ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-05-17 / 20. szám

zsinagógába ; ha pedig ezt nem akarja, akkor maradjon otthon : mert nem való sem a bazilikába, sem a zsinagógába. Azt gondolom, hogy e felfogással minden vallásos ember, akinél a hit még el nem lapult, egyetért s meg vagyok győződve, hogy az ortodox zsidók épp oda kivánják a katholikusokat a zsinagógából, a hová a meggyőződéses katholikus kivánja a zsidót, meg aki egyáltalában nem odavaló, a bazilikából. Azért én nem képzelhetem, hogy a diszmagyarba öltözött megye és város zsinagógai Istentiszteletével a zsidóság kegyelmét és gráciáját valami különösebb mérvben megnyerte volna. Hogy pedig a józaneszü nép mit gondol erről a zsinagógai ájtatoskodásáról az uraknak, azt azokon a kacagó ábrázatokon láthatták, a amelyekkel a vizivárosi utcák fövényezve voltak! A magyar kormány is jó példát adott e részben a mult vasárnap, mert Bánffy elment a reformátusokhoz, Darányi az evangélikusokhoz, s a többi »jó« katholikus miniszter pedig a katholikus templomokba. Ezt ajánljuk a megyének is. Adja ki a főispán ur a parancsot: menjen mindenki saját meggyőződése szerint a templomba; egy felekezetlen állam mást nem is tehet. Igy azután azt nyerjük, hogy a templom nem lesz bámész, diszmagyaros figuráknak gyülhelye, kik akárcsak a hottentották vagy a kafferek templomában volnának, oly ős eredeti profánsággal és előkelő ignoranciával bámulnak és feszelegnek. Gondolják-e, hogy ez által a millenium nyer több észszerüséget és értéket, több erkölcsi tartalmat s biztosabb kilátásokat? Hallottam azt is, hogy valaki azt mondta, hogy a bazilika tanulhatna a zsinagógától hazafiságot. Erre azt feleljük : modern hazafiságot, mely a hasát s nem a hazát szereti, senkitől sem akarunk tanulni; azt tartsák meg maguknak azok, kik avval dicsekedni akarnak; az országföntartó hazafiságot pedig, mely ezer éven át hordozta karjain a nemzetet, a bazilika a zsinagógától azért nem tanulhatja, mert azt már ezer év óta birja; aki nem hiszi, az nézzen szent István koronájára; ott nem a tóra, hanem a kereszt ragyog, s Magyarország czimerében sincs meg a két-háromszög, hanem a kereszt. De meg az is szent igaz, hogy a magyar szent koronát nem lehetne a zsinagógába vinni éppen a kereszt miatt; a zsidók maguk protestálnának az ellen; a korona tehát kinn maradna a zsinagógán kivül az imádkozó, keresztény nép körében; a diszmagyaros urak pedig elhagyva a koronát, mehetnének ájtatoskodni a zsinagógába. Külföld. — cs— E hő 6-án ülte Németország parlamentjének centrumpártja 25 éves jubileumát. A nagy birodalom népességének harmadrésze büszke örömmel ünnepelt e napon, mert önmagát látta megdicsőitve azon nagyszerű mult képében, melyet e hatalmas politikai párt felmutat. Az a centrum, mely 25 év előtt a legázolt jog és vallás védelmére alakult, a legádázabb ellenségeket látta mindig maga körül. Bismark az egyesült birodalom összes állami hatalmát mozgósította ellene, a közigazgatási hatóságok minden képzelhető erőszakoskodást megkísértettek, a pártot védő papokat és püspököket bebörtönözték, csekélyszámu képviselőket a parlamentben kinevették, — és most? 25 év múlva a centrum a legtekintélyesebb párt az országgyűlésen, mely döntő befolyással bir. Ellenségei is őszintén bevallják, hogy a centrum nélkül a birodalom összedűlne, mert egyedül ez képes ellensúlyozni azon felforgató pártok törekvéseit, melyek az országok lerombolását célozzák. A centrum keletkezésének oka azon harc, melyet Bismark a katholikus vallás ellen indított. A józan nép rögtön megértette ennek jelentőségét ; megértette, hogy a vallás legázolásával megszűnik a jog,, az igazságosság is, és ezután a szolgaság következik. Azért Windhorst és elvbarátai