ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-10-15 / Rendkívüli szám

Ne alkudjunk a kinézerekkel, a sátán kultuszát követökkel, a hazát koncnak tekintökkel, hanem lengessük nyiltan a nemzeti fönség, a keresztény hit zászlaját, amelyre Esztergom ellenzéki hazafias polgársága e három szót irta: Éljen Frey Ferenc! Programmbeszédek Esztergomban. Esztergom, október 14. Frey Ferenc programmbeszéde. Vasárnap délelőtt tartotta meg Frey Ferenc, a nemzeti párt képviselő-jelöltje programmbeszédét a Széchényi-téren. A választó polgárság, a pártfelek rendkivül nagy számban gyűltek össze, hogy meghallgassák annak a férfiúnak zászlóbontását, kihez szivük és politikai meggyőződésük egész melegével ragaszkodnak. Frey népszerűsége impozánsan nyilvánult azon zajos éljenzésekben és helyeslésekben, a melyek beszédje alatt fölhangzottak. Freyt 12 kocsiból álló kiséret hozta a pártgyűlés helyére, s alig csillapultak le az éljenek, Palkovics Károly, az esztergomi nemzeti párt veterán elnöke, a nemzeti eszmék ősz bajnoka megnyitva a gyűlést, felhivta a választók figyelmét és Freyt programmbeszédjének megtartására, mely egyúttal beszámoló is volt. A képviselőjelölt öt negyed óráig tartó beszédjében behatóan ecsetelte a nemzeti párt és saját országgyűlés

1

' működését. Kiterjeszkedett mindazon politikai eseményekre, melyek a lefolyt országgyűlés tartama alatt történtek. Bánífy miniszterelnök magatartását a zágrábbi zászlósértésben, Kossuth temetésénél erős kritika tárgyává tette. Az egyházpolitikai javaslatokról kimeritően beszélt, azokat oly alakban, a mint a kormány behozta, nem helyesli, s megváltoztatásukat, mint aféle idegen gyártmánynak elkerülhetetlennek tartja. Szólt a pénzen vásárolt főrendekről, a biráló bizottságban való szerepléséről a stomfai választás ügyében, Esztergom helyi viszonyairól. Élénk vervvel tárgyalta közgazdasági helyzetünket, a kartelleket, az adó viszonyokat, a deficites szemfényvesztést, s a kormánynak óriási mulasztásait, a mely hallgat az osztrák követelésekkel szemben, s a hatalom megtartásáért hozta a nemzet nyakára a kvótát A vámszövetséggel szemben világosan tárta fel a kormány abszurdumait. A kormány választási manővereire nézve élénk derültség közepette citálja Jókai egyik regényéből a jövő századbeli orosz miniszterelnök választási humbugját. A Azt, uraim, én nem tudom, nem mondhatok semmit, nekem nem szabad nyilatkoznom (vagyis más szóval, a magas kormány ismét nyul az adópréshez, hogy a magasabb kvótát kisajtolja belőle), ez oly fontos dolog, hogy ennek a megbirálását más okosabb emberekre bizom, de választ nem adok, ne tudják meg a választók, hogy itt ismét az ő bőrükről van szó. Egyszerre csak elbújik ü Felsége köpönyege mögé s lelohad a liberális bátorság. Mélyen tisztelt választó közönség! Én biztosítom önöket, hogy ha engem megtisztelnek nagyrabecsült bizalmukkal, akkor én ide hozom a budapesti tudományos egyetemet, hisz a budapesti úgyis szűk, a tudományos akadémiát, melynek én leszek az elnöke, minden néven nevezendő tan- és nevelő-intézeteket, pénzügyi, posta-, vasúti, telegráf, telefon, hajó és egyébnemű igazgatóságokat, lesz katonaság, baka, honvéd, tüzér, hidász, szekerész, amennyi csak kell, lesz minden, de minden, úgy hogy Budapest csak kis Miska lesz városunkhoz képest, csak én legyek meg, csak én legyek meg. Oh uraim! s önök hiszik ezeket ? Én magam sem. Megszólal a zene s távolról hallatszik egy dal: Jaj de magas ez a vendégfogadó, Van-e benne Frey Ferencre szavazó? Ha nincs benne Frey Ferencre szavazó, Dűljön össze ez a vendégfogadó. néppártot, melynek még múltja nincs, Munkácsy Ecce homojához hasonlitja, ha pár év múlva működését látni fogjuk. Lelkes szavakban emelte ki a primás atyai érdemeit az új hid alkotása körül, s szeretetét Esztergom városa iránt. Frey beszédje, a mely politikai szónoklatok színvonalán állott, lekötötte a hallgatóság figyelmét, s élénk, lelkes éljenzésektől kisérve szállott le az emelvényről, a hová őt Brutsy János, a függetlenségi párt Esztergomi elnöke követte, ki egy rövid, talpraesett beszédben mondotta ki pártjának fegyverbarátságát