ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-05-31 / 22. szám

mint minden embernek joga van az élethez. A. politikai szervezkedés szabadsága nem monopólium ; az minden honpolgárnak közös tulajdona. A néppárti polgárok ősei ép úgy harcoltak és verőket ontották a szabadságért, mint a többi politikai pártokban lévőknek elődjei, s ép azért senki sincs följogositva ezt a szabadságot személyes tulajdonnak tekinteni, legkevésbbé pedig azok, akik hazug szájjal hirdetik a szabadságot és egyenlőséget. — Ugrón Gábor s a szocialisták. Ugrón Gábor határozottan elvetette a sulykot, mikor emberbaráti s népjogi érzelmeinek áradatán a szocialistákhoz evezett, velük pacsizott, pusziszkodott, barátkozott. A német szocialisták markukba nevetnek, s mivel föl nem tételezhetik, hogy budapesti pajtásaik tudják, hogy mi a szocializmus, hamar kitalálják, hogy kit kell itt voltaképen kinevetni; kit mást, mint azokat a gimpli polgári elemeket és pártokat, melyek a szocialismussal barátkoznak, A szocializmus ugyanis szakit minden fennálló polgári párttal, mely a mai társadalmi rend alapjain áll; valamennyit el akarja söpörni s egy szóval mondva, más politikai és szociális rendet akar teremteni. Azért a szocializmus nem is szövetkezhetik soha semmiféle polgári párttal, legyen az akár független, akár néppárt. Fölösleges ezt nagyon hangoztatnunk, miután Ugrón Gábor már megkapta a feleletet háztüzet néző kisérleteire. A budapesti szocialista gyűlés kimondta, hogy semmiféle polgári párttal nem paktál és nem szövetkezik. Azért tehát az a karonfogva való fölvonulás, melyet a függetlenség s a szocializmus rendezett, nem egyéb mint baklövés a függetlenség részéről, és pedig oly baklövés, hogy nem is kell finomabb politikai érzék hozzá, hogy azt ország-világ előtt konstatálni lehessen. Két mentséget hozhatnánk fel Ugrón Gábor és a szocializmus parádé fölvonulása mellett. Az egyik az volna, hogy a magyar szocializmus még a hátán viseli a polgári eredet tojás héjait, nagy örömére fölcseperedett belga és német testvéreinek. A mi szocialistáinkon Bebel, Liebknecht s a matador, majd nevet, majd boszankodik, hogy miféle sületlenségekben vannak ezek a magyar pajtások elfogulva. Mert bizony a magyar szocialisták még nem igen tudják, hogy mi az a szocializmus. Inkább frázisok salátáján éldelegnek, de a pecsenyének csak szagát ismerik. A vezetőik sem képzett emberek ; néhány recipiált hazafi iparkodik köztük a vezető szerepet kézhez keríteni ; de ime a következő gyűlésen azon veszi magát észre a vezérférfiú, hogy kinn van a kövezeten, s megtapogathatja csontjait, meg vannak-e mind ? A másik mentsége Ugronéknak az lehet, hogy jó célból komáztak az ördöggel. A választó-jog kiterjesztésének nemes céljából szövetkezett a szocialistákkal. Az ilyen ördögkomázást rendesen a jezsuitáknak szokták nyakába varrni; no de azért van eszük a világ fiainak, hogy a jezsuitákra fogják az elvet, ők meg praktizálják. Ezt az értelmi egyensúlyt már megszoktuk. A jó célt mi sem utasítjuk vissza. Németországban általános választói-jog van ; Olaszországban szintén igen ki van terjesztve ; mindenki választ, a ki irni-olvasni tud, s öt frt adót fizet; a választási-jog kiterjesztését tehát mi sem ellenezzük. A néppárt szívvel-lélekkel lép a sorompóba a választási-jog szeplőtelen megóvásáért, emlékezzünk Nyitra-Stomfáról ; azután ugyané jognak értelmes s a körülményeknek megfelelő .kivilágításáért. De a zászló becsülete kívánja, hogy mikor szent elvet akarunk diadalra juttatni, ne ássuk alá cimboráskodás által azokat az alapokat, melyeken az erkölcsi rend s a társadalom épül. Félreértés elkerülése végett még megjegyezzük, hogy midőn ily álláspontot foglalunk el, nem zárj kozunk el azon belátás elől, hogy a társadalom fejlődésképes s okvetlenül fog is fejlődni; azt sem tagadjuk, hogy a szocializmus gazdasági iránya nagyjából oda mutat, amerre ennek a fejlődésnek tovább mennie kell; mi csa.k azt ellenezzük, s attól idegenkedünk, hogy a szocializmus tagad minden most fönnállót; az ily eljárás mar csak nem mondható fejlődésnek, hanem fölfordulásnak. — Pártgyiüés. A minap jelzett, de közbejött akadályok miatt elnapolt nagy politikai »NépgyülésU Kun-Félegyházán a Szent-János-téren \ 896. évi június hó 4-én, Űrnapján, délután 3 órakor fogják megtartani, és pedig a következő tárgysorozattal : 1. Elnöki megnyitó. Tartja: Zichy Nándor gróf, arany-gyapjas vitéz. 