ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-01-19 / 3. szám

I. évfolyam. Esztergom, 1890. január 19. 3. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 5 frt. Félévre 2.50. Egyes szám ára 10 krajcár. Felelős szerkesztő s kiadó-tulajdonos: KEMÉNYFY KÁLMÁN DÁNIEL. Főmunkatárs: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sz. János-utca 33. szám, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 8 krajcár. Többszöri közlésnél árkedvezmény. — Bólyegdij minden hirdefcéután 30 krajcár. A magyar politika szárnyai. Esztergom, január 18. A magyar politikának, ennek a fejedelmi madárnak két szárnya van, melylyel felemelkedhetik. Az egyik a kereszténység kultusza, a másik a nemzeti öntudat, a nemzeti érzések lüktetése. Ha nem tudja kibontani azt a szárnyat, melyet a kereszténység ereje képez, akkor a másik szárnyával csapkodhatja a levegőt, de felszállni, de repülni nem fog. A mai magyar politika a levegőt sem csapkodja, mert még nemzeti tartalom sincs benne. Hogy a kereszténység talaján mennyire nem áll, azt unalmas már bizonyítani is, mindenki látja. Hogy lehetne politikánk nemzeti, mikor az alkotmányos szabadságot pirulás nélkül lábbal tiporja, a parlamentet befolyásának érvényesítéséből kivetkőzteti, a közösügyi paritást megsemmisíti, az újoncok megszavazását elveti, nyitrai. csáktornyai, stomfai, girálti választásokat csinál, és a kisipart, földmivelést elnyomja'?! És hogy állana keresztény alapon, hisz a dekrisztianizációval gloriíikálja ezredévi létünket'?! Mikor a nemzet ezredéves múltját ünnepeli, Magyarország szabadelvű pártjai behoznak oly törvényeket, melyek megtámadják az ország alkotmányának integráns részét, alkotó sarkát: a kereszténységet. Ez a nagy támadás féltékenységet idézett elő a nemzetben minden egyes joga iránt s ez hozta napirendre a szorgos vizsgálódást arra nézve, hogy mi mindenre képes a szabadelvüség, tisztán a hatálom bitorlása miatt. .Minden alkotmányos nemzet története mutat rá példát, hogy a nemzetek bizonyos jogaikat nyugodni engedik, azokat nem veszik igénybe. De midőn aztán nyilt támadás történik valamely sarkalatos alkotmányos joguk elten, felocsúdnak nyugalmukból. Ez történt nálunk is, mikor látta a nemzet tömege, hogy Sz. István örökségét forgatják ki a miniszter és képviselő urak. Minden szabadságáért küzdeni tudó nemzet történetében ott van az, hogy jogai alapja ellen megkisérlett merényletek és támadások után azokat a jogokat erőteljesebben hangsúlyozta s revindikációját követelte. A természetes visszahatás a sarkalatos jogok ellen intézett támadásra mindig bekövetkezett. Ez minden alkotmányos érzékű nemzet fejlődési története. És igy mikor nálunk a kereszténység ellen elvetemült támadás intéztetett, e támadásban a nemzet józan tömege az alkotmány sarkát látta megingatva, föleszmélt, s a magyar nemzet nem lett volna életerős, ha nem állott volna elő benne az a természetes visszahatás, hogy világosan, erélyesen hangsúlyozza és követelje a kereszténység jogainak revindikációját. A szabadelvű s visszaesést hozott politikával szemben ma már egy új politikai irányzat lépett a közélet porondjára: a keresztény erő érvényesítésének politikája. A keresztény fejlődés politikája alkotmányos küzdelembe lépett a szabadelvű visszafejlődés politikájával. A rombolását látta a nemzet annak a politikának, melynek 1867 óta átengedte magát, most már ideje, hogy lássa, miként lehet attól megszabadulni s az ősi hivatáshoz visszatérni. És mikor a processus végbe fog menni, fogja egyúttal látni, hogy igazi nemzeti politikát a keresztény szellem tud teremteni, mert hisz a szabadelvüség ellen való visszahatás is a nemzet szivéből fakadt. A szabadelvüség politikája, mely tilalomfát állit a keresztény elvekből, nem lehet nemzeti politika, mert a magyar nemzet politikai missiója, jelentősége mindig egyenes arányban állott azon tisztelettel, amelylyel keresztény hivatása tudatát megőrizte. A kereszténység nemcsak hittételek isteni hirdetője, hanem egyszersmind egy nagy nemzeti létnek megvalósítása. E mellé a politika mellé sorakozik ma Magyarországon minden polgár, ki nem les valami koncot, a feslettség és bujálkodás vénségét élő szabadelvüségtöl. Legyen vége a szabadelvüség politikai szélhámosságának, ismerje meg a magyar azokat, kiktől az igazságot fogja hallani. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Római levél. Róma, 1896. január 14. A Piazza Barberini közepén álló, alaktalan Triton nem ád vizet; kagyló-alakú szájáról, tagjairól hosszabb s rövidebb jégcsapok lógnak alá. Az iskolás gyermekek körülveszik a megdermedt Tritont és gyönyörködve szemlélgetik a hideg napsugárban csillogó jégkristályokat. Mert hát ez nem mindennapi mulatság Rómában. Télapó csak ritkán jelenik meg itt jégcsapos mankójával, még ritkábban fehér, prémes bundájában. Rendesen csak a feleségét küldi ide, a kinek ránezos savanyu arczától a mosolygó olasz kék ég is elkomorodik, s ólomszinü nehézkes felhőkbe burkolódzik, amelyekből azután napokig, hetekig is ontja keservében könnyeit. De ha el is látogat Rómába télapó, sokáig nincs itt maradása az incselkedő tüzes napsugarak bosszantásai miatt. A jégnek hiába Rómában nincs tartós otthona. És ez áll nemcsak a szökőkutakat megfagyasztó jégről, hanem a sziveket, a lelkeket boritó jégről is. Jöhetsz Rómába közönyös lélekkel, a vallás, a tudományok, a művészetek, az emberiség magasabb eszméi iránt teljesen elfásult, eltompult szívvel, csak Szent-Péter bazilikájának kupolája alá kell állnod, csak a vatikán stanzáit kell végignézned, vagy a kapitoliumon kell végigtekintened a Forum fenséges romjait, — hogy lelkedről a közönyösség, az elfásultság jege leváljék. Rómának minden temploma, képtára, emléke, az eszméknek oly izzó tüzét zárja magába, hogy sugarainak erejét még a legblazirtabb léleknek is meg kell éreznie. Ha igaz az, hogy a levegőváltozás, éghajlat, vagy vidék változtatása a lelki bajokra és betegségekre éppen olyan kedvező hatással van, mint a testi betegségekre: akkor lelki kimerülésben, eszme-aszkórban, szellem-bénulásban, lelki podagrában szenvedőknek legjobb klimatikus hely gyanánt csak Rómát ajánlhatnám. Tudják jól ezt az angolok és franciák. És azért, miután az északi luxus és gyönyörhajsza leikeikből is minden velőt kiszítt, Rómába sietnek, hogy üres lelkeiket ismét eszmékkel telítsék. Most is ezernyi idegen tolong a Pincion, a Corson, a Villa Borgheseben. Vízkeresztkor a Piazza Navonat borították el, mintha mindnyájan itt akartak volna egymásnak találkát adni. A »Befana« (vízkereszt latin nevének az Epiphaniának eltorzitása) ünnepiességén akartak résztvenni, mely főképen e téren folyik le. Pedig a »Befana« sem az már, a mi régente, a pápák alatt volt. Az egészből jórészt csak a kerepelés és a recsegő trombita-féle instrumentum fújása maradt meg, mely eszközökkel férfiak, nők és gyermekek vegyest fülsiketítő zajt okoznak e napon. De a milyen zajosak ez' időben az utcák, olyan csendes a Monteciterio. A ravasz Crispinek még most nincs elég bátorsága összehívni ide a honatyákat. Az afrikai »babérok« miatt alighanem »Befanat« kellene a trigamus szabadelvű premierurnak végigélveznie. Az afrikai vereségek szörnyen bántják az olasz hazafiakat. A Piazza Colonnán izgatottan lesik a »Fanfula,« »Populo Romano,« »Messaggrere« s egyéb hírlapok megjelenését. De a táviratok mindig olyan rendkívül homályosak. Szörnyen boszankodnak, mikor folyton csak azt olvashatják a táviratokban, hogy Beratieii tábornok kerülgeti Meneliket, mint a forró kását, de egyenesen nekimenni nem mer. A mig az olaszok a győzelmi híreket várják az afrikai csatatérről, s a hősök számára lassanlassan a babérkoszorúkat is készitgetik, addig a Vatikánban az utolsó vasárnap, e hó 12-én, a pápa az Egyháznak egy XVI. századbeli hatalmas harcosát, hősét, Bernardino Relino jezsuita atyát, a boldogok babérjával diszitett fel. Délután a pápa is eljött a Szent-Péter templomának oszlopcsarnoka fölött levő nagyterembe, hogy bemutassa tiszteletét a boldoggá avatott iránt. Igen kedvező alkalom volt ez az idegenekre nézve, s ezrivel tódultak ide, hogy a pápát láthassák.