ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-03-15 / 11. szám

lyesen hozzálát a fájó sebeknek tettek által való gyógyításához. Melegen üdvözöljük ezért a városunkban működő kath. legényegyletet és kívánjuk, hogy általa Istennek gazdag áldása szálljon az esztergomi és a hazai tisztes iparra ! Egy pártoló tag. Külföld. —cs.—- Franciaország belügyeiben a legnagyobb szerepet viszi a főváros, Paris. Minden politikai és pénzügyi hatalom itt van összpontosulva és a vidék felett feltétlenül uralkodik. Ki az áüamhatalómtól valamit vár, az csak Parisban érhet célt, hol 527,000 hivatalnoki állás, minden állami munka és szállítás felett rendelkeznek. Az ország minden jövedelme ide folyik és felette itt intézkednek. Az 5 milliárdot meghaladó állami háztartási költségek és a 30 milliárdnyi államadósság itt lesz kezelve. Paris a székhelye a nagy bankok- és iparvállalatoknak, melyek óriási összegekkel dolgoznak. (A francia bank 5 milliárd, a hat vasúti társaság 13—14 milliárd vagyonnal.) Minden pénzügyi politika odairányul, hogy az ország összes vagyonát idehalmozzák. És igy a vidékek szemlátomást szegényednek, pusztulnak, a pénz pedig kevesek kezébe folyik, kik óriási módon gazdagodnak. Azért Paris Eldorádója a mindenfelől beözönlő zsidóknak, kik itt egyéniségüknek legmegfelelőbb talajt birnak. Ezek a zsidó élelmesség és képmutatás eszközeivel elámitják a felületes könnyen hivő franciákat. Adják a »lelkes hazaü«-t, tüntetőleg áldoznak hazafias célokra, a nemzeti eszmék harcosai közé furakodnak, a francia dicsőség magasztalói közé állanak és buzgón csinálják — Geschäftjeiket. A politikai téren szorosan ragaszkodnak a liberálisokhoz, a szabadkőmivességnek ők a legjobb támaszai, mert nagyon jól tudják, hogy uralmuk egyetlen akadálya a — kereszténység. Innét van az mérhetetlen gyűlölet, melylyel a francia hivatalos hatalom az Egyház iránt viseltetik. »A clericálismus a mi ellenségünk«, ez a jelszó. — És kíméletlenül tiporja az államhatalom a nép keresztény érzületét. Mihelyt az Egyházról van szó, rögtön megvadul az egész hatalmi szervezet és vakon védekezik ellene, mint a pusztító árvízben szokás. És valóban árvizveszedelemben van ott is a liberalizmus. A közel jövőben ugyan nem jósolható győzelem a keresztények részéről, de számuk napról-napra növekszik. A jobb érzésüek undorral fordulnak el a gyalázatos bandáktól, kik arcátlan erőszakkal tartják igában az országot. A sok gazság, mik napfényre kerültek, teljesen tönkre tették az uralkodó pártok és jelszavuk tekintélyét, és a bukás talaját előkészítették. Bár kezükben van még minden politikai, közgazdasági hatalom és az állami iskolák, de erkölcsi erejük a semminél is kevesebb. Egyetlen szerencséjük még a keresztények habozása és állhatatlansága. Ezek bár szám szerint az ország túlnyomó többségét képezik, — mert Paris romlottsága a vidéken nem hódit —• de semmi politikai iskolázottságuk sincs. Vezér nélkül, szervezetlenül, összetartás nélkül tévelyegnek és igy semmi politikai sikert sem képesek felmutatni. Pedig a jelen időben minden eszme, és igy a kereszténység is a közéletben olyan arányban érvényesül, ahány szavazat fölött rendelkezik. Tudja ezt nagyon jól az államhatalom és azért főgondja az alkotmányos jogok megsemmisítése, a szavazatok hamisítása Az egyes Department-főnökök e tekintetben olyan arcátlanságokat követnek el, hogy tisztességes ember soha elképI zelni sem birna hasonló alávalóságokat. Az ilyen kormányzás természetszerűleg forradalomba kergeti a népet, ami bevallott célja a francia szabadkőmives uralomnak. »La grandé la vraie Revolution!