2. Maradjon-e az »uj rend ?* Tartja: Molnár János, apátplébános, a néppárt orsz. irodájának vezetője 3. A néppárt és akisgazdák. Tartja: Bakonyi Elek dr., székesfővárosi ügyvéd. 4. Miért becsülendő a néppárt? Tartja Kálmán Károly sóskúti plébános. 5. Elnöki zárszó. — A börzespeknláns superintendent. Feltűnést keltő eset foglalkoztatja a főváros mérvadó köreit. Azzal vádolják Szász Domokos ref. szuperintendenst, hogy az erdélyi ref. egyházak harmadfél milliónyi vagyonát "^értékpapírokban Budapestre vitte s ott megkezdte vele a börzejátékot. Továbbá, hogy konvertálta a papírokat s a nyert 6—7 ezer frtnyi évi jövedelemtöbbletet, mint nyereséget nem adta át a tulajdonos egyháznak, hanem lefoglalta központi igazgatás cimén. Azonkívül a »Fonciere« bizt. társaságnál igazgatósági tagságot vállalt, a mi 3—4 ezer frtot hoz a zsebre, holott a társaság részvényeinek java részét, mint a poklot kivéve csaknem mindent, a Haas és Deutsch cég ejtett birtokába, a mely céggel pedig az állam megszakított minden hivatalos összeköttetést. Az igazgatósági tagság azon feltételhez van kötve, hogy az illető nagy csomó részvénynek legyen tulajdonosa. Az illetékes tényezők felszólították tehát Szász Domokost annak kimutatására, vájjon a saját vagy a ref. egyházak pénzén vásárolta-e a részvényeket. Feszült érdeklődéssel néz most mindenki ez ügynek lebonyolítása elé. Adóreform. Természetesen először papíron Wekerle dr. dolgozatában, azután az ankét-tagok ajkain. Hogy mikor lesz meg *az adóreform tényleg az adózók örömére a praktikus kivitelben, azt egyelőre nem tudni, s mondjuk hozzá, azt egyelőre sok is volna remélleni. Mert először kell ankétozni, érdekes, tanulságos, magas színvonalon álló eszmecseréket tartani, az ankéttal azután a közönségnek a szemét kell kiszúrni, hogy a magas kormány odamondogathassa a nép barátainak: nézzétek, hogyan fő a fejünk szeretetteljes részvéttől és apai gondoktól, s azután »zupass« ; vége az ankétnek, vége az adóreformnak. De talán még sem lesz igy ? adja Isten, hogy ne legyen; csakhogy a jelek oda látszanak mutatni, hogy bizony az adóreformból semmi sem lesz. S miért mondjuk azt ? Azért, mert a memorandumban ép úgy, mint a liberális állásfoglalásban világosan kilátszik, hogy Magyarország recipiált urainak érdekét, a merkantil börze-hatalmat még nem igen akarják megadóztatni. Pedig mig az nem történik, addig ez a sok szóbeszéd bliktri és porhintés. Azért utaltak annyian az ankét tagjai közül erre; azért tapogatták a memorandumnak ezt a kényes elevenjét, hogy végtére Wekerle dr. is kényszerült rátérni s igazolni, hogy voltaképen miért nincs a memorandumban sző a börzeadóról. Hát hiszen nem vagyunk financiális kapacitások, mint Wekerle, s a regálét se tudtuk volna oly tapintatosan elrendezni, mint Wekerle : de valamint annyian az ankéttagok közül, úgy mi is s minden nem-fmanc-kapacitás Magyarországon, ha adóreformról van szó, — ha arról tanakodnak, hogy aki most összeroskad az adóterhek alatt, az ne fizessen annyit, s aki most semmit sem fizet s tömérdek nyereséget zsebel be, az fizessen valamit, — mondom, — hogy mikor erről van szó, mindenki a börzére gondolt, s kívánta, hogy ez is ereszszen már egy kevés szőrt, S mit szólt erre a memorandum irója? »Minthogy itt az egyenes adókról van szó, a börzemegadóztatást itt tárgyalandónak nem tartja.