ESZTERGOM I. évfolyam 1896

1896-05-17 / 20. szám

szagról e szavakat mennyivel több jogosultsággal lehet elmondani. Chaptin angol miniszter ugyancsak pár nap előtt terjesztett be egy javaslatot, amely szerint a föld adóját nem kevesebb, mint 50 százalékkal szándékozik leszállítani. Wekerle úr emlékirata töredék percentekről beszél s ezt is csak vona- \ kodva Ígérgeti. Pedig mily életföltétel a mezőgazdaság Magyarországra nézve! Végre ápril 30-án Kölnben tartottak gyűlést a rajnai gazdák. A jelsző itt is a gabonaárak eme- \ lése volt. De ezt a kérdést csak a gazdák általános \ szövetkezésében lehet megoldani. »Berufsgenossen- j schaff«, ez a mentő és szálló ige. A gabona-eladást, i a gabonabevitelt ne a börze, ne egyesek; hanem a gazdaszövetkezet kezelje. Ne adja ezt ki a kezéből ; hiszen már csak nem járja, hogy mások alkudjanak meg a gazdák bőrén, Kanitznak indit- I ványát is ők így értelmezik; nem az állam lesz kezelője a gabona-eladás és megvételnek ; hanem a gazdaszövetkezet. Ez tehát szintén a szövetkezés és társulás eszméinek győzelme. A gazda ne adjon el egymaga, — ne vegyen egymaga semmit; tehetetlen a börzével szemben ; hanem az eladásokat a gazda- j szövetkezet intéze. S igy az országban a gabonakereslet és fogyasztás első sorban a gazdaszövetkezethez fordulna; e réven a gabona ára kivéte- \ tik a börzespekulációnak befolyása alól s ha kell, külföldi gabona is, mert például a termelés nem elégítheti ki a keresletet; ezt a külföldi szükségelt gabonamennyiséget is a gazdaszövetkezet szerzi be. i A német gazdák gondolatai szerint tehát nem az államnak adnók meg a gabonamonopóliumot; hanem ezt a monopóliumot megkapnák a gazdaszövetkezetek. Különben nem illik ide a monopólium szó, csak részben találó, t. i. ha a külföldi gabonaszükséglet beszerzésére vonatkoztatjuk, mert hogy a gazdák maguk kezelik az ő jószágu- , kat s nem engedik elharácsolni s elspekuláltatni mások által, ezt már csak nem szokás monopóliumnak mondani. Mindenki lehet gazda: ez nem i monopólium ; de a búzát a gazda adja el s ne vegye el keresetét más: ez sem az a gyűlöletes monopólium. Tehát gazdaszövetkezés, törvényes jogokkal, tör- ' vényes képviselettel; ez legyen a jelszó nálunk is Ez programmja a néppártnak is! Az ünneplő Esztergom. Esztergom, május 14. E héten Esztergomot, ugy a várost, mint a megyét, nem a közélet napi ügyeinek szolgálata, hanem a nemzeti nagy jubileum méltó megünneplése hozta össze. A haza ezeréves fennállásának ünnepéből Esztergommegye közönsége is kivette részét hazafias érzelmének manifesztációjával. Ami hiányzott a külső fényből, pótolta azt a benső melegség. Azon országos és közjogi jelentőségű mult révén, mely Esztergom nevéhez fűződik, méltán követelhetünk külön részt, a már lezajlott, vagy még ezután tartandó országos ünnepségek sorozatában. A katholikus egyház hivatásához hiven legelői járt az ünnepségben. Maga köré gyűjtötte a hivőket, a megye és város atyáit, hogy hálát adjon Istennek, ki fentartotta e nemzetet annyi megpróbáltatások között. A megye hivatalosan szerdán ünnepelt. Komoly és emelkedett szellem uralkodott Esztergomvármegye közgyűlési termében. A tisztikarral kezet fogott a megye közönsége, hogy zálogát nyújtsa a közös érzelmeknek. Minden szépen ment. Tapintatosak, itt-ott költői szárnyalásuak s kifogástalan szelleműek voltak az ünnepi beszédek. Egészséges s a körülményekkel számoló volt dr. Földváry István azon tapintata, hogy nem, mint a programmban megállapítva volt az »alkotmányos kormányról*, hanem magáról az alkotmányról mondotta el tartalmas és szónoki lendülettel ékes beszédét. A kormány csak abban az értelemben került be a beszédbe, amennyiben e pillanatban intézi egy alkotmányos ország sorsát. Frey Ferenc országgyűlési képviselőnk beszéde a királyhűség apotheozisa volt. Formailag is megkapó, meggyőző érvekkel telt, hazafias