fog kíméletlenül. Irtja a munkások erkölcsi érzületét, hogy az állatok színvonalára sülyesztse és ezen durva tömeggel aztán elpusztítson minden keresztény intézményt. Az ilyen borzalmas iránynyal szemben nem szabad tehát összetett kezekkel türelmesen várakozni, hanem ellenkezőleg minden erővel annak fékezése a legelső feladat. Csakhogy e cél elérésére nem elégségesek azon eszközök, melyekre jelenleg támaszkodni szoktak. Most a kormányzók egyedüli támasza, melyben bizakodnak : a katonai erő. Ha a szurony-erdőt látják, akkor mindenre képesnek tartják magukat. Azért a császár is csak ezt emlegeti és az anyagias gondolkozású' államférfiak mindent rendőri intézkedésekkel vélnek megoldhatni. Azonban e felfogás helytelenségét erősen bizonyítja a szociáldemokratikus mozgalom. Minél jobban üldözik a hatalmasok, annál inkább terjed. Azért aztán kétségbeesetten állnak előtte. Mert a jelen társadalmi kérdések nem tisztán anyagi, közgazdasági jellegűek, hanem főleg erkölcsi okokban bírják alapjukat. Azért csakis akkor és ott sikeres a szociáldemokrácia ellen a küzdelem, hol első sorban erkölcsi fegyverekkel harcolnak. Anyagi erő képtelen itt a sikert kivívni, mint ezt a katonai tökélylyel berendezett Németország világosan bizonyítja. Jakabunk és a blokád. — Eredeti tudósítás. — A nagy hét folyamán általános feltűnést okozott Jakabunk kihívó magaviselete, mintha tüntetni akart volna. Q, ki máskülönben csak rövid szivart szokott szívni, most csupa ezüstös és vitézkötéses szivart pöfékelt. Politikai elveire hivatkozott, mert miként mondani szokta, »nein akarja az államkincstárt gazdagítani«, pedig nem ezért nem szokott rágyújtani jobb szivarra, hanem merő politikából, mert valahányszor vendégei vannak, mindig csak válogatott kurta szivarokkal kínálja őket, s egyet nevet a markába, ha azok látván a torturás pipáló szerszámot, égre-földre esküdöznek, hogy soha életükben nem szivaroztak. Az egész szerkesztőségi személyzet meg volt lepve, midőn Jakab nemcsak vitézkötéses szivarra gyújtott rá, de még ezüstös szivarokkal is traktálni kezdte a szerkesztőség tagjait. Itt valaminek kellett történnie. Jakab pedig csak adta az urat, sőt még champagneit is felhozatott a szerkesztőségbe. »Jakab úr, — igy szólt erre lapunk főmunkatársa— ezek nem néppárti erkölcsök.« Jakab elnevette magát, és letévén az asztalra egy sereg ezüstös szivart, és fölbontván a champagneit, elkiáltja magát: >Éljen a blokád !« Micsoda? Hát Jakab, maga talán a törökökkel paktál, hogy oly annyira lelkesedik a békés blokád mellett? »Dehogy paktálok, —• válaszolt Jakab —• én irtózom a háborútól, nem mintha talán félnék, de az orvosok tanácsára tisztán egészségi okokból kerülnöm kell a puskaporos szagú levegőt, mert azonnal görcsöket kapok; hanem a küzdelmet, azt szeretem, és főkép az alkotmányos küzdelmet.