a nemzeti párttal, s az egyesült ellenzék képviselőjének Frey Ferencet ajánlotta. A gyűlést Palkovics Károly pártelnök zárta be, ki köszönetet mondva a párt nevében Frey Ferenc hivatásos képviselői működéseért. őt polgártársai újbóli figyelmébe melegen ajánlotta, mire a választók Frey Ferenc zajos éltetésével szétoszlottak. Frey Ferenc beszédéből az egyházpolitikára, közigazgatásra, vámszerződésre, a kormány korrupcióra vonatkozó részét, következőkben adjuk: A nemzeti párt j a nemzeti szellemben való haladásnak hive, nem osztja azon téves felfogást, hogy minden, a.mi más nemzeteknél nem káros vagy esetleg célszerű, azt már nekünk is derüre-borura be kell hozni és meg kell valósítani. Sok mindenben tapasztaltiűc, hogy a más nemzetek törvényeinek lefordítása és életbeléptetése (ezen egyedüli államtudománya a kormánypárti államférfiaknak) nálunk nem vált be és azok megváltoztatása előbb-utóbb szükségessé válik vagy fog válni. (Zajos és lelkes helyeslés!) Ilyenek az egyházpolitikai kérdések is, melyek ellen azért küzdöttem, mert nem oly szellemben hozattak meg, mint azt például a nemzeti párt vezére gróf Apponyi Albert is kívánta. (Zajos éljenzés!) Tisztelt Uraim! Elődömtől e kerületben, pártunk jeles elnökétől, mint kezdő képviselő azon figyelmeztetést kaptam, hogy egy újonc képviselő a házban mindenről beszélhet, csak a nemzetiségi és vallási kérdésekről nem, mert ezek oly kényes themák, hogy a legjobb akarat mellett is egy rosszul alkalmazott vagy hangsúlyozott szó a harmóniát megronthatja. (Ügy van !) Igaza volt. A nemzetiségek oly érzékenyek, hogy mikor legjobb indulattal cirógatni akarjuk őket, ők ezt ütésnek veszik, sőt talán érzik is. A vallási kérdésnél pedig azt akarják a szabadelvűek, hogy mikor minket ütnek, azt mi jóindulatú cirógatásnak vegyük, sőt érezzük is. A nemzetiségi kérdést nem birta megoldani i a kormány, mert érezte tehetetlenségét és isj merte tapintatlanságát, nem is nyúlt hozzá. Bár igy tett volna a vallási kérdéssel is! ! akkor most is béke és egyetértés uralkodnék hazánkban, a mire ugyancsak szükségünk lenne. De megvallom őszintén, hogy én a vallási kérdést nem tartom oly nagyon kényesnek, sőt igen egyszerűnek, még pedig azért, mert ha valaki vallásos, — tartozzék bármely vallásfelekezethez — : úgy kötelessége valláséinak jogait védeni, természetesen a nélkül, hogy a más vallásúak jogait csorbítaná. Ha pedig valakinek nincs vallása, annak az igaz, hogy nincs mit védenie, de azért ez még nem jogosítja őt fel másoknak vallását sérteni. A párt. melyhez én tartozom, a nemzeti párt, az egyház- és valláspolitikai kérdésekben a lelkiismeretet jelölte meg itélő bíróul; igen helyesen csak azt kötvén ki, hogy e kérdések megoldása által a párt létalapja, a nemzeti szabad önálló létezés minden következményeivel ne veszéI lyeztessék. Hogy a jelzett kérdések tárgyalása i alkalmával mit mondottam és hogyan szavaztam, azt önök mindnyájan tudják. Az e téren keresztül erőszakolt radikális intézkedések ellen szavaztam legjobb meggyőződésem szerint a múltban és ezen meggyőződésem fennáll most is. (Élénk helyeslés!) És én mindig lelkiismeretemet fogom követni s ennek sugallatára, a vallás terén a legnagyobb egyéni szabadságot kívánom ugy magamnak, mint minden polgárnak e hazában, tartozzék az bármely vallásfelekezethez. A vallástalanságot azonban, — mint nemzeti létünk legveszedelmesebb ellenségét, sem törvényhozásilag, sem másként támogatni soha sem fogom. Mert, hogy mire vezet a vallástalanság, azt láttuk a majdnem kizárólag katholikus Franciaországban, a hol a képviselőházban felkelt egy képviselő és azt követelte, hogy az országutak mentén felállított szent kereszteket távolítsák el. Ki áll érte jót, hogy nálunk is nem akad-e, aki követelni fogja, hogy a magyar koronáról le kell venni a nemzeti címerből ki kell törülni a keresztet. S ezen szent jel az, melynél minden kereszténynek fel kell kiáltania: »Eddig és ne tovább!