ESZTERGOM II. évfolyam 1897

1897-01-10 / 2. szám

lési párt. mely programmjában nem ezt tűzi ki első helyre. A munkások szervezése azon kiváló gondolat, mely az eszméket leginkább foglalkoztatja. Csakhogy ez olyan meszszelátó következményekkel járó terv, melylyel szemben a legélesebb küzdelmek támadnak. A tőke szolgálatában álló politikusok megvadulnak ennek említésére, mert jól tudják, hogy a tökepénz csak akkor képes kizsákmányolni a munkásokat, ha azok szétszórtan állanak; mig ha szervezve lesznek, az egyesülésből származó erő ellent fog állni az igazságtalan kizsákmányolásnak. Azért nem is mulasztják el rémeket festeni ezen tervvel szemben és legfőkép azt hangoztatják, hogy a munkások szervezése nem volna más, mint a szociáldemokrácia állami előkészítése. »A munkások szervezése egyenlő a szociáldemokrácia szervezésével*, ezt hangoztatják folyton és az állam érdeke nevében akadályoznak minden mozgalmat, mely a munkásokat testületbe sorozni törekszik. Mindenkép azon véleményt terjesztik az ilyen egyesületekről, hogy ezek nem volnának egyebek, mint hadsereg szervezése a tulajdonjog és az állami rend ellen. De azon jelenség mégis különös, hogy az ily véleményű képviselők, midőn az iparosokról van szó, akkor megváltoztatják elvöket és az egyesületek nélkülözhetlenségét hangoztatják. Ennek pedig az oka nem más, mint hogy világosan látják a nagyszámú iparos választó érzelmeit, kik mindnyájan a testületi szervezést követelik. Tehát a mandátum érdekében adják a jó barátot. Azt hirdetik, hogy az iparosok csak akkor lesznek megóvhatok a szocialdemokratikus mozgalmaktól, ha érdekeik megóvására erős testületekben szerepelhetnek. De hát az egyéb jellegű munkásokról ez miért nem áll ? Mert ezek nem választók még. Itt rejlik a liberálisok ravaszsága. Ezek soha semmit nem tesznek a nép valódi javáért és csak akkor engednek a jobb iránynak, ha arra a szó szoros értelmében kényszerítve vannak. Mert nincs néposztály, mely politikai, közgazdasági és erkölcsi tekintetben inkább szorulna védő intézkedésekre, mint a különféle alsóbb munkások elhagyatott tömege. Pedig a legnagyobb oktalanságot rejti magában azon felfogás, hogy a munkások szervezése a szociáldemokrácia talaját készítené elő. Ellenkezőleg épen ott szerzi ez legtöbb elvbarátját, hol a munkások védtelenül, szétszórtan állanak, kitéve a nagytőke korlátlan zsarnokságának. Ezek előtt a szociáldemokrácia az ő hatalmas szervezéseivel Megváltó gyanánt tűnik fel, mely őket megfogja szabadítani az elnyomástól. Hisznek neki, midőn ámító ígéreteiben a legtülzóbb eredményeket jósol számukra és tudatlanságukra építve a legképtelenebb ábrándokat festi előttük. A szociáldemokráciát a zsidók vezetik és minden izében hazug és gonosz az. Azért nem tartózkodik semmi lelkiismeretlenségtől és tagjait a lehetőleg vaddá teszi, hogy aztán a legkegyetlenebb tervekre is alkalmasak legyenek. Nagyon jól tudja ezt a kath. centrum-párt és azért az ő szociál-politikája abban áll. hogy a munkásokat mindenütt egyesületbe gyűjti, hol kioktatja őket és főleg szellemi tekintetheti gondozza, hogy józan belátásra segítse. A szivtelenül elnyomottaknak jól esik a szeretet világossága, mely megtanítja őket jogaikra, de egyszersmind megóvja azon túlzásoktól, mely őket csak romlásba döntené. Azon állítás, hogy a munkások szervezése okvetlenül a szociáldemokráciát segíti elő, nem más, mint föltétlen elismerése a szociáldemokrácia teljes diadalának. Épen ellenkezőleg áll a dolog Németország azon vidékein, hol a keresztény-szocializmus szervezte a munkásokat, a szociáldemokrata képviselőket épen a munkások szavazzák le. Mint minden téren

