ESZTERGOM I. évfolyam 1896
1896-01-26 / 4. szám
Ezek a tényleges mizériák és törvénytelenségek képezik a kedélyek gyújtó anyagát, az ő működésük alpháját. Nem mintha ők tudnának és akarnának segiteni a bajon. Bebel úr -Erfurtban ezt mondta: »Mi álláspontunkhoz hivek maradunk, nem kellenek részleges reformok, nem akarjuk mi ezt vagy azt elérni, az a fő, a mi követelményeink olyanok, hogy egy párt sem tud utóiérni.« (Prot. 174. 1.) Régi dolog, hogy ők minden ellen vannak, ami a mi részünkről jön. A munkás-törvény ellen szavaztak, a munkás-biztositás ellen szavaztak, a baleset ellen való biztositás ellen szavaztak. Valóságos csoda, hogy most Molkenbuhr Hitze-Lieber féle törvényjavaslatot elfogadta. Ki tudja, mi kényszeríti rá ? HIREK. * A Hercegprímás elutazása. Vaszary Ko- j los Hercegprímás ő Eminenciája kedden f. hó 21-én Kohl Medárd dr. titkár kíséretében Budapestre utazott. • I * Hercegprimási konzisztorium. Hétfőn f. hó 20-án a primási palota dísztermében () Eminenciája elnöklete alatt összejöttek a főkáptalannak Esztergomban időző összes tagjai és fontos egyházi I ügyek fölött tanácskoztak. Első sorban határoztak a sz. Béláról nevezett nyugdíj-intézet üresedés- I ben levő helyeinek betöltése és a fokozatos előléptetés fölött. Miután az Adalbertinum vagyoni állapota az 1893-ban bekövetkezett kamat leszál- | lás következtében többet mint 11 tagot és a meg- j levők között előléptetést el nem bir, minthogy továbbá az intézetnek 1644 frt deficitje van, kimondatott, hogy addig mig a deficit törlesztve nem lesz és maga a fundus jobb helyzetbe nem jut, a mostani létszámban változás ne történjék. Tárgyalás alá került másodsorban az általános papi nyugdíj ügye, mely minden oldalról megvitattatván, a nyugdíj alapszabályainak kidolgozására egy három tagból álló bizottság küldetett ki, mely Boltizár ,1. elnöklete alatt dr, Csernoch, J. dr. Koszival I. és Venczel A. kanonokokból áll. ö Eminenciája fölhívása folytán hoszabb ideig foglalkoztak az igen fontos és nagy kihatással járó föesperesi látogatások ügyével is, s egyúttal megbízták Rajner L. kanonokot, hogy a föesperesi látogatás szabályzatát dolgozza ki. Bevizió alá került az egyházmegyei biztosító alap is, melynek tételei 40 krra szállíttattak le. Hosszasan foglalkozott a konzisztorium a nagyszombati főgymnasium ügyével is. A tanácskozás majdnem két órát vett igénybe. * A biboros hercegprímás üdvözlete Zalka János győri püspökhöz egész terjedelmében igy hangzott: Nagyméltóságú Püspök Ur! Kegyelmes jó Uram ! Legyen üdvözölve, legyen áldva Excellentiád a magyar episcopatus Nestora években ugy, mint erényekben. Az örömünnepen ott leszünk mindnyájan! Kiket oktatott, kiket felszentelt, kiket az örök élet utain vezérelt és kérjük az édes Üdvözítőt, hogy az az áldás, melyet valóban magasztos és szívhez szóló körlevelében híveire esdett, szálljon vissza a Főpásztorra. Csókolom azt a jótékony kezet, mely annyiszor fölmutatá az Urat, és mely engem is megáldott. Esztergom, 1896. jan. 12-én. * Városi bizottsági ülés. Esztergom szabkir. város pénzügyi bizottsága a lefolyt héten több ülést tartott. Az ügysorozatban tárgyaltatott többek közt a nyilvános előadások s mutatványok díjszabályrendelete. A városrészek pénztárnokainak