ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-10-29 / Rendkívüli szám

Üdvözöljük Esztergom önérzetes és értelmes választó polgárságát, hogy nem hajtotta fejét iga alá, és nem ment be a szabadelvű rabságba. Van tehát még Esztergomban ös erő, pezseg polgáraiban az alkotmányos szabadság és jog tisztelete, tud élni politikai jogaival, és megrázza sörényét, mint a fejedelmi oroszlán, hogy szétfussanak odúikba a politikai hiénák, kikaparva a még megmaradt csontokat. Mennyire szerette volna a kormánypárt markaiba szorítani a mandátumot. Persze nagy ideák, romantikába illő dolgok valósultak volna meg, ha sikerül tőrbe csalni a választók elitjét és zömét. Folyton az önérdek hajhászatot vetették az ellenzék szemére, pedig vak, a ki nem látja, hogy a szabadelvű rendszer maga a megtestesült husos-fazekakért tomboló és vonyító politika. Fényes példa erre a kormánypárt. Mily szépen is volt minden kifőzve. Tudták jól, hogy a képviselő legtöbb helyt irányitója a városi vagy községi képviselő testületnek. Az lett volna az első, hogy a kormánypárti képviselő begyakorlott terrorizáló modorával először ezen érdemes testületet megpuhítsa, hogy annak létráján a klikk-uralom aranjuezi napokra találjon a városházán. Ha ez sikerül, a többi már gyerekjáték, s oly rohamosan fölépítették volna a mameluk tanyát, hogy Esztergom csak átkozni tudta volna azt az órát, a melyben meghagyta magát vesztegetni a bűbájos szavak, pozör somfordiságok által. De nem igy történt, s ezért hála első sorban Istennek, ki megvilágosított bennünket, másodszor dicséret és tisztelet Esztergom polgárságának, a mely kitartott a politikai becsület megnyilatkozásában. A győzelem kivívásában szerencsés prognosztikon volt a jelölt neve és egyénisége. Ha nem Frey Ferenc a zászlóbontó, félő lett volna, hogy az erőszak győz fölöttünk, mert a szabadelvű rendszer annyira korrumpálta Esztergom választóinak zömét, hogy itt a jelen viszonyok közt csak oly jelölt tudja a nemzeti eszmét érvényre juttatni, a ki személyes tulajdonain, kiváló tehetségén kivül a népszerűség azon kellékeivel is bir, a mely hódit, lebilincsel és a szeretetben fölemel. De Frey Ferenc győzelme azért is jelentőségteljes, mert megválasztása érdekében mindazok egyesültek, a kik Esztergomban tényezők, és a kikkel Esztergom egész múltja, ereje össze van forrva. Hogy ez megtörténhetett, arra a kulcsot azon bizalom adja meg, a melyet Frey parlamenti működésével kiérdemelt. Hü maradt programmjához, nem kacsintgatott ide-oda, hanem haladt azon az egyenes úton, a hova politikai elvei sarkalták és hivatása kötelmeinek megfelelve, díszt és nevet hozott pártjának, becsületet szülővárosának. Frey Ferencet meg is szerették az esztergomiak, és ennek a rokonszenvnek forrása egyszerűen az, hogy ugyan akkor sir vagy örül Frey szive, a mikor a választóié, a mikor azt a hürt érintik meg, melynek érintésére minden esztergomi polgár kell, hogy együtt érezzen. Nem kételkedünk, hogy az a viszony, mely Frey és választói között kifejlődött, a jövőben, az ö további parlamenti működése folyamán csak sas szárnyakkal fog emelkedni, és e hitben, ezen őszinte reményben még egyszer legyen olyan áldott, mint a ki az Ur nevében jő. A választás. Esztergom, október 28. Kedden. Kicsi városunk kedden délután szokatlan mozgalmas képet nyújtott. A