a centrumot úgy alakították meg, hogy az újkori államalakulások csak akkor fognak áldásosán működni, ha főcéljuk a nép jólétének emelése lesz. A nép yiszont biztos érzékkel fölismerte igazi jóakaróit és rendületlenül támogatta őket. Életképes politikai pártok csak nagy elvek talaján alakulhatnak, mely elveket a nép átért és átérez. Már 1870. évben világosan látta a német nép, hogy az ország igazi jóléte csak a keresztény elvek alapján lehetséges és azért a fenyegető pogány világnézlet és zsidó befolyás ellen bámulatra méltó kitartással és áldozatokkal küzdött. Jellemszilárd vezérfiái, kikben sohasem csalódott, olyan bizalmat keltettek a centrum iránt a népben, hogy a legsötétebb időben sem veszítette el a győzelembe vetett reményét. Midőn a centrumpárt a katholicizmus talajára helyezkedett, mindenki érezte, hogy e párt olyan sziklán áll, mely megdönthetlen. Akadtak ugyan »bölcselkedok,« kik főkép az első kegyetlen erőszakoskodások idejében a csüggedés szavait hangoztatták, de a nép tömege nyugodtan nézett a jövő elé. . »Istenben bizva, egyesült erővel!« ez volt a párt jelszava, melyhez mindig hű maradt és jelenleg is ez a centrum gyökere. Fáradhatlan buzgalommal szervezték a pártot minden egyes faluban, gondosan kioktatják a választókat, a képviselők folytonos érintkezésben vannak a néppel, kiknek minden óhaját szemmel tartják és a parlamentben érvényesitik. Mint a régi rómaiak a béke idején szüntelenül hadgyakorlatokkal foglalkoztak, ugy a centrum választói a legkisebb községi választásoknál is tömött sorokban vonulnak gyakorolni erejüket. Nem hagyják ki a számításból az okos németek a leghatalmasabb politikái tényezőket : az asszonyokat. Emlékezhetünk a halhatatlan Windhorst szereplésére a német nagygyűléseken, midőn e rajongó lelkesedést keltő szónok soha sem mulasztotta el szeretetreméltó humorral egy dicsőítő beszédet mondani az asszonyokra, kiket a centrum leghatalmasabb föntartóinak nevezett. Mosolyogva tapsolták a pompás bókokat, de mindnyájan érezték, hogy a tréfa legalább kilenctizedrészben valóság. Nagy befolyással volt a párt megerősödésére a kath. sajtó is, mely jelenleg Németországban csodálatot keltő magaslaton áll. — Egységes szervezettel és merész bátorsággal terjesztette ez a keresztény eszméket, a nép pedig teljesen elfordult a zsidó kezekben levő liberális lapoktól. Azért méltán dicsekedhetnek az ünneplők most az ő »hasonlithatlan és magasztos centrum-sajtojukkal,« mely fáradhatlan lelkesedéssel hirdette az igazságot, védte a jogot és oktatta a népet. Az egész fényes jubileum pedig olyan esemény, mely méltán példaképül állítható egész Európa népei elé, kik a szabadkőműves kormányok igája alatt kinos bizonytalanságban néznek sorsuk elé. Az igazságnak győzni kell minden akadály dacára is. Sem az erőszak, sem a furfang azt le nem tiporhatja, ha találkoznak becsületes védelmezői, kik önzetlen lélekkel és őszinte munkálkodással felkarolják. Mégis csak derül. Kölnben is, Parisban is, Londonban is, szóval egész nyugaton dereng már ; akkor hát nálunk is fölhasad a szebb nap. Ezt a derűt a mezőgazdaságról értem. Magyarországban majmolják a nyugatot ; hát ha nyugaton jobb irányban haladnak : remélhető, hogy itt nálunk is megfordul a kocka. Jellemzők az új francia miniszterelnök, Meline szavai: »Talán nem szükséges utalnom arra, hogy minden erőnket a mezőgazdaság szolgálatára fogjuk fordítani. ]Nem fogunk takarékoskodni, hogy rajta segítsünk és érdekében mindent megteszünk. Mindenekelőtt hivatalos képviseletet teremtünk számára, amihez joga van. Nem fogunk tudni eleget tenni azért a francia parasztságért, mely szívósan és kitartással küzd a reá zúduló bajokkal s okos mérsékletével a kormányok támasza.