« (Zajos helyeslés!) A felekezetnélküliségnek azért nem vagyok barátja, mert ez a legrövidebb út a vallástalan Sághoz ; már pedig a legnagyobb államfentartó elem a vallás, s a ki ezt kiirtani segit vagy megszűnését könnyűi, az bűnt követ el hazája ellen. (Élénk éljenzés!) Uraim! A hozott törvények az egyéni szabadságot nem tartják tiszteletben. Az állam csak jogát gyakorolta az állami anyakönyvvezetés törvénybeigtatásával, mert végre azt tudni, hogy hány honpolgár született és halt el, számon tartani az államnak elsőrendű kötelessége. Igen! de ezt tudta eddig ingyen, most pedig egy millióba kerül, s a millióknak nem vagyunk annyira bővében. De nem szabad takarékoskodnunk akkor, ha ily fontos intézmény roszul van kezelve és jobbat rendezhetünk be. Azt azonban, hogy 'az anyakönyvvezetés eddig roszul lett volna kezelve, senki sem állithatja, de azt még kevésbé, hogy az most jobban kezeltetik, mint eddig. Itt is más államok utánzása vitt bele a fölösleges kiadásba, mert nem gondoltuk meg, hogy más államoknak talán lehetett valami speciális okuk az anyakönyvek államosítására, a mi nálunk ugyancsak nem volt. Ezek után egyéb kérdések fejtegetésére térhetek át. A lefolyt országgyűlésnek tudvalevőleg egyik legkiválóbb teendője a közigazgatás újjászervezése lett volna. (Halljuk!) Azt hittük, hogy ezen kérdésben mérjük össze kardjainkat a kormánypárttal, mert ismerjük már a madarat a tolláról s tudjuk, hogy mint minden egyébben, űgy ezen kérdésnél is a kormány főcélja és irányadója lett volna és lesz az, hogy miképen birja hatalmi érdekeit erősbiteni és az egész közigazgatást rabszolgájává tenni. A közigazgatás fejét, a főispánt most is úgy bírálják meg a kormánynál, hogy a melyik megyéből csupa kormánypárti képviselő küldetik a házlM \ . ELZ egy kitűnő adminisztrátor, a kiéből több kormánypárti mint ellenzéki képviselő küldetik, az jó főispán, de még nem helyezkedett a helyzet magaslatára. Az ellenzékieket küldő megyének főispánja pedig előrehaladott kora és gyengélkedése folytán nyugalomba helyeztetik. (Zajos derültség !) Hogy a megyei tisztviselők legnagyobb része a hivatalos befolyás pressziőja alatt szavaz, ez bizonyosnak látszik abból, hogy tiszta ellenzéki megyékben is, a saját polgártársaik közül választott tisztviselők rögtön mind kormánypártiakká válnak. Úgy vélem, hogy ez nem helyes, s mi tiszteljük jobban a tisztviselői kart s mi viseljük jobban szivünkön az érdekeiket, a kik részükre is megköveteljük, hogy politikai meggyőződésüket zaklatás nélkül függetlenül gyakorolhassák. (Helyeslés.) A kis hivatalnokot megvesztegetni nem szabad, mert akkor úgy a vesztegetett, mint a vesztegető meg lesznek büntetve. Csak egy közeg van, mely privilégiumot tartott fenn magának, hogy szabad öt megvesztegetni s ez a magyar kormány. (Mozgás!) A kormány nem tagadhatja és nem is tagadja el, hogy grófi és bárói cimeket, rendjeleket és egyéb kitüntetéseket bizonyos összegért, — a melyre megalkusznak — bocsát áruba. Így szerez magának pénzt a választásokra. S ez még enyhitő körülmény, noha az a pénz sem jogosan a kormányé, hanem az országé, mert hogyha a polgárok által fizetett adóból rakná ezt félre, akkor ez nemcsak csalás, hanem egyúttal költségvetéshamisitás is lenne. (Ugy van!) Hogy azonban mennyit ér az a pénzen vett grófi és bárói rang, s hogy mit szólnak régi főuraink, kiknek ősei a haza szolgálatában ontott vérükkel szerezték rangjukat, ezen uj kollegákhoz, azt birálja el mindeki önmaga. A kormány pártja oly korrupciónak volt már fészke, hogy maga a kormány is megsokalta és a képviselőház által határozatot fogadtatott el, mely szerint képviselő nem kaphat vicinális vasút építésére engedélyt. Ezen jövedelmező mellékkereset elvonása láthatólag lelohasztotta a kormánypárti képviselő urakat, kik közül többen nem azon botránkoztak meg, hogy egy vashid helyett fahidat építtetett egy volt társuk, állami subvencioval és a részvényesek pénzén, hanem sajnálkoztak, hogy ezen jövedelmező üzletet nem ők csinálták. Ők ezt jobban titokban tartották volna. (Derültség !) Mint a negyedik bírálóbizottság volt tagjának, alkalmam volt alaposan meggyőződni azon több százszoros rút visszaélésekről, melyeket úgy a nyitrai mint a stomfai választásoknál a választási elnökök és a szabadelvű párt megbízottjai el-