párkányi vásár utolsó napja s a másnapi választás nagy csapatokban csalta ki az embereket az utcára. Egy-egy kortes köré csoportosulva a polgárok nagy fejcsóválva hallgatták a politikát. Az estéli órákban a rendőrség kiragá'sztotta plakátjait, hogy 8 óra után inas, szolga az utcán ne járjon, senki a legkisebb kihágást elkövetni ne merje annál inkább, mert a cirkáló katonaság foglya lesz. Szerdán. A legszebb őszi nap kissé hűvös szellője lengeti a zászlókat. Mert zászló van mindenütt, ahová néz az ember. Már reggel 6 órakor fölvonultak a pártok a Széchenyi-térre egy-egy zászlóerdő alatt. 8 óra tájban a párkányiak mentek át városunkon Doroghra a választásra, Papp János, Hulényi és Krausz zászlóival. 10 órakor üresek a házak, csak a gyermekek s az asszonyok vannak otthon, a férfiak szavazni mentek, katonaság fogja őket körül, onnan eljönni nem lehet. Fél kilenc órakor dr. Helcz Antal választási elnök kijelentette a városház erkélyéről, hogy 2 »pályázat« érkezett a képviselőség nehéz állására, s a szavazást elrendelte. Történt pedig a szavazás kerületenkint a pártok szerint tömegesen tisztán, igazságosan, menten minden erőszakoskodástól, a mivel a választási elnök pártatlanságát bebizonyította, egyszersmind azt is, hogy szuronyok nélkül is lehet szavazni. Az a lelkes hangulat, az a zászlóerdő, amely •a Széchenyi-téren már a kora reggeli órákban tündöklött, biztos emeltyűje volt az ellenzék győzedelmének. Emelkedett érzés honolt a szivekben s mindenki Frey nevét hangoztatta. A tért, hol a két párt helyet foglalt, katonaság vette körül, mely igazolvány nélkül senkit se bocsátott át a kordonon. Dr. Helcz Antal választási elnök 9 órakor nyitotta meg a választást. Sorshúzás útján dr. Földváry pártja kezdte meg a szavazást. Bizalmi férfiak voltak a Frey-párt részéről Leitgeb János és Szabó Szilveszter, a Földváry-párt részéről dr. Weisz Sándor és Reusz József. Déli 12 órakor következőleg állottak a pártok: Frey 250, Földváry 177. Egynegyed két órakor kapta Frey a 400-ik szavazatot Gál Andrástól. A 178-ik Földváry szavazó megbotránkoztatta az összes jelenlevőket, mert Frey jelvényeit viselte ; élénk derültséget keltett Bukta Ferenc, akinek nevéről (mert Földváryra szavazott 214-ik) óment vontak Földváry képviselőségére. Két órakor: Frey 436, Földváry 222. 4 órakor a Frey-párt 511, a Földváry pártnál 381 volt a szavazatok aránya. Ekkor dr. Helcz választási elnök kitűzte a zárórát 5 órára. Mikor ezt a Földváry-párt megtudta, s látta bukását, dr. Földváry a jelölt, választói közé lépett s ajkán a rezignáció keserűségével, maga jelentette be választóinak a biztos bukást, s ennek reményében távozásra szólítva a népet, lakására kisértette magát. A Földváry párton lehangoltságot keltett, hogy maga a jelölt mondja el mandátuma fölött a búcsúzást, s műlelkesedés közepette, mint valami vert had vette útját hazafelé. Az öt óra AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Pórul járt kirándulók. Megvolt az utolsó vizsga, kimondták, hogy elmehetünk. Ünnepélyesen levertük tehát magunkról az iskola porát, s másnap üres volt Esztergom városa. Ügy szétszaladt a deák-sereg, mintha sohasem is lettek volna itt; csak mi ketten maradtunk itt, mint az énekbeli nyomorultak, András barátom és én, mert mi idevalók voltunk. Egy napon szomorúan mondja Andris barátom: »mit ér a mi vakációnk, mikor mi sehová sem mehetünk levegőt változtatni, a hol 10 hónapig jártunk, most is ott kell lebselnünk.