« parkok töltötték ki a közöket. A várhegy tövében szorosan a sziklák alatt terült el a királyi palota, melyhez terraszszerű márványlépcsők vezettek fel. A hosszúkás palota termei arany nyal, farag ványokkal, márványnyal pazarul voltak ékesítve. Magas ives ablakaiból a legpompásabb kilátás nyilt a nagymarosi hegyekre. A királyi palota Salamon tornyától nyugatra feküdt s a várossal szép sétaterek által volt összekötve. Salamon tornyától keletre elterülő hegyoldalak, melyek a várhegyet félkör alakban körülveszik, csupa kertekké, parkokká voltak átalakítva. Volt itt állatkert, tornatér, versenytér stb. A várhegy megett a fensikon egy tó volt, melynek partjai a múzsák szobraival volt díszítve. Minderre emlékeztetnek e helyek mai nevei is u. m. »Király utja,« egy útnak a neve, amely Bogdányba vezet. Salamon tornyától keletre fekvő völgy neve »Várkert.« A »Mátyás-forrást« a szives hallgató pedig már látta (látni fogja). Itt vadászgatott Mátyás, itt tartott fényes lakomákat; udvartartása oly pazar fényű volt, hogy egy izben a hozzá küldött török követ bámultában elfelejtő küldetése okát, csak annyit tudott mondani: Üdvözöl a császár! Üdvözöl a császár! Mátyás erélye azonban, valamint azon körülmény, hogy a főpapságot terhes adóval rótta meg, ellenségeivé is tett az országban sokakat. Ezen elégedetlenek meghívták a trónra Kázmér lengyel király hasonnevű 13 éves fiát. Mátyás az országba hatolt Kázmérra csapott 16 ezernyi seregével ugy, hogy ez ijedten takarodott ismét ki az országból. Azokat, kik Kázmért behívták, Mátyás szigorúan megbüntette, igy nevelőjét Vitéz János esztergomi érseket, Várday Péter kalocsai érseket a Salamon tornyába záratta, a pápa szabadon bocsátotta ugyan, de csak azon föltétel alatt, hogy Esztergomból soh'se távozzék. Vitéz 4 hó múlva bánatában meghalt. Visegrádon volt internálva Podiebrad cseh király fia Victoria is 3 évig. Mátyás idejében a szent korona Visegrádon őriztetett s ennek.halála után Visegráddal együtt átment Corvin János kezébe. De miután a nemzet saját kárára Mátyás halála után nem a tehetséges Corvin Jánost, hanem Ulászlót választotta királyának, tehát Visegrádot a koronával együtt átadta az országnak. A korona továbbra is Visegrádon őriztetett, de hogy az elidegenítéstől megóvassék, egy törvény hozatott, amely szerint a mágnások és főpapok köréből választott koronaőrök tartoznak éjjel-nappal őrizni. A mohácsi vész után 1526-ban még mindig itt őriztetett a korona, akkor Zápolya János és Perényi Péter korona-őrökre volt bizva. Zápolya az ország egy pártja által meg választatván királynak, a koronát neki Perényi kiadta és Zápolya Székesfehérvárott Podmaniczky István püspök által megkoronáztatott s koronázás után a szent korona ismét visszahozatott Visegrádra. A következő évben Ferdinánd ellenkirály elfoglalván Budát, bevette Visegrádot és a kezébe került koronával ugyanazon Podmaniczky püspök által Székesfehérvárott ő is megkoronáztatta magát. E koronázás után utoljára került a korona Visegrádra, mert a Zápolya által segítségül hitt Soliman bevette Visegrádot s átadta a szent koronát Zápolyának. Ez időtől fogva amint a pártok szerencséje változott, Visegrád hol a németek, hol a törökök kezében volt. A várkastély, a város elpusztult. Kincsei részben ide, részben oda vándoroltak. Mig végre Lipót császár idejében, mert a kurucok itt többször menedéket találtak, a vár légbe röpittetett. Igy dült romba a magyar történelem egy nevezetes helye, önfiai egyenetlensége végett. A jelenben Visegrád várának, kivált a Salamon tornyának egy része, Victorin József itteni plébános fáradhatlan működése, utánjárása és áldozatkészsége folytán országos költségen restauráltatott. Az egykori fényes város helyén egy csinos falucska áll, diszes nyaralókkal. De azért Visegrádnak nincs oka panaszra, mert mint védvár ma Visegrád jelentőséggel nem bírhatna, az őt körülövedző hegyektől könnyen romba lőhető lenne. A nemzet kegyelete sem panaszkodhatik, mert kegyes, jó királyunk gyakran itt vadász. Visegrád most is nem csak egyszer lát falai közt Mátyás király vadász területén koronás királyt, fejedelmi és főúri vendégeket. Csak az volna kívánatos, bárha emelkednék e történeti nevezetességű hegyen a béke, a műveltség vára. A magyar tudósok, hősök pantheonja vagy ehhez hasonló nemzeti jelentőségű emléképület. Adja a jó Isten, hogy mi vagy utódaink a jövő századokban a nemzeti béke e várának felépülését nemzeti büszkeséggel lássák, megérjék.