; úgy itt is a gonoszság legyőzésére leghatalmasabb fegyver az igazság megismerése, a valódi felvilágosultság. Ahol az alsóbb néposztályok a papság és önzetlen munkásságú jó barátok által gondozva vannak, ott a felforgató eszmék nem jutnak hatalomra, mert a nép természeténél fogva conservativ, ez csak arra törekszik, hogy a megélhetése biztosítva legyen és az igazságtalanság ellen oltalmat találjon. Ha ez megvan, akkor a veleszületett józanságnál fogva kineveti azokat, kik számára aranyhegyeket Ígérnek. A világ fejlődése az egyesületi szervezkedésre kényszerit okvetlenül minden társadalmi osztályt. A jövőt az határozza meg, hogy melyik irányú szervezkedés lesz tevékenyebb : a keresztény alapon fejlődő szocializmus, vagy a pogány szociáldemokrácia. Az esztergomi katholikus kor közgyűlése. Esztergom, január 6. A kath. kör közgyűlése méltóságteljes, felemelő módon folyt le. Megelégedéssel konstatálhattuk, hogy a kath. kör öntudatosan törekszik célja felé, s már eddig is jelentékeny eredményeket mutathat fel. A kath. körben a helybeli papság és világi intelligencia sürübb, élénkebb érintkezésbe jött, miből mind a két osztályra nézve nagy előnyök származtak. A papságban felébredt a társadalmi tevékenység szelleme, kifejlődött a társadalmi kötelességek iránti érzék, a világi intelligenciában pedig határozottabb, világosabb alakot öltött a kath. érzület, bátrabb, s nyíltabb kifejezést nyert a katholikus meggyőződés. A kath. szellem megerősödésének fényes jele volt a lefolyt közgyűlésen, az a lelkes helyeslés és felkiáltás, melylyel a világi tagok fogadták az elnöknek azon buzdító felhívását, hogy necsak a kör helyiségében, hanem azon kivül, a nyilvános élet terén is tegyenek vallomást életükkel és cselekedeteikkel katholikus meggyőződésükről. A közgyűlésen körülbelül 80-an vettek részt, közöttük közéletünk számos kitűnősége. Mattyasovszky Lajos elnök megnyitva a közgyűlést, melegen üdvözölte a tagokat s felhívta a titkári jelentés felolvasására dr. Csajka Ernő titkárt. A magvas és emelkedett hangulatban megirt jelentés, melyet gyakran szakított meg a közgyűlés helyeslése, a következő : Mélyen tisztelt közgyűlés ! Midőn az Esztergomi Kath. Kör most elmúlt évének eseményeiről .kötelességszerüleg jelentést kell tennem, azon meggyőződést bátorkodom hangoztatni, hogy e feladatot egyszerű hivatalos jelentés méltóan meg nem oldhatja, hanem arra a legragyogóbb dicsbeszéd volna szükséges. Ha visszatekintünk ez évre és látjuk ama küzdelmeket, önzetlen buzgóságot és lelkes érdeklődést, melyek eredménye minden várakozást fölülhaladott : a legőszintébb tisztelettel kell meghajolnunk azok előtt, kiknek jelen valóban fényes helyzetünket köszönhetjük. Amint a mult évi közgyűlés alaphangulata és egész tartama az aggodalom volt, mert a helyiség kérdése komoly felhőket vont egünkre: úgy most lelkes örömmel gyűlhetünk egybe saját házunkban, a kényelmes, fényes otthonban, mely nemcsak a jelent teszi kellemessé, de egyesületünk jövőjét is biztosította. Azért e visszapillantásnál a lelkes elismerés és hála érzelmeivel telünk el és jól esik ennek nyilvánosan is kifejezést adnunk. Habár a nemes lelkű tett önmagában hordja jutalmát és épen nem óhajtja a magasztalást, de azért örömmel akarjuk fizetni ama kedves adósságot, melylyel ily tettekért tartozunk. A Kör jegyzőkönyveiben részletesen vannak megörökítve azok nevei, kik iránt soha nem muló hálára vagyunk kötelezve. Itt, eme ünnepélyes alkalommal, csak felemlítem azokat, mert több nem is lehetséges. Nem lehetséges azért, mert e nevek egyszersmind tettek is, melyek minden szónál szebben beszélnek. A Mattyasovszky Lajos név egy eszmét jelentett: az Esztergomi Kath. Kör otthonát és fennállásának biztosítását. A gondolat merész volt, az akadályok lesújtók. Detörhetlen erélylyel és minden elismerésre méltó fáradsággal az eszme győzött és most »sorsot, időt mosolyogva fénylik.* Márványba kell vésni ezt a nevet, hogy az utókor tanuljon előtte bízni és tenni. Ha valaki a zászlót merészen lobogtatja, mindig talál lelkes követőkre. Mattyasovszky Lajos úr mellé állottak csakhamar Frey Ferenc, Mihalik Bálint és Koksa Kálmán urak és az ő kelni fogja a m. t. közönséget hősünknek további szereplése és sorsa. Hiszen eddig alig olvastam valamit és óriási sok okmány van még hátra. Ezeket a leveleket mellőzve, még Elemérünk hátrahagyott naplójából olvasok egyet-mást. „ Napló jegyzeteim." Kurtafalva, 1837. december 24-én, karácsony este 9 óra után. Visszatértem tehát. Midőn boldogult