« — Mit — felelém vigasztalóan — sehová? De kirándulásokat csak tehetünk a környékre; délután mindjárt elmegyünk Dorogra, megnézzük a köszénbányát. Indulás 1 órakor, gyalogosan persze, egy jó darab szalámi, Ys kenyér; csárdát meg majd találunk Dorogon. — Helyes — monda örömsugárzó arccal Andris, — nekem van egy koronám, ez lesz a csárda alkotmányos költségeire ; tehát 1 órakor. Rekkenő nyári nap volt stb., azt hiszem elég utalnom e szép közhelyre, a többit úgy is tudja már kívülről mindenki. Elhagytuk már a kerek templomot, a vámon is áteresztettek, mentünk vigan. Zsebemből kikandikált kíváncsian a szalámi, Andris a kenyeret szorongatta kabátja alatt. Szivarjaink kitűnően égtek, gyufáink elég volt. Felső zsebemben még egész trafik. Egyszerre kocsizörgés üti meg fülünket. — Andris, egy üres szenes kocsi jön, nem ülnénk föl V — Ki kell kémlelni a kocsis hangulatát, a vágyódó hátratekintés, melylyel ezt monda, elárulta, hogy biz ő sem született turistának. — Hová sietnek az urak — kérdi jóakaró kíváncsisággal az emiitett jármű gazdája - - közelünkbe érve. — Dorogra bátyám, a szénbányát megnézni, volt az egyhangú válasz. — Hát üljenek föl — ha tetszik — én is oda megyek. Ez sikerült — gondolám — s a következő percben »hárman valánk együtt«, a termetes kocsis, s mi ketten mellette á szenes-kocsi fő ülésén. Megindultunk. Most látuk azonban, hogy nem mind arany, a mi fénylik; kuruc egy ülés volt; féllábunk a levegőben, derekunk féloldalt hajtva. No de legalább érdekesebb az út. Beszélni nem mertünk, mert ez nyelvünk hegyébe került volna a zötyögős úton. A kocsi összetartó lánca bizalmasan verdeste hátamat örömében, hogy szén helyett »urakat« visz. Mit volt mit tenni, szenvedtünk a hazáért. Oldal szúrásom ép a tetőpontra hágott, midőn kocsisunk megállítva lovait, kijelentette, hogy célnál vagyunk s el kell válnunk. — Erre tessék most befordulni, és ott van az egyik tárna. Megköszöntük illemtudóan összes »szivessegeit«, de nem fogta fel értékét, másra számított. — Hát e' kis borravaló? na ugyan szegény legények, s lovai közé vágva, faképnél hagyott bennünket. Elszégyenlettük magunkat, de hát egy koronából kocsi-bér, üdülés, még előre nem látható kiadásokra is kell gondoln unk ! Aztán meg magától kínálta a kocsiját, s olyan kínszenvedést állottunk ki, hogy ő neki illett volna fájdalomdijat adni, — szóval az ügy be volt befejezve, s megindultunk a tárna felé — de uram fia hová lett a szalámink ?! Azon az átkozott döcögős kocsin kirázódott a zsebemből, borzasztó állapot. S még borravalóztunk volna. Akkor igazán gyászmenet, nem kirándulás volna utunk, igy a koronából jut majd csak a kenyerünk mellé valami kis harapni való. — Szerencse föl, szólalt meg hátunk mögött egy hang, a bányát akarják megnézni az urak. — Azt szeretnénk, ha lehetne. — Tessék csak velem, én oda való vagyok, majd levezetem önöket. Elfeledkeztünk bánatunkról, mikor a sülyesztő megindult velünk 600 méter mélységbe. Útközben nagyokat zökkent, vezetőnk meg hajmeresztőén káromkodott, Andris a kenyeret szorongatta, egyedüli reményünket, én meg titkon keresztet vetettem magamra; jaj — megint egyet zökkent, Andris karja megcsúszik, a kenyér le a