ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-09-13 / 37. szám

arra a lejtőre, a mely a servilismust növeli az intelligens emberekben, s felajánlja eszét, szivét a destruktiv kormányzati rendszernek egy kis sápért és cimért. Unkcs-Buk-Loknak ez időtől nem lett nyugta. A feltűnési, szereplési viszketeg tört ki rajta, erővel »nagy emberré* akart lenni. Két kézzel kapta meg az alkalmat, ahol csak kim untathatta rátermettségét a liberális érdekek emelésében. Ügetett a népszerűség után. Kedvenc embere lett a liberálisoknak, s találkoztak a városkában emberek, kik egyenest az ő nevére esküdtek. Mi természetesebb tehát, hogy kigubózta UnkcsBuk-Lok hamar, hogy mire termett ő reá, mi legyen ezután belőle. Képviselő s egyúttal ötöd osztályű mandarin. Kevesebbnél nem is kezdi. Idővel persze többre viheti. A vicinalismus korszakát éli Kina. s a jó mórokat megszokták, ha nem is mindig vasúttal meg fából csinált vashiddal, de okvetlen kis zsiros hivatallal jutalmazni. Csakhogy nehezen ment abban a kis városban a dolog. Mert választói ellenzékiek, UnkcsBuk-Lok pedig az ég ha, kormányának rogyásig hive. Mit csináljon ? Nem hiába fáradt és utazott pörös ügyekben, bár utóbbi időben petyhüdt lett ebben is. Kifundálta, hogy biz ő nemes szülővárosát fogja faltörő kosnak fölhasználni. Megtéteti magát a polgárok vajdájának, s akkor kezében a hivatali apparatus, jaj az ellenzéknek és meg lesz a sárga selymes, szalmaszálas mandátum. Hogy ezt kivigye, lapot verbuvált, melynek alig van száma, hogy ki ne kezdené a nemes várost, s ne tolná Unkcs-Buk-Loknak nehezen gördülő szekerét. A polgárok összenéztek, s eldudálták magukban: hát hisz van baj, az igaz elég a város ügyeiben, csakhogy, ha Unkcs-Buk-Lok anynyira szivén viseli a várost, ne menjen képviselőnek, meg mandarin hivatalnoknak, hanem maradjon itthon, szeretjük mi mézes szavának csábos hangját hallani, ne pártoskodjék örökké, dolgozzék többet, politizáljon minél kevesebbet, s akkor elhisszük, hogy szivünkhöz van nőve, és nem akar minket lépcsőnek felhasználni, s a faképnél hagyva bennünket, mameluknak beállani. — És igy Kegyelmes Uram Kinában beszéltek azok a polgárok. — No ja! már megint belebeszél. Unkcs-BukLoknak azonban ez a fortélya sem látszott zöldágra vergődni, azért most már haragos módon jár a képviselőség után. Beszédet, tósztot mond minduntalan a kormányra, jár a kunik (kerület) harmadosztályú mandarinjához, s kormányzó kenrei-höz (főispán), kinek mint mondják kedvence, s a város élén is szerette volna látni, jár Pekingbe a főmandarinokhoz, és a főpapi a ta-hio-szik-i (miniszterek) kegye után. De nem valami busás eredménynyel, sőt a főpap mandarinok egészen elfordultak tőle, pedig ezek befolyására nagy súlyt fektetett. Most már a zsidókkal kötött frigyet, még Jongho-Kung templomukba is eljár. Mint hallom, éppen azért Unkcs-Buk-Lok erősen bizik, mert az idei választásoknál dől el az ő jövőjére való hamleti kérdés: lenni vagy nem lenni. Tovább várni nem akar, mert akkor azt dudálhatná nagy búsan a mit a magyar »akarnok nagyságok* szoktak: »Lekaszálták már a rétet, nem hagytak rajt' virágot. * Igy szól-e a nóta ? Jól idéztem. — Igy Kegyelmes Uram, de még van folytatása is. — Azt már nem tudom. Hát lássa, ilyenekkel van a közélet nálunk telve. Hány ilyet kell kormányomnak altatni, hogy hébe-hóba valami eszköznek fölhasználja őket. Hányan vannak ilyenek, akik azt képzelik, hogy ő nélkülök az ország kormányzó rúdja nem is kezelhető. — De Kegyelmes Uram, amit tetszett elmondani, azok a kinézer állapotok, azok a kinézer mandátum vadászok nálunk Magyarországon is mint a kórság kiütöttek. — Ne mondja . . . — Amit Excellenciád a világ közepének birodalmában destruktív iránynak tart, az nálunk j már divat. És megsúgom, hogy mi nálunk beszélnek ily fajta európai s hozzá magyar kinézerekről eleget. Úgy látszik, a khinai kinézerek i furfangja ezekre is ráragadt. Ne is utazzék Exceli lenciád a »közeleti erkölcstan« profétájaként, nálunk erre embert már kötéllel se lehetne verbuválni. — Merkwürdig! — bólintott Li-Hung-Csang 0 Excellenciája, még Khinában is több hitet tapasztaltam . . . / ^fy}... ^ S*-f Külföld. —cs.