« Erre megereszté Jakabunk szónoki és szavalási képességét és elmondja legutóbbi háborús blokádját, mely április 13-án, melyet Falb a kritikus napok közé vett fel, megtörtént. i»Ismét otthon, Erzsébetvárosban voltam. Boldog erzsébetvárosiak. Ezek Budapest városnak legboldogabb kerületében laknak. Tudom, hogy az esztergomi jóravaló választó polgárok irigylik sorsukat. Én legközelebb a városházán indítványozni fogom, hogy a városi választó polgárokból egy bizottság küldessék a budapesti VII. kerületbe, az Erzsébetvárosba, mely az ottani választásokat tanulmány tárgyává teszi és egy rendszeresen kidolgozott memorandumot fog az esztergomi választó polgárok elé terjeszteni. Szerkesztő uram, mondhatom, hogy noch nie dagewesen ! Mult szombaton lementem Budapestre, és beálltam a főkortesek egyesületébe. Szívesen fogadtak be, mert ismerik képességeimet. Összesen 47-en voltunk : Aranyhegyi Árpád, nek árt, folytatta, miután észrevette, hogy Fülemüle úr kínálás nélkül is másodszor gyújt reá, miközben helyeslőleg lóbálta fejét és derülten mosolygott. Minthogy Jakab úr ezen utolsó megjegyzése nem nekem szólt, kissé széttekintettem az elegáns szobában s észrevettem, hogy bár Jakab úr beszerezte a drága holmikat, azért nem szerezte meg a rend iránt való hajlandóságot, mert elég szép össze-visszaságban hevert minden. Lehet, hogy csodálkozást árult el e fölött az arcom, mert Jakab űr azonnal hozzám szólt. Igy van az kérem azoknál, a kik a közügyben utaznak, akarok mondani fáradnak. Az embernek nincs ideje rendbe tartani még a holmiját se. A nagyság jele mondottam én, — mire Fülemüle úr helyeslőleg bólintva, hatalmas füstfelhőbe burkolta magát. Kérem ! kérem! nem akarom meggyőződését megingatni felelte szerényen Jakab úr. De higyjék meg, nem lehet másként. Ma ebben kérnek tanácsot, holnap abban, ma ide kell mennem, holnap máshová, majd a miniszter hí ankétre majd a szerk . . . Nem is fejezhette be, midőn éles csengő szó hallatszott. Jakab úr odamegy, csenget ő is, aztán megkezdődött a párbeszéd, melyből mi ketten ennyit hallottunk: Halló! Hja?! Azonnal? Mikor indul a legközelebbi vonat ? ! Jó ! rögtön ott leszek, csak addig az előleget tessék kikészíteni! Tehát azonnal. Megbocsássanak Uraim! De mint hallották a dolog sürgős! Mennem kell, fontos dolog, a szerkesztőség kér, hogy ne hagyjam el őket ebben a legválságosabb percben! Nem tudok ellenállni a kérésnek. Pedig örültem a megtisztelő látogatásnak ! Köszönet érte, de hát a közügy, az előleg mindenek fölött! . . . Mit tehettünk tehát, összeszetkeződtünk Fülemüle úrral s aztán mély hajlongások között kiléptünk Jakab úrtól. Nos, hogy tetszik ? kérdem Fülemüle úrtól, midőn a szobaajtó becsukódott mögöttünk. Kolossalis ! felelte mély meghatottsággal. Ugy van, zsenialis! szóltam reá én s azzal elváltunk. Csak egy bosszant, hogy a kulissza rongyok ottlétét nem tudom megmagyarázni! Meg kell egyszer kérdeznem Kükürücbaum urat; mert még ismerőseim közül a kiknek elbeszéltem a látogatást, egyszer csak megkérdi tőlem valaki, hogv hát az miért van ott és én majd bensülök s igy könnyen elveszthetem azt a renomémat, a mit eddigi rajongásommal a nagy emberek iránt, valahogy összehordanom sikerült! Azt meg csak nem hagyhatom ! Hát nincs úgy ?! Jeszenei. Libamáji Béla, Foghagymási Zoltán, Tőzsdér Atilla, Üzletes Ernő, Bátyus Imre, Lábasi Tivadar, Orrmási Aladár stb. csupa magyarok meg én. Óriási küzdelem volt kilátásba helyezve. Hogy pedig az egész választási küzdelem vérontás nélkül záródjék, mi 47-en elhatároztuk a békés blokádot. Talpon álltunk akár az európai nagyhatalmak