ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-05-31 / 22. szám

Hát akinek ez ír a sajgó sebére s tapasz a kilyukadt bugyellárisára; az csak fogja meg jól; de az adórendezésben más út s mód nincs, mint belevonni az adóprésbe azokat a duzzadt pénzes zsákokat, amelyekből majd csepeg is, csurog is néhány potom millió erejéig. Akárhány tarthatatlan adó van. A III. osztályú kereset-adó, melyet oly ügyesen huzigálnak szét. mintha csak harmonika volna, de oly nehezen szorítanak össze, mintha az iparos lefelé nem is sülyedhetne, csak fölfelé emelkedhetnék, az egész ország jajveszékelése mellett és dacára megmarad az agyonboldogitott iparosok nyakán. A II. osztályú keresetadóról pedig azt mondja Wekerle is, hogy tarthatatlan, de azért változhatlanul megmarad. Egyáltalában a mi adórendszerünkben annyi a kiáltó hiány, hogy ez ügyben sokat ankettozni fölösleges. Ankéttolni csak azon esetben szükséges, ha a közszolgáltatásokat megbolygatni akarnák új pénzforrások megnyitása nélkül: pl. a börzeadó behozatala nélkül. De ha az adóügyet igy akarják orvosolni, akkor kár minden szóért, mert napnál világosabb, hogy e kereten belül sem orvoslás, sem boldogulás nem adatik. Mig Magyarországon a legpiszkosabb érdekszövetkezet uralkodik, s míg a magyar népben nem lesz meg az erő, e telhetetlen hatalomnak megroppantására, addig az adóostrom adóanket marad, ami azt jelenti, hogy a szegény ördög fizet, s a börze nyúz és nem fizet. Ez annak az adóreformnak sommás históriája. Külföld. — cs.— A bécsi és általában az ausztriai politikai viszonyok élénk hullámzása és folytonos fejlődése ránk nézve a legnagyobb mérvben érdekes. Lezajlott a községtanácsosok választása és a hosszú küzdelem után mintegy pihenő van e téren, csendes nyugalommal fog az új elöljáróság élesen körvonalazott programmja megvalósításához. A parlamenti választásokra éppen ily csendben készülnek, minden feltűnés nélkül szervezik a pártokat: a keresztényszocialisták a biztos győzelem reményében, a liberálisok sötét kétségbeeséssel. De ha az öregek csendesek, a fiatalok annál zajosabban mozognak. A német ifjúság teljesen átérti, mily veszélyes és reménytelen jövőnek néz eléje, ha a liberális uralom által oly tüntető módon dédelgetett zsidóság terjeszkedésének gátot nem vetnek. Ebben birja alapját azon nagy forrongás, melynek a bécsi egyelem folytonos színhelye. A szenvedélyeskedés oly mérveket öltött, hogy a napokban már az egyetem bezárásáról volt szó. Nem lehet tagadni, hogy az ifjúság forrongása túl csap a megengedett határokon, de az alapgondolat, melyből a mozgalom kiindult, minden esetre komoly. A »nemet nemzeti« egyesületek tudvalevőleg a zsidókat párbajképteleneknek nyilvánították. E határozatuk indokolása pedig abban állott, hogy a zsidók, mint idegen faj, a »nemet nemzeti becsület« iránt érzékkel nem bírhatnak. Természetes, hogy a zsidó liberális sajtó óriási lármát csapott e miatt és a tisztesség mindenféle cimén követelték, hogy az »árja« diákok a zsidókkal verekedjenek, és erre őket a hatóság is kényszerítse. Ennyire azonban a hatóság sem képes és azért a közoktatási miniszter néhány határozatlan phrásissal, az egyetemi rector pedig néhány diák megbüntetésével az egész »nagyfontosságú« ügyet elintézte. De azért ez időtől fogva véget nem érnek a súrlódások és összetűzések a keresztény és zsidó diákok közt, mely heccelődések lefolyása mindig komikus, mivel a lovagias elintézés pontján a zsidók párbajképtelensége nevetséges helyzetet teremt. A kormány pedig úgy óhajtaná a zsidókat védeni, hogy a rendőrség által a legélesebb ellenőrzés alá helyezte az antiszemita diák-egyesületeket