—~ E hó első napjaiban lett megtartva Salzburgban a IV. ausztriai kath. nagygyűlés. Hoszszas tanácskozások előzték meg az összejövetelt, de annál eredménydúsabban oszlott szét. E gyűlésen résztvett az ausztriai tartományok minden kiváló alakja és az itt hozott határozatok korszakot fognak alkotni Ausztria katholikus törekI veséiben. Az első nap kiváló eseménye volt báró j Dipaidi szónoklata a katholikusok összetartásáról. E szellemes és elegáns szónok jelenleg a kath. néppárt vezére és népszerűsége napról-napra emelkedik. Beszédének alapgondolata a pápa mély értelmű jelszava: »Hogy mindnyájan egyek legyenek.« Meggyőzően mutatta ki ez egység szükségét főleg most, midőn a vallás ellenségei minden párt: árnyalatból egyesülnek, ha a vallási elvek legyőzéséről van szó. De az osztrák-magyar birodalomban még ehhez azon körülmény is járul, hogy a nemzetij ségi ellentétek mindig jobban élesednek és ennek következménye szükségképen a birodalom széthullása volna. E birodalomban nincs más egyesitő eszme, csak a katholicizmus. Ezzel együtt áll vagy bukik a birodalom is. Szept. 2-án volt tárgyalva azon legnagyobb fontosságú ügy, mely miatt a salzburgi nagygyűlés történelmi jelentőségű lett. Ugyanis ekkor nyújtották be a már 20 év óta sürgetett és 10 éven át folyton vitatott szerI vezési javaslatot. Ausztriában a kath. mozgalmak eddig csupán ! helyi jellegűek voltak és a különböző irányú munkák országos eredményt nem mutathattak fel éppen az egységes szervezés hiányai miatt. E hiányon segített a nagygyűlés, midőn ; Opitz A. és P. Abel által ajánlott szervezési javaslatot elfogadta. Ez elfogadás nem ment könynyen, mivel az ausztriai viszonyokból kifolyólag sok kényes érdeket érint, de a tervezet mégis oly kitűnő okossággal van kidolgozva, hogy végre is j mindenkit meghódított. E szervezet alapeszméje a következő: a kath. nagygyűlések, melyek a tisztán politikai kérdésekkel elvből nem foglalkozna);, ezentúl az ország összes katholikus egyesületeinek képviseleti gyűlései lesznek. A szervezés keresztülvitelére minden nagynagygyülés alkalmával egy megbízott lesz kiküldve, az állandó munkára pedig egy általános titkári állást szerveznek tisztességes fizetéssel, kinek állandó székhelye Bécs. E titkárt egy állandó bizottság (Curatorium) segíti, melynek tagjai az összes tartományokból vannak kijelelve. E bizottság vezeti ezután az egész összes katholikus egyesületeket, akár politikai, akár társadalmi jellegűek. E szervezés által Ausztria összes katholikusai egységes testületté olvadnak és igy döntő befolyású erőre tesznek szert. Ha tehát ez sikerül, Salzburgra évszázadokon át hálával fognak emlékezni a katholikusok. Kapcsolatban e szervezéssel az osztrák püspöki kar egy emlékiratot nyújtott a nagy-gyülés elé, melyben az Ausztriában követendő katholikus politika alapelveit jelöli ki. Ez emlékirat oly szabatos, de egyszersmind széles látkörű alakban van fogalmazva, hogy annak keretében valamennyi tisztességes politikai pártárnyalat elhelyezhető. Alapos megbeszélés tárgya volt még a katholikus mozgalmak tulajdonképeni ellensége : a szabadkőművesség. Dr. Deckert világosan kimutatta ezek romboló működését. Sokan, még alaposnak látszó gondolkodók is, nem tulajdonítanak nagy fontosságot ezen gonosz egyesületnek és azt csak kicsinyes, vagy ábrándozó komédiának képzelik. De ekkor nem tartotta volna szükségesnek maga Ő Szentsége a legnyomatékosabban figyelmeztetni a világot ez alattomos emberekre. Főleg a jelen korban ismerhetők meg ezek, midőn már nyiltan bevallják műveiket. A szabadkőművesség az isteni vallást el akarja törülni és a társadalmi rendet az Istentől elszakítani. A