hadihajói Kréta előtt, csakhogy a mi blokádunk sokkal jobban sikerült. Szombaton elmentünk Leberwurst Izsákhoz és felajánlottuk neki a képviselő-jelöltséget, biztosítván őt az összes választó polgárok bizalmáról. Leberwurst ugyan vonakodott a jelöltséget elfogadni, de midőn mind a 47-en kedves nejének, Regina ő nagyságának, kezet csókoltunk, ő nagysága kedves férje helyett kijelentette, hogy szívesen elfogadja férje nevében a jelöltséget. Délután már óriási plakátok voltak a falakon : »Polgártársak! Leberwurst Izsák, szeretett képviselőjelöltünk éljen ! Este hét órakor barátságos pártértekezlet Hirsch Móric, szarvashoz címzett szállodája nagytermében! A 4700-as bizottság!« Az értekezlet fényesen sikerült. Volt bor. sör, szivar a mennyi csak kellett. Reggel felé kiadtuk a jelszót, ma este ismét pártértekezletre fogunk összejönni. Reggel 10 óra felé a 47-es kortesbizottság épen ülést tartott, midőn egy hordár jön és levelet hoz. Fölbontjuk. Nagy sajnálatunkra Leberwurst azt irja nekünk, hogy visszalép a jelöltségtől. Szerencsétlen! mi bejózanodtunk az éjszaka és ő kijózanodott. Nekünk se kellett több, azonnal rohantunk Szauerkraut Joakim tekintélyes polgártársunkhoz. Éljen Szauerkraut Náci! e szózattól visszhangzott az egész dob-utca és óriási lelkesedéssel kikiáltottuk öt képviselő-jelöltnek. Nehezen ment bele a jelöltség elfogadásába, csak midőn én szivére kötöttem három bájos leányának jövőjét, elfogadta a jelölést. Este újra pártvacsora volt Herschlnél. Hétfőn újra akartunk pártértekezletet tartani, hanem az a smucig Szauerkraut kijelentette, hogy a jelöltséget megtartja ugyan, de pártértekezletet nem tart többé. Természetes, ilyen politikailag éretlen képviselőjelölt nem kell nekünk. Még az nap jelöltük Kalbfusz Móric urat, de miután ez csak éjfélig fizetett, .kikiáltottuk Ochsenstern Dávid, szarvasmarha-kereskedő urat jelöltnek. Reggel felé leszállott az ő nimbusa is, és Ziegenmelker Miksa lett pártunk egyedüli jelöltje, ki azonban khonnyaknál egyebet nem is fizetett, mert nem volt több pénze 15 frtnál. A célt azonban elértük, mert látván a hivatalos kormánypárt, hogy mily arányban folyik a korteskedés, ő is megmozdult. Április 13-ára a Cérnatóni-párt óriási értekezletet hirdetett a nagy Vigadóba. No Jakab, itt az alkalom. A Vigadó bérlőj ének, Egervári úrnak tömérdek sok pincérre volt szüksége. Én azonnal beálltam. Sőt táviratoztam Szálika feleségemnek, hogy jöjjön le ő is kasszfrnőnek és Khóbi fiam, aki igen ügyes gyerek, piccolónak. A pezsgő csak úgy folyt és osztogatták a legelegánsabb ezüstös és vitézkötéses szivarokat. Csernátony teheti, dúsgazdag ember; óriási aranyos ezüst-készlete van. »Te Bernát, — így szóltam Frankfurter Berci barátomhoz, ki szintén pincéreskedett — tudod mit? kezdjük el a békés blokádot.« És én vele együtt kabátomba dugdostam a pompás szivarokat. Egyszerre csak óriási lármát hallok: »Te ganef, te hűtlen, te csaló !« és a poharak, palackok, tányérok és egyéb mozgó készletek felém repülnek. »Pincérek, fegyverre!« elkiáltom magam, és óriási békétlen blokád keletkezik. A blokádnak véget vetettek a pártonkivüliek programmjáért lelkesedő rendőrök, kik minket a választókkal együtt kidobáltak.