« •— ez után epednek, erre törekednek tervszerüleg. A nép keresztény érzülete meg fogja ugyan akadályozni, hogy a páholyokban tervezett forradalom egész sátáni iszonyatosságaival megvalósuljon, de arról is meg van mindenki győződve, hogy a jelenlegi helyzet békésen nem végződhetik, hanem erőszakosan fogja az ország magáról lerázni a gyűlölt elnyomást. A szomszéd Belgium ez alatt szorgalmasan munkálkodik a nép valódi jólétének előmozdításán. E hó 5-én a mechelmi érseknél tartotta az ország összes megyéinek küldöttsége nagygyűlését, melyen a keresztény socialis programmot állapították meg véglegesen. A nagygyűlés fontos határozatokat hozott, melyek közül kiemelendő az »iparbiróság« felállítása. Ennek tagjai munkások és munkaadók és az a feladata, hogy a kölcsönös panaszokat és ellentéteket mindkét részről a méltányosság szellemében elintézze, továbbá, hogy a sok munkást foglalkoztató vállalatoknál jó és olcsó munkáslakásokról gondoskodjék. Nagy eredménye még e nagygyűlésnek, hogy a két nagy katholikus párt: a conservativ és democraticus itt teljesen egyesült és igy egyértelmüleg, kettőzött erővel munkálkodhatnak feladataik megoldásán. Levelezés. Róma, 1890. márc. 7. A szent Atya trónra emeltetésének évfordulóját ünnepelvén, sikerült jegyhez jutnom a Vatikánba ! Végrevalahára ott álltunk a »Portone di Bronzo« előtt E kapun belül a pápa, a kapun kivül Itália az úr. Róma az ellentétek városa. — Én is tudom, amit tudok Örzsim lányom ! azért ne is tagadd. Vagy tán az se igaz, hogy azért volt a patália, mert itt volt a szomszéd Pista ? — Ha tudja ezt édes anyám, akkor azt is tudja, hogy hiába vetette utánam magát, s ártatlanul szenvedtem meg érte. — Hiszen ha ezt nem tudnám, nem is látnád itt akkor az édes anyád. Azért is jöttem, hogy megmondjam az uradnak, ha nem javítja meg magát, itt hagyod őt a faképnél. Az kellene csak. hogy folyton kunérozzon, mig ugy nem jársz hogy belebetegszel vagy meg is halsz, mint akár a szegény Barna Istókné. — Jaj kedves szülém; csak ne mondja ezt olyan nagy hangon, minden minutába megjöhet a Mihály és meghallja. — Hát hagy hallja ! bizony jobb szeretném Orzsém, ha egy kicsit kardosabb is volnál, mert látod az ilyen félénk asszony semmire se viszi! — Azt akarná édes anyám, hogy én is veszekedjem ? — Már nem azt épenséggel, csak ne ijednél meg oly hamar, azt szeretném. De ha urad ilyen marad, hazaviszlek; inkább hogy sem eltemessen! — De már ahhoz én is szólok édes Kati néni! e szavakkal nyit be Mihályunk. Megkövetem szépen, hagyja itt az Örzsét! Igaz, megbántottam, de meg is bántam. Ne gondolja szülém! hogy szivesen koptattam a korcsma küszöbét. De nem is megyek én oda, csak az Örzsim meghallgasson. Lássa Kati néni, most jövök a Pali komámtól, aki fölnyitotta szemeimet. Adott is egy receptet, s ha beválik, tudom, hogy meg is köszönöm neki. Mihály ezután az asszonyhoa lép megfogja kezeit és szemeibe néz, miket az elfordít ugyan tőle, de a másik pillanatban annál boldogabb mosolylyal fordit feléje. |»Örzsikém! ugy-e nem haragszol? kérdi Mihály s felelet helyett vállára borul az asszony, s férje keblén rejti el örömtől hulló könnyeit. — No gyerekek! a'szondom, hogy többé egymást meg szüléteket meg ne búsítsátok — igy szólal meg Kati néni, s ezzel a karján ringó Miskát apja felé nyújtja. De a kicsiny először anyja keblére menekül, csak ennek biztató szavai után száll apja ölébe, s akkorát markol Mihályunk bajuszán, hogy az nem tudja ettől-e vagy a miatt, hogy feleségével kibékült, hamarjában elfordítja fejét, s elsimít szemében két öreg könyet. Orzsiék házas életében ez volt az első és utolsó vihar. Megtanulták belőle, hogy a csendes házi békességnek sok az ellensége, nem halgattak többé a mende-mondára. Tiszta lelkük diadalt ült az ármányon. De ki tudná összeszámlálni nyájas olvasóm, hány nemes szivet-lelket tett tönkre a mindenhová befurakodó rágalmazás? s még többet az ördög műhelyében gyártott sok névtelen levél! K. S. A kapú előtt az olasz állam emberei állanak. Egynéhány carabinieri, köztük egy-két katonatiszt — ez az egész. De ha kell. egy parancsszóra fegyverhez nyúlhat egy sereg katona, hisz körülrakták a Vatikánt kaszárnyákkal. A kapun belül a pápa lobogója van kitűzve. Hű katonák állják körül; nem olaszok, a hires svájci őrök ezek. Egyenruhájuk színét a pápai lobogó színeitől kölcsönözte Michel-Angelo ; az ő Ízlése azután a fekete-pirossárga színeket ügyesen egybefonva a pápai címerrel, igazán