francia forradalom, a 48-as vallásgyűlölő irányzatok, a zsidók emancipatiőja, a felekezet nélküli iskola, a vallást üldöző modern »állam«, stb. mind a szabadkőművesek műve. Legújabban pedig a zsidósággal bensőleg egyesülve újult erővel dühöng a vallás ellen, melynek feltűnő példája a magyar kultúrharc. Végül a katholikus sajtó hathatós felkarolása lett megbeszélve. A sajtó jelenleg igen fontos eszköz, mely jót vagy rosszat eszközöl, aszerint, amint pártolva van. Ha a liberális lapokat támogatják a katholikusok, akkor sohasem várható az igazság győzelme, azért mindenkinek lelkiismeretben kötelessége azoktól a támogatást megvonni és a kath. sajtót felkarolni. Igy lesz ez képes hivatásának megfelelni: felvilágosítani az elméket és figyelmeztetni az ellenség mozdulataira. Ugrón ék Léván. — Kiküldött tudósítónktól. — Különös ez a lévai választó kerület. Az, hogy nagyon sok községből áll, nem tenné még különössé és »drága«-vá. Specialitása azonban, hogy ez olyan keverék, a milyet nem lehet egykönnyen találni. A kerület áll katholikusokból, kiket ellens úlyoznak : a kálvinisták, lutheránusok, zsidók, hivatalnokok, valamennyi szép számmal. Vannak itt magyarok, tótok ; néppártiak, nemzeti pártiak, Ugronisták, Kossuthisták, kormánypártiak. Természetes, hogy ily zavarosban a kormány halászhat. Néppárt, mert tekintélyes számban vannak protestánsok, itt ez időszerint még föl nem léphet, az ellenzék többi ágai pedig önmagukat buktatják. Hogy is ne, mikor az egész kerület kath. papsága azt óhajtja, hogy néppárt hiányában : az ellenzék szóljon a revízióról s az egy árva szót nem említ róla. A katholikusok igy nem érezvén bizalmat az ellenzékben : nem érdeklődnek többé utána, nem támogatják. A két 48-as ellenzéki párt egymás ellen dolgozik. A Kossuthpárti kálvinisták össze ülnek N.-Sallón s elhatározzák, hogy az Ugronistákat nem fogják támogatni. Az Ugronpártiaknak pedig nem kell Kossuthpárti, s eljönnek Lévára tüntetni. A ki komolyan vizsgálta a lévai gyűlést, minderről meggyőződhetett. Szomorú szivvel tapasztalhatta egyúttal azt is, hogy a szép 48-as eszméknek ennyi kevés pártfogója van; maga a tisztelt párt járatta le. Már hetek óta híresztelték, hogy szept. 6-án Ugrón, Bartha, Polónyi Lévára jön. Sajátságos, hogy a három vezér egyike sem tisztelte meg a lévai vonatot. Legalább Barthát hallottuk volna, a kit jelöltünknek emlegettek. Nem jött el, másokat küldtek maguk helyett. Bartók, Meszlényi, Molnár József, Okolicsányi, Hévizy, szerepeltek szeptember 16-án Léván. A mi fogadtatásukat illeti, az ép nem mondható impozánsnak. Azok a díszbe öltözött leányok négy kocsin, nyolc lovas, nem nagy szenzációt keltettek. A képviselő úr kocsijai után ballagott az — omnibusz ! Délben az »Oroszlán* fogadóban 48 krért szolgáltattak negyvennyolcas ebédet. Ennek végeztével megkezdődött a népgyűlés. Városban, ily nagy kerületből 800—1000 ember nem nagy gyűlés. S ha tekintjük azt is, hogy a hallgatóság egyrésze más párti, másrészt kíváncsiakból : segédek, legények stb.-bői állott: jó akarattal sem mondhatunk mást, mint azt, hogy szavazattal biró polgár 300-nál több nem volt jelen. A hallgatóságot növelte még az a 30 hölgy a fogadó emeleti ablakjaiban s az öreg Ivánka a tribünön. Elsőnek Bartókot hallottuk, majd Molnár Józsefet, elitélve a kormányt, kvótájával, közös I hadseregével s gazdászati politikájával. Úgyszólván egyről beszéltek mindnyájan. Okolicsányi az önálló vám mellett kardoskodott s lefestette egyúttal tarthatatlan gazdasági helyzetünket. Majd áttért a megvesztegetésre, inti vén a népet, hogy el ne adja magát. Idézte Móricz Pál képviselő és sertéskereskedő szavait, aki ' szerint a sertés okosabb az embernél: mert a sertést hazugságokkal ellátni nem lehet. Kéri a kö! zönséget, teljesítse kötelességét s ne gondolkozzék senki sem úgy, hogy az ő egy szavazata nem soI kat dönt. Erre jó mesét is mondott. Heidlbergben