hévvel elmondott szónoklata osztatlan viszhangot keltett Esztergom polgárainak szivében. Általános elismeréssel adózva az összes szónokok iránt, mindazonáltal nem hallgathatjuk el, hogy Szabó Mihály főjegyző szép, különösen a hölgyek körében nagy hatást keltő beszédében oly momentumot nélkülöztünk, mely különben beszédének az igazi mély értéket megadta volna. A főjegyző ur sok mindenféle tényező előtt gyújtotta meg teljes joggal az emlékezet fáklyáját, csak egy előtt oltotta ki: a pápaság, az egyház előtt. Pedig éppen az ő beszédében, mint az ezredévet méltató ünnepi beszédben illett volna megemlékezni arról,mennyit köszönhet Magyarország a pápának, a katholikus egyház anyaságának. Nemcsak kardunk tartott meg bennünket, hanem a keresztet kezünkbe adó pápaság is. Egy történeti visszaemlékezés talaján épülő, történeti érzékkel s igazsággal megirt millenáris emlékbeszédben lehetetlen az egyházat, mint nemzeti létünk első tényezőjét mellőzni, ha a szónok vagy iró a történelem részrehajlatlan vizsgálója. Az ünnepi bankett a * Fürdő«-ben, a bankettek sablonos hangulatán felül emelkedve folyt le, a toasztok is kétségtelenül hozzájárultak a hazafias szellem fokozásához. Azt az incidenst, mely a bankett végén, legnagyobb sajnálatunkra, megzavarta a közhangulatot, csak annak a bakafántoskodó s a kákán is csomót kereső modornak tulajdonítjuk, melyet némely ember még a legkegyeletesebb pillanatok hatása alatt se tud megfékezni, kitör belőle, ha azt az embert Iája. ki neki nem tetszik, vagy akitől fél. Néhány uri ember nálunk annnyira megy papgyülölő s néppárt-ellenes modorában, hogy az ellenkező politikai meggyőződésű férfiú felszólalásában és szereplésében akkor is tüntetést lát a kormánypárt vagy haza ellen, ha az illető a legjobb intencióval, egy a napi politikától egészen távol álló tárgyhoz szól. Szóval gyanúsítanak, hogy diskreditáljanak. hiven a liberalismus egyik jelszavához : calumniare audacter ! .. . Szqbó Mihály főjegyző úr, mióta a megye egyik főtisztviselője lett, annyira önmagát felülmúló akar lenni, hogy a Tarnóciádákban a »magasabb közéleti erkölcstan « szempontjából már is utazgatva, vörös posztót lát minden nem kormánypárti férfiúban, különösen ha az »néppárti« merészel lenni. Pedig ha azok az egyházi férfiak nem lettek volna a főjegyző ur hivei, ma aligha képezhetné ki magát fiók-Szalavszkyvá. Az ünnepélyek lefolyásáról következő tudósításunk számol be : A Te Deum. Folyó hó 10-én, már reggel 8 órakor óriási áramlat indult a meg a bazilika felé. Az összes tanintézetek ifjúsága, a városi képviselők, a vármegyei bizottsági tagok helybeli tagjai, a biróság, házi ezredünk tisztikara, a hivek nagy száma sietett a hálaadásra. A szentélyben foglaltak helyet a vármegye tisztikara Kruplanicz főispánnal, a város Maiina polgármesterrel, a járásbiróság Magos kir. táblai biróval, a házi ezred tisztikara Görz ezredessel élén. A bazilika hajójában a tanintézetek, az olvasókörök, a legényegylet helyezkedtek el. Pont 9 órakor megkezdődött a Te Deum és ünnepi szt. mise, melyen Boltizár József püspök pontifikált fényes segédlettel. Az ének és zenekar Kempter Károly miséjét adta elő, sajnos azonban, az ünnephez kevésbbé méltó sikerrel. A szerző se volt jól megválasztva, s néhány magyar betét pedig méltán beilleszthető lett volna a programúiba, tekintve az ünnepnek egyúttal hazafias jelentőségét. A Gotterhalte akkordjai sem olyan momentum, mely felemelőleg hat egy nemzeti ünneplés keretében. A bazilikái Te Deum s szt. mise után a megyei tisztikar hódolva az üzletszerű s praktikus módon felfogott vallásos érzületnek, a zsinagógába ment, hol meghallgatta Weisz Izsák rabbinus alkalmi szónoklatát, s fogadta áldását. A megye ezen »puritán« tettével lapunk más helyén foglalkozunk. A református templomban szintén délelőtt volt a hálaadó isteni tisztelet, s Gartsik