s az első legkisebb ürügyre rögtön feloszlatja. Hogy azonban ez erőszakoskodásához némi népszerűséget is szerezzen, sajtója által gondosan hirdeti a »nemet nemzeti« párt hazaáruló céljait. Folytonosan hangoztatja, hogy e párt egyedüli célja Ausztriát a nagy német birodalomba olvasztani. Schönerer, a pártvezér, óriási vagyonával támogatja e törekvéseket, és ahol nyíltan nem lehet, titkos szövetkezetek útján hirdeti elveit és főleg az ifjúság közt találja leglelkesebb híveit. Midőn a »német-nemzeti« diákegyesületek legutóbb a román, szerb és horvát nemzetiségű tanulókkal ama tüntetést rendezték a magyar millenium ellen, a rendőrség ez egyesületeket, számszerint húszat, feloszlatta alapszabály-ellenes politizálás miatt. Hogy azonban e feloszlatás a kivánt eredményt eléri-e ? az olyan kérdés, melyre csak a jövő fog felelni. A »feloszlatott« diákok mártírok a nép szemében, mely körülmény nem alkalmas a kedélyek lecsendesitésére. Az is köztudomású a nép előtt, hogy itt politikai háttér van, még pedig nagyon is ellenszenves. Ugyanis a liberálisok még most is nagyon boszankodnak a kormányra Lueger miatt és ezen párt némi kiengesztelésére lettek a zsidók ellenségei üldözve és elitélve. Ez azonban csak olaj a tűzre, mert igy politikai mártírok az üldözöttek és az antiszemiták annál nagyobb szenvedélylyel lelkesítik párthiveiket, a közönböseket felrázzák, sőt napról-napra ujabb híveket szereznek. Különben épen nem csoda, hogy a bécsi egyetemen az antiszemitismus oly feltűnő gyorsasággal és erővel terjed. Mert ez a főiskola teljesen katholikus intézmény és a katholikus népek javára lett alapítva. A liberális kormányok azonban annyira túltömték zsidó tanárokkal, hogy inkább el van zsidósodva, mint bármely más egyetem. Az pedig ismeretes dolog, hogy a zsidó tanároktól a tudomány előbbre vitele nem várható, mert nincs meg bennük az az önzetlen munkálkodás, mely e célra szükséges. Ok csak érdekből tudnak dolgozni, pénzt szerezni és a zsidófaj céljaira elferdíteni a tudományt. Azon körülmény pedig, hogy az egyetemi tanulók egy harmadrésze zsidó, a keresztény tanulók jövőjére nézve a legnagyobb mérvben aggasztó. Mert azt nem tűrhetik, hogy mesterségesen teremtsenek az országban olyan helyzetet, melyben az intelligentia, a vezető osztálya a népnek, egy idegen faj kezébe kerüljön, mely fajnak gondolkodása, érzelmei homlokegyenest ellenkeznek a nép érdekeivel. Innét van az antiszemitizmus. Tehát az nem pillanatnyi diákhecc, hanem nagyon is komoly jelentőségű élethalál-harc. A katholikus kör házának felavatása. Esztergom, május 28. Szent István király szelleme által megárnyékolt ősi Esztergomban a hithűség, a katholikus önérzet tüntető lelkesedéssel fejtette ki katholicitását a kath. kör házának felavatása alkalmából. Szivünk mélyéből üdvözöljük azt a társadalmi akciót, a keresztény öntudatnak azt a manifesztációját, melyet maga az ünnepély főbb momentumaiban kifejezésre juttatott. Napjainkban életszükség a katholikus körök fokozatos és praktikus szervezése, mert a társas és klubb életben is odajutott Magyarországon a keresztény ember, hogy a zsidó széltoló modora folytán mindenhova beférkőzik. Amely kaszinóba 3 zsidót bevettek, ott azok szelleme dominál s 1 év alatt a hármas szám megtízszereződik. Kell tehát egy oáz ebben az amúgy is sivár társadalmi életben, hol testvéri módon érintkezzenek az emberek, s érezzék azt, hogy nem táncolnak a recipiált nagyságok e nótája szerint, táncolás révén nem válnak a liberalizmus derviseivé, sem nem nem keverednek össze mindenféle kétes existenciákkal. Örvendetes jelenség, hogy Esztergom is végrevalahára fel tudta