egyévi fizetésük iránti kérvényére vonatkozólag, eddigi fizetésüket, tekintettel felmerült közreműködésükre, még egy félévre folyósítják. — Beható megbeszélés tárgya volt a Hunagözhajózási társulatnak ajánlata a volt hidfő s területének megvétele iránt, melyen az uj állomási épületeket akarja felépíteni. A bizottság azt határozta, hogy évenkint 1 arany uri-bér elismerési jog fizetése mellett oly szerződésre lép, hogy 30 év múlva az j összes építmények s beruházások a város tulajdonába mennének. — A dr. Mátray kórházigazgató által javasolt elmegyógyintézet (Szomorú, hogy már erre is szükségünk van. Szerk.) érdekében a bizottság elvi hozzájárulását adta, s utasította a j polgármestert, hogy a telek megszerzésére tárgya- ! lásokat indítson. — A tanítók fizetése rendezését illetőleg a bizottság az iskolaszék javaslatát egészen magáévá tette, ami a mult évhez képest 5145 frt emelkedést jelent; egyúttal az izraelita hitközség hitoktatási céljaira 500 forint segélyt javasolt megszavazni. — Javaslatba hozatott egy víztartónak a kis-Duna partján leendő felállítása, s ennek 4500 forintba jövő költségéből 2500 frt már az 1896-ki költségvetésre esik. — Elvben elfogadta a pénzügyi bizottság a város nivellirozását, lejtméretezését. A keresztülvitellel a tanács bizatik meg, 8000 frtra irányoztatott elő a költség s a munkálatot pályázat utján eszközlik. — A Brukner-féle házban levő városi bolthelyiség értékesítésére nézve azt határozta a pénzügyi bizottság, hogy Brukner Albert hivassék fel, tegyen javaslatot, mennyiért lenne hajlandó a helyiséget megvenni. •— A kaszárnya felépítésére, a vármegye katona-beszállásolási alapjából a várost szerződésileg megillető 32 frt és egyéb járulékok kifizetése iránt a vármegye hatóságához intézendő s a számvevő által összeállított előterjesztés, jogi véleményezés miatt a városi főügyésznek kiadatott. * Tisztelgés a Herezegprimásnál. F. hó 19-én tisztelgett Ő Eminenciájánál az esztergomi oltáregylet diszküldöttsége. A hölgyek, — kik között dr. Bapcsák Imréné elnöknő s M. Remigia főnöknő alelnöknő vezetése alatt láttuk Bleszl Ferencnét. Frey Ferencnét, Krebsz Mihálynét, Laczkó Pálnét, Magurányi Józsefnét, Mattyasovszky Lajosnét, Mészáros Károlynét, Tónay Pálnét stb., az első szalonban gyülekeztek. A biboros Herczegprimás bibor-diszben, hasonlóképpen díszben megjelent udvari papjai környezetében a zöld szalonban fogadta a küldöttséget, melyet az oltáregylet igazgatója dr. Csajka Ernő mutatott be névszerint. Ő Eminenciája leereszkedő kegyteljességgel vette az egylet hódolatát, s üdvös céljainak támogatását mindenkorra megígérte. Az oltáregylet tisztelgését nyomban követte a katholikus kör ujonann megválasztott tisztikarának* névszerint Mattyasovszky Lajos elnök, dr. Waiter Gyula alelnök, Csajka Ernő I-ső titkár, Magurányi József ügyész, Perényi. Árpád háznagy, és Litsauer Sándor il-od titkárnak tisztelgése. A tisztikar bemutatva magát, a körnek a ház vételére vonatkozó aláírási iv egy példányát nyújtotta át ö Eminenciájának. * Esztergomvármegye közigazgatási bizottságának Ülése. tjA megye közigazgatási bizottsága f. hó 22-én rövid ülést tartott. Az értekezlet tárgyai közül fölemlitendőnek véljük Kennedi komáromi ügyésznek