Nagysallai István prédikátor mondott ünnepi beszédet. Általános csodálkozást keltett, hogy mig a zsinagógában testületileg vett részt a hivatalos világ, ide még csak képviselőt se küldött. A méltóságos ur hajlandó volt fogadni a tisztviselőt s mikor Kiss János távozott, folyamodását titkárjának adta át elintézés végett. Megyery átolvasta az iratokat, melyekben Kiss János tisztviselő nyugdíjaztatását kéri olyképen, hogy tekintettel szolgálati éveire s-azoknak lelkiismeretes betöltésére, a teljes fizetését húzhassa nyugdíjképpen. A titkár ur kissé haragudott a tisztviselőre, hogy oly sokat alkalmatlankodott neki és különben is még elég erőteljesnek s munkaképesnek találta az öreg urat s ilyenformán nem volt hajlandó a kérvényt Kiss János javára elintézni. Megyery hozzá is fogott az akták elkészítéséhez s már-már félig meg volt velük, mikor hivatalos órája letelt s haza ment. Az nap délután egyik barátjához, Besnyőy Hódihoz ment látogatóba, kivel jó darabig elbeszélgettek. Közben bejött Besnyőy Bódi édes anyja is, egy jólelkű erdélyi asszonyka. — Lelkem fiam, nem mennénk át Kissékhez? — Vendégem van, édes anyám, a Megyery Gyula. Ő még nem ismeri Kisséket. — Nem tesz semmit, majd bemutatjuk. Jertek csak fiatalok, vannak ott szép lányok. Megyery Gyula hajlandó volt átmenni Kissékhez és Besnyőy néni biztosította a titkár urat, hogy nagyon szivesen fogják fogadni a szomszédjai. Kissné és leányai valóban örültek a látogatásnak s alig ismerkedtek meg, a titkár ur Gizikének, Besnyőy Bódi meg Lulikának (igy hivták szülei Hermint) udvarolt, mialatt a mamák elkötögettek s közben-közben ők is hozzászóltak a fiatalok beszélgetéséhez. Később Kiss is hazajött és Megyery Gyula nem kis csodálkozására a folyamodó tisztviselőt ismerte fel benne, ki szintén meglepődött, hogy a titkár urat otthonában üdvözölheti és természetesen örömének adott kifejezést. Megyery mindjárt emiitette is, hogy kérvénye nála van elintézés végett s bizony kevés hijja, hogy kedvezőtlenül nem ütött ki. Már féligmeddig elkészitette, persze elutasitőlag, hanem tekintettel a hölgyek esdő pillantásaira, különösen Gizikének forró szép szemeire, lágy selymes hajára s rózsaszinű, áttetsző arcára, (ezeket a titkár ur csak magában gondolta) újra előveszi az iratokat s behatóbban tanulmányozva a kérvényt, valószínűleg előnyösen intézheti el. A kedves család köszönetét az a meleg kézszorítás fejezte ki, melyben Megyery Gyula távozásakor részesült. A titkár ur másnap újból elővette Kiss János tisztviselőnek folyamodását s ugy találta, hogy az öreg ur mindenképen megérdemli a teljes nyugdijat. Hivatását mindenkor lelkiismeretesen töltötte be, panasz sem volt soha ellene, azután különben is törődött, öreges már, megérdemli, hogy nyugdíjazzák. A folyamodvány még sok más kezén ment keresztül s hónapokig eltartott körútja, miközben Megyery Gyula is gyakrabban látogatott Kiss Jánosnak derék családjához s eleinte hetenkinti, majd mindennapos vendégük lett. Mire Kiss János kérvényét elintézték, persze kedvezően, Megyery Gyula is készen volt kérvényével s a »titkár«, Kiss Jánosné ő nagysága közbenjárásával ki is eszközölte a »méltóságos« urnái, Kiss János nyugalmazott tisztviselőnél, hogy nyugalomba vonulhasson hányatott legényéletéből s »legényszolgálati éveire s azoknak lelkiismeretes lumpolás nélküli betöltésére«, teljes nyugdíj és végkielégítésképpen megkapta Gizikének puha, meleg kis kezét . . . A titkár ur elégült mosoly kíséretében szokta volt elmondani bizalmasainak e történetkét s ha ugy szóba jön olykor családjában az az idő, mikor Kiss János fekete Ferencz József-kabátban, nagy érdem-kereszttel a mellén, kopogtatott hozzá s majdnem kihozta türelméből állhatatos kérésével, hogy a méltóságos úrral beszélhessen, Megyery mosolyogva mondogatja: Bizony, akkor nem gondoltam volna, hogy az apósom lesz majd . . .