ismerni saját értékét s a kath. kör megalakítása által kivonta magát oly befoMájus és millenium Rómában. Róma, május 24. Május havában vagyunk. Kirakták e hó elején az olasz gyermekek a ház ajtaja elé a széket s arra megkoszorúzott Madonna képet állítottak. Szép körben állják körül a széket s ha férfi megy el előttük, vigan énekel a kis sereg: »Belli, belli Giovanotti Che mangiate pasticciotti E bevele del buon vino En quattriu suli' altarinol« És ha a nő oda rakta ajándékát a kép elé, újra zendül : »Bella, bella Donna Un soldo alia Madonna!« Ha azután kicsike összegecske összegyűlt a »majusi madonna« számára, vigan lobog fel újra a kis olajmécses lángja a Madonna kép előtt, melynek rendesen egy szobából sem szabad hiányoznia. Szép május! Róma minden temploma ujjong a »majusi királyné« ájtatosságán. A szép olasz május véget vetett a természet szeszélyes játékának. Elkotródtak azok a hamvas ólomfelhők, melyek egymást vadul űzvekergetve, fantasztikus alakokban nyúltak majd a földig, majd meg égnek emelkedtek. Soká enyelgett velünk a »szép kék« olasz ég. Mosolyogva kelt a nap, felvillanyoztak sugarai mindenkit. . . . Vig sétáló közönség élvezi a szép időt — mikor nem várja, zuhogva ömlik nyakaközé a zápor. Jobbra-balra iszonyú recsegéssel csapkod a villám, belezendül az ég. . . . Pajkos gyermekcsoport futkos a mogyorónyi jégszemek után, bár nagyot koppan fejükön. »Kómába jött a tenger!« kiált a tapsoló gyermek csoport, mikor az eső csak úgy szakad s a városon kivül tócsákban gázolhat a talján gyerkőc. Vigan locsog ismét csendes szobám ablaka alatt a fürge szökőkút. Rózsabokrok, üdezöld berkek, szerénykedő liliomok veszik körül. Kicsike virágágyon kedves fiúcska, szende leányka húzódnak egy esernyő alá; fölöttük pattogva tör égnek a kristály tiszta vízsugár, s lágy zenében esve vissza, lefut az esernyő szélén. . . . Ime, az én kedves szökőkútam! Mellette lompos farkú nagy kutya kullog, talán a fürge aranyhalacskák előtt végzi őrjáratát ? De hát szökőkútam miről trécsel oly büszke önérzettel ? »Sötét olajfák illatos hüsében Ül a bús vándor, köny ragyog szemében S mélyen sóhajtva vissza-vissza nézi Kedves hazája tün fel képzeletében, Hajlékát vélt a távol ködében S örömreszketve nyul felé a kéz.€ Ezer év, hazám ezeréves múltja, ezt lesi hű fiad itt messze távolban. Az esti szellő mit lenget az idegen földön ? Magyar zászlót lenget az örök városban. Nemzetem örülj ! A porszem, melyet itt-ott felkap a szellő s szemedbe kerget, elrontja-e a májusi örömhangulatot? Nyugatról-keletről felfelhallik sziszszenés ellened, — te csak örülj! Átszellemülve látom képedet, örömre gyúl szivem, mikor látom, hallom, hogy az örökváros szent aggastyána felemelkedik sz. Péter székéről, s ünnepélyesen szól a népekhez, hogy hallják, ha van is, mit gáncsolni, de sokkal több az, mit dicsérni lehet a magyarban ! »Telj es joggal elhatározták egész Magyarországon hála és örömünnepeket tartani az örökkévaló Isten dicsőségére...« Igy kezdi május elsejéről keltezett levelét a szent atya. Megkapod te is, fogadd örömmel, vésd szivedbe, kövesd hivó szózatát! Ablakommal szemben nagy falragasz hirdeti olasz nyelven a magyar nemzet ünnepét. Ott látom a hét vezért, ott látom a szent koronát s a koronázási jelvényeket s a magyar szent korona országainak címereit. A kereszt hirdeti az idegennek : »Haec patria, nisi stetisset fide, opibus, reor, non fuisset statura!« Ezt hangsúlyozza a szent atya is körlevelében. E sorokat írva, eszeveszetten kiabálnak ablakom alatt az újságkihordók. Pedig, de szeretném megbőszülni magam rajtuk, különösen, mikor ünnepi hangulatból zavartak ki.