« Igy még nálunk nem beszélnek ; de majd fognak idővel s akkor belátják, hogy Magyaroraz alkotmányos szabadsághoz való ragaszkodása. A szláv törzs egyes ágai ezen vérrel őrzött alkotmány menhelyében találtak menedéket és éltek jobb napokat, mint többi rokonai; itt mentették meg jövőjük horgonyát a délszlávok is. A polgárosodás, az alkotmányosság, a nyugot és kelet, a szláv és német fajok érdekei nemcsak megengedik, de sőt követelik, hogy itt, ezen a földön alkotmányos magyar állam létezzék; mig pedig ezen történelmi követelmény s annak okai meg nem szűnnek, a magyar nemzet történelmi missiója sem szűnik meg. Isten titokzatos terve szerint a nyugot és kelet, a civilisatio és barbarizmus közti közvetítés a mi hivatásunk. Méltó és igazságos tehát, hogy hálát adjunk az Istennek, hogy az alatt, mig más nemzetek eltörültettek a föld színéről, úgy hogy ma már csak a történelemből ismerjük egykori létezésüket; vagy mig más nemzetek a szolgaság járma alatt nyögnek: a dicső magyar nemzet számban és erőben megizmosodva, az őseitől öröklött szabadság védpajzsa alatt halad a gondviselés által számára kijelölt úton! Nagy szerencséje a nemzetnek, hogy a Szent István által letett alapok sokkal mélyebben feküsznek, hogy sem azokat bármely kor viharai felforgatni képesek volnának. Kegyeletes tisztelettel tekintünk a szent koronára, melynek ragyogó fénye ma is hirdeti a szent király nagy alkotásainak állandóságát. A letűnt zivataros századok azt igazolják, hogy Magyarország csak azon alapokon haladhat sikeresen/melyek erejével civilizált állammá fejlődött. jes nemzeti önérzet, a honszeretet és a törvényes fejedelem iránti hűség; a vallásnak államalkotó és fentartó elvei voltak az alapok, ezek legyenek a jövőben is. Folyamodóból — após. Irta: Valnicsek Béla. A méltóságos ur szokása szerint nagyon ideges volt s mikor útjából hazajött, előkérte titkárjától a hivatalos leveleket. A titkár mind sorra nyitogatta s véletlenül borítékjaik nélkül nyújtotta át a méltóságos urnák, ki ezáltal idegességének tetőpontjára jutott. — Az Isten áldja meg magát titkár, miért nem tesz minden levelet a borítékjába, minek veszi ki azokat belőlük; elég, ha felnyitja a borítékot. Honnan tudjam most, hogy melyik levél milyen borítékba tartozik. Például — s itt haraggal vette kezébe az egyik levelet — melyik borítékba való ez? A titkár ur nem jött zavarba; észrevette, hogy a levelén gyászkeret van s a legnagyobb nyugalommal vette fel a borítékok közül az egyetlen gyászkeretűt. — Ebbe méltóságos uram. A nagy ur nem állhatta meg mosoly nélkül; kicsit röstelte is, hogy titkárja ily könnyű szerrel fogott ki az egyszer rajta és szelídebb hangon szólt hozzá: na, máskor ilyesmi ne történjék. A titkár, Megyery Gyula megkönnyebbülten foglalta el helyét Íróasztala mellett s tovább folytatta teendőit. Alig irt néhány sort, halk, félénk kopogást hall az ajtón s nyomban rá középtermetű idősebb ur lép be. Fekete Ferencz József-kabát volt rajta s mellén nagy érdem-kereszt díszelgett. Az idegen mély hajlongások között közeledett Megyeryhez s azt mondta, hogy a méltóságos úrral szeretne beszélni. •— Édes uram, a méltóságos úrral most nem beszélhet; most jött csak haza hosszabb útjáról, még megharagudnék. — De kérem szépen, fontos beszélni valóm van vele. — Azt mindenki mondja, volt a kissé türelmetlen válasz. Jöjjön holnap, vagy holnapután. Hogy hívják ? — Kiss János, tisztviselő vagyok. A méltóságos ur maga biztatott, hogy csak jöjjek el. A titkár ur nem tudta, mit csináljon. Ha a méltóságos ur még mindig rossz kedvű, megint szidásra van kilátása és nem akarta beereszteni az öreg urat. De Kiss János annyira kért, könyörgött, hogy Megyery megsokalva a zaklatást, bejelentette Kiss Jánost.