festői egyenruhát adott ez őröknek. Megkapó egy kép ! Ott áll egyenruhájában, alabárddaf kezében, fején ragyogó sisakkal, leomló fehér haj bokrétával a tetején, a svájci Ő katona a szó szoros értelmében. Elhagyta szép hazáját, hogy a közös atyát, ha kell, élete árán is megvédje. Bendben találták a jegyeket. Lassan haladtunk fel a »scala Pián, a Damasus-udvaron át«, a »Sala Ducale«-ba. Ez egyszer csak idáig juthatunk, a többi terem más jegyre szól, a »Sistiná«-ba meg csak nagy urak jöhetnek ma. Minden folyosón, minden fordulatnál egy-egy svájci. De most már ott láthatjuk a tulajdonképeni palotaőröket is Hatalmas alakok ezek; koromfekete hajuk s szemük, finom metszésű arcuk mutatják, hogy olaszok. A kardot a hullámzó sokaság elé tartva, egyenként bocsájtják be őket a terembe. Szigorú az ellenőrzés. Ha nincs »frakk« — a nőknek fekete ruha s fátyol', nem jutnak be. No de mi »frakk« nélkül is bejutottunk. A termek tele voltak. A »Gapella Sistiná«-ig a pápa önkéntes katonasága áll sorfalat. Köztük sürgölődnek a fényes egyenruhás tisztek. Az egyik bejárat előtt díszőrség veszi körül a trónt, melyen négy piros kamarás emeli vállára a pápát. A trón mellett az érdekes, structollas két legyező. A trón előtt 6 svájci tiszt áll hosszú meztelen karddal, ezek előtt hosszú sor alabárdos. A középen aranynyal gazdagon kivert kardot tart egy tiszt, mint a hatalom jelképét. A termek a legérdekesebb képet nyújtják Van mindenféle rangú s nemű, világi és egyházi. Emitt a francia kispap fecseg elegáns hajlongások közepette a feszes angollal. Ott a sötétkék talárisos görögök közé elegyednek a fehér szerzetesek. Amott egynéhány tűzpiros reverendás magyar fog közre egy izgó-mozgó olaszt, közibük furakodik a spanyol s járja az olasz szó — már a mint. A hatalmas vestfáli itt-ott morog egyet, a kölni szereti csipkedni, ha szerit ejti, az amerikait. Afrikai néger, sárga csuhás missionariusok egy csoportba verődve trécselnek. Szerzetesek s apácák mindenféle rendből állnak egybeverődve angol — némettel. Az idegenek számát ki tudná megolvasni! De különösen angol szó üti meg fülünket, bár a német sem enged, hisz nincs a föld hátán oly pont, hová német ne jutna. De ime most nyílik az ajtó, jelentik, jő a pápa. Nyomban reá, megjelenik a szertartások rendezője, s hosszú sorban utána a menet. Kezdik a szerzetes rendek fejei a legkülönfélébb szinű s szabású viseletükben ; majd hosszú sorban, díszükben a kanonokok, egyházi hivatalnokok, püspökök; most harsány vezérszóra egy csapat a »quardia dei nobiti«-ből jelenik meg: római hercegi sarjak ezek, méltóságukhoz képest remek egyenruhában. Utánuk jönnek az egyház oszlopai, hercegjei, a bibornokok, egy-egy uszálythordozó apróddal. Mily szép [kép ! E főpapok legtöbbje már hófehér, a pápa s egyház büszkeségei. A bibor alatt ott tündöklik a jezsuita szerénysége, a kapucinus alázatossága, kamalduli szeretete, a bencés tudománya. Mily méltósággal lépnek ! Hol királyi udvar, hol annyi komolyság, tudomány, erő s méltóság párosulna ? S ime most emelik fel a trónt, rajta a szent Atya, fején a tiarával, az atya, király és püspök e jelképével. Triregnónak nevezik az olaszok, de sokat mond e szó ! A pápai fényes személyzet, a katonák, palotaőrök fejei, a legfőbb világi tisztek körülveszik a pápát. Halk moraj hallik, majd mint zúgó orkán jő közelebb s magával ragad mindenkit, felharsog hosszan, tüzesen : eviva Leone ! Majd elsimul, elnémul egy pillanaton minden, hogy annál erősebben zúgjon fel ismét: eviva il papa — re! A termek százszorosan verik vissza s újra meg újra szól, ki tudja, hol, s mikor végződik! S a 86 éves szent aggastyán, a legszebb színben, nyájas mosolylyal hajlik jobbra-balra s osztja az áldást. Térdre esik a hivő ; itt nincs emberi hatalom, természetfölötti az, mely megtöri a büszke térdet, s a hitetlen leborulva, könybe lábadt szemmel, mint hivő katholikus kel fel ismét De hát mindezt látni s hallani kell! ! Künn voltam ismét a szabadban. Róma az ellentétek városa. Mintha szép álomból vertek volna