szüleim házába először beléptem, oh mily elhagyatottnak éreztem magam. Édes anyámat már nem találtam otthon, ott fekszik ő már. a hol csend és nyugalom van. Kimentem a temetőbe és ott sirtam, zokogtam : oh anyám, nézd, fiad egyedül tért vissza. Visszajöttem megöregedve, hiszen már 56 esztendő nyomja vállaimat és a hajam? emlékül hagytam néhány fürtöt Londonban, néhányat Nápolyban, Párizsban, s igy tovább, ami maradt az is ritka és oly szép fehér, mintha mindig tejszínnel öntözték volna. De mit látok ? Anyám sírja gondozva ? Az ápolás, a virágok mind gyengéd női kezekre vallanak. Hiába minden ! ez már legföljebb a kegyelet és nem a forró szeretet munkája. Karácsony est és én oly elhagyatott vagyok, mint egy árva. Nincs senkim. Házamat ugyan rendben találtam. Hisz boldogult édesanyám holta előtt reá bízta hivséges cselédünkre a jószívű Euláliára, aki édesanyám mellett nőtt fel. Midőn távoztam hazulról, fiatal leány volt még, most már meglátszik rajta az idők vas fogának rombolása. De hivséges cseléd, ki anyám holta után már három éve egy gyengéden szerető hitves gondosságával és fáradhatlan munkájával gondját viselte hátrahagyott vagyonomnak. Bizton az ő kezei voltak azok, melyek anyám sirját gondozták. Könynyek közt emlegette nekem, hogy boldogult édes anyám még halálos ágyán is reám gondolt és könynyezve elmondta hozzá intézett utolsó szavait: »Eulalia, én meghalok, kérlek, jól viseld gondját az én szegény árva fiamnak.« (Itt egy könnycsep, mely ez irásra esett, elmosta egy kicsit a betűket) És Eulalia megígérte s megtartotta szavát. Karácsony este ! és én mit csinálok ? Édes anyám szekrényében megtaláltam leveleimet, melyeket ő gondosan átkötve megőrzött. Előveszem azokat, hisz édes dolog a múltra vissza emlékezni. Olvasom, csak olvasom. Egyszerre megnyilik az ajtó, bejön Eulalia s kérdi: Nemzetes uram! nem parancsol egy kis teát? De hogy nem, válaszoltam én. Behozza a teát és én borzadva a magánytól, kértem őt, üljön le, legalább nem leszek a szép karácsony estéjén magam. Elölről kezdtem neki olvasni leveleimet. 0 sirt, könnyezett szerencsétlenségeim hallatára. És midőn reá néztem, ugy tetszett, mintha megszépülne. Szebbnek tetszett nekem az összes frajIáknál, misseknél, signoráknál, donnáknál és afráknál. »Szegény nemzetes uram! — szakította félbe a csendet az én jó Euláliám — nemcsak maga csalódott, de én magam is sokat, igen sokat.« Hirtelen kiment és rövid idő alatt visszatért, hóna alatt egy csomó Írással. Levelek voltak, melyeket hol hozzá intéztek mások, hol ő intézett másokhoz. Szeretett ő is, mint én, szeretett sokat és sokszor, mint én is. És bontogatni kezdte leveleit és olvasta. Szerelmének első hevével közeledett Szekunda Péter tanuló ifjúhoz s az megcsalta. A deli hajadon vonzódásával csüggött vitézlő Karabély József strázsamesteren, az meg elrukkolt. Ékes rigmusokban zengte el neki szerelmét téns Kulacs Mihály ideiglenesen befogott rektram uram és ott hagyta. Szegény Eulalia, ő is végig ment az élet keserű iskoláján. Oh de a rokonsorsu lelkek végre találkoznak és a mit én 36 esztendeig kerestem a külföldön, azt megtaláltam ide haza egy este, a karácsony estéjén, egy gyengéden és őszintén szerető szivet.« A naplónak következő lapján még ezt az érdemes följegyzést találtam. »Kurtafalva 1838 január 10-én. Ma délelőtt 10 órakor a kurtafalvi plébánia templomban esküdtem örök hűséget én nemes nemzetes szerelemmezei és ámorfalvi Szilvássy Elemér Jakab János, Pecsenye Euláliának, tisztes hajadonnak. "Have pia anima!« Nagyon szeretném becses türelmöknek további igénybevétele végett a tisztes Eulalia leányzó leveleit is fölolvasni, de miután ezen gondosan átkötött okmányok sorait sokszoros könnyek áztatták, nem olvashatók jól és tisztán, a miért is ezeket bővebb tanulmányozás és megfejtés céljából elküldöm az »első magyar lipótvárosi antiquarius, ócskászati és régészeti társulatnak,« mely azokat rendbeszedésök és megfejtésük után nekem visszaküldi és akkor a nagyérdemű publikum kegyes engedelmével leszek oly bátor fölolvasásomat folytatni. Dr. Okányik Lajos.