dr. Helcz volt polgármester ellen indított fenyítő ügyben tett előterjesztését. A komáromi törvényszék ugyanis elejtette a vádat azzal a megokolással, hogy benne sem köz-, sem magánvádat fel nem ismertek. A királyi ügyész kijelentette, hogy az ügyészség a törvényszék határozatát fellebezte. Bartal Rezső királyi tanfelügyelő panaszkodott, hogy a megyebeli tankötelesek nem igen látogatják az iskolákat, s mivel e végett a szülőkre kirótt bírság már több hatezer forintnál, javasolja, hogy a törvénynek megfelelően a büntetés a pénzbírság behajthatatlansága esetén közmunkaszolgálmánynyá változtatható át. Tudomásul vették a belügyminiszter leiratát, amely a kórház szabályrendeletét megerősíti, dr. Feichfinger Sándor nyugdiját azonban nem engedélyezi azzal a megokolással, hogy a városnak nincs nyugdijalapja s különben sem. húzhat senki ugyanegy pénztárból fizetést és nyugdijat. * Főegyházmegyei hirek. Vadász György nagyszombati gymn. tanár administrátornak Nagyorosziba; Buchta József nagy-oroszi káplán h. minőségben Zsitva-Thaszárra küldetett. Marrich Ágoston nagy-oroszi plébános, a drégelyi, kerület alesperese, az esperesség alól felmentetvén, helyébe Treuer Mátyás drégely-palánki plébános neveztetett ki esperesnek. * A győri aranymise. Vasárnap, január hó 19-én, Jézus szent neve ünnepén mutatta be dr. Zalka János, megyés püspök aranymise-áldozatát a székesegyházban, hová az ájtatos hivek már a reggeli órákban seregesen zarándokoltak, hogy jelen lehessenek a ritka ünnepségben, amilyen 1811. évi július hó 14-ike óta nem volt Győrött, amikor ugyanis Vilt József püspök ugyanott mutatta be aranymiséjét. Zalka püspök 9 órakor tartotta magasztos szózatát, melyet kegyeletteljes gyermeki áhítattal hallgatott a jámbor hivők sokasága, és vajmi sok szem könybe lábbadt, midőn az aranymisés főpásztor világi híveire adta megindító atyai áldását. Áldás után az aranymise kezdete előtt a kisebb papnevelő intézet növendékei előadták lelkiatyjuk, Gladich Pál urnák dalszerzeményét, Áve Maria-yáX: megindító, valóban vallásos ihletű dallamának harmóniája angyali üdvözletként hangzott a tágas székesegyházban. Erre kezdetét vette az aranymise, melyben az alkalomhoz méltó külső fénynyel mutatta be a jubiláris főpásztor a legfönségesebb s legkedvesebb áldozatot az Urnák híveiért, papságáért, az ország jóléteért, a királyért, a pápáért és az anyaszentegyházért. A szentmise végeztével megáldotta a papságot. Az áldás után felhangzott a jubiláló Te Deum, melylyel a megható egyházi szent ünnepség véget ért. * Hivatalos látogatás. Maszlaghíj Ferenc prépost-kanonok, a helybeli főgymnasium érseki biztosa mult vasárnap, f. hó 19-én váratlanul megjelent a főgymn. ifjúság istenitiszteletén, figyelemmel hallgatta meg az exhortációt, s az ifjúság példás és gondos vallás-erkölcsös nevelése fölött megelégedésének adott kifejezést. * Arvapénztár átadása. Esztergomvármegye az egyesítés következtében az egyesült városrészeknek a megye által kezelt árvapénztárát e héI ten adta át a városi árvaszéknek. * Pótválasztások a vármegye bizottságainát és pedig a Nagy-Ölved-farnadi és Kéty, KuralBarti választókerületekben január 20-án tartattak meg. Megválasztatott pedig az elsőben Szilaveczky János farnadi plébános, a másodikban ifj. Bohák József földmives. Ezzel a vármegye bizottságának névsora teljes. * Tegnap kezdte meg a város p. ü. bizottsága az 1896-ki költségvetés tárgyalását. * Nagy elismeréssel adózik a város járókelő közönsége a rendörségnek, hogy megparancsolja a gyalog-járónak, máskép tiprattyúnak hamuval, homokkal való behintését. Kivált a Víziváros egy háza előtt formális veszedelem a legóvatosabb tipegés. Csatorna a házon nincs s minden melegebb nap, új jégréteggel borítja ;\ lejtős járdát Egy rendőr végig ment a házi uraknál, s figyelmeztette őket ez emberbaráti kötelességre. * Hymen. Vasmegyéből jánosházi levelezőnk I fényes esküvőről tudósítja lapunkat: Folyó h6 18-án vezette oltárhoz Hampek László iharosberényi gyógyszerész Hampek Imre megyei főkönyvelő fia, Essö Margitkát, Essö Sándor jánosj házi földbirtokos leányát. Az esketést Cser Vendel ácsi plébános, a menyasszony családjának régi barátja végezte, ki emelkedett beszédben méltatta a házasság jelentőségét. A nagyszámú előkelő násznép között a hivatalos funkcionáriusok a következő hölgyek és urak voltak : Násznagyok : Bierbauer Viktor dr. Székesfehérvárról, Bsső Pista Ácsról és Horváth Zoltán, a régi ősi szokáshoz hiven, felcifrázott násznagyi botokkal. Nászaszszonyok: Essö Pistáné, Bierbauer Viktorné, Horváth Istvánné úrnők. Koszorusleányok: Kovács Manda, Essö Erzsike, Krenner Irénke, Tempel Ilus és Krenner Etuska Vőfélyek: Hampek Vince, Essö Imre, Hampek Guszti, Béri István és Tempel Ferenc. Az esketést fényes nászlakoma követte a bájos és szellemdús menyasszony szülői házánál. Toasztokban természetesen nem volt hiány, a táncban még kevésbé, mert bizony nemcsak az arany ifjúság, hanem még az örömszülők is a többi násznéppel egyetemben járták a csárdást. A ifjú párt a messze távolban a mi meleg szerencsekivánatunk is kiséri. — Péter Ignác letkési kántor és főtanitó folyó hó 21-én vezette oltárhoz Azsaltovics Franciska kisasszonyt Farnadon. * A dorogiak Zalkánál. Kedves, szép vonatkozású gondolatot siettek megvalósítani Dorogon, Tokodon Zalka püspök jubileuma alkalmából ! s meg is valósították egy küldöttség alakjában, mely mult vasárnap, a püspök aranymiséjére föli ment Győrbe. Ez a küldöttség oly dorogi és tokodi gazdákból alakult, kiket Ő Excellenciája hajdanában, ide-oda már 50 éve, káplán korában keresztelt. Zalka püspöknek ugyanis Dorog volt első kápláni állomása. A dorogi esperes űr aranyszive ugyancsak túlcsordult, mikor a küldöttséget az ősz jubiláns főpapnak bemutatta s mindnyájukon mély meghatottság vett erőt. Ö Excellenciája dacára kimerültségének igen szívesen látta a deputatiót; elbeszélgetett a régi jó időkről s kérdezősködött a mostani állapotok felől. A küldöttség tagjai sem bánták meg a kirándulást, jóllehet i 16 fokos hidegben csikorgott a szánuk alatt reggel I három óra után a hó s csak késő este hozta vissza őket a füzitő-pacifik-lassitott-gyorsvonat. Most már a falubeliek, ha találkoznak, gratulálnak a dorogi káplán uraknak az aranyos jövőhöz s a mamák azzal biztatják csecsemőiket, hogy hiszen tán ezeket is jövendő püspökök keresztelik. Ezzel a vigaszszal könnyebben rázódik az ember táthi s tokodi fédertelen szekereken s ha